Egri Népújság - napilap, 1927/1
1927-05-29 / 121. szám
. 1927. május 29. ffiöHi NSPÜíBáQ 3 mámor- !■1 I'iw'llr«ni'i.iiinniiiH'vw >mMfc.i"«i<uiw»'iiniiinwniiiiBW' T^iwniTi?HWwwwwwBrawHMMWiMnwnMBgww»yi awi ^■-•■—^■^.^-■.---•nl<irnr[t-tl;r-1t[r|ri11iai|1)|lnnl)>(|||r||li||r|| .|il|IWi||||||. |r Negyven éves tanítói jubileum. Róssay Sándor parádi rk. elemi iskolai tanító eredményekben gazdag tanítói munkásságának negyven éves jubileumát lélekemelő ünnepséggel ülte meg Párád község közönsége. Az ünnepélyen Anwander András plébános ssép beszéd kíséretében nyújtotta át a jubilánsnak az egri érsek elismerő levelét, melyben az érsekfőpásztor az igazgatőtanítöi címmel tünteti ki Rőzsay Sándort. Az elöljáróság nevében Mayer József adóügyi jegyző, kartársai nevében Forgács Dezső tanító, volt tanítványai nevében első növendéke: Kévés Andor községi bíró a Hangya szövetkezet nevébéD, melynek igazgatója, Kiss József, majd a mostani növendékei üdvözölték az ünnepeltet. A megható ünnepségen megjelent a község és a környék intelligenciája, ott voltak a kartársak teljes számban, valamint a lakosság nagy része. Elítélték az Árpád utca csendháborító háztulajdonosát. Egy héttel ezelőtt történt, hogy Vas Sándor 66 éves agglegény, Árpád utcai háztulajdonos ellen lakói feljelentést tettek éjszakai ceendhäboritfts miatt, mive! a háziúr úgy akart felmondásának érvényt szerezni, hogy egy hé- tea keresztül minden éjjel ásókkal, kapákkal óriási zajt csinált, s így sem a lakóit rém a szomszédokat nem hagyta pihenni. Mint lapunkban annak idején megírtuk, a rendörök lettener- ték Vas Sándort és megindították ellene az eljárást. A feljelentéssel Vas sem maradt adós, 5 magánlaksértés, könnyű testi sértés címén indított a hatósági közegek ellen eljárást. — A rendőrség ma délelőtt hallgatta ki több óráé tárgyalás keretében a tanukat és a vádlottakat. Fél egy órakor hirdette ki ítéletét dr. Horváth Gyula rendőrtanácsos, aki Vas Sándort éjszakai csendháboritáa miatt találta bűnösnek és 8 pengő pénzbüntetésre ítélte, míg a háziűr húgát Szilágyi Andrásáét 36 pengő összbüntetésra ítélte. Az ügy ezzel azonban még nincs befejezve, amennyiben a rendőrség is megteszi feljelentését a kir. ügyészség előtt Vas Sándorék ellen rágalmazás címén. Junius 8-án tárgyalják a bélapát falvai gyilkosság ügyét. A bél‘apátfalva: gyiikoiság ügyében, amely mint már ismeretes, februárben történt, amikor in Orosz István juhászbojtár fejszével agyonverte Herskovica Szerént, a miskolci kir. ügyészség előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés címén emelt vádat a gyilkos bojtár ellen. A vádirat ellen Orosz István nem élt kifogással ■ így az iratok a határidő után a kir. törvényszékre kerültek, ahol Dolinay Mátyás tanácselnök junius 8-ra tűzte ki a szenzációsnak ígérkező bűnügy fő- tárgyalásiát. Porosak az uteák. (Levél a szerkesztőséghez.) Tekintetes Szer kesztőség! Nem vagyok ugyan köztisztasági szakértő, de más vidéki városban szerzett tapasztalatom alapján reá mutatok egy visszásságra, aminek kiküszöbölésével az utcák poroaságáí legalább részben csökkenteni lehetne. Még olyan városban ir, ahol nincs vízvezeték, utcát seperni ezáraz időben nem is szabad másképen, mint hogy a fel- seprendö részt előbb kannával megöntözik, az összesepert piszkot p^dig nyomban, még mielőtt megszáradna s kis szemétgyűjtő kocsiba teazik. Ugyanígy történik a gyalogjáróknak seprése, amit a háztulajdonosok kötelesek télen-ayáron minden nap végeztetni. Az öntöző kocsival történő öntözés már csak az úttest le mosáséra és a levegő hűtésére való. így van ez — az Alföld néhány poros városát kivéve — mindenütt, mig nálunk az utcaseprők vtrik fel a legnagyobb és az egészségre veszedelmes port, télen és ősszel pedig a tisztítatlan gyalogjárók kocsonyás rétegén csúszkál mindenki. Pedig Eger belső utcait igazán könnyű volna tisztán tartani, hála az aszfaltnak és keskeny- ségüknak ! Egy olvasó. Cigánykaraván a rendőrség udva rán. Az országszerte ismert Suha éa RScz cigányfamiliák kóborló törzse Eurőpa-járő útjában elvetődött ősi fészkébe, Egerbe. A már csak 30 tagból és két rozzant szekérből áilő cigány- karaván tegnap délelőtt ért városunk határába. EÍ3Ő űtjok a régi cigánytanyához, a Kőlyukhoz vezetett. — Ám csakhamar szomorúan tapasztalták, hogy az ősi szállás már a denevérek tanyája. Falai leomlottak, szikla kapui betömődtsk, részint pedig a hatóságok tömették be azokat. A karaván tehát más tanya után nézett. így kerültek ez egri rendőrség kezére. Egyelőre a városháza udvarán pihennek, majd megnyírják, fertőtlenítik őket s ha megállapítást nyár, hogy minden tagjuk egri illatő' eégü, akkor a város kényszer- lakájt fog számukra kijelölni. Egerszalók határában erdősítik a kopár és vízmosásos területeket. Az egerszalőki volt urbfres birtokosság elhafározta.hogy a község határában fekvő Tőkősvölgy, Vágás, Hársas és Gyilkos dűlők kopár és vízmosásos területeit, mintegy 50 katasztrfiíis holdat, befásítja. A m. kir. földmívelés- ügyi miniszter gazdasági érdekből jóváhagyta a kopárjavítási tervet és utasította a közbirtokosságot, hogy az erdősítési munkálatok legkésőbb 1930. végéig végrehajtassanak. Hírek az egerkornyóki falkakból. Maklárről jelentik : Képes Andorne, született Bajő Terézia makiári asszony Nsgy Antalnő véletlenül nyitva hsgyoti szobájából 89 pangót ellopott. A füzesabonyi cisndörörs jelentést tett az egri kir. ügyészségnek. — Veszaly Rezső egsrcaehi-i bányamunkás előbb szolgálati könyvébe hamis adatokat jegyzett be, majd az Egereseim Kőszénbánya R. T.-től használatra kapott tárgyakkal együtt megszökött. A helybeli csendőrség elfogta és átkiaérte az egri kir. ügyészségi fogházba. — Hajdú József füzesabonyi gazda kőt lovat felügyelet nélkül legeltetett a füzesabonyi határban. Az egyiket az Egerből indáit személyvonat elgázolta. A ló azon- nal megdöglött; a kár320pengő. — Alexái György recski föld- mives két család mehet lopott Horuezi István ős Túlik András szajlsi gazdáktól. Az egri kir. törvényszék jogerősen egy hónapi és tíz mpi fogházra Ítélte. — Schvartz Dezső füzesabonyi méazáros egy K. M. nevű 13 éves füzesabonyi kislányt úgy megvert, hogy az 8 nap alatt gyógyuló testi sérülést szenvedett. Schvsrtz Dezsőt följelentették az egri kir. járásbíróságnak. Szerencsétlenség a vasúti kocsiban. Fülöp Andor egri kereskedelmi utazó az elmúlt éjjel üzleti ügyben utazod. Egyik állomásnál a feje fölé helyezett csomag a tartóból leesett és a fejére zuhant. Sűlyoa sérülésével az irgalmaaok kórházában ápolják. Baleset az eger—füzesabonyi vasútvonalon. Tompa Béla egri ál lamvasuti tisztviselő tegnap délután kézihajíányáa az egri— vasútvonalai; vizegáita. Hivatalost útja közben lulyos baleset érte a fiatal tisztviselőt. Makiár határában egy kutya ugrott ko csija elé a sínekre. — Fékezni már késő volt, a hajtány elütötte a kutyát. A zöakenés oly erős volt, hogy Tompa kiesett a pályatestre és a bokáját törte. A tanitás meghaladott dolog, legfontosabb a fizetés felvétele. Ez az uj igazság is az oláh közoktatásügyi minisztérium egy kebelbéli értekezletén született meg. Az értekezleten ugyanis az oláh elemi iskolákat ellenőrző bizottság megállapította, még pedig egy oláh lapnak, az Univertul- nak cikke szerint, hogy a legtöbb oláh elemi iskolában egyazon állásbrn több tanító is működik. Működnek önállóan olyan oláh tanítók is, akiknek mindössze öt-hat növendékük van. A bizottság szerint a törvényesen előírt tanfolyamokat az iskolák egyáltalán nem tartják meg és caak a fizetést veszik fel értük a tanítók. * Köszönet. Mindazoknak, akik szeretett férjem elhunyta alkalmával részvétükkel éa együtt- érzőfiükke! a gyászoló család fájdalmát enyhíteni szívesek voltak, ezúton fejezem ki hálás köszö- netsmst. — özv. dr. Tamasy Kálmánná. Kőműves segédek, akik munka nélkül vannak, jelentkezzenek a városi mérnöki hivatalban, délelőtt, a hivatalos órák alatt. Tüdővószben meghalt Bicsérdi titkára. Szabadkán keresztül kapott értesülés szerint Évien Eugen (Eisler) Jenő, Bicsérdi titkárja Adakalek-szigetén tüdő- vész következtében elpusztult. Eisler Eicsérdi budapesti tartóz- kodása-alatt erősen agitált mesterének tanai érdekében és magát hozta bizonyságául annak, hogy a Bickérdi-tan megmentette a tüdővézzea elpusztulástól. Rövid időn belül egy táborban lesz ismét Magyarország és Bulgária. Az sBgorai albán követ nyilatkozatában reményének adott kifejezést, hogy a török-albán egyezményt rövidesen megkötik, úgyszintén a szerb-albán konfliktus is csakhamar elsimul. így azután Albánia révén — hitünk Bzerint — Törökország is bekapcsolódik rövidesen* a Mussolini által megteremtendő uj blokkba, amelyben a Dues oly eminens helyet biztosított Magyarországnak. Ugyanekkor Buroff bolgár külügyminiszter is bizakodóan nyilatkozott egy balkáni Locarno lehetőségéről és kijelentette, hogy az olaszmagyar szerződés csak a békét szolgálhatja, ügy hisszük nincsen messze az az idő, amikor ismét egy táborban lesz Bulgária és Magyarország. Felesleges a pereskedés, amikor az erőszak is megteszi! Néhány évvel ezelőtt az oláh állam vi*z- szavásárláa címén perrel támadta meg az összes erdélyi föld- birtokosokat, akik annak idején az Altruista Bank által nyújtott hitellel vásárolták meg földjeiket ! Akkor f. i. az egyes föld- birtokosok megengedték, hogy a magyar állam javára a vi*z- szavásárlási jog bekabelezteseék, a jog akkor érvényesíthető, ha ezt az Altruista Bank fogja kérni. E cimon indította meg tehát az oláh állam a maga pereit, de minthogy ezek befajazeaét nem győzte bevárni, az oláh kormány elhatározta, hogy tovább már nem pereskedik, hanem egyszerűen kisajátítja ezeket a földeket ív. Éb még akad valaki, aki náluk a közigazgatás egyszerűsítését kéíségbe merné vonni?! legnagyobb gond fordítandó a gyo- I ' ^ J mór és belek rendes működésére. |ü|||^|l|jl Emésztési zavaroknál fél pohár Schmidth&uor-féle ö biztosan ás gyorsan eltávolítja a szerveseiben felhalmozódott kőrös baktériumokat, fertőtleníti a gyomrot és beleket és ezáltal jelentékenyen fokozza a szervezet ellenálló képességét. Kapható kis és nagy üvegben. Szétküldés'! hely: Igmándi keserű víz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék ismétaladóknak kivánaira bérmentve. Járványos betegségek idején m