Egri Népújság - napilap, 1924/1

1924-02-21 / 43. szám

2 EGRI NEPüJáAti 1924 február 21 azok is kifogytak, vashuzalt alkalmaztunk. A hálózatot tehát a vasvezetékektöl men teeíteni kellett, másrészt az áramelosztást módosítani úgy, hogy a szükséges feszült­ség a város minden pontján rendelkezésre álljon. E munkálatokat a Károlyi-forra­dalom alatt megkezdettük, befejezve azon­ban még ma sincsennek, mert az anyagok árainak folytonos emelkedése, az áram­bevételekből rendelkezésünkre álló össze­gek csekélysége s végül az a körülmény, hogy a munkálatokat üzem közben kell elvégeznünk: azok gyorsabb kivitelét le­hetetlenné teszik. Napi politika. A pénzügyminiszter keddi felszólalása tartja izgalomban a lelkeket, az egész magyar közgazdasági életet. Kállay t. i arra kért fölhatalmazást a nemzetgyűlés­tói, hogy az 1923. évi jövedelemadó tíz­szeresét, az 1923. évi vagyonadónak pedig huszonötszörösét vessék ki belföldi kölcsön óimén. Az ügy igen sürgős és így nem várhat eddig, mig ezt a törvényhozás meg szavazza, ezért rendeleti úton kór előleget a belföldi kölcsönre. Ez az előleg a jöve­delemadónak négyszerese, a vagyonadó­nak pedig a hatszorosa A pénzügyminisz­ter kijelentette, hogy a Jegyintézet a mai nagtól kezdve már csak valorizált hiteleket ad ki. A javaslatokat ma tárgyalták le az illetéken bizottságok. A gyorsan foganatosítandó pénzügyi intézkedésekről különben Popovics Sándor a következőképen nyilatkozott a M. H. tudósítójának: — A szóbanforgő intézkedéseket al kalmasaknak tartom arra, hogy a korona­érték állandóságát biztosítsa, illetőleg fen- tartsa arra az időre, ameddig az újonnan alakítandó Jegybank, mint legfontosabb feladatát, át nem vetzi ezt a hivatást, amely hivatásnak a Jegybank remélhető leg meg is fog tudni felelni. — A tervezett intézkedések ugyan­abban a gondolatirányban haladnak, amely­ben a Népszövetségnek Magyarország financiális rekonstrukciójára vonatkozó terve halad. Elsősorban áll ez a tervezett kényezerkölcsönre vonatkozólag, amely bevezeti azokat a pénzügypolitikái műve­leteket, amelyek végső sorban a meglevő bajok legfőbb okát: a jegysajtőnak az állam részérói való igénybevételét vannak hívatva megszorítani. Február 25-től drágul meg a vasút. Budapest. Megírtuk, hogy a Máv. tarifaemelése küszöbön ál>. Mint beavatott helyről közük, az űj tarifa február hó 25 én lép életbe. A tárgyalások még foly­nak, de valószínű, hogy a személydijsza- bás 30, az árútarifa pedig 50°/*-kal lesz drágább. Márciusban megkezdődik a sertéskivitel Budapest. A földmivelésügyi minisz­ter rendelete alapján a sertéskivitel már cius elsejével megkezdődik. Engedély nél­kül szabad sertéseket kiszállítani Nagy­tétényből, Győrből, Barcsról, de csak Veszprém, Somogy, Zala, Sopron Moson és Vas vármegyék területéről engedélyez­ték a sertés exportot. Vágósertések közül csak kész érett és 140 kilogramon felüli sertéseket bocsátják a kijelölt vásárra kivitel céljából. Ugyancsak felszabadul február 25-től a lőexport is. A telivéreket kivéve. A nagyobb lótenyésztő telepekről ezen időponttól kezdve engedély és szál­lítási igazolvány nélkül is szabad lovakat exportálni. A marhalevél mindig úgy ál­lítandó ki, hogy a lő azonossága biztosan megállapítható legyen. Vágólovak expor­tálása azonban ezentúl is kiviteli enge­délyhez van kötve. Hová. lett az egri internátus? (Válasz az E. N. február lő-i számában megjelent Iparosnemzedék c. cikkre) Eger, 1924. íebruár 20. Az Egri Népújság február 15-iki számában interpellációfélét intéztek hoz­zám az egri tanoncinternáius ügyében. Nem hagyom az interpellációt sokáig válasz nélkül, azonnal felelek reá 1910 ben 25 tanonc számára alapítot­tam internátust, mely a háború kitöréséig fennállott. Mikor a 12-ik szatmári ezred Egerbe jött, késő este szaladnak értem, hogy katonák foglalták el a helyiséget és a fiúkat kiverték az ágyból. Akkor éjjel nem sikerült rendet teremtenem. Másnap Poniiustől-Pilátusig szaladgálva, kivittem, hogy a katonákat más helyiségben he­lyezték el. Egy pár hőt múlva azonban lefoglalták az egész épületet egy egész század számára. Eveken keresztül ka­szárnya lett az egyesületek és internátus helyisége. Csak a háború utolsó évében sikerült egy-két helyiséget visszaszerezni. A tanoncokat el kellett bocsájtanom. A felszerelést elrejtettem. A kommunisták lefoglalták az egész épületet és a fölszerelés egy részét ellop­ták. Ami megmaradt leltárba vétettem. Célom az volt, hogy mihelyt módomban lesz, az internátust visszaállítom. Nürn- bergben, Kölnben azt láttam, hogy ilyen intézmények hálószobái a padláson ma­radt helyiségekben vannak. A legényegylet padlása nagyon al­kalmas ilyen átalakításra. Részben ennek az átalakítását, részoen az épület által körülvett szomszédház megvételét tervez­tem, hogy az »Iparos Házat« tanoncinter- nátus, tanműhely és otthon felállításával teljessé tegyem. Nincs azonban reményem most már, hogy az általam megkezdett művet befe­jezhessem. Hogy mi van a megmaradt fel­szereléssel, nem tudom Dr. Nagy János. Az ellenzék szerint a helyzet kritikus! Budapest. MTI. A hivatalos lapban megjelent szükségrendelet hatása alatt az egyesült polg. ellenzék és szocialisták ma délelőtt rögtönzött pártértekezletet tartot­tak és megállapították, hogy a helyzet politikai, gazdasági szempontból nagyon kritikus. Ezért nemcsak a pénzügyminisz­ter, hanem az egész kormány is felelős. Elhatározták tehát, hogy a mai bizottsági üléseken részt vesznek ős felszólalnak. Alaptalanok a kormány lemondásáról elterjedt hírek. Budepest. A kormány lemondásáról elterjedt hírek nem felelnek meg a va­lóságnak. Tiltakozás a békeszerződések ellen. Berlin, MTI. Berlinben hatalmas til­takozó gyűlést tartottak az egyetem új aulájában. A gyűlésen 5000 ember tilta­kozott a békeszerződések ellen. A tilta­kozás nemzetközi jellegű volt és 20 állam képviselője vett részt rajta. Németország részéről Rőthe professzor egyetemi rek­tor üdvözölte a megjelenteket. Elnökké Thomas Kálit választották meg. Magyar- ország nevében Lukács Géza vázolta az ország feldarabolása következtében elő­állott helyzetet. Hollandié, Japán, Finnor­szág, Törökország és Bulgária képviselői nek felszólalása után a tiltakozó gyűlés határozati javaslatot fogadott el és köve­telte a békekötés revízióját. ■*i«n^.:iao5<BinatnmB üuüiuiaa KIS HÍREK a nagyvilágból Külföld. Olaszország petróleum-enged­ményt és mezőgazdasági elsőbbségi jogo­kat kép Oroszországban. — Mussolini győz a választásokon — Kivégezték a mexikói lázadók vezérét. — Vilmos császár felesége Londonba utazik. — Csehország elzárja határát Lengyelország felé. — Olaszország lemondott Jugoszlávia javára a bolgár jóvátételre vonatkozó elsőbbségi jogáról. — A dokkmunkások sztrájkja katasztró­fával fenyegeti Angliát. — Ma reggel óta szünet van a bécsi bankokban. — Német­ország külkereskedelme a felére csökkent. — Bezárták a párisi árűtőzsdét. — Haza­érkezett a közélelmezési miniszter. Magyarország. A napokban megjelenik a tisztességtelen versenyről szólő törvény végrehajtási utasítása. — Újabb 20—30 %-os emelkedés volt a vásárcsarnokban. —• A tanúk sorra rávaílottak a kiskun- halasi gyilkosokra. — A kér. szoc bányá­szok nagygyűlést tartottak Tatabányán. — Ma sincs irányára a liszn6k. — Kisze­melték Tcmöry dohányfőigazgató utódját. — A hercegprímás ma iktatta be a főváros új plébánosait. Harding elvállalja a magyarországi főmegbizotti tisztséget. Harding március 7-én Párisba érkezik, hogy személyesen tárgyaljon a Népszövet­séggel. Csaknem biztosra vehető, hogy Harding elvállalja a főmegbizotti tisztséget a magyar kölcsön jóváhagyásával kap­csolatban. HÍREK. Eger, 1924. február 21. Adományok. Hámán András 100 000 és N. N. 20 000 koronát adományozott Merczel Imre házának felépítési költségeire. — Egri Gőzmalom Részvénytársaság az Egri Csecsemővédő Otthonnak 100.000, Ungár Ignác pedig 50000 K-t adományozott. Nyáry Sándor tsmetóse kedden délután 4 órakor ment végbe nagy részvét mel­lett. A temetési szertartást Farkas Gyula plébános kanonok végezte és a Polgári Dalkör énekelt gyászd«ilokat. Ma van a Misszió tea-estélye. Tetemesen emelkedik a cukor ára holnap­tól. A legmegdöbbentőbb az a hír, hogy a cukorárak újabb nagymérvű emelkedé­sére készülnek. Mint értesülünk, körűibe lül 3000 koronával emelik a cukor alig 2—3 nappal ezelőtt megállapított árát. Ez a 3000 koronás újabb cukordrágitás azt fogja eredményezni, hogy a kocka ős kristálycukor kicsinybeni ára túl fogja lépni a 20.000 koronás árnivőt is. A fel­emelt cukorárak már holnap érvénybe lépnek. Halálozás. Részvéttel vettük a gyász­jelentést, hogy Szabó Sárika, Szabó Kálmán leánya, hosszas szenvedés után Kerecsenden elhunyt. Kihűlt testét a Kerecsenden f. hó 21-én d. e. 11 órakor történő beszentelés után, Egerben a szülői házból (Almagyar- útca 3) a Fájdalmas temetőben fogják eltemetni 22 én d. u. 3 órakor. Lelke nyu gaimáért a szentmise 23-án d. e. 10 órakor lesz a Ferencrendiek templomában. A Magyer Turista Egylet Egri Bükkosz- tálya választmányának ülésén Sümeghy Béla főtitkár többek között beszámolt ar­ról is, hogy Bajnok János, az egylet tagja a Turisták Lapjának irodalmi pályázatán a Peskői képek c. leírásával a 3. díjat (egy tűrista-zsák) nyerte el. Az évi 4 K. és 10 K. rendes ős pártoló tagdíjakat aranyban fizetik ezentúl. Elhatározták, hogy a fél­ben maradt utjelzéseket 1924-ben befeje­zik és a forrásokat kiépítik. Ilyen építke­zéseket már a múlt évben is végeztek. A turisták hangyaszorgalma Ortőkesebbé teszi a szép Bükk-vidéket. Az iskolakerülők. Felsőtárkányban 15 esetben 9 ezer koronás bírságra ítélték a legutóbbi iskola-mulasztókat.

Next

/
Thumbnails
Contents