Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-03-24 / 68. szám

Ára 16 fillér (2000 К), vasárnap 24 fillér (3000 K). Eger, 1927. március 24. 7lép évf. 68. sz Előfizetési díj postai szállítással: I POLITIKAI NAPILAP I l?e££fZtŐ*Sf!9 i,Efler! Lice“m­egy hónapra 3 pengő 20 fillér, 1 . I Kiadóhivatal: Líceumi nyomda, negyedévre 9 pengő 60 fillér. | Főszerkesztő: Dr. Óriás Nándor. I Telefonszám: 11. Baráti kézfogással intézte el lovagias ügyét a két előkelő politikus, miután mind­két részről valóban emelkedett Bzellemű, korrekt felszólalással igyekeztek elsimítani a fölmerült ellentétet. A két magasrangú kitűnőség békekötése az előz­ményeknél fogva méltán tett szert egészen különös jelentő­ségre. Hiszen országszerte köz­tudomású, hogy már készen állottak a párbajpiaztolyok, ame lyekkel a parlamenti szőcsatá- ban megbillent erkölcsi egyen­súlyt a lehetetlenül fonák tár­sadalmi konvenció értelmében helyre kellett volna lőni. A libe­rális lapok némelyike eleve kéj­jel vájkált a szenzációban, hogy egyrészről a konzervatív kor­mány belügyminisztere, a szen­tesített törvények fölesküdt őre, másrészről a nemzetgyűlés volt elnöke, tehát a nemzet úgy­nevezett legjobbjai közül ketten megint a placcra állanak, mint két jő' családból való bankfiú • légynélküli pisztolyokkal keresik egymáson a megsértett becsü­letet. Lehetséges lett voina per­sze, hogy a két golyő csak a levegőn szakít lyukat, de az is bekövetkezhetik vala, hogy ki­ömlő vérével pecsételi meg a két úr egyike a másiknak erkölcsi bizonyítványát. A fegyver for- gandő szerencséje úgy ie hoz­hatta volna magával, hogy épen a sértett kapjon forró őlmot az oldalába — elégtételül. így állott a helyzet, amikor a civil urak páros viaskodásába beleszólt egy kemény katonának félreértést nem tűrő parancs­szava. A belügyminiszter nem párbajozhatik, mert a párbaj büntetendő cselekmény, a mi­niszternek és törvényhozónak pedig föltétlenül tisztelnie kell a törvényt. Ezen kötelessége alól úgy sem szabadulhat, hogy miniszterségéről lemondani pró­bál: a kötelesség posztjáról nem távozhatik az ember, amikor akar. A fegyver nem testvér- harcra adatott: a becsület sérel­mét ám reparálják máskép az urak. Valahogyan így hangozhatott az államfői szózat a a Novara hősénél harciasabbak valóban nem lehettek ursink. Keresni kellett hát a békés megoldásnak útját, amelyet kellő önuralommal és kölcsönös jóakarattal meg­találni — ime — csakugyan nem tartozott a lehetetlenségek közé. A parlament színe előtt férfiasán beismerte hibáját a sértő s nyi­latkozatát nemes önmérséklettel elfogadta elégtételül a sértett. Kajászőröcsögén és Alsőkotor- domborun elröstellik magukat a lovagias ügyek úgynevezett szakértői, akik szigorúan kard­dal kivánják kettévágni gordiusi csomóját a — mások lovagias ügyeinek. Az ország közvéle­ménye ellenben egyértelműig felujjong a példa láttán s meg­könnyebbülve konstatálja, hogy a párbajmánia likvidálásához megint hatalmas lépéssel jutot­tunk közelebb. ... Ha parlamentáris államban az államfőnek tényei nem álla­nának felül minden kritikán : ez az eset alkalmas volna arra is> hogy kormányzójának bölcse- ■égé előtt újból az elismerés hó­dolatával hajoljék meg a nemzet. »««««ай#-®*» Haller István két előadást tart péntek délután Egerben. Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának kultureseményei. Kriston püspök és Haller képviselő az Urak Kongregációjában. szónokok előadásához a művé­Eger, március 23 Általános érdeklődés előzi meg Eger város katholikus társa­dalma részéről az egri Urak Mária Kongregációjának pén- teken, Gyümölcsoltó Boldogasz- szony nspján, délután 6 óra­kor a ferences Otthon fehérter- mében kezdődő gyűlését. A gon­dosan előkészített gyűlésen két illusztris szónok: Haller István V. miniszter, az egri választó kerület országgyűlési képvise­lője és Kriston Endre püspök, mondanak beszédet. A kiváló szét nyújt fényes keretet, Lauri- sin Lajos operaénekes, Laurisin Miklós zongoraművész és az egri Kaufmann - Fógel vonós­négyes fellépésével. Ezt megelőzően Haller István a Keresztény Iparoskor kultur- délutánján tart előadást. Itt az Iparoskor fiatal, de eredmények­ben máris gazdag zenekara, a Kör jeles műkedvelői és a Pol­gári Dalkör teszik változatossá a legsikeresebbnek Ígérkező kul turdélutánt. <МбЧ»к-0«ив*И»*»вйЗ»ОЗИМ»SHÜNHS ЪФШ&'У&ее» щ swoon »»»» »Szakkérdések tárgyalásánál ürességtől kong a képviselőházi Beck Lajos és Jókai-lhász Miklós Budapest, március 23. A képviselőház mei ülését 7*12 órakor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. — A Ház folytatta a költségvetés vitáját, melynek során ma Beck Lajos szólalt fel elsőnek. — Rámutatott a parla- mentárizmus betegségére. Üres­ségtől kong a tárgyalóterem, ha szakkérdésekről van sző. A kép viselők nagyrésze az élet gond­jaival van elfoglalva. Az in­kompatibilitást Szilágyi Dezső szellemében ma már csak akkor lehetne interpretálni, ha a tör­vényhozókat a kormány minden anyagi gondtól mentesítené. — Gazdasági problémákról beszél ezután. Kijelenti, hogy az in­felszólalásai a képviselöházban. dusztrializálástől az agrár álla­mot sem kell félteni, mert minél jobban eliparosodik egy nemzet, annál több nyersanyagra van szüksége. A létjogosultsággal bíró és a már virágzásnak indult iparágak mellett régi mezőgazdasági iparunkat is fel kell virágoztatni. Mezőgaz­daságunk termelőképességét alá’ kell támasztani a földbirtok- politika által keletkezett jog­bizonytalanság megszüntetésé • vei, a főldhözjutobtaknak a tér-" , melésbe való bekapcsolásával, a szakértelem emelésével és olcsó hitellel. Jókai-lhász Miklós a következő szónok. A háború utolsó bét esztendejében elkövetett belső árulást ostorozza. Az októberi lázadásról kijelenti, hogy az csak rombolt, anélkül, hogy maradandót alkotott volna. — Sokkal előnyösebb békét köt­hettünk volna az októberi és a kommunista forradalom nélkül. Ismerteti az emigránsok és а /А kommunisták bomlasztó törek véseit, amelyekből következik, hogy a felforgatást lehetetlenné kell tennie Magyarországnak. Ezután népszaporodási és nép­egészségügyi kérdésekkel fog­lalkozik. Fájdalommal látja, hogy az ősi magyar népesség pusztul a többivel szemben. Törvény­hozási védelmet kér az egyke ellen. Megállapítja, hogy a természetes szaporodáshoz minden családban legalább négy gyermek szükséges. }k- К ik, О Nyári kurzusokat nyitnak az idegenek­nek a külföldi egye­temek. A nyugateurópai államok egyetemei és főiskolái az idegen forgalom emelésére nyári kur­zusokat létesítenek a külföldi hallgatók számára. Erre két év­vel ezelőtt Mussolini olasz mi­niszterelnök nyújtott példát a perugiai egyetemen. Az idegene­ket szívesen látó egyetemek közül Franciaországban a dijoni egyetemen legkedvesebb vendég , a magyar hallgató. 5 A dijoni egyetemen újabban igen sok magyar hallgató for­dult meg. Az emlitett nyári kurzus itt junius 15.-től október 31.-ig tart. Az idén Egerből és Heveimegyéből is többen ké­szülnek erre a tanfolyamra. Az érdeklődőknek egyébként szi­veién nyújt ebben az ügyben mindennemű felvilágosítást dr. Pécsi Jenő ny. jogtanár, aki^a dijoni egyetemnek egyúttal le­velezője is. звяк asms Borellenőrző bizottsági tagok az 1927—1930. évekre. Heves várme­gye törvényhatósági bizottságá­nak március 22-i közgyűlése Egerben Gröber Jenő és Károly ‘János egri, az egri járásban pedig Beniczky Aladár egerese- hi-i és Kaiftsó György verpeléti lakosoké? 3 évre borellenőrző bizottsági tagokká választotta. 4*.

Next

/
Thumbnails
Contents