Egri Népújság - napilap, 1926/2
1926-09-14 / 207. szám
ÄGKI NBPÜJSAß 1926, szeptember 14 ünnep véget ért. Másnap, vasárnap délelőtt 10 érakor a szorongásig megtöltött ferancrendi templomban mutatta be P. Oilay a város közönségétől adományozott kehellyei szentmise áldozatát. Misa alatt a templomi énekkar dr. Kalovits Alajos saját szerzeményű ünnepi miséjét adta elő, mely Egerben ez alkalommal került először bemutatásra. M. G. Járási tűzoltóverseny Hevesen. Hevesről írja az Egri Nép• újság tudósítója: Szeptember 8-án, Kis Boldogasszony napján reggel félkilenc órakor a hevesi járás tűzoltó versenyét ünnepi szentmise vezette be, melyet Buctkó János hevesi eeperes- plebános mondott. A szentmisére 205 tűzoltó, zászlóaljba tömörülve vonult fel impozáns menetben dr. Alföldi Béla hevesi járási tűzrendászeti felügyelő vezetése alatt. Miseközben Buczkő esperes magasztos szentbeszédben hozta vonatkozásba a Mária-kultuszt a tűzoltói hivatással. A szentmise után a Szűz Mária képével ékesített járási vándorzászlő előtt dínzmenetben vonult el a tűzoltó zászlóalj. Ezután megkezdődött a verseny, melyen a járásnak mind a 15 községéből résztveit a tűzoltóság. A versenybíróságnak Krut- snitt vezérkari ezredes, dr. Rontsik Jenő debreceni tűzoltó főparancsnok, Kuharszky László a belügyminisztérium tűzrendészet! osztályának előadója, Köhler István Pestvarmegye tűzrendészeit felügyelője, Breznay Imre hevesvármegyei tűzrendészeti felügyelő, Lipcsey Ákos, Práff Nándor és Szőke Benedek járási tűzrendészen felügyelők voltak tagjai. A taktikai verseny első diját, a járási vándorsáazlőt az idén is Alany község tűzoltói nyerték. A taktikai verseny második diját Kömlő érdemelte ki. Az iskola- és gyorsszerelésben az első dijat, a Hevesmegyei Tűzoltó Szövetség értékes nagy serlegét Heves község tűzoltósága, a második dijat Erdőtelek, a harmadikat Tarnazsadány, a a negyediket larnabod nyerte. A kiváló vezénylők között 5 dijat osztottak ki: 1. Mezey Gyula főjegyző, átányi, 2. dr. Nagy Péter orvos kőmlöi, 3. It\;ßazs6 Tivadar földbirtokos hevesi parancsnokok, 4. Oláh Jenő erdőtelki alparancsnok, 5. Kovács Sándor pélyi szakasparancsnok. A versenyen megjelent tűzoltó előkelőségek a legnagyobb elismeréssel beszéltek a hevesi járás közigazgatásának fejéről, Vitéz Tö'mösváry János főszolgabíróról, akinek legfőbb érdeme a pompásan kiképzett községi tűzoltó egyesületeknek ez a páratlanul szépen sikerültvareenye. Az Egri Katholikus Legényegylet köszöneté. Az Egri Kath. Legényegylet tagjai azzal igyekeztek hálájukat leróni, hogy a Központi Kath. Legényegylet 70 évas jubileumán oiy szépen és sikeresen működtek közre, mellyel örömet szereztek valamennyi jótevőinek és dicsőséget szereztek Eger városának ős derék iparosainak. Azonban nem tagathatjuk meg azt, hogy ezúton is nyilvánosságra ne hozzuk mindazon jótevőinket és jőbarátaínkat, kiknek jóakaratából mindezeket elérhettük. A helyszűke miatt csak részben tudjuk a szíves adakozók neveit felsorolni és pedig első helyen kell megemlékeznünk: dr. Szmrecsányi Lajos b. t. t., egri érsekről, ki megmutatva egyletünk iránt való különös szere- tetét 6 millió koronával járult a költségek fedezéséhez. Eger város 3 millió, Hevesvármegye, Csekő Gábor nagyprépost, dr. Nagy János elnök, Hámán András kanonokok, Subik Károly m. elnök, c, kanonok, dr. Petrő Kálmán jogtanácsos 1—1 millió koronát, Keresztény Iparoskor és Polgári Dalkör, Eger és Vidéke Hitelszövetkezet 500—500 ezer kor., Nagy Testvérek 300 ezer kor., Blassejovszky Ferenc kanonok, Radii Károly igazgató, Líceumi nyomda, Sajtószövetkezet, Népszövetkeset, Városfejlesztő r.-t„ Építőipar r.-S., Scbulcz Testvérek, Frindt Jenő érseki titkár 200—200 ezer kor., dr. Vizy Miklós pápai kamarás, Petróczky Lsjos, ifj. Varga Miklós, Károly Jáuos, Hubay József, Bolya Ferenc, dr. Ambrus István kanonok, Tancsa István, Dobó Asztaltársaság, Egri Takarékpénztár, Hevesmegyei Takarékpénztár, Lakatos- és lemezáru- gyár, Rejner Gyula, Singer Rafael, Notd Mór, 100—100 ezer kor., Rudlof Testvérek 67 ezer kor., Nagy László Viaszt János- né, Velcsey István, Mező József, id. Odry Dániel, Czmőr Sándor, id. TomidáDzky Sándor, ifj. To midálszky Sándor, Csermák J., ifj. Siugaer I., Reiter Emil, Deutsch M., Varga Z., Juhász F., Fekete Testvérek, Meiliuger Ödön és L-sjos, Erdey Miklós, id. és ifj. Taray József. Saáry Ráfael, Gergely és Faragó, Joó Gyula, Zvoracsek Antel, Seas József, Wurm Ferencz, Márkus Béla és János, Dudás József, Koiimann János, Gröber Ferencz, Egri Hangya és Kirendeltség, özv. Kalmár Gáspárná, Domán Bála, Nagy Béla, Jiiea: Károly, dr. Horváth Géza, Greskcviís Ernő, Szervita Rendhéz, dr. Temes- váry István, dr. Bárány Géza, Tóth József, Köhler Imre, Matuszka Mihály és Török Kálmán kanonokok 50,000—50 000, Per- laky Elemér 25 ezer korona stb. Az itt fel nem sorolt kisebb adományokért is hálás köszönetét mond az Egri Kath. Legény- egylet. Mulasztást követnénk el, ha kifelejteném felemlíteni az Egri Koszorús Dalkör ezüst serlegét. Ruppert Antal hires egri hordó ajándékát, valamint Saáry Mariska, Sárika és Herminka szép kézi. munkájukat és ifj. Taray József pártoló tagunk azon szívességét, mellyel tagjainkat baját árban szép fehér sapkákkal ellátta és vitéz Kánya Nándor, Olasz Sándor p. tagok szíves fáradságát a kiállítás elsőrangú megrendezéséért. Isten áldja a tisztes ipart! Köhler Imre. m. titkár. Lillafüred két milliárd korona államkölcsönt kap. Budapest, szeptember 13. A kormány a Lillafüreden építendő szálloda költségeire 2 milliárd korona államkölcsönt utalt ki. Az építési munkálatok mig az ősszel megindulnak és nagyban elősegítik a miskolci iparosok helyzetét. Másfélévi börtönre ítélték a feldebrői legényt, aki leszúrta vetélytársát. Ifj. Pál János és Takács János feldebrői legények ugyanazon leánynak udvaroltak. Egyik vasárnap estén ifj. Pál János a leány családjának házánál tartózkodott, amiről Takács József a kocsmában szerzett tudomást. Takács több legénytáreával azonnal a leány házához sietett. A két vetélytára az ajtónál találkozott és azonnal egymásra rontottak. Előbb birkózni kezdtek, majd ifj. Pál János kést rántott elő és szí Takács lágyékába döfte. Á súlyosan sérült legény egy hónap múlva belehalt sebeibe. Az egri kir. törvényszék bün- teiőtanácsö Hollós Nándor törvényszéki birő elnöklete alatt tárgyalta le a bűnügyet és ifj. Pál Jánost halált okozó súlyos testisértés büntette miatt másfél- évi börtönre Ítélte. Autótúrisztika Olaszországban. Olaszországban jelenleg 885 vállalat vsn, mely autóbusz- ős társaskccsi forgalom lebonyolításával foglalkozik. Nem kevesebb mint 1692 állandóan üzemben tartott vonal van, úgy, hogy nz úthálózat hossza 53.613 km. Ezek a vállalatok az elmúlt évben 30 millió utast szállítottak. Bácsalmáson már megkezdték a szüretet. Az általános szüretig nem várnak nagyobb változást a borárakban. A Borászati Lapost Írja : Múlt heti jelentésünk óta a szép idő a minőségbeli kilátásokat tetemesen megjavította. Azok a hírek, amelyek szerint az idei minőség nem lenne jő, tévesek, amennyiben a mostani meleg időjárás továbbra is megmarad. A termésmennyiségre vonatkozólag jelenthetjük, hogy országos átlagban még az 1924 -ik évnél is rosszabb termésre van kilátásunk. Ezen mennyiségileg rossz termésnek azonban nemcsak a peronospora az oka, hanem a téli fagykárok miatt pe ronospora nélkül is gyenge termésünk lett volna. Mindennek dacára a borkereskedelem főleg a fővárosban csendes. És úgy látszik, hogy az idei termésnek pontos ismerete nélkül nem is fog nagyobb akciókba kezdeni. Nagy befolyással van a bor elhelyezésére az, hogy a fogyasztőképaseég továbbra is gyenge. A vidék azonban továbbra is magas árakat diktál. A nagy kereskedelem ára továbbra is 10 fokos bornál 700 K. Mailigandfokonkini, mig a magasabb szeezsartaímú borok drágábban kelnek eJ. Ausztria felől bizonyos érdeklődó® mutaíKQzik, az elmúlt héten 12—12 és fél fokos borokat 9—9 ős fél ezer koronáért sikerült elhelyezni. A szüretet az oportónál megkezdették Bácsalmáson, de inkább csak a közeli búcsú céljaira. Debrecen vidékén jövő héten kezdik a szőlönsoly által megtámadott ezerjót szüretelni* amelyneü cukortartalma körülbelül 17 —18%-os lesz. A szüretig nagyobb változásokat nem várnsk az árakban. A csemegeszőlők a múlt heti számunkban megjelölt árakon helyezhetők ei. ^W&tHív!í/tDPkji Nem változik a trafik ára. Uj cigaretta és szivarfajták kerülnek forgalomba. A dohányjövedék ebben az ■ évben nagyfoatosságu átszervezési munkálatokat szándékozik megvalósítani. Először is fel akarja venni a konkurrenciát világkereskedelmi vonatkozásban, másrészről pedig uj cigaretta és szivartipusokat szándékozik forgatómba bocsátani. Három uj cigaretta fajta kerül forgalomba. Egyik az arany végű »Triumph«, a másik szalmavégü, a harmadik rőzealevélvégü ci- garettaíipus. Kőt uj esivarhpust is meghoz az 1926. esztendő. Egyik a »Royalem«. Préselt, hosszú, négyszegletes, tompa- végű, angolminíáju szivar, melynek fedöíevele a legfinomabb és