Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-08-03 / 174. szám

Ára 16 fillér, vasárnap 24 fillér.

Eger, 1927. augusztus 3. szerda. XLIV évf. 174. sz.

Előfizetési dij postai szállítással:

egy hónapra 3 pengő 20 fillér, negyedévre 9 pengő 60 fillér.

POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Dr. Urbán Gusztáv.

Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Liceumi nyomda. Telefon: Szerkesztőség II, Kiadóhivatal 176.

megérlelését sürgető biztatása alkalmas útmutatás a nemzeti közvéleménynek,íjamely most fel kell hogy készüljön az egységes akaratnak munkájára s a reménysugarak tüzétől hajtva, a reális cselekvések és kidolgozott feladatok megvalósítását kell hogy előrevigye.

Köizöntjük az angol képviselők privát tájékozására alakult ottani parlamenti csoportnak magyarbarát vállalkozását és hirdetjük, hogy nem kell magukat érzelmeinktől befolyásolni, mert a tények, a trianoni szerződés végrehajtatlan részei és a fennforgó súlyos igazságtalanságok beszélnek önmagukért. Információik reánk csak kedvezőek lehetnek, ha saját maguk szerzik azokat ■ ha a természetszerűleg egyszerre izgalomba jött

környező államokbeli sajtó nyelv- őltögetése nem riasztja őket vissza a helyszínen való tanulmányozástól.

Állandó napirenden maradjon külföldön és itthon a revízió kérdése, ez a mi kívánságunk is ■ elsősorban magunknak kell a legteljesebb tájékozottságot felmutatnunk a határrendezés és kisebblégi sérelmek jogorvoslatára vonatkozó követelményeink tekintetében, mert — valljuk be — itthon is a társadalom javarésze csak felületesen foglalkozott eddig e kérdés komplexumával, ahelyett, hogy részleteibe bo- csájtkozott volna s már eddig is a külföldnek megadta volna az elfogulatlan belétekintést a re- paráciő gyakorlati keresztülvitelének javaslataiba.

A vízvezetéki szabályrendelet tervezetét meg kell változtatni.

Állandó napirenden.

A békereviziő kérdését most már nem lehet levenni többé napirendről — mondotta Apponyi Albert gróf, s bizonyára ez a kijelentése is a belső meggyőződés forrásából fakadva ítéli olyannak a politikai helyzetet, hogy kormánynak és társadalomnak elérkezett az ideje a magyar törekvések nyilvánosságra hozatalára. A Daily Mail nagy akciója s a nyomában kelt európai közérdeklődés oly erővel lendítik előre a békereviziő megvalósításának gondolatát, hogy nem hisszük volt-e az elmúlt években kormányokat és közvéleményeket erőteljesebben megmozdító mozzanat, mint lord Ro- thermerenek fellépése és cikkei. De nem elég bizakodnunk és hitünket vetnünk egy külső jelenség átalakító erejébe, hanem magunknak kell bő anyagot gyűjtenünk a tárgyilagos kritika és az elkövetkezendő nemzetközi tárgyalások számára, ha reális útra akarjuk terelni a visszaszerzésnek e generációra háruló kötelességét. Nem szabad túlzott optimizmussal egyszerre elvesztett területeink és testvéreink visszacsatolását, mint a legközelebbi jövőnek ajándékát felfognunk, hanem szívós, egyöntetű, szervezett és áldozatra kész erőfeszítéssel kell megdöntenünk az igazságtalanságokat, bebizonyítanunk ama idegen politikusok, népszövetségi delegáltak előtt a békediktátumok keltette jogtalanságokat, szemléltetni azt az elnyomást, amelyet ma sem enyhítenek az utódállamok, sőt provokálőlag kimélyítenek ■ ha mindezt nem a hazai lobbanékony lelkeiedéssel, hanem tudatos előkészítéssel végezzük, egész bizonyos, hogy napirenden marad állandóan a magyar ügy. Most már nem a népek rokon- szenvére kell felebbeznünk, hanem a megdönthetetlen igazság tényeivel kell odaállnunk a megvalósítható követelés jegyzékével a hatalmak elő, ahol az erkölcsi presztízsen esett sérelem, a britt jótállás morális értéke és a bitorlóktól megszegett kötelezettségek beváltása kerülhet megvitatás alá. Apponyi minden magyart átható hite és a helyzet

Kétségtelen, hogy a tervezet összeállítóit a legjobb szándék vezette. A terheknek a lakosságra való áthárításánál nagyon sok körülményt kellett figyelembe venniők és sok eshetőséggel számolniok, hogy a befektetett tőke amortizálását, a felszerelés karbantartását és javítását, az üzemi anyagok beszerzését és az adminisztrálást biztosíthassák. Sőt az is való' színű, hogy előre nem látható, de alig elkerülhető elemi zavarok kiheverésére bizonyos tár- taléktőke gyűjtését is számításba vették. Annyi bizonyos, hogy évenként horribilis összegnek kell befolynia az üzem pénztárába, hogy működése zavartalan legyen.

A tervezők a szükséges ősz- szeget a) alapdijakből, b) viz- dijakból, c) vízmérő órabérekből és d) csatornailletékekből kívánják előteremteni.

Minden közteherviselésnek legelemibb alaptétele az igazságos megosztás. Mindenki abban az arányban vegyen részt a teherben, amilyen arányban élvezi az intézmény előnyeit. A jelen esetben, bármily komplikáltnak látszik a dolog, a teherviselésnek egyedüli alapja csak az elfogyasztott vízmennyiség lehet. Ez

könnyen lemérhető, nem kell hozzá logaritmus, csak meg kell szorozni a fogyasztott hektolitereket az egységárral, s lehet prezentálni a számlát. Ám ennek a megoldásnak szigorú előfeltétele, hogy ne adjon az üzem senkinek kedvezményt, hanem mindenki teljes összegben fizesse az elfogyasztott vizet, igy maga a város is, még pedig minden vonatkozásban. Óra mérje az uccák locsolására, a parkok öntözésére, úgyszintén a város hivatalaiban és az általa fentar- tott lakásokban és üzemekben felhasznált vizet. A teljes dijat fizesse be a város az üzem pénztárába, ■ ne átlagösszeggel váltsa meg a vízfogyasztást.

Ha ekként a teherviselés kizárólag a vízfogyasztás mérve szerint oszlik meg, senki sem fog rövidülni, b a ráeső részt mindenki zúgolódás nélkül fogja fizetni.

Mondjuk: az üzemnek szüksége van X bevételre. A fogyasztott víz összege Y Hl. Mi lesz az egységár ? Elosztom a szükséges bevételt a fogyasztott hektoliterek számával, s megtudom, mennyit kell fizetni 1 Hl. után. Ez az egységár, a Z. Ezzel a számmal szorzóm az órán feltüntetett számot, a szorozmány

adja a fizetendő összeget. Ennél egyszerűbb műveletet el sem lehet képzelni.

Azt vethetné fel valaki, hogy ez nem arányos teherviselés, mert hiszen így csak a ciatla- kozők viselnék a terheket, akik órával ellenőrizhetők, mig ellenben a nem csatlakozók mentesítve vannak minden fizetéstől.

Nem így van. Éppen azért kívánom, hogy a város közfogyasztását is óra mérje, s az ezen a címen kifizetett dijat az adókulcs szerint vesse ki a város az összes adófizetőkre, mint vízadót. Csak így lehet az elosztás igazságos. Azt senkisem kívánhatja, hogy a közfogyasztást kizárólag a csatlakozók fizessék, a nem csatlakozók pedig potyán élvezzék az öntözött uccák, az üdén tartott parkok előnyeit, s a város épületeiben és üzemeiben fogyasztott víz megtérítése alól mentesüljenek, csak azért, mert bizonyos övezeten kívül laknak. Olyan ez, mintha a honvédelem költségeit azokra a vároiokra akarnák áthárítani, melyekben katonaság tanyázik, viszont a falvakat és tanyákat mentssítenők, mert ott katonaság nem állomásozik.

Az adómorálra is súlyos csapás volna, ha a közteherviselésből olyanokat mentesítenénk fel, akik élvezik a köz előnyeit, de mindenféle ürügyet keresnek a menekülésre. Érezze minden polgár, hogy közösségben él, mely védi az anyagi, szellemi, higiénikus érdekeit, melyekért tehát neki is áldoznia kell.

Ellenvethetné valaki, hogy a közfogyasztásból eredő tehernek különadó alakjában való kivetése esetén a csatlakozók kétszeresen is meg volnán ak terhelve. Ez igaz, de ennek így is kell lennie. A magánfogyasztás magánügy, a közfogyasztás közügy, minda- kettőt fizetni kell, a kettőnek egymáshoz semmi köze.

Minthogy az egységár segélyével az Üzem a magánfogyasztóktól és a közfogyasztásból összes szükségleteit fedezheti,

semmi értelme nincs a 86-ik

szakaszban tervbe vett alapdíjnak.

Tudom, mi vezette a tervezőket az alapdíj gondolatára. Az az aggodalom, hogy egyesek nem