Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-08-14 / 184. szám

Ára 16 fillér, vasárnap 24 fillér. Eger, 1927. augusztus 14. vasárnap. XLIV évf. 184. sz. Előfizetési dij postai szállítással: ega hónapra 3 pengő 20 fillér, negyedévre 9 pengő 60 fillér. POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Dr. Urbán Gusztáv. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon: Szerkesztőség II, Kiadóhivatal 176. édesanyjának erős szivéhez, védő kezéhez. Az a néhány buzgó lélek, aki innen Egerből, hét évvel ezelőtt a magyar föld területi integri­tásáért ment Máriához könyö­rögni a bélapátfaivai ősrégi cisz­tercita templom boltivei alá, ma már több ezerre sokasodott. — Töredelmes hittel, bíző lélekkel évről-évre mind többen járják a zarándoklóé imacsillagos útját. S szilárd eltökélésük, hogy addig fogják ostromolni az Eget, mig kérésük meghallgatásra talál. Immár hetedszer jelenik meg az egri templomok ajtaján a felhiváe, mely a bélapátfaivai fogadalmi zarándoklatra szólítja fel a buzgó sziveket. Mintha az időn különösen kedvező légkör tenné fogékonnyá a lelkeket az ima erejébe vetett hitre. Az első hat zarándoklás alatt oly sötét s vigasztalan volt a láthatár, hogy csak az Istenben s a ma­gyar jövőben biző szivekben égett a jobbrafordítő remény mécsese. Ma a világot mozgató akaratnak egy szerény eszköze lord Rothermere gyújtogatja az igazság csillaggyertyácskáit a világpolitika égboltozatára ; nyo­mában mindenfelől dereng a láthatár, körülöttünk a hazugság farkasai szűkülnek félelmükben, mi pedig túláradó bizakodással kémleljük az idők változását. Lord Rothermere egymagá­ban véve kevés sorsunk jobbra- fordulásához; üres bizakodá­sunk talán még veszedelmessé válhat s semmittevésre késztet­het. Soha időszerűbb nem volt a jelsző : Imádkozzál és dolgoz­zál ! Ma dolgoznunk kell ren­dületlen kitartással, megfeszí­tetten és verejtékezve, de mun­kánkra áldást csak belülről nyerhetünk. Az ekevas, a kala­pács, a toll, a sző poshanyítja a mag számára az ígéret földjét, az integritás kalászát azonban csak az isteni akarat szemöldök rezdülése érleli, mely nélkül »egy levél sem hull le a fáról*. Magyar szivek, egri szivek, vegyétek fel augusztus havában háromszor is lelketek ruháját: Nagyboldogasszony napján, a szent Jobb ünnepén s zarándo­koljatok ki minél nagyobb szám­ban augusztus 21-én Bélapát­falvára, az őii templom áhítatot* keltő falai közé ! Dr. Urbán Gusztáv. «mfre«»MNStt#«®tg&t-nm&ii Német példára törjük le a drágaságot! Augusztus havában nemcsak üstökösjárás van a rejtelmes égboltozaton ■ nemcsak nyári csillaghullások eliobbanő fénye gyönyörködteti a szemet. Augusztus havában régi szent ünnepek alkalmai a magyar imádságok csillagezreit gyújtják fel a mennyégen. Tizen­ötödikén a magyarok védasz- szonyához: Nagyboldogasszony­hoz küldi milliók szive alázatos fohászait: Magyarországról, »édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról!« Húszadikán pedig a magyar sorsot ezerévvel ezelőtt oly is­teni sugallatú energiával jobbra fordító szent kéz ünnepét üljük, buzgó szívvel könyörögvén: »Hol vagy István király, téged magyar kiván .. .« Mintegy cserében az égről le­tűnő csillagokért, a magyar nép a hála érzésétől kifényesedett, imádságos lelkének sugarait sze­gezi fel e napokon a firmamen- tumra. Egész évi munkájának éltető reménye, a termés learat­va, kiciépelve, a hombárokban átömlött folyékony aranya, csoda-e, hogy a gazda s min­denki, akiben az évenkint meg­újuló istenáldás tartja a lelket, ünneplő ruhában s ünneplő lé­lekkel siet háladásra Nsgybol- dogasszony s Szent István ki­rály oltára elé. Eger népe ehhez a két gyö­nyörű imádságoB alkalomhoz hét évvel ezelőtt még egy ima­csillagokkal kivert országút épí­tését határozta el, hogy azon a magyar Bors Pátronájának tró­nusáig könyörgő szavával eljus­son. Ezer év gazdag termését egy szörnyű vihar szőtdűlta, gyilkos tűz elemésztette, rablő kéz elhordta, a vihar után ki­sütő napsugár egy tehetetlenül porban vergődő szivet ragyo­gott be. De a megcsonkult nem­zettörzs épen maradt szive nem akart meghalni, élni, dobogni akart; vérét még alattomos mi- azmák lázasra hevítették, ám az örök élet erői mihamar az egészség ritmusát dalolták. A csonka nemzettörzs nem keresett új útakat, szive odavezette, ahonnan ezerév dicső hagyomá­nyai sugároztak: a magyarság Felhívás a lelkes »Magyar nőnek születni szép és nagy gondolat« »A francia nő, férjének játékszere, — a né­metnek munkásnője, az angol­nak úrnője, — a magyar nő lelkes segítő társa férjének az élet viharaiban«. Hozzátok szőlők tehát, lelkes magyar asszonyok, akiknek ősei kiérdemelték a fentebbi mon­dást, — a címként tündöklő köl­tői megnyilatkozást. Hetek óta tanácskoznak vitat­koznak és tervezgetnek eszes nagy férfiak, miként törjék és vagdossák le, a bennünket ölelő és fojtogató polip karjait, a ret­tenetes drágaságot. — Nem ta­lálják meg a helyes módúét, a gyógyító panáceát, amely ró­lunk le szabdalná vagy lesor­vasztaná a fojtogató szörny ret­tenetes karjait. magyar nőkhöz! Hiába jelentkezik bátor vitéz, aki kész egy-egy kart levágni, —- adőleengedéssel szállítási ked­vezménnyel; a polip karja, rö­vid idő múlva űjra kinő s ez az elpusztíthatatlan hüllő eleve­nebb lesz, mint amilyen volt. Egy időben Berlinben tartóz­kodtam napokon át, s egyik kora reggelen a »Botanische Garten*közelében lévő csarnok felé sétálgattam s ime a vásár- csarnok előtt és körül türelme­sen áldogálő ezernyi nőt látok csoportosulni, minden zaj nélkül. Feltűnt a dolog s figyelni kezdettem. Egyszerre észrevettem, hogy a csarnok egyik kapuján kijön egy jól öltözött tekintélyes űr, vastag aranylánccal a mellén s hangosan beszélni kezdett a nőkhöz. Még nem szólott tiz szót, amidőn pont a homloka közepén találta egy a nők vala­melyikétől dobott tojás, amelyet azon pillanatban húsz, harminc másik követett, s a szónok úr­nak csúfosan kellett gyorsan visszavonulni, a harcra kész asz- szonyok hangos kacagásától kísérve. A néhány lépésre tőlem állő rend őre is jóízűen nevetett s kérdésemre, kedélyesen elmondá hogy a »Fleischerek«, az összes hűsárű üzemek, két pfenninggel emelték a hús és zsiradék árát, amelyet azonban a vásárlő nők nem engednek. Egyetlen nő sem vásárolt, amióta kitették az árdrágító táblát; pedig a ma- gistratus megengedte, — hogy a vásárló közönség, a nők, a fel­emelt árakat elfogadják. Kiváncsi voltam ezen bojkott eredményére s helyemen ma­radva, várakoztam. A nők tömegében vegyesen voltak: urinők, munkásnők és cselédlányok; de mindnyájan egy közös akarattal tartózkod­tak a vásárlástól, mintha előre összebeszéltek volna. Pedig nem elég volt, hogy az elsők észre­vegyék a csupán kettő pfenig- gél emelt árakat a már tartóz­kodtak a vásárlástól s a később jövők mind egy szálig tartóz­kodtak a vásárlástól a nem ac- ceptált árakon. Egyetlen egy sem vásárolt. Mert meg volt arról győződve, hogy ha össze­tartanak, győzniök kell. A megcsufolt szónok a hús- piaci testület egyik elöljárója volt, sajnos, a vásárló nők ezt nem respektálták. Megindult tehát a csarnokból a mindenfelé való telefonálás ■ a csarnokban tudatára jöttek annak, hogy az árfelemelési kí­sérlet nem sikerült, mert hasonló szilárd álláspontot foglaltak el a berlini nők a többi csarno­koknál is és a húsüzem az egész óriási városban megállott. Azt hiszem, meg voltak már az elöljáróknak a tapasztalataik s tudták, bogy a berlini német nők érvényt szereznek akara­tuknak, mert kitartanak s azt is tudhatták, hogy legfeljebb egy óra hosszáig várakoznak s az­után máB főzési programúira térnek át ■ ezt az ő üzemeik

Next

/
Thumbnails
Contents