Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-03-23 / 67. szám

4 8GKI NÉPÚJSÁG 1927. március 23 «Kőlyuk» után következő domb­hoz. A meredek úton oak lassan haladt fölfelé a súlyos teherrel megrakott gépkocsi. A lejtő kö­zepén egy pillanatra megállt a mi rémülten vettük észre, hogy hátrafelé csúsznak a kerekek, majd az óriási súly alatt, a soffőr minden fékezése ellenére is, őrült iramban szaladt a két kocsi a lejtőn, visszafelé. Rövid utat te­hettünk meg, mikor láttuk, hogy a pótkocsi, melyet kormányozni nem lehet, letér az útról, egye­nesen az utat szegélyező mély árok felé és magával rántja az első kocsit is. Rémületünk elmúltával mindannyian életünk megmenté­sére gondoltunk, társaim egy­másután ugráltak le a száguldó kocsiról, én is leugrottam. Egy erős ütést éreztem csak, többre nem emlékszem. Eddig tart Urbán Máténé el­beszélése. Amint a szemtanuktól értesülünk, a pótkocsi teljesen belezuhant az árokba, míg az első kocsit sikerült az utolsó pillanatban visszatartani. A te­herautó utasait egy szemközt haladó személyautó szedte föl és vitte az Irgalmasok kórhá­záig. — Az orvosok megállapí­tásai szerint Urbán Máténé több kar és lábtörést szenvedett, azonkivül az ercát is összezúzta. Állapota nem életveszélyes. A rendőrség megindította a nyomozást annak megállapítá­sára, hogy terhel-e valakit fele­lősség az autószerencsétlenségért. HÍREK Kinevezés. A m. kir. pénzügy­miniszter . Soós Károly m. kir. állampénztári főtanácsost, a hat­vani állampénztár hivatalfőnö­két, a VII. fizetési osztály A) csoportjába nevezte ki. , Az Urak Kongregációjának gyű­lése, pénteken, Gyümölceoltő Boldogasszony napján, délután a ferences Otthon fehértermé­ben nagy eseménye lesz Eger katbolikue társadalmának. — Kriston Endre püspök megnyi­tója, Haller István v. miniszter, országgyűlési képviselő ünnepi beszéde, nagy, művészi műsor méltó keretében lesz az ünnepély fénypontja. Ülőhelyek még le- foglalhatók a Kegyczerüzletben. Az egri pénzügyi bérépület veszé­lyes boltozatainak lebontása és újjáépítése céljából kiírt pályá­zat határideje lejárt. Két aján­lat érkezett be és az egri pénz- ügyigazgatőság az előnyösebb pályázatot fogadta el s az Építő­ipar R. T. ot bízta meg az épít­kezéssel, 2483 pengő vállalati összegért. A munkálatok már megkezdődtek és 3 hét múlva befejezést is nyernek. * Villannyal varr Ön r A Singer motor megkíméli Önt a fárad­ságtól, hogy varrógépét lábbal hajtsa ! Szíveskedjék valamelyik Singer fióküzletben a Sieger- jaotor bemutatását kérni. Vétel- kényszer nincsen. Súlyosan megsebesült agy puska porral játszadozó füzesabonyi ci­pészinas. Bóth Antal 24 éves füzesabonyi füszerkereskedő-se- gêd a március 15.-i nemzeti ün­nep alkalmával elvállalta a köz­ségi mozsárágyű kezelését. Both nagyszerűen működött, ahány­szor elsült az ágyú. a környék­beli házak mindannyiszor meg­remegtek. A kereskedősegéd azonban nem számolt el az elöl­járóságnak a megmaradt pus­kaporral, hanem átadta azt Hor váth Sándor cipészinasnak, aki robbantgatás közben súlyosan megsebesítette magát. A füzes­abonyi ciendőrörs az esetet je­lentette az egri kir. ügyészség­nek, * A Keresztény Iparoskor március 25-én, pénteken, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, délután 5 órai kezdettel kullűrdélutánt rendez a következő műsorral: 1. Oehchlfgel A.: Tűzoltó induló. Előadja a Kér. Iparoskor zene­kara. Karnagy Haller Ágoston. 2. Lányi E : Esti Dal. Énekli a Polgári Dalkör. Karnagy dr. Ka- lovite Alajos. 3 Dr. óriás Nándor előadása. 4. Falusi liba. Monológ. Előadja Varjú Rőzsika. 5.Prichys- tal J. : Keleti Nász. Előadja a Keresztény Iparoskor zenekara. 6. Pogatschnigg G.: Dal a dalról. Énekli a Polgári Dalkör. 7. »Hamis az asszony« vígjáték; 1 felv. Előadja a Kér. Iparosköri Műkedvelők Köre. Személyek : Pityera Barnát: Tóth Imre, Bor­osa felesége: Nyáriné Takács Ica. Pincár: Pók Ede. Kötelező belépti díj nincs. Kérjük a pon­tos megjelenést. * Uránia. Ma, holnap é* holnap­után a főváros három legelőke­lőbb mozgóképizíohűzával egy- idóben : >Dagfin* filmregény 10 felvonásban Rendezte Joe May, a »Hiíidusíremlék« és »Pária grófnője« rendezője. Címszerep­ben: Paul Richter. Főszereplők: Marcalla Albani, Paul Wegener és Nien-Sön Ling. Budapesten ma mindenki az idei szezon ez egyik legnagyobb sikerű filmjé­ről beszél, hol a Rádiu*, Forum és Palacafilmtzíaházak műsorán szerepel állandóan zsúfolt házak mellett. — Jegyek előre váltha­tók a Mozipénztárban. еаввивдвдщшнвдга aatssasmas] TŐZSDE. *3? A &spyar Nemzett вкпк jslsntées Mennyit ér ma a pengő? 1 font sterling 2779 fillért ! béig*» frank 79-5272 1 cseh korona 16-92 1 dán korona 152-45 l dinár 1003 1 dollár 570-20 I francia frank 22-50 1 hollandi forint 22885 l zioti 6325 1 leu 3-33 i leva 3 75 1 líra 26-10 Î síárka 135-70 1 schilling 803772 1 norvég korona 149-30 1 »vájd frank 110 05 1 svéd koron» 15310 GALGÓCZI MHGÂNTAN- FOLYÄM ÉS JOG! SZE­MINÁRIUM Budapest, Vili. Mária Terézia-tér 3. (Baross u.) — Előkészít középiskolai magánvizsgákra, érettségire, alap­vizsgákra, szigorlatokra. Kitűnő jegy­zetek. * Megérkezett! Női tavaszi ka­bátok dús választékban. Női szövetruha újdonságok. Selyem különlegességek, női és férfi szövetekben dús választék. Mér­ték szerinti férfi szabóság. Ked­vező fizetési feltételek. Kardos Sándor, Fő utca. * Helyesen cselekszik, ha varró­gép-, tű-, olaj és fonálszükség­letét nálunk fedezi. Singer-varró­gép-alkatrészek elismerten a leg­jobbak ! Singer-varrógép fiók­üzlet. TERMENYTÖZSDL Hivatalos árak Bűz» 75 kg.-oa tiszavidéki . felaőtiezai . fehérmegyei 75 75 75 75 76 76 76 76 76 77 77 77 77 77 78 78 78 78 78 pestvidéki . dunántúli tiszavidéki . felsőtiszai . fehérmegyei pestv. . . dunántúli . tiszavidéki . felsőtiszai . fehérmegyei pestvidéki . dnnántúli . tiszavidéki . felsőtiszai . fehérmegyei pestvidéki . dunántúli . Rozs pestvidéki . . Takarmányárpa I. r. Takarmányárpa II. r. Sörárpa felsőmagyar Sörárpa II. r. . . . Zab I. rendű .... Zab II .............................. 33 .80­33.60­83.10­33.00­32.80- 34.30­34.10- 3360­38.40­33.20­34.70- 34.50­34.00­34.00­33.60­35.10- 34.90­34.60­34.40­34.20­27.00­23.80­22.70­27.00­25.60­22.20 22.00­-34.20-83.90-33.50-3340 33.20 -34.70 -34.50 -34.00 -33.80 -33.60 •35.10 -8490 -34 40 -34 40 34.00 ■35.50 -35.30 -35 00 34 80 34.60 27.10 -24.10 23.20 28.50 -26.50 2240 22.20 Köles ...........................................21.C0-22.00 Te ngeri új................................. 20.10-20.30 Ko rpa . . 17.40-17.63 LaptuiajdonoH: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Felelős szerkesztő: Kelemen Andor Igazgató : Radii Károly. 157/1927. , Heves községben Csász pusztán és az Új telepen építendő egy egy tanterem, tanítói lakás és a szükséges mellékhe­lyiségek építési munkáinak vállalati úton leendő biztosítására alulírott r. katolikus iskolaszék elnöksége zárt, írásbeli ver­senytárgyalást hirdet. Ajánlatok csakis az összes munkákra együttesen tehetők. A pályázathoz mellékelni kell : az ajánlati űrlapot, ajánlati előméretet és költségvetést, amelyben az egységárak betűkkel Is kiirandók. A m. kir. állam­építészeti hivatal előtt ismeretlen pá­lyázó köteles igazolni építőmesteri ké­pesítését és megbízhatóságát. A bánatpénz az ajánlati végösszeg 5%-a. Ezen biztosíték Heves község közpénztárában helyezendő el s a letéti nyugta, vagy elismervény a pályázathoz csatolandó. A szabályszerűen kiállított ajánlatok lepecsételt borítékban folyó év április hó 11. napjának délután 2 órájáig a hevesi r. kath. plébánia hivatalhoz nyújtan­dók be. Az ajánlatok ugyanazon a nap délután 3 órakor lesznek felbontva, amelyen a pályázók, vagy megbizottaik jelen le­hetnek. Ajánlatok csakis az egri m. kir. állam- épitészeti hivatal által kiállított ajánlati űrlapon és ajánlati költségvetési nyom­tatványon tehető, melyek az államéplté- szeti hivatalnál szerezhetők be. Az ajánlattevők a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. Az iskolaszék a beadott ajánlatok kö­zűi — tekintet nélkül az ajánlat össze­gére — szabadon választhat. A tervrajz és költségvetés a hevesi plébánia hivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthető. Heves, 1927. március. R. Katolikus Iskolaszék Elnöksége varrógépek f ég bevall jó minőségben Kedvező fizetési feltételek SINGER VA R R Ó G É P R É S ZVEAIYTARSASAG EGER, Kállag Zoltán-utca 11. sz. Ne ültessen idősebb, csak egy éves vadvesszőt. Minden fajban legjobb minőség­ben kapható: Széchenyi-utca 37. 1927. Pk. 7.113. számhoz. 1927. vght. 167. szám. Árverési hirdetmény. Dr. Grósz Lipót budapesti ügyvéd ál­tal képviselt Biber müvek Kátrányipari Rt. és összes csatlakozó társai ja­vára 808 pengő és 80 fillér, valamint csatlakozók részérói több rendbeli kö­vetelés és járulékai erejéig az egri kir. járásbiróság 1926. évi P. 139.515. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 320 P becsértékű ingóságokra az fegri kir. járásbiróság fenti számú vég­zésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentírt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatók javára is a végrehajtást szen­vedő lakásán, Baktai-utca 2. sz. alatt leendő megtartására határidőül 1927. évi április hó 12. napjának déli 12 órája tűzetik ki, amikor a biróilag le­foglalt 1 drb irógépasztal, 1 drb ameri­kai redőnyös íróasztal s egyéb ingósá­gokat a legtöbbet ígérőnek készpénz- fizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Eger, 1927. évi március hó 15. Rolik Lajos kir. bírósági végrehajtó. ÉaSHIRDSTÉBEK Minden szó hétköznap , 6 fillér vasárnap és ünnepnap . 8 » Ä legkisebb kishirdetés 48 » vasár- és ünnepnap . . 64 » Hirdetések előre fizetendők. ELADÓ szőlővesszó: Ripária Por­talis, Beriandieri x Riparia Teleki és gyökeres szólöoltvány Egerben, Grö­ber Jenő, Knézich-utca. EGY KONYHASZEKRÉNY, egy kis asztaltűzhely-és több bútordarab eladó. Szekfü-utca 1. JÓKARBAN lévő, gyermekkocsit vennék. Gárdonyi Géza-utca 1. Régi NIKKEL 10 és 20 fillérest vá­sárolok. Deutsch Simon Banküzlet. Széchenyi-utca 6. Föpostával szemben. BÚTOROZOTT kúlönbejáratú szoba külön kis konyhahasználattal április 1-től kiadó. Kertész-utca 11. sz. GYAKORLOTT sofför teherautóhoz azonnal felvétetik. Cim kiadóban. CIPÉSZSEGÉD kizárólag jó uöi munkás felvétetik. Cím kiadóban. KÜLÖNBEJÁRATŰ utcai bútorozott szoba magányos úriembernek kiadó. Széchenyi-utca 59. sz. VERBŐCZY-utca 4. szám alatt négy parkettes szobából álló úrilakás mellék- helyiségekkel május 1-tól kiadó. Érte- ' kezhetui : Almagyar-utca 18. (67.) Nyomatott az Ér seki Líceumi Nyomdában. — Kiadásért felelős : Radii Károly nyomdaigazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents