Egri Népújság - napilap, 1926/2

1926-09-17 / 210. szám

2 KG.RÍ NÉPÚJSÁG 1926. szeptember 17. Nagy előkészületek folynak az egri Jegyzöinternátus felavató ünnepségére. Miniszterek, államtitkárok jelentették be érkezésüket. Eger, szeptember 16. A Jegyzőinternátus felavatá­sának vasárnapi ünnepségeire lázasan folynak az előkészüle­tek. Az egri műkedvelők dísz­előadására már minden jegy el­fogyott. Igen nagy érdeklődés mutatkozik a Koronában rende­zendő táncmulatság iránt is. Ezt a mulatságot az egri jogászifju- ság rendezi és ez a körülmény egymaga is elegendő garancia arra, hogy a táncmulatság a leg­nagyobb siker jegyében fog le­folyni. Messze vidékekről ős a fővárosból nagy számban siet­nek bejelenteni részvételüket a vendégek. Miniszterek, államtit­károk, főispánok küldtek már értesítést érkezésükről. Az elő­kelő vendégeket vasárnap dél­előtt féltizenegykor a pályaud­varon ünnepélyesen fogadja Isaák Gyula főispán,Okoliesányi Imre alispán és Trak Géza pol­gármester. a—SMMiS A dohánytermelők nagygyűlése. Szeptember 19-én nagygyűlést tartanak Nyíregyházán az or­szág dohánytermelői, amelyben kívánságaikat fogják tárgyalni. Összefoglalva a termelők pa­naszait, mindenekelőtt azt lehet kifogásolni, hogy olyan terme­lőktől is, akik már évtizedek őta kapcsolatban állnak a dohány­jövedékkel, kót-két kezest kíván­nak az új hitelek folyósításánál. Erre nézve a dohánytermelők sürgős rendelet kiadását kérik amely visszaállítaná a tavalyi rendszert. Sérelmes továbbá, hogy a holdankénti 3,000.000 K befektetéssel szemben az idén 1,000.000 koronára redukálták a dohányelőleget, dacára, hogy ez a hitel egyáltalán nincsen ve- Bzélyeztetve, hiszen egy holdan­ként 3 milliós előleg is kétsze­res, sőt ötszörös fedezetet talál­na a termésben, amely, miután monopólium tárgya, teljesen és kizáróan csak az állam közben- jöttével értékesíthető. A nyíregyházai ülésen Esze- nyi Jenő fogja előterjeszteni a dohánynak jégverés esetére való kötelező biztosítását olyan mó­don, hogy a kartell intézetek díjszabását felére lehessen redu­kálni, továbbá, hogy az egész jégverés esetére való biztosítást a Doháoyjövedék vállalja ma gára. Foglalkoztatni fogja végűi a nagygyűlést a dohány-zsineg- gyárak uzsorája és késedelmes szállítása, ami szintén súlyos te­herrel zavarja a tohánytermelők mérlegének egyensúlyát. Nagy kérdés vár eldöntésre Nyíregyházán atekintetben ie, hogy vájjon nemesítés utján nem juthat-e a magyar dohány- termelés abba a helyzetbe, hogy a belföldi doháuygyártás szük­ségletét tulnyomórész belföldi dohányfajtákból elégítheti ki. 9» '--SW* ■■&&*** Az állami reáliskolában, melynek élén Habán Mihály dr. igazgató áll, 340 a tanulók létszáma. Az első osztályba csak 42 növendék iratkozott be. Az érseki tanítóképző intézetben szokatlanul nagy a létszám. 160 növendék iratko­zott be az öt évfolyamra. Pá- ratlanúl álló esemény az intézet történetében, hogy az ötödik évfolyamra két főis­kolát végzett fiatalember is be­iratkozott: az egyik dr. Mohás Géza, aki jogakadőmiát végzett és állam­tudományi doktorátust szerzett, a másik pedig Bernekker Béla okleveles gazdász, aki nagy­szerű eredménnyel végezte el a magyarővári gazdasági akadé­miát. Ezek a főiskolát végzett növendékek természetesen csak pedagógiai ismeretek s maga­sabb tanulmányaik mellé a taní­tói oklevél megszerzése végett iratkoztak be. Az állami polgári fiúiskola növendékeinek létszáma 290. Az állami leánypolgári iskolának 140 növendéke van. így a fenti adatok szerint 2394 növendékkel kezdték meg az egri középiskolák az űj tan­évet. 2394 fiatal magyar lélek készül az egri falak között a magyar jövendő küzdelmeinek megvívására. »»B^B«a®aaBRaaBH88»»i#SMM3s César« Orsenigo pápai nuncius mondja a XVIII-ik Országos Kath. Nagygyűlés Veni Sancte-ját. A XVIII-ik Országos Kath. Nagygyűlés, amelyet ezidén is Budapesten október 9, 10, 11., 12. napjain tartanak meg, októ­ber 9-én délután fél 5 órakor ünnepélyes Veni Sancte-val ve­szi kezdetét, amelyet Cesare Or­senigo c. érsek, pápai nuncius mond, a szentbeszédet pedig Vargha Teodorik nagykanizsai Ferences zárdafönök tartja. Ugyanezen a napon az ünnepé­lyes Veni Sancte után a Köz­ponti Kath. Kör nagytermében Szent Ferenc 700 éves centen- náriumának emlékére nagysza­bású diszgyülés lesz, majd este 8 órakor a Magyar Királyi Opera­házban ünnepi díszelőadásban a már Németországban, Hollan­diában és Ausztriában nagy si­kerrel előadott Beretvás-Lányi: Ferenc oratóriumát adják elő, amelyen a hivatalos Magyaror­szág minden képviselője és a katholikus közélet minden szá­mottevő vezetője is meg jelenik. A díszelőadásra az Operaház által kiadott jegyeket szeptem­ber 30-ig délelőtt 10 órától 1 óráig Országos Kath. Szövetség, Budapest, Ferenciek-tere 7. áru­sítja, ahol az október 15-én Ró­mába és Assisibe induló orszá­gos Szent Ferenc zarándoklásra is lehet jelentkezni. Nyílt levél Barta Móric úrhoz, az Egri Népújság munkatársához. Igen Tisztelt Uram ! Bizonyá­ra nemcsak az Ön alőlirott hí­vének, de az Egri Népújság sok más olvasójának is élénk emlé­kezetében van még az a magvas cikk, melynek keretében hóna­pok előtt azt a visszásságot tet­szett fejtegetni, hogy Eger leg­szebb középületeinek némelyi­két a magisztrátus gondosko­dása túlságosan közelről és túl­ságos bőségben körüifáeította. Mivel pedig az e célbői alkal­mazott facsemeték a terebélyes természetű fák ifjúságából váio- gattattak össze, mostanra az a helyzet állott elő, hogy a fák dús koronája idestova derékig takarni fogja a barokk műemlé­keket. Ne tessék haragudni, hogy az Örs kissé élesen ellenzéki hangú cikkét most idézni me­rem, hiszen azóta én is buzgó kormánypárti lettem s országos és helyi viszonylatban egyaránt szeretném látni azt a kormányt, melyet a hódolattól haldokolva ne támogatnék. Akkoriban azonban — mi tagadás ? — nem voltunk még egészen fogatlan oroszlá­nok. Ma már mindketten böl­csen belátjuk, hogy a háború alatt és után történt utcafásítá­soknál egészen magától érte­tődő gondolat volt: fedezéket készíteni. Fedezéket a Líceum­nak, a minoriták templomának no meg idővel a többi műem­léknek is, nehogy a fránya el­lenség oldalba tudja puskázni azokat. E kézenfekvő veszély elhárítására puskáztuk el utcá­ink szépítését s Ön, az egyik ajtót mindig nyitva hagyó áí- lamférfiú bölcs belátásával, már fennebb hivatott cikkében raá- mutatottt arra a tényre, hogy műemlékeink képe teszem fel egy tolólétra segélyével, tehát felülről, még mindig felette cél­irányosan élvezhető. Én ugyan már akkor arra gondoltam, hogy egy megbízható kézi repülőgép e tekintetbeu még hasznosabb szolgálatot tehet, de nem kíván­tam ezt az álláspontomat a nyil­vánosság előtt leszögezni. Most azonban egy oly helyen adatott megfordulnom, ahol Ön ment­hetetlenül megbukott volna a tolólétra gondolatával. Bélapátfalván jártam, hogy végre egyszer alaposan megte^ kintsem a román stílű, híres, régi templomot. A meleg őszi napon vígan baktattam a Bélkö felé a az útnak egy kanyarula­tánál egyszerre elém tárult a gyönyörű műemlék. Abban a percben úgy éreztem, hogy itt valami nincsen rendjén : a festői hátterű ősi templom közvetlen közelében egy otromba gyárké- mény éktelenkedik, beszédes bi- zonyságáűi korunk kalmár szel­lemének, mely üzleti érdekből múltba ét művészetbe egyaránt kíméletlenül belegázol. Hát bizony, kedves Öcsám- uram, (mivelhogy kettőnk közül nvilvánvalőan én vagyok az öregebbik,) szeretném én azt a tolólétrát látni, amelyiknek a tetejéből, nyugati oldalról úgy lehetne megszemlélni ezt a ma­gyar földön a maga nemében páratlan templomot, hogy a képen ott ne díszelegjen a tolakodó téglagiliszta. Sajnos, a régi falakhoz oly közel merészkedett a beste féreg, hogy ebben az esetben még a fennebb említett repülőgép hasz­nálható voltáról sem vagyok meggyőződve. Zárom tehát le­velem és várom becses vála­szát : célirányosnak tartaná-e, hogy teszem fel az egri vár tö­vében, vagy az égbe nyúló mi­naret mellett mihamar egy hat- köményes csótésztagyár kiáltsa világgá a magyar ipar diadalát ? Uramöcíómoek híve: É. NI. Ismét Damokles kardja lebeg Erdélyben a magyar iskolák felett. A választások előtt a vezető oláh kormányférfiak : Goga, Bu- csan és Goldis a iegkifejezetteb- ben kinyilvánították, hogy min­den isteni és emberi jognak láb- baltiprása lenne az, ha a szülő továbbra sem írathatná be gyer­mekét abba az iskolába, ame­lyikbe akarja, és ha az egyes emberekre ráoktrojálnák nemze­tiségüket és nem olyan nemzeti­ségűnek tekintenék őket, mint amilyeneknek ők maguk vallják magukat. Azóta elmúltak a ki­sebbség mézes hetei, melyek még csak túlságosan mézesek sem voltak, mert csupán illúziókból táplálkoztak és most jön a kö- nyörületet nem ismerő valóság! Petrovici közoktatásügyi minisz­ter amaz ígéretét, hogy mind­ezen megállapodásokat törvény­erejével birő rendeletbe foglalja, mind a mai napig nem váltotta be. Ma a helyzet az, hogy fő­igazgatóknak titulált ás Petro- vicinek alárendelt kis kaliberű

Next

/
Thumbnails
Contents