Egri Népújság - napilap, 1926/2

1926-09-17 / 210. szám

1926. szeptember 17. BORI NÉPGJHAO 3 oláh kreatúrák megtiltották nem­csak azt, bogy a magukat ma­gyar nemzetiségűnek valló zsidók magyar felekezeti iskolákba jár­hassanak, (tehát katholikus, re­formátus vagy unitárius iskolák­ba), de még azt is, hogy a refor­mátus magyarok, magyar katho­likus iskolákba iratkozhassanak be. így megtörténik azután az a botrány, hogy p. o. ha temes­vári reformátusok, kiknek egy­általán nincs semmi iskolájuk sem, magyar létükre kénytelenek lesznek gyermekeiket oláh állami iskolákba járatni. Ezen felül híre jár, hogy újból megvonják mind­azon kisebbségi közép iskoláK nyilvánossági jogát, melyek ezt közvetlen a választások előtt kapták meg.Épületes állapotok! Barátsági szerződés ftománia és Olaszország között. Róma, szeptember 16. Mussolini és Avarescu oláh miniszterelnök tegnap megkö­tötték az olasz-román barátsági szerződést. A debreceni milliárdos sikkasztó pőrét október elején tárgyalja a hadbíróság. Debrecenbőt jelentik : A hon­védügyészség tegnap készítette el a vádiratotot Lambing János, a debreceni milliárdos sikkasztó ellen a vádiratot. A hadbíróság október 4. ős 5-ére tűzte ki tár nyalásra a bűnügyet. ■mt-irm ss's—y—nn ■■ >sqs|"«w ■ mi»'«■»■w, '—«2*! HÍREK — Eger, 1926 szeptember 17. — Az egri gyógyszertárak közül ezen a héten Preszler Ármin (Széchenyi- utcai) és dr. Hibay György (Piac- teri) üzlete tart éjszakai szolgálatot­Gyémántmise a cisztercitáknál. Az Úristen gondviselő jóságából szeptember^ 19-én, vasárnap mondja gyémántmiséjét Szobek Lóránt kiérdemült tanár és plé­bános, az egész ciszterci rend nesztora. A jubiláns szentmise 8 órakor lesz a diákmise kere­tében. A rend apátja, Werner Adolf dr., rendi ünneppé óhajt­ván tenni e ritka kedves ese­ményt, személyesen fogja vé­gezni a manudoktor szerepét az összes ciszterci rendházak kép­viseletének jelenlétében. Veni Sancte az egri érseki jog akadémián. Az egri érseki jogaua- demián csütörtökön reggel 9 órakor a Veni Sanctet Ambrus litván dr. igazgató, prépost- kanonok, nagy kispapi segéd­lettel. Áthelyezés. A m. kir. igazság- ügymiuiszter Barsy Károly dr. kir. járásbírót, az Égri Népújság volt felelős szerkesztőjét, Szol­nokról a budapesti központi kir. járásbírósághoz helyezte át. Az Országos Széchenyi Emlékbi zottság kiküldöttei Egerben. Az Or­szágos Széchenyi Emlékbizott­ság, melynek élén Apponyi Al­bert és Széchenyi István grófok állnak, s mely porbasujtott ha­zánk e legszomorúbh napjaiban a legnagyobb magyar mélyen vallásos érzületét, Istenbe ve­tett hitét nagy áldozatra kész, lángoló nemes hazaszeretetét akarja országszerte propagálni és a haza szebb reményébe: a jövő nemzedékbe átplántálni, Égerbe is elküldte megbizottait. Nemes István és Vargha Imre, a Bizottság hevesm. alosztályának vezetői, a mai napon érkeztek Egerbe, ahol azonnal megkezd­ték munkájukat. Széchényi-szob- rofcat adnak az adományokért, melyeket a Széchényi-emléktáb- lára és a Budapesten felépítendő Szőchényi-kulturház céljbira for­dítanak. Ez az akció távol áll a sablonos gyűjtésektől és a ho­zott áldozatért művészi értékű szobrot nyújt a Széchenyi-kul- tusz művelőinek. Pályázat járásbirósági díjnoki ál lásokra. Hegedűs Gyula táblabi- ró az egri kir. törvényszék h. elnöke az egri és a gyöngyösi kir.X járásbíróságoknál több, a hatvani, a hevesi ős a pétervá- sárai kir. járásbíróságoknál pe­dig egy-egy ideiglenes díjaoki állásra pályázatot nyitott azzal, hogy ez az alkalmazás egyen­lőre csak a felgyülemlett leírási hátralék feldolgozásáig, esetleg három hónapi időtartamra szól. Az állások betöltésénél a ren­delkezési állományba helyezet­tek és a létszámapasztás folytán a közszolgálatból már korábban elbocsátottak, ha az álláshoz megkívánt feltételeknek megfe­lelnek, más pályázókkal szem­ben előnyben reszesittetnek. A szabályszerű pályázati kérvénye­ket az illető kir. járásbíróság vezetőjénél kell benyújtani, a kérvényben külön ki keil emelni, hogy a pályázó az illető kir. járásbíróság bírói és alkalma­zottai közül egyikkel tincs olyan viszonyban, m-ly az 1925. évi VIII. t. c. 31. § a értelmében az együttalkalmazást kizárja. A kér­vényhez csatolni kell a pályázó születési, erkölcsi és iskolai, eset­leg szolgálati bizonyítványát. A pályázat határideje 1926. szept.24. Elveszett. Csütörtökön reggel a nagytemplom előtt egy lakás­kulcs elveszett. A megtaláló szí­veskedjék átfdni a rendőrségnek. A 154. sz Dobó István cserkész- csapat szerdán délután tartotta alakuló gyűlését dr. Király Ist­ván parancsnoksága alatt. A fiúk nagy lelkesedéssel, friss munkakedvvel állapították meg, hogy mi mindent fognak dol­gozni az új tanévben. Felkérem az összes joghallgató urakat, hogy f. hó 18-an, szom­baton a Jogakadémia Kör he­lyiségében az új tisztikar meg­választása végett d. u. 5 órakor megjelenni szíveskedjenek. Beke Gáza. Sorozatos sajtóper a »Gyöngyösi Lapok« felelős szerkesztője ellen. Október 7.-én lesz a tárgyalása annak a sajtópernek, amelyet sajtó útján elkövetett rágalma­zás és becsületsértés miatt dr. Puky Árpád polgármester, dr. Jesztrebényi Lajos ügyvéd, dr. Somogyi István ügyvéd és dr. Makrányi Gyula v. tanácsos, gyöngyösi lakosok indították Székely Jenó, a »Gyöngyösi La­pok« felelős szerkesztője ellen. — Székely Jenő többek között ilyen kitételeket írt dr. Puky Árpád gyöngyösi polgármesterre vonatkozólag: »A fejőtől büdö- södik a hal«. — »Olyan a had­sereg mint a vezér«, vagy: »Nap­pal puszipajtás a Mandl bácsi­val, éjjel meg ébredő«, stb. Új hidak Borsodvármegyében. Mis­kolcról jelentik: Borsodvárme­gyében gyors ütemben halad az elhanyagolt hidas újjáépítése. Az állami építészeti hivatal hat vasbeton híd építését már befe­jezte, a kereskedelemügyi mi­nisztérium hídépítő osztálya pe­dig Szendrö és Sajólád között két hatalmas vasbetonodat épít­tet a Boldván, egyenként egy milliárd korona költséggel. Országos vásárok. Szeptember 18- án Szentesen, szeptember 19- én Jászárokszálláson ésBíjfin, szeptember 20-án Kömlőn és Arlőn, szeptember 27-én pedig Pétervásárán lesz országos vásár. Akik pusztítva járják végig a fal­vakat. Pongor Ferenc és társai dormándi lakosok pusztítva jár­ták végig Füzesabony és Dor- mánd községeket, ahol több ke­rítést és ablakot teljesen tönkre teltek. Az egri kir. járásbíróság fog Ítélkezni felettük. * Látható irású írógépek gyári újak és keveset használtak. Ked­vező fizetési feltételek. Külön javító műhely. Lusztig Sándor, Szőchenyi-utca 9. Új életet kezdhet a szerencsét­lenül járt Kelemen Anna. Még jú­nius 18-án történt, hogy Kele­men Anna, —egy fiatal borsod szemerai leány, — kilépett a csendes falu, az elhagyott he­gyek és néma erdők magányá­ból és elindúlt pénzt keresni. Messzire nem juthatott el. Még Eger mellett utólérte a végzet, a vonat levágta az egyik lábát, és bánatos kisírt szeme előtt el- borűlt minden, ami szépség van a földön. Bevitték a mizeriek kórházába. Járni nem tudott, műlábat csináltatni .nem volt pénze és már-már megalkudott azzal a ^rettenetes gondolattal, hogy: nem járhat többé. . . De nem így történt. Angyali-jőságú kezek siettek segítségére, meg indúlt a gyűjtés, és hamarosan együtt volt 2 470,000 korona a Kelemen Anna műlábára, mely 1.500,000 K.-ba került. A meg­maradt 970 ezer koronát pedig átadták neki, hogy új életet kezdhessen vele. A kis Kelemen Anna hálatelt szívvel szeretné elmondani mindenkinek, hogy kik az ő jótevői, akik végezték a gyűjtést: Elek Istvánná, a borsodszemerei plébánia, a bor- sodszemerei községháza, az egri irgalmasok kórházi irodája, és a jő Ipoly-testvér alorvos, aki mindig a legnagyobb jóindulat­tal viselte szivén az ügyét ... . * Esküvő. Folyó hő 11-én ve­zette oltárhoz Kovács Ferenc Egerbakta község vezető jegy­zője Lieszkovszky Matildkát Egerazőláton. Az egri izraelita újvilág-utcai tem­plomban ma pénteken este az istentisztelet 5 és fél órakor kez­dődik. Az ünnepi prédikációt Dr. Schveiger Lázár főrabbi mondja. * Esküvő. Ludányi József f. hő 11-őn 5 órakor tartotta es­küvőjét a főszékesegyházban Méhesi Elluskával. * Alföldi Irén ny. operaénekesnő, ánektanárnő énekórákat ad la­kásán, Csiky Sándor-utca 45. sz. alatt. Jelentkezni lehet 10-től 6 óráig. * Rádió készülékek 1-3-5-7 lám­pás, valamint hangosan beszélők nagy raktára. Bemutatás díjta­lan. Kedvező fizetési feltételek. Lámpák, elemek és az összes alkatrészek nagy raktára. Lusz­tig Sándor. Telefon 30. * Szülök és tanulóifjúság figyel­mébe ! Irkák, füzetek, rajzeszkö­zök, tollak, ' tolltartók, tinták, jegyzőkkönyvek s egyéb író- és rajzszerek a legnagyobb válasz­tékban éo mérsékelt szabott ára­kon az Egri Keresztény Sajtószö­vetkezet (ezelőtt Szolcsányi Gyu­la) könyv-, zenemű-, papir-, írő- és rajzszerkereskedésében, Eger­ben, Szőchenyi-utca 1. kaphatók. * Uránia. Ma 6 ős 8 órakor Guy Bolton és Jerome Kern Newyorkban ezernél többször játszott operettjének filmválto­zata : <Sally* bohózat 9 felvo­násban, főszerepét Collen Moore játsza. Műsoron van még : *Pufi és az idegbaj» kőt felvonásos amerikai burieszk Huszár Ká­rollyal a főszerepben. — Jegyek előre válthatók a Mozitőzsdében. * Vegye meg az Agraria pat­kányirtó húskonzervét a patiká­ban, vagy drogériában. sasa aaaaaaaa ■ ■a aaaaaaBB l . jaaaaa a a a a a a a saaeaa Baaaaaa« a a a_ a a a a a a ■ a a r a a a * i a a a o a 8 a a a i a a a a a a ■ a a Szülői; ős a tanuló ifjúság figyelmébe! «X Az iskolaév tankönyveinek könnyebb és gyorsabb beszerzése szempontjából szives figyelmébe ajánljuk a t.‘szülők és a ta­nuló ifjúságnak,hogy az összes helybeli iskolák és tanintézetek TANKÖNYVEI már most kaphatók. Legelőnyösebben szerezhetők be az összes iskolai író- és rajzszerek, füzetek, körzők, tinták, táskák, tollszárak, stb. dúsan felszerelt raktárunkban nagy választékban, a legjobb minőségben kaphatók. Pontos és figyelmes kiszolgálás. Vidéki megkeresésekre a legnagyobb készséggel szolgálunk felvilágosítással. EGRI KÉR. SAJTÓSZÖVETKEZET, (ezelőtt Szolcsányi Gyula) könyv-, zenemű, papir- iró- és rajzszerkereskedése. — Alapítványi ház. is a a a a i a a a s a a a a a a a a a * a. B a n R a a a a a a a a a aaaa a a a o a a a aaaaBaaa a a a ~~aaaaaaaaa sV

Next

/
Thumbnails
Contents