Egri Népújság - napilap, 1924/1
1924-02-21 / 43. szám
[924. február 21 EGRI NÉPÚJSÁG 3 Az egri túristák múlt évi kirándulásairól érdekes kimutatást állított egybe Hubay József vezető. E szerint 1923-ban 28 kirándulás volt. Ezek közül félnapos ▼olt 1, egynapos 14, másfélnapos 6, kétnapos 1, h&rmadfélnapos 3, négynapos 1 nyolcnapos 2. Sítúrák között egynapos: 9, másfélnapos : 3, kétnapos : 2. A besenyőtelki lótenyésztők. A magyar 16 sok nemes valutát hozott már az országnak. Ezt a jól keresztülvitt állategészségügyi törvényeknek köszönhette a magyar. Ha nem így lett volna, akkor a magyar lő elcsenevészedett volna. Sok tanulatlan gazda nem érti még alapjában az állattenyésztést. Derűre borúra belemegy mindenféle selejtes tenyészetbe a szomszédja után. Sajnálja azt az áldozatot, amibe a nemes vér kerül. Ilyen könnyel miien jártak el a besenyőtelki gazdák közül is többen. Nem fontolták meg, hova visz az, ha fölhagynak a régi jó szokással. A nem engedélyezett méneknek tenyészetbe fogása miatt kilenc gazdát ítéltek el most állategészségügyi kihágásért. Még pedig ötöt 84 ezer, négyet pedig 120 ezer korona pénzbírságra. Ezenkívül az igénybevett mént paripának kell használ ni az erélyes intézkedések nagyon üdvösek a tiszta fajnak jövő fennmaradása érdekében. Barátságos «zümmögés.» Megegyezésünkhöz híven f. évi február hő 22. napján este vacsora után pontban */s9 órakor a Korona vendéglő külön kis szobájába okvetlen jelenjünk meg barátságos zümmögésre. Tárgy: A városi Tanácshoz Eger város méhlegelőjének megjavítása érdekében beadandó memorandum felolvasása és aláírása. Előadások, indítványok. — Tekintettel arra, hogy a méhészeti lehetőség óriási kérdéséről lesz sző mindnyájan és méhészekhez illő pontossággal jelenjünk meg. Egri méhészek. Sokan átesnek a spanyol influenzán. Úgy látszik minden .időváltozásnak megvan a maga követője az emberi szervezetre káros kórokozók föllépésében. Most a spanyol influenza jött divatba. Sokan észre sem veszik, miközben átesnek rajta. Szerencsére nem a mérgesebb fajtája dívik most. .Ajánlatos azért mégis a tisztaság ápolása. Különösen a hótakarő alul kibújt szeméttelepeket tanácsos az emberi forgalomtól eltávolítani. Oda, ahol nem tesznek kárt, sőt javítják a talajt. Nem jó bábakaeztófa-játékot rendezni hatósági engedély nélkül. Rácz Ferenc deb- reczenilakos Füzesabonyban bábak&sztöfa játékot rendezett Azonban a mindenféle rendezésre előirt hatósági engedélyről nem gondoskodott. Ezért 30 ezer K pénzbüntetésre ítélte az egri járás főszolgabirája. Rácz Ferenc Dem nyugodott bele az Ítéletbe és föllebbezett. Azt azonban nem tudta elfogadhatóan megindokolni, hogy miért kerülte el a hatóságot, ennélfogva az ítéletet másodfokon helybenhagyták, így jár, aki akaszlőfát játszik. .Üsd. Egerbaktán még az őszön parázs verekedésben fitogtatták a képességüket a 19—28 éves legények. A testi erő fitog- tatására a testnevelési versenyek volnának rendelve, hanem az ilyesmit előbb meg kell tanúlni. Tanúim pedig vajmi kényelmes a baktai legény. így esett, hogy a nyilvános verekedésben részes legényeket felelősségre vonta a járási főszolga- biróság. Mata Somogyi Jánost kilenced- magával fejenkint 6—7 napi elzárásra változtatható 24—24 ezer koronás pénzbírságra ítélték. Ennyi pénzből pedig milyen takaros kis tornaversenyt rendezhettek volna Baktán. Még tánc is lehetett volna utána reggelig. Csakhogy nincsen hozzá szivük még a bakiai legényeknek. Betörések Gyöngyösön. Gyöngyösön az elmúlt héten három betörés is történt. Bruckner Izidornak két bődön zsírját, dr. Farkas Jenőnek egy városi bundáját, Pampuk Józseftől pedig 2 leölt disznő húsát vitték el. Anyakönyvi hírek. Újszülöttek: Török Géza áll. s. mérnök Árpád, Birincsik Gáspár máv. fütő Mária, Pogonyi József fmves József, Vas Lajos kőműves nejének halva született leánya, Schlőgl Károly máv, irodatiszt nejének halva született leánya, Demeter Antal lakatos nejének halva született leánya,Balog István péksegéd László, Csatlós Kovács Gyula csizmadia Zoltán, Kelemen István fmves nejének halva született fia, dr. Wallandt Ernő főispáni titkár György, Jőzsa Sándor fmves Borbála, Fehér András fmves Sándor nevű gyermeke. — Jegyesek: Dr. Niemtschik Ferenc tvszki ügyész balassagyarmati és Cserba Jolán egri, Hundt István és Román Anna, Fürszt Mátyás és Migaz Gizella, Bodó József és Fejes Mária, Marthi Dénes ás Zemancsik Gabriella egri lakosok. — Házasságot kötöttek : Ignácz Sándor fmves és Sós Anna, Kameniczki József fmves és Visontai Anna, Nagy István fmves és Szeredi Erzsébet, Suhaj Sándor zsnész és Lukács Mária, Wiener Jakab tanító éi Kornfeld Regina, Fekete Ferenc cipész és Glado- sevszki Julianna egri lakosok. — Meg haltak: özv. Generál Ferenczné szül Kelemen Mária 80 éves. — Vig Andrásáé Dománszki Veronika 65 éves, Szőke Jánoe magánzó 61 éves, Frank Sarolta 32 éves, Szabó Márton cserépfedő 62 éves, Hollő János gépész 62 éves, Nagy Imre fmves 77 éves, György Imre fmves 63 éves, Fogéi Ágoston kereskedő 75 éves, Prokosi Mátyás napszámos 69 éve», Höchst Tamás gyári munkás 28 éves, Budai Mária be járőné 79 éves, Adorján István fmves 79 éves, Török Árpád 3 napos, Göetl Pál 17 napos korában. Vásár Füzesabonyban. A füzesabonyi tavaszi országos vásár március 10-én lesz. Illetmény kifizetési iv a kereseti adó befizetéséhez ívenként (1 ív 2 pl.) 350 kor., alkalmazottak nyilvántartása ívenként 220 koronáért kapható az egri érseki líceumi könyvnyomdában és a sajtőszővet- kezet könyvkereskedésében. Uránia. Ma «A lélek órása» utolsó két előadása 6 és 8 órai kezdettel. TŐZSDE. Zürich (Budapest) 0*0140 Mennyit ér ma a korona? A Devizaközpont beváltási árai (52% felár): s font sterling 140 600 magyar koronát 1 dollár 32850 * > 1 hollandi forint 12.169 » i svéd korona 8505 • • 1 dán korona 3150 * C 1 norvég korona 4320 • * 1 cseh korona 944 » » 1 svájci frank 5650 • í francia frank 1Ü80 » » t belga frank 1140 * • 1 líra 1410 a* > 1 dinár 413 » l leva 251 % » 1 lei 178 * iOO osztrák korona 45 90 • » Terménytőzsde: A termény-piac a teljes üzlettelensőg képét mutatj a. A ki nem alakult árak miatt úgy a vevők, mint az eladók egyaránt tartózkodást mutatnak. A búza ára név legesen állomáson 220, tiszavidéki 225 ezer. Rozsban csekély a forgalom, állomáson 180 ezer. Árpa Budapesten 190—195 ezer. Zab Budapesten kisebb tételekben 225— 230 ezer. Tengeri Dunántúlról 180—185 ezer. Laptulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAITÓSZÖVETKEZET Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMD' Igazgató: Radii Károly. 1078/924. HIRDETMÉNY. Eger város adóhivatala az egri m. kir. pénzügy igazgatóság 12.786/VII —924. sz. körrendelet alapján felhívja az adózó közönséget, hogy úgy a múlt évekről fennálló adóhátralékaikat, valamint a múlt évi előirás alapján a folyó év első negyedére esedékes összes köztartozásaikat annál is inkább haladéktalanul fizessék be a v. adópénztárnál, mert a v. adóhivatal ezen hátralékok és a f. negyedévre esedékes összes köztartozások végrehajtás útján leendő behajtása végett a késedelmes adófizetők ellen a mai nappal személyválogatás nélkül folyamatba te3zi a zálogolási eljárást. Eger, 1924. február 20. Frank ». k., v. tanácsos, adóhir. főnök. AGRÁR TAKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG külön e célra szervezett TÖZSPEOSZTÁLaYfl aznap teljesít a legelőnyösebb árfolyamon tőzsde-megbizásokaf. KAUtSUK -TALP ví Dö és KAUCSUK -SAROK* " PONTI ^ Í, tf"1ll-Ü ismételten kéri tagjait, hogy a szüretkor beszállított törköly mérlegcéduláit a hivatalos órák alatt az irodahelyiségben váltsák be.