Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-05-15 / 110. szám

1927. május 15. EGRI [ SÉPÜáBÁO A gabonanemüeknek nem ártott a fagy. Nagy szükség volna arra, hogy a földművelésügyi miniszter űr, tekintettel arra a katasztrófára, amely a szőlőkulturát az elmúlt esztendöban érte, valamiképen megpróbálkoznék azzal, hogy a szőlősgazdákat termelési hitel­hez vagy íDveszticiós hitelhez juttassa. (Ügy van! Úgy van! a jobb és a baloldalon.) Tudom, hogy erre vonatkozó­lag történtek itt-ott lépések, tu­dok magam is olyan szőlőter­melő vidéket, ahol a Központi Hitelszövetkezet közreműködé­sével a termelők hitelhez jutot­tak, ez a kölcsön azonban bizony meglehetősen drága, de azért én nem okolom sem a földművelésügyi minisztériumot, sem az illető pénzintézetet, mert amikor ezt a kölcsönt folyósítót ták, ez kedvező kölcsön volt. Azonban épen a miniszter űr volt szíves az előbb azt mon­dani, hogy a magyar mezőgaz­daság négy kamatot nem bír meg, de föképen nem birja meg ezt a szőlőkultura, amelynek egy katasztrofális esztendő hiányait kell pótolnia és számolnia kell azzal, hogy még egy két eszten­deig nyögni fogja azt a katasztró­fát, amely tehát nem fogja tud­ni jóformán a termelési költsé­get sem visszakapni, nemhogy ilyen horribilis kamatokat képes lenne megfizetni. Szerintem tehát előre kellene arról gondoskodni, hogy ezeknek a kölcsönöknek a konvertálása valamiképen meg. történhessék, vagy legalább a kamatteher vi- ■eléséhez valami forrásból az állam segélyt nyújtson. (A beszéd befejezését és a töldmívelésügyi miniszter vá­laszát az Egri Népújság legkö­zelebbi száma közli. Szerk) aBaatsaBaaaaBaagfflBasaaBaBsae Vaslapáttal agyonütötte az adácsi jegykiadót. A múlt év őszén egy waggon szén érkezett Adácsra, Varga József földmives címére. A szén ezétmérését a vasűti mérlegen eszközölte Varga és eközben összeszólalkozott Okos János Máv. jegykiadóval, aki meg­vonta tőle a vasűti mérleg hasz­nálatát. Varga erős felicdulásá- ban egy vaslapátot vett a ke­zébe és azzal úgy fejbevágta a jegykiadót, hogy Okos János két hét múlva belehalt sérülé­seibe. Az egri kir. törvényszék Pret- tenhoffer- tanácsa halált okozó súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek mondotta ki Vargát, és egyévi börtönre Ítélte. A vád­lott megnyugodott, az ügyész súlyosbításért felebbszett. Budapest, május 14. A földmívelésügyi minisztérium hivatalos vetésjelentése szerint a gabonaneműek és az előre­haladottabb növésű kapások nem szenvedtek az elmúlt éjszakákon a fagyoktól. A repce vetések állása országos átlagban inkább közepes. Eger, május 14. Amiét az űtcaszögleteken teg­nap kiragasztott, üzletekben, nyilvános helyeken elhelyezett hatalmas falragaszokból értesült Eger közönsége, a rendőrség nyilvántartási ügyosztálya gyö­keres átszervezés slá került. A közbiztonsági, közigazgatási és egészségügyi, statisztikai szem­pontokból oiy annyira fontos bejelentő hivatal működésére vonatkozóan űj rendeletek lép­tek életbe, melyek megreformál­ják és szigorítják a lakosság ellenőrzését. Az újjászervezéssel kapcsolat­ban munkatársunk felkereste dr. Horváth Gyula rendőrtanácsost, aki hoseztbb intervju keretében adott felvilágosítást a bejelentő- hivatal munkájáról és az életbe­lépő rendeletekről. Az űj rendszer legfontosabb része az, hogy Eger kül- ős bel­területén lakó minden polgár köteles ismételten eleget tenni bejelentési és kijelentési kötele zettségének, tehát akkor is, ha | Eger, 1927 május 15 Érettségi vizsgák a gimnáziumban. A ciszterci rend egri szent Bar­nát gimnáziumában május 16 áa kezdődnek az írásbeli és junius l.-őn a szóbeli érettségi vizsgá­latok. A vallás és közoktatás- ügyi m. kir. miniszter elnökké Berkes Ottó dr. c. tankerületi kir. főigazgatót, miniszteri biz­tossá pedig Kőrösy László mi­niszteri osztálytanáciost küld­te ki. Halálozás. Részvéttelértesüiünk, hogy Füszter János, az egri le­mezgyár művezetője 13.-áD, pén­teken reggel, életének 62 évé­ben váratlanul meghalt. Teme­tése vasárnap délután 4 órakor lesz a Remény utcai gyáizházbíl Az őszi búza vetések általá­ban igen erőteljesek és már szárba indultak. Minősítő becs­lés : általában jó. Tavaszi búzát az idén keveset vetettek.Vetés állása: jó közepes. Az őszi rozs állása jó közepes és közepes között ven. ezidőszariot már be van jelent ve. Bejelentési kötelezettség alá esnek továbbá azok, akik a vá­ros területén csak 24 óráig is tartózkodnak. A bejelentést tenni a háztulajdonos vagy bérlő, il letve szállásadó köteles. A lapo­kat, valamint a hozzájuk tar­tozó szelvényeket a háztartás feje állítja ki és írja alá. Minden egyes személyre külön lap állí­tandó, kivételt képeznek a be­jelentő, vagy kijelentő személy törvényes neje és a nevét vi­selő 16 éven aluli gyermeke, akik ugyanazon lappal jelenthe­tők. A b3 és kijelentő lapok ára példányonkiat 8 fillér. A be vagy kijelentett személyek lakását magánosok részére 48 fiiér be­fizetése után tudakozó lapon közli a rendőrkapitányság be­jelentési hivatala. A bejelentések határideje ju­nius 1. Azokat, akik ezidőpontig eleget nem tesznek kötelezettsé­güknek, ;40 pangóig terjedhető pénzbüntetéssel, illetve megfe lelő elzárással bünteti a rendőri hatóság. Papnövendékek felvétele. Az egri érsaki főegyházmegye növendék- papjai közé felvetetni kivánó ifjak felvételi vizsgálatának ideje ez évben julius hó 2-ik napjára tűzetvén rí, felhívatnak a pá­lyázni óhajtó főgimnáziumi VI., VII. és VIII. osz;á!yt végzett ifjak, hogy keresztlevelükkel és c-z évi iskolai bizonyítványukkal felszerelve Egerban, az egyház­megye! hivatal irodájában folyó évi julius hő 1-én délután 2—3 óra között személyesen kell je­lentkezniük. Eger, 1927. májushő 11-én. Érseki iroda. Iskolaszéki gyűlés. Az egri rk- iskolaszék május 16. án, hétfőn délután 4 órakor a Lyceum kon­gregációé termában gyűlést tart. A ciszterci gimnázium öreg diák jainak legifjabb évfolyamait is kéri a záazlőszenteíási ünnep rende­zősége, hogy vegyenek részt a felvonulásban akkor is, ha a banketten esetleg nem jelenhet­nek meg. Vegyenek részt az ünnepélyen mindannyian. A hely részükre is fenn van tartva. Az öreg diák elnevezést nem a korra kell érteni, mert öreg di­áknak nevezünk mindenkit a ciszterci diákszövetségben, aki a gimnáziumban végezte annak idején középiskolai tanulmá­nyait. Legényegyleti hírek. Az egri Ka- tholikus Legényegylet szegény­sorsú tagjainak a bécsi kon- gresizuson való részvételére Bibocsay Sándor kormányfőta- náosos és dr. Urbán Gusztáv jogtanár 5—5 pangót adományo­zott. — Május 15. én, 22.-én és 29. én legény fogó lesz a Kath. Legényegyletben. A makiári negyedi áll. elemi is­kola tantestülete május 15-én dél­után 5 órakor a Kertész utcai áll, gazdasági iskolában anya- és csecsemővédelmi ünnepélyt rendez, melyre a szülőket ős* a tanügy iránt érdeklődőket meg­hívja — az Igazgatóság. * Jelentkezett e már a Pünkösdkor Bécsben tartandó kath legényegyleti kongresszuson való részvételre. Csak 15. ig lehet. Igyekezzen, hogy le ne maradjon! * A rossz utak királya a Styria­Dürkopp kerékpár. Öt éves váz- garancia. Legerősebb hegyi gu­mikkal és villamos világítással felszerelve, a legolcsóbb gyári árban. Kedvező fizetési feltéte­lek. Azonkívül raktáron Frera, Torpedo, Waffenfabrik stb. ke­rékpárok. Speciális javító mű­hely szakszerű vezetés mellett. Az összes kerékpáralkatrészek- ből nagy raktár. Lusztig Sándor. Telefon 30. * Tánctanfolyam a Kaszinóban. Tisztelettel értesítem az elit- közönséget, hogy folyó hó 19 én tánctanfolyamot kezdünk a Ka­szinóban. Tanítva lesznek úgy a régi színpadi díszmagyar tán­cok, mint a legújabb modern szälon táncok a legszolidabb és csinos formában. Kívánatra ház­hoz is megyünk. Egyesületek, műkedvelők részére alkalmi színpadi táncok szakszerű taní­tása. Kisgyermekeknek 6 évtől kezdve ballet kiképzés. Beirat­kozások ős felvilágosítás az Egri Kér. Sajtőszövetkezet könyvke­reskedésében és ez Elek Test vérek cukrászdájában. Szives pártfogást kér Koppányi Lajos főv. oki. tánctanár, Koppányiné Szidor Gizella tánc óa ballet- mesternő. * A Kath. Legényegylet jótékony- célú tombolája vasárnap, folyó hó 15 én délután 5 órakor a Kioszkban. Járványos betegségek idején legnagyobb gond fordítandó a gyo mór és belek rendes működésére Emésztési zavaroknál fél pohár Schmid th auer-féle Igmándi keserűvíz biztosan ős gyorsan eltávolítja a szervezetben felhalmozódott kóros baktériumokat, fertőtleníti a gyomrot és beleket és ezáltal jelentékenyen fokozza a ezei vázét ellenálló képességét. Kapható kis és nagy üvegben Szétküldési hely: Igmándi keserűvíz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék ismóteladóknak kívánatra bérmentve. *60« €>$*«#*«*<*->** Újjászervezik a rendőrségi bej elentő-hivatalt. Junius 1-ig Eger város minden lakója köteles uj bejelentést esz­közölni. — A rendőrség razziákkal és szigorú büntetéssel akadályozza meg a bejelentések elmulasztását. «KU- mm mw mm mm HÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents