Egri Népújság - napilap, 1926/2

1926-09-14 / 207. szám

Ára 2000, vasárnap 3000 .korona Eger, 1926 szeptember 14. kedd. XLIXL evf 207 az Előfizetési dij postai szállítással! egy hóra 40.000 K, negyedévre 120.000 JL POLITIKUS NAPILAP. Főszerkesztő: Dr. Óriás Nándor. Szerkesztőségi Eger, Licenm. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám: 11. ft Ä hivatalos visszhang. A világsajtó felkapta, megsok­szorozta és visszhangozza száz­szorosán a mohácsi emlékünne­pen elhangzott államfői kijelen­tést, A magyar kormányzó szava széles ívben sver hullámokat min­denfelől, de késett mindezidáig a jugoszláv hivatalos kormány­zat megszólalása. A szerb közvélemény állás­foglalását már ismerjük. A belg­rádi lapok, a legkülönbözőbb politikai szócsövek, egyértelműen elmondották, hogy szomszédunk lelkében igen mélyre szántottak Horthy Miklós kormányzó óha­jai, amelyekkel a két nép múlt­jából a közős történelmi kap­csolatokat kiemelve, a jövőben helyreállítandó megértést s ez iránt való készségünket juttatta kifejezésre. Már pBdig a magyar nemzet a maga őszinteségével és igazságával mindig azok kö­zött állott, akiknek egyenessé­gében egy ezredéven át nem kellett kételkednie Európának. A hatalmak úgy i&meris a ma­gyart, mint a becsületes nyílt­ság és szótartás megtestesítőjét, hozzon ez jő vagy balszerencsét a sors fordulatai között. Magyarország nem kezdemé­nyez békekisérletet, mert hiszen a maga részéről sohasem állított akadályokat a népek és nemze­tek közötti együttműködés elé. De annál inkább szenvedi a vele szemben fölépített jogtalanságok állapotát, aminek ellenére sem tudja elhomályosítani tisztánlá­tását, amellyel felmérni szokta a helyes és szükséges: elhatáro­zások útjait. Amidőn a jő szom­szédi viszony megteremtésének eszméjével az államfő megnyi­latkozott, ezt tette a magyar lé­lek és nemzeti közfelfogás belső meggyőződéséből, fátylat vetvén minden olyan sérelemre, fenn­álló okra és következményre, amik még ezidejüleg fájdalmas határt vonnak a kölcsönös biza­lom elé. A kormányzó a jövőbe nézett. Es a külpolitika is a jö­vőért van. Most, hogy Nincíics jugoszláv külügyminiszter hivatalos nyi­latkozata elhangzott, amelyben a belgrádi kormány illetékes tényezője határozott számot ad a kormányzó beszédének lehető legkedvezőbb benyomásairól, és erőteljes gazdasági és szellemi kapcsolatok kiépülésének remé­nyét fejezte ki, éreznünk kell, hogy idő kérdése csak a köl­csönös idegenkedés légkörének megenyhülése és a magyar igazság elismertetésének elér- kezése. Nincsics külügyminiszter az egész Jugoszlávia és közvéle­ményének felfogását a maga és kormánya nevében tolmácsolja. Ennek bejelentése azt foglalja magában, hogy párt és felfogás­beli különbség nincs Jugoszlá­viában a Magyarországgal ki­építendő megértés szüksége felől, a két ország népének közös gazdasági és szellemi haladása érdekében. A szerb sajtó még emleget holmi statusquot, sőt valójában a győztesek közé igyekszik sorolni minket, mintha állami függetlenségünk kivívása egyet jelentene a megcsonkított állapotba való belétörődés árán A 25 éves papi jubileumát ülő P. Oslay Oswald ferences házfőnök augusztus hó 31-én mutatta be ezüstmiséjét a ba- ranyamegyei Máriagyüd kegy­helyen, alázatos leikével elvo­nulva minden külső ünneplés elől, amelyben itt Egerben min­deneknek osztatlan szeretető és nagyrabecsülése e napon föltét­lenül részesítette volna. Sorsát azonban senkisem ke­rülheti el. Eger város közönsége egy titokban megrendezett, de annál bensőségesebb hangulatú ünnepélyen rótta le háláját nagy fia iránt szeptember 11.-én szom­baton délután 5 órakor az ézüst- misés szerzetes gyönyörű alko­tásának a ferencrendi kultur- háznak fehértermében. Török Kálmán prépoatkano- noknak a Szent Ferencrend egri házának syndikusa váratlan aka­dályoztatása folytán az elnöki széket Subik Károly c. kanonok, érseki irodaigazgatő foglalta el, aki lendületes szavakkal köszön­tötte az egybegyűlteket s né­hány ecsetvonással megrajzolta az ünnepelt alakját, akiben har­monikusan egyesül az Isten buzgó szolgája a lángleikü ha­a győzelemmel. Bizony pedig vesztesek vagyunk, még pedig vesztesek nem önön hibánkból, hanem az ellenséges igazságta­lanság fegyveres erejének kímé­letlen alkalmazása folytán. Győz­tesek vagyunk azonban, amikor érezzük megdönthetetten igaz­ságunk és elvitathatatlan törté­nelmi jogaink erejét, amelyek örökéletűbbek az emberi és ha­talmi alkotásoknál. És győztesek leszünk a poli­tikai államélet forgandő válto­zásaiban is, mert a derengő lát­határon már feltünedeznek a megismerés és megbecsülés fény­jelei, Jugoszlávia hivatalos kor­mányzatának visszhangja elá­rulja nekünk, hogy szüksége van gazdasági és szellemi érté­keinkre a szomszédos államok­nak s előbb-utőbb el is fognak jönni hozzánk, hogy azoknak áldásaiban részesüljenek. Ez az idő lesz Magyarország feltáma­dása. M. S. zafival s akiből tiz haeonlő fér­fiú elegendő volna ennek a so­kat szenvedett ország helyzeté­nek jobbrafordítására. Felkéré­sére Hevesy Gusztáv várm. fő­jegyző, Braun Károly városi főjegyző és Rusztek Károly kir. tanfelügyelőből álló küldöttség ment az ünnepeltért, aki szűnni nem akaró taps és éljenzés kö­zepette jelent meg a zsúfolásig megtelt teremben. Szent Ferenc III. rendjének vegyes kara Thun Károly kar­nagy vezénylésével dr. Kalovits Alajos ez alkalomra szerzett Ju­bileumi himnuszát adta elő. Ez­után Trak Gáza polgármester tartotta meg ünnepi beszédét, melynek vezérgondolata az volt, hogy e földön mindenben az is­teni világrendnek kell érvénye­sülni, egyének és nemzetek éle­tében az isteni gondolatnak kell uralkodnia. »Jóleső látvány — — úgymond — a mai anyagias és zaklatott korban, egy P. Os- lay alakja, aki minden gondola­tával, szavával ős tettével isteni gondolatokat akar és tud reali­zálni.« A város közönségének ajándékaképpen egy remekmű­vű arany áldozőkelyhet, az is­teni igazságosság legmélyebb értelmű szimbólumát, nyújtotta át beszéde végén. SEgy bájos lány Lenner Marianna Ringelhanné Fehér Juliska gyö­nyörű alkalmi költeményét sza­valta el s hatalmas virágcsokor­ral kedveskedett Eger hölgyei nevében az ünnepeltnek. Az Egri Koszorús Dalkör Bethoven Isten dicsősége c. hymnuszát Huszthy Zoltán karnagy vezény­lésével lélekbemarkoló hatással adta elő. A Foederatiő Emericana nevé­ben dr. Dambrovszky Imra egyet, m. tanár a corp. Agria priora köszöntötte mélyrejárő gondola­tokkal telt beszéddel P. Oslayt, a corp. Egedia lelkészét. «Hu­szonöt éven át hivatásbeli köte­lességet teljesíteni, az nem ér­dem, ezért nem jár ünneplés. Azonban P. Oslay élete nem egyéb, mint a kötelességteljesí- tésen jóval felül egy állandó kincBszórás, egy állandó a sem­miből való alkotás, mint pl. a ferences lelkigyakorlatom háznak a felépítése. Ehhez a munkához szív kell a ilyen jubileumok alkalmával ünneplés helyett hálaadás jár csupán az Isten­nek, hogy a katholicizmusban azt az erőt és napfényt adja a világnak, mely ily szivet, mint P. Oslay szive, kivirágoztatni enged«. Meghatott lélekkel lépett ez­után a dobogóra P. Oslay. «El­hárítja magától az ünneplést s mindazt a sok kedves szerete­ted beszédet, virágot, áldoző­kelyhet hálás szívvel leteszi az űr zsámolyához, akinek életét köszönheti, leteszi atyjának, szent Ferencnek lábaihoz, akinek rendi életét köszönheti, leteszi rendjé­nek kincstárába, amelynek egyé­nisége kialakulását köszönheti. Magának csak azt az ígéretet tartja meg, hogy erejét, egész szivét és lelkületét továbbra is az emberek lelki éhségének s szomjúságának enyhítésére fogja fordítani. A kapott kehelyből bemutatandó első áldozatát fel­ajánlja a város vezetőségéért, minden rendű és .rangú polgá­ráért, a katholikus intézmények felvirágoztatásáért,» Szent Ferenc Himnuszának eléneklése után a bensőséges P. Oslay Oswald ünneplése.

Next

/
Thumbnails
Contents