Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-05-29 / 121. szám

2 EGRI NBPUJ8AQ 1927. májúi 29 A kecskeméti főispán éjszakai kalandja egy ügyvéddel, Dr. Nagy László ügyvéd megtámadta és tettleg bántalmazta a főispánt. — Fáy László főispán védekezés közben eltörte botját az ügyvéden. Kecskemét, május 28. Május 27-őn este 10 óra 15 perckor Fáy László kecskeméti főispán az utcán haladt hazafelé. A főtér közelében szembe jött vele egy autó, amelyben dr. Nagy László ügyvéd, az ellen­zéki párt egyik vezére ült egy ujiágirőval. A főispán kitért az autó elől és kalapot emelve kö­szöntötte annak utasát, mert azt hitte, hogy ismerőiéi ülnek a kocsiban. Közvetlen közelről azonban meglátta, hogy dr. Nagy László ül ott és így szólt: — Pardon! Mi elnéztük egy­mást .. . Dr. Nagy László az újságíró­nak kijelentette: — Ezzel most leszámolok! Megpofozom a főispánt! Majd a főispán felé fordulva így kiáltott dr. Nagy László: — Nem néztük el egymást. Leszámolok Önnel Az Estben megjelent cikk miatt. A főispán tovább haladva, nyugodtan felelte: — Nekünk nincs leszámolni valónk egymással. Dr. Nagy László ezután hátul­ról reá rohant a főispánra és tettleg bántalmazta. A főispán erre viesszafordult és botjával védekezett. A főispán botja vé­dekezés közben eltörött táma­dóján. Az eset városszerte nagy fel­háborodást és izgalmat keltett. «**»$«* z'Q&m <mm« Ahatvani postarablás bűnügyében ítélt a kir. kúria. 9 sz. ház és kert összesen 410 n-öl ingatlanát Scheffler Mihály s neje Tempfli Mária 16,000 P ért, özv. Leffler Sándorná s tsai 81 n-öl ingatlanát vitéz Balázs Imre s neje Leffler Piros 3 millió Kért, Vidinszki Kálmán s neje Mikó Margit Maklári-u. 6/a sz. házát Baranyai Sándor s neje Frivald Jolán 8640 P-ért, özv. Kállay Árpádné 160 n-öl kertjét Sza- latnay Károlyné sz. Theisz Ida 1600 P ért, Kállai István s neje Urbanovics Mária Malom-u. ház és házhelyét Ludányi József ■ neje Mihalicska Ilona 163 P 76 f- ért, özv. Czebeczár Józsefné Tél u. 4 sz. ház felét Bárczi János 2200 P-ért, Molnár figli Jánosnő s tsai Árpád u. 21 sz. ház és kertjét Bőla Kálmán s neje Molnár Mária 4400 P-őrt. «3HEE33SE: *538513* ESS E3BSS SÜKSH* Egy recski kereskedő okozta a budapest—miskolci gyorsvonaton a tüzet. Hétfőn este a budapesti gyors­vonat egyik harmadik osztályú kocsija, mint már ismeretes, Kál- Kápolna előtt kigyulladt. Akkor a gyors vizsgálat a kocsi ki­gyulladását műszaki üzemzavar­nak vélte • az volt az első fel­tevés, hogy a tengely csapágya gyűlt ki a nagy súrlódásban. A máv. szakértői azonban, akik kedden a helyszínen vizsgálták át a lángragyult kocsit és meg­állapították, hogy nem a tengely gyűlt ki, hanem egyik utat, egy Czeisler Soma nevű rtcski ke­reskedő gondatlansága okozta a tözet. Czeisler ugyanis 5 kilo gramm szénkéneget vitt bo a kocsiba, amit még gondos cső magolás mellett ii csak teher- vonaton lehet szállítani. A ko­csiba csempészett veszedelmes gyúlékony anyagot Czeisler a mosdóban rejtette el, ahol az a vonat rázásától meggyulladt és a tűz oly gyorsan terjedt el a faalkatrészekeD, hogy mire a vonat Kál-Kápolnára befutott, már a tengelyek fölötti faaikat- részek is lánggal égtek. Czeisler Soma ellen a Máv. megindította az eljárást. ■■HHnnHMnaHHnMaMHHn A Stefánia-szövetség pünkösdi vi­rágkorzója. Ki ne emlékeznék a három év előtti gyermek-virág- korzőra, mélyért a Stefánia szö­vetség fiókja rendezett. Az apró védenceik, csecsemők, gyerekek puttonyban, kocsiban, kutya-, kecskefogatokon, felvirágozva járták be a Káptalan-utcát és mo­solygós szájuk, pirosbarna bő­rük messziről sugározta a Szö­vetség áldásos munkáját. Amint értesülünk a felvonulást pün­kösd másodnapján, junius 6.-án délelőtt megismétli a Szövetség. Résztvevők szándékukat bár­mely délelőtt bejelenthetik a női kórház cieosemővédö irodájában. HÍREK i — Eger, 1927 május 29. ~ i A hősök emlékünnepének preg ' rammja. Vasárnap, május 29.-én délelőtt lesz az 1914—18. évi világháború hősi halottainak emlékünnepélye, a következő programmal: 1. 9 órakor ünnepi szentmise a főszékesegyházban. 2. Délelőtt 11 órakor a Hösök temetőjében emlékünnepély az alábbi műsorral: Hiszekegy. Énekli az Egri Koszorús Dalkör és u közönség. — Alkalmi be­széd. Mondja Nemecsek Aurél városi aljegyző. — Takács An­tal belvárosi áll. elemi isk. VI. oszt. tan. hadiárvának szavalata — Alkalmi gyászdal. Énekli az Egri Polgári Dalkör. — Him­nusz. Játsza a m. kir. 14. hon­védgyalogezred zenekara. —.Az ünnepély után a hősök emlék­keresztjét a honvédhelyörség, a vármegye és a város megkoszo­rúzza. — Kedvezőtlen időjárás ese- | tan a temetőben rendezendő ünnep- i séget ugyancsak II órai kezdettel a városháza dísztermében tartják meg. I Időjárás. Hazánkban borult és túlnyomóan esős lett az idő. — Jóslás: Enyhe és többnyire esős idő várható. Ferences-estély lesz május 29 -én, vasárnap délután 6 órakor az Otthon fehértermében. Műsor: l^Megnyitó: P. Siposs Lénárd, 2. > Az estharang imára csendül«: énekli a terciáriusok énekkara, 3. A természet lélekneveló ha­tásáról beszél dr. Puky Pálné, 4. Hegedűn játszik Szigethy Jó­zsef kereskedelmi iskolai növen­dék, zongorán kiséri: Matuska Mária, 5. Ünnepi beszédet tart óriás Nándor dr. jogtanár, 6. Máriához . . . éneklik: Hor­tobágyi Kató, Matuska Mária, Tóth Tériké, Mile Boriska, 7. »Ketten a Mesterrel«: szavalja Litványi Etelka, 8. Szent Ferenc hymnus. Az Egri Katolikus Legényegylet Bécsben. Az Egri Népújság már jelezte, hogy pünkösd kettős ünnepén a világ összes katolikus legényegyletei Bécsben nemzet­közi kongresszust tartanak, hogy a társadalmak zűrzavarában leg­inkább veszélyeztetett ifjú iparos­nemzedék hitében s nemzeti ér­zületében erősbödjék és a nem- zetfelforgató eszmékkel szemben magát felvértezze. Fontos nem­zeti érdek kívánja, hogy csonka országunkból minél több legény­egyleti tag vegyen részt a bécsi kongresszuson. Alkalmunk nyí­lik itt az egész világ előtt kife­jezést adni annak, hogy ha la is tiportak bennünket, megsemmi­síteni sohasem tudnak. Itt fo­gunk találkozni a megszállott területen élő testvéreinkkel, kik­ben a Nagymagyarországba ve­tett bitet ily alkalmakkor tudjuk leginkább ébrentartani, Ettől ve­zéreltetve határozta el az Egri Kát. Legéűylet, hogy a kon­gresszuson részt vesz, mellyel nemcsak az egri név becsületét, hanem nemzetünk ügyét is kí­vánja szolgálni. — A Legény- egylet elnökségének sikerült dr. Temesváry István főorvost az eddig jelentkezett 70 tagú egri csoport vezetésére meg­nyerni, ami által a tanulmányok­ban gazdag bécsi kirándulásnak biztosítva van a sikere, csupán az Egylet jjőakaratú barátaihoz és tagjaihoz fordul még azon kérésével, hogy miután a rész­vétel tetemes költségeit maguk a tagok viselik, adományaikkal tegyék lehetővé minél több szegénysorsú iparossegéd utazá­sát, illetve a kongresszuson való részvételét. Szíves adományokat e célból Köhler Imre titkár, az Egri Keresztény Sajtőszövetkezet könyvkereskedésében, veszi át nagy köszönettel. — A Legény- egyletet elnöke, Subik Károly apát, tb. kanonok, érseki iroda- igazgató és dr. Petro Kálmán jogtanácsos is elkísérik Bécsbe. Időközi vizsgák az egri községi közigazgatási tanfolyamon. Az egri községi közigazgatási tanfolya­mon a napokban voltak az idő­közi jegyzővizsgák. Oklevelet szereztek: Bíró István egri és dr. Benyáts Lajos csengődi lakosok, akik jogvégzettséggel jelentkeztek a vizsgálatokra. — Egy jelöltet javító-vizsgára uta­sított a bizottság. Az Egri Polgári Lövész Egyesület junius 5-én és 6 án Pünkösd napjain két napos versenylövé- szetet rendez. Ekkor indul meg a »lövlszkirály« címért is a ver­seny. A versenyen hölgyek, urak és leventék vesznek réBzt. Iparostanoncok több iparra való kiképzése. Vitássá vált, lehet-e iparostanocot egyszerre több iparra kiképezni. Az egyik ka­mara véleménye ezerint, ameny- nyiben valamely munkaadó ipa­ros több iparra megfelelő ipar­igazolvánnyal rendelkezik, úgy tanoncát mindezekben az ipa­rokban is kiképezheti és a ta- noncidö szabályszerű letöltése után a tanonc joggal kérheti ezekben az iparokban történő felszabadítását. Különösen vo­natkozik ez a rokoniparokra.

Next

/
Thumbnails
Contents