Egri Népújság - napilap, 1924/2

1924-11-30 / 277. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG 1924. november 30 Az egri villanytelep ügye a képviselőtestület előtt. A lefolytalott vizsgálat eredménye. — Lényegtelen módosítással elfogadták Radii Károly javaslatait. — A javaslat kilenc pontja. Az Egri Dalkör december 5.~i hangversenyének programmja. Az Egri Dalkör december 5-én, ©ste 8 órakor az Uránia szín­házban tartandó hangversenye iránt az érdeklődés városszerte általános. Ezt a nagy érdeklő­dést elsősorban a hangversenyen közreműködő [Székelyhidy mű­vészpár váltotta ki, akik csodás énekművészetükkel s gyönyörű műsorukkal a budapesti Opera­házat fogják lelopni egy rövid estére az egri Uránia színház falai közé. De Dalkörünk is ki­tesz magáért és a magyar férfi­kar irodalom remekeit fogja be­mutatni Eger intelligens, minden szépért lelkesedő közönségének, hogy ezzel is méltó keretet adjon a három nagynevű budapesti vendégszereplő művész közre­működésének. Mint értesülünk, jegyek már csak korlátolt szám­ban kaphatók a Mozitőzsdében. — A nagysikerűnek Ígérkező hangverseny műsora egyébként a következő: 1. Kacsoh Pongrác: Mátyást királlyá választják. Férfikar. 2. Handel Messiás oratóriumá­ból recitativo és ária (No. 1. és 2.) Énekli dr. Székelyhidy Fererc, a Kir. Magyar Operaház örökös tagja. 3. Hegar: A halott hadsereg. Férfikar. 4. Dr. Koudela Géza egyetem- templomi karnagy szerzeményei: Harsányi L.: Jézus a tengeren. (Legenda). Petőfi: Már sokszor énekeltem rólatok! Papp M.: Magyar roiatyánk. — Énekli Sz. Marschalko Rózsi,'a Kir. Magyar Operaház tagja; zongorán kuéri a szerző. 5. Sajó Sándor — dr. Koudela Géza: Fegyverre! Férfikar. 6. Tarnay A.: Fehér ház. Pethe Lajos: Patyolat a kuruc...Bródy: Piiypalaty. Énekli Sz. Marschalko Rózsi. 7. Bizet Carmen operájából: Rőzsadal.WagnerLohengrin ope- rájából Grál-elbeszélés. Énekli dr. Székelyhidy Ferenc. 8. Lányi: Este van már.Férfikar. A Katolikus Kör téii programmja. A Katolikus Kör választmánya pénteken d. u. tartott ülésében folyó ügyeken kívül igen fontos határozatokat hozott, amelyek Eger város társas életébe a téli unalmas estéken élénkséget ve­gyítettek. A kultúra szolgálatán kivül a szórakozás is helyet fog találni a kör helyiségeiben. Az első családias szórakozó estélyt már ez év december 28-án tart­ják meg. A vezetőség minden kényelmet ’nyújtó barátságos otthont biztosít a tagoknak és a kör iránt érdeklődőknek, Már a jövő hét elejétől kezdve 3 tá­gas, szépen berendezett, jól fü­tött terem áll a tagok rendelke­zésére, mint olvasó, társalgó és játékterem A kör vezetősége abban a reményben vezeti be a téli szezont, hogy a tagok és Eger város keresztény társa­dalma hathatós támogatással fogja megmutatni azt, hogy ez az egyesület Eger város életé­ben egy olyan tényező, amely nélkülözhetetlen. A M. E. S. E. leventéit felhívom, hogy ma délelőtt 10 órakor tel­jes számban jelenjeDüK meg a korcsolya pavillonbau. Parancsnokiéig. Eger, 1924. november 29. A pénteki képviselőtestületi ülésen élénk vita fejlődött ki a villanygyárnál lefolytatott vizs­gálat eredményeinek és Radii Károly képviselő testületi tag javaslatának tárgyalásánál. Braun Károly főjegyző felol­vasta a képviselőtestület által kiküldött bizottságnak a követ­kező 9 pontból álló javaslatát: 1. Az irodai hivatalos idő az eddigi délelőtt 6 órai munkaidő helyett napi 8 órában és pedig délelőtt 8—1 óráig és délután 3—6 óráig állapíttassák meg. 2. Dr. Alföldi Dávid és Radii Károly bizottsági tagok javasol­ják, hogy a villamos egységárá­nak megállapítása úgy mint azelőtt is volt, ismét a képviselő- testület hatáskörébe utaltassák ; míg ellenben Gáspárdy Gyula bizottsági tag továbbra is az igazgatóságra javasolja bízni az egységárak megállapítását. 3. A villany egységárának a leszállítását Dr. Alföldi Dávid és Gáspárdy Gyula ez idő sze­rint még nem javasolják azért, hogy az adósságok kifizethetők le­gyenek és megfelelő forgótőke biz­tosíttassák. Ezzel szemben Radii Károly ezt a leszállított egység­árak mellett is elérhetőnek véli. Végleges álláspontját pontos ada­tok alapján az igazgatóval együtt végzett számítások eredményé­től teszi függővé 4. A bizottság a létszám csök­kentését úgy az irodai tisztvi­selői, mint az üzemi alkalmazot­taknál kívánatosnak tartja. 5. A pénzkezelés összpontosí­tását egy főpénztárban a bizott- ságfeltétlenülszükségesnek tartja és javasolja. 6. A bizottság az összes üzemi alsalmazottakat a mellékfoglal­kozásoktól eltiltani javasolja. 7. Az eddigi különórázást a bizottság lehetőleg teljesen meg­szüntetendőnek tartja, vagy leg­alább is korlátozását javasolja. HÍREK — Eger, 1924. november 30. — Ne sírjatok. (* A «Látatlan jöttem» c. ciklusból.) Irta: Jakab József. Ne sírjatokj^Sírok Nevessetek. Szívemre vernek a sirámok. Mint őszi kertben vágtató szelek, Gyötörnek a tavaszi álmok. Nevessetek. Ä mosoly rózsázó virágát Majd összegyűjtöm egy csokorba, Oly gondosan, mint a kertész keze. Színét, javát sugárzó sorba. S rászórom a kedves halottra. Oly gyöngéden, mint a kertész keze. A nyugalmazott polgármester la­kása továbbra is a városházán ma­rad. A képviselőtestület egyhan­gúan teljesítette Jankovics Dezső ny. polgármesternek azt a kéré­sét, hogy továbbra is a város- | háza Helyiségeit használhassa 1 lakásának. zottság csak indokolt esetebben javasolja. 9. A bizottság javasolja, hogy nagyobb szükségletek beszerzé­sénél minden egyes esetben 2—3 ajánlat szerzendő be, személyes megrendelések és utazások csak kivételes és indokolt esetekben eszközöltessenek. A villanygyár igazgatósága a javaslatot a 2. és 3. pont módo­sításával elfogadta és javasolta, hogy az egységárak megállapí­tása továbbra is az igazgatóság hatáskörében maradjon és az egységárak a több száz milliós költséggel járó munkálatok be­fejezéséig ne szállíttassanak le. Radii Károly, Ringelhann Béla Tóth Csepreghy András és Kiss Károly hozzászólásai után a kép­viselőtestület az állandó vá­lasztmány javaslata alapján el­fogadta a villanygyárnál esz- közlendő módosításokat. Kálnoky Viktor dr. nemcsak maga és a képviselőtestület ne­vében, hanem egész Eger város polgárségánaknevébonvél szólni, amikor Radii Károlynak jmeleg elismerést és köszönetét nyilvá­nít azért a fáradságot nem is­merő munkásságért, mellyel ezt az ügyet előbb a közvélemény­ben megérlelte, azután ide hozta a képviselőtestület elé. Nemcsak a képviselőtestületnek, hanem a közönségnek is hő óhaja, hogy önzetlen fáradozását és szak­szerű útmutatásait a jövőben sem nélkülözzük. (Éljenzés.) A villsnygyár sokat hánytor- gatott ügye ezzel befejezést nyert. Most már csak a bizottság ja­vaslatának a képviselőtestület határozata alapján eszközlendő végrehajtása következik. Hisazük, hogy a villanygyár igazgatója a vállalat jól felfo­gott érdekében ezen előnyös változtatásokat sürgősen keresz­tül fogja vinni, hogy a vállalat gazdaságos és szigorú takaré­kosság mellett a közönség teljes megelégedésére fog működni és azt fel fogja virágoztatni. Halálozás. Gyönyösről jelentik Rábel Mihály nyugalmazott vá­rosi tanácsos, h. polgármester a napokban elhunyt. Uj kántortanító. Kondás István volt pogonyi tanítót. Gyöngyös halászon, folyó hó 26-án kántor­tanítónak választották. ASzociális Missziótársulat felkéri Egerváros áldozatkész közönsé­gét, hogy a szegények és árvák részére gyűjtendő karácsonyi ajándékokat minél előbb adják le a Szociális Missziótársulatnál. Szabadliceális előadás a főgimná­ziumban. Nov. 30-án, d. u. 5 óra­kor a gimnázium természettani előadó termében Bárdos József dr. tart előadást a forradalomról ős a nép lelkületéről. Vitéz! telkek kiutalása. A Vitézi Szék kiutalta vitéz Lassú István karácsondi ős vitéz Kovács Ist­ván besenyőtelki lakosoknak a vitézi telket. Az ünnepélyes te­lekbeiktatási későbbre halasz­tották. 8. Előlegek folyósítását a bi­Magyarországot meghívták a párisi rádióamatőr-kongresszusra Az In­ternacíonal Radio Associa elnöke, Pierre Corret dr. elvállalta az Első Nemzetközi Rádióamatőr- Kongresszus rendezését, mely 10 állam rádiőegylete képviselőjé­nek párisi megbeszélései alapján 1925. évi április hő 16—20-ig lesz Párisban a rádiótelefon terjedése által felmerült számos fontos nemzetközi probléma megbeszé lésére. A kongresszus főcélja a Nemzetközi Rádiőegyesületi Szö­vetség megalapítása. A párisi nemzetközi rádió-bizottság, mely­ben 30 ország van képviselve, egyidejűleg Nemzetközi Rádió- jogi Kongresszust hívott össze Eduard Beliu, a francia Rádió- Klub elnöke aláírásával, mely a rádió jogi kérdéseit és állami felügyeleteit fogja tárgyalni. — Mindkét kongresszuson minden rádióamatőr részt vehet, de sza­vazati joga csak a rádió-egye­sületek képviselőinek és a hi­vatalos kiküldötteknek lesz. — Ajánlatok tételére a magyar rá­dióamatőröket ie felkérik. Francia vagy eszperantó levelek a Mon­sieur le Secretaire general du Cougres TSF 2 rue de l’.Échaudé- Saint-Germain Paris (6e) címére küldendők. — A Magyar Rádió­amatőr - Egyesület képviselteti magát. A kerületi egészségügyi főfelügyelő Egerben. Dr. Kolozsváry Sándor egészségügyi főtanácios, kerületi egészségügyi főfelügyelő Eger­ben járt és a pénzügyigazgató­ságnál az ott előfordult tifusz- esetek aktáit valamint az azokkal kapcsolatos eljárásokat és intéz­kedéseket is tanulmányozta. Az Érne kulturális előadásaivá sárnap, november 35-án, d. e. fél 11 órakor a Kér. Szoc. Egye­sületben Bartók Egyed dr. tart előadást a magyar nemzet tör­ténetéről. Eger város a hatodik kéménysep­rési kerület további fenntartását kéri. A kereskedelemügyi minisztérium leiratában Eger városát a 6. ké­ményseprési kerület felosztására utasította. A pénteki képviselő­testület ennek a kerületnek to­vábbi fenntartását kérte a mi­nisztertől, miután ez a legjobb kéményseprési kerületünk. A polgári iskola kézimunka-kiállí­tása. Az egri m. kir. állami pol­gári fiúiskola ma, vasárnap, dél­előtt fél 9 órakor nyitja meg a kézimunka-kiállítását. A kiállí­tott munkákat az intézet növen­dékei készítették. A szülőket és érdeklődőket szívesen látják. Az uszoda kibővítése befejezést nyert. Ma már ráengedték a vi­zet a széles versenyuszodára, melynek a magyar úszősport- ban valószínűen nagy szerepe jesz. A város ezután nem tesz kivételt a vigalmi adónál. A képviselőtes­tület pénteki határozatában ki­mondotta, hogy a vigalmi adó­fizetése alól ezentúl egy esetben sem'ad mentesítést. A színház fenntartására ezután minden egyes esetben a bevétel 5 száza- leaát szedi be a város. Tempiomrabiás. Folyó hő 25-én, ismeretlen tettesek betörtek Up- pony község római katoliku« templomába, ahonnan a kelyhet és a sz«utségtartót elvitték. A csendőrsőg a tettesek nyomába van.

Next

/
Thumbnails
Contents