Egri Népújság - napilap, 1927/1
1927-05-15 / 110. szám
2 mSi NBPUJBAQ 1927. május 15 ki. Ilyenek a bokorbab, répa, faisnövésű rőzsaburgonya, mák, fitb. A károsult gazdák 8 napon belül jelentsék be a fagykárt, hogy fedóelengedéet kapjanak. Akinek pedig a múlt évi bora még megvan, tartsa az árát is, de a borát is, mert még ez év ben ez a fagyos veszedelem nem múlt el ős szüretig még sokszor kint hál az új termés; — amint mondani szokták. lángolt szivek helyett munkában kiapadt, nyomorult tetemekre borul az utolsó út komor pompájában. Da a ma zászlója szen- tebb a szivünkben régi diadal- mak minden tanújánál. Szentebb, mert benne él munkában görnyedő nappalok, éjjelek minden birodalma, szenvedés terhétől már már megroppanó, vezeklő leikünknek minden reménysége, És él benne égő, izző lángolással keserves, kínlódó lelkünk hívő bite, hogy megvirrad egyszer a sötét ágáljon és síró örömmel, dübörgő énekkel lengeti, csóválja a vérző magyarság megizmosult karja az űjraépült romhalmaz felett az új, a szent, a diadalmas zászlót. Szabó -Jilek Béla. Segítséget a szőlőtermelőknek. Zászló-szentelésre. A zászló. Ujjongó élatreválása együttdobbanő szivek meleg szeretőiének; diadalmas magasba- szárnyalása egy csapatba vert lelkek összeforrt akaratának; zúgó pörölycsattanáaa egymásra talált kezek verejtébes munkájának. Felemelt erő a legizmosabb kézben, mely magukba- roppant lelkek halódó bizalmát lángba korbácsolja, összeomlott hitét égbeíveiíeti. Büszke szimbóluma megdöngő lépések soha nem torpanó előretörésének, fel- zúgő diadalának soha nem né- muió hallelujájának. Zirc főpapjának megáldó keze ma új zászlót tűz a magyar élet harcosai elé. A hit és a haza- szeretet összeforrásának íanuje- lét lobogtatja meg száz és száz testvérlélekben, hogy akiket eddig együvé fűzött keblük érzése, szivük szeretető, most összekovácsolja őket a közös tábor hűségének fennszárnyaló jelképe. eAz új zászló előtt majd elvonulnak a régi katonák. Lassú járású, időtől behavazott öreg diákok, akiknek szivét már megsebezte a magyar sors nehéz viadala, szelíd meghajlással ; dübörgő lépésű, magasra szökkent fejű fiatalok, akiknek lelkében büszkén tornyosodik égre a jövendő reménysége, dacos akarással. És a zászló alatt reszkető puha kézbe belesimult az acélos marok, kiégett szemekbe új tüzet bint a fiatal bizalom diadalmas lángja. És a két lé lek beszél. Meg-megcsuklö hangon, büszkén szálló szóval egy fogadalmat tesz. Esküszik, hogy hű lesz mélységes érzéssel isteni hitéhez; esküszik, hogy hű lesz utolsó csepp vérig magyar hazájához; esküszik, hogy hű lesz igaz pietással Alma Materéhez ! A zászló. Valaha: a legendák Magyarországának diadalmas harcokban marcangolt, megtépett, üszkösre égetett csapongó, repeső, vijjogva szárnyaló viharmadara ; ma: szégyenben, búságban, munkában verejtékeire ciapzott arcunk véres képét mutató Veronika-kendő. — Zúgó golyók helyett a műhely tüzéből kipattanó szikrák égetnek sebeket lobogó testére, ágyűktüze helyett kormos gyárkémények festenek gyászkeretet hófehér selymére, harcban elHaller István felszólalása a képviselőházban a földmívelésüggi tárca költségvetésének tárgyalásánál. Haller István, volt kultusz- miniszter, az egri. kerület országgyűlési képviselője, a főldmíve- lésügyi tárca költségvetésének vitájában a bortermelés és szőlőgazdaság ügyében a következő felszólalást tette : — T. Ház ! Képviselői praxisomban még nem igen fordult elő, hogy azzsl lehetett volna gyanúsítani, hogy haza beszélek. Most azonban olyan fontos témáról van sző, hogy kénytelen vagyok magam kitenni annak a gyanúsításnak, hogy haza beszélek. Tudniillik egy bortermelő kerületnek vagyok a képviselője és így annak ellenére; hogy esetleg azt lehet mondani, hogy kerületi érdek vezet ebben a kérdésben,kénytelen vagyok szavamat felemelni. A szőlészet és borászat, általában a szőlőtermelés közgazdaságunknak olyan jelentékeny ága, amely minden figyelmet, (Úgy van! Úgy van! jobb felől), sőt azt hiszem, az országgyűlés részéről minden áldozatot is megérdemel (Úgy van! Úgy van!) és talán nem volt soha olyan idő, amikor a mezőgazdaságnak ez az ága annyira rászorult volna a legmesszebbmenő törvényhozási gondoskodásra és kormányzati áldozatkészségre, mint épen most. Nem akarom részletezni, miért és mennyire fontos ága mező- gazdaságunknak a szőlőtermelés, de ha az ember csak néhány számadatot sorol fel, már csaa ebből is kitűnik e termelési ág fontossága. Magyarországon 384 ezer katasztrális hold szőlőterület van, egy átlagos termésű esztendőben 3 5 — 4 millió hektoliter bor terem; a magyar kivitelnek a bor valamikor 28—30°/o-át tette ki, ami sajnos az utóbbi időkben lecsökkent 3 — 4%-ra. A magyar kereskedőknek sok százalékát foglalta el a ezclökultura. Ha mindezt tudjuk, nyilvánvalóvá válik előttünk az is, hogy a mezőgazdaságnak ez olyan ága, amelyre fokozott figyelmet kell fordítani, hiszen ez olyan területeket tesz termékennyé, használ fel és kapcsol be a magyar közgazdasági életbe, amelyeket máskép nem lehetne értékesíteni, ameiyek egyébként egyszerűen elvesznének a magyar mezőgazdaság számára. Bár vannak területek, amelyeket a konjunktúra idejében, talán nem is egészen helyesen, szőlőművelés ala fogtak és így felduzzasztották a magyar bortermelést, bár vannak olyan területek is, melyeket más mezőgazdasági termények termelésére lehetne fordítani, ahol talán a mezőgazdaságnak egy más ága szintén produktiv tudna lenni, viszont vannak igen nagy és épm azért rendkívüli értékes, direkt a szőlőtermelésre predesztinált területek, amelyeket, semmi másra nem lehet felhasználni, mint épen a gyümölcs- és szőlőtermelőim1. Ezeknek a területeknek s az itt dolgozó embereknek megmentése tehát szociális és köz- gazdasági szempontból rendkívüli fontossággal bír. Azt hiszem : hogy a magyar törvényhozásnak minden egyes tagja — legyen közvetlenül, vagy közvetve érdekelve 6bben a kérdésben — a legmesszebbmenő jóindulattal nézni a szőlőkuliur t vergődését és a magyar bortermelésnek kétségtelenül megállapítható válságát. Ha moot ebből a szempontból nézem a költségvetést, kénytelen vagyok azt mondani, hogy azzal nem vagyok megelégedve, mert pl. az elmúlt évben a bortermelés fokozására előmozdítására és adminisztrációra, szóval az ezzel járó feladatok végzé ■ éré a magyar állam elköltött kerekszámban 627 ezer pengőt, míg a mostani költségvetésben 662 ezer pangó van erre felvéve. A többiét tehát 35 ezer pengő, a bevétel pedig az el- rnu't esztendőre 406 ezer, a mostani kö!tségveté»i évre pedig 433 ezer pengő, 27 ezer pengővel több van tehát nreliminálva mint ez elmúlt évben, vagyis ha a két többi éti összeget tgy- másből kivonjuk, akkor a tulaj- donbépeni többlet, mint áldozat, mindössze 8524 pengő. Ha pedig összehasonlítom a kiadási tételt a bevételivel, akkor a tulajdon- képeni áldozat ebben a költségvetésben mindössze 234 ezer pengő, vagyis ez az az összeg, amelyet a magyar állam egyisc legértékesebb és legnagyobb veszedelemben forgó mezőgazdasági ágára fordít. Ha azután ezt összehasonlítom azzsl az értékkel, amelyet ez a mezőgazdasági ág produkál, akkor igazán elenyésző semmiségnek kell ezt mondanunk azok mellett a millió pengők mellett, amelyeket egyik másik resszortminiezternek módjában van más célra fordítani. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni azt,hogy itt olyan termelési ágról van sző, amely a magyar mezőgazdaságnak kétségkívül becsületet és hírnevet szerzett a külföldön, amely hírnevet ugyan megtépáztak kissé az utóbbi idők bizonyos manipulációi, — amelyekre majd rámutatok és amelyeknek orvoslását kívánom is, már amennyire az én nem egészen kompetens szaktudományomtól telik — de a magyar bor presztízse megvan most is, s azt még fokozni is lehat. A magyar bor csinált Magyar- országnak olyau jó nevet, mint aok iparcikk, vagy egyéb mezőgazdasági cikk, amelyre talán nagyon sokat áldoztunk a múltban. S ha most nehézségek vannak is a bor értékesítése szempontjából, azt hiszem, hogy ezek a nehézségek idővel el fognak múlni, ős azt az averziót, amely itt-oft a magyar borral szemben mutatkozik, le lehet és le ia kell küzdeni a magyar szőlőkultura érdekében. Da itt van a másik szempont, a szociális szempont. Egész vidékek vannak, ahol a munkások 60—70%-a exisztenciájában tulajdonképen a szőlőkulturátől függ és ha itt katasztrófa van, akkor katasztrófa éri a munkásságnak nagyon jelentékeny hányadát. (Úgy van! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) Például rámutatok az egri kerületre. A tavalyi katasztrófáké esztendő, amikor a szőlőgazdálkodás abszolúte semmit nem jövedelme zeit, az apró feisexisztenciák és munkások ezreit döntötte a ieg- kétségbeejtőbb nyomorba, nemcsak abban ez esztendőben, a- melyben élnie kellett volna ennek a munkának eredményéből, hanem, sajnos, még a Következő egy Két esztendőié ia, mert hiszen az ilyen mezőgazdasági válságnak az a természete, hogy egy katasztrófáiig esztendő rendesen kihat még egy további esztendőre is. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Végül számításba jön itt még kivitelünk és fizetési mérlegünk is. Mert ha régen 28—30%*a volt a mi kivitelünknek a borkivitel és ma csak 3—4%, ebből nem szabad azt a konzekvenciát levonni, hogy most már a szőlőkultura a magyar kivitel szempontjából jelentéktelenné zsugorodott össze, hanem ellenkezőleg azon kell iparkodnunk, hogy újra elérjük azt a százalékos arányt, amelyet valamikor a bor kivitele elért Mindenekelőtt azt kérem, hogy a földművelésügyi miniszter úr próbáljon hatni abban az értelemben, hogy a magyar szőlőkultura támogatására mennél nagyobb segit»égei adjon. Azt hogy a jelenlegi pénzügyminiszter úrnak nem az a mentalitása, ami egyik elődjének volt, aki egy deputáciőnak azt mondotta, hogy vágják ki a szőlőtőkét és csináljanak ott egyebet, mert remélem, tisztában van azzal, hogy lehet kivágni a szőlőtőkét egyes területeken, de az a föld ott sivár pusztasággá fog válni, ott semmiféle kultúrnövényt többé termelni nem lehet.
