Egri Népújság - napilap, 1923/2

1923-12-07 / 278. szám

Ara 300 korona

Eger, 1923. december 7. péntek XL évf. 278. sa.

Előfizetési dijak postai szállítással aBE fcórt . . 7000 K | Egész és félévi előfizetést

(Segged évre 20000 K

nem fogadónk el.

POLITIKAI NAPILAP.

Felelős szerkesztő: BHEZNÄYIMRE

Szerkesztőség Eger, Liceum Kiadóhivatal: Líceumi nyomda Telefon szám 11.

Miklós napjára.

Eger, íí>23. december tí.

December hatodika ekkoráig csak a gyerekek öröme volt nálunk. A nagyok öröme csak annyiban, hogy gyönyörködtek a kicsinyek örömében.

Ma máskép van A nemzeti hadsereg zenés ébresztővel járja be a várost ; az iskolai tanítás szünetei; a hivatalokban is megáll a munka egy órácskára, mig az ünnepi istentisztelet tart; a középületeken nemzeti lobogók.

A külsőségek mellett azonban a lelkek mélyén is ott vau az ünneplő érzés, Horthy Miklós kormányzó nevenapján

Az elmúlt 4 — 5 év ugyanis sok mindenre megtanította a komolyan gondolkodó hazafiakat: gazdagot és szegényt, előkelőt ős egyszerű embert, szellemi és fizikai munkást egyaránt.

Mérhetetlen távolság választ el bennünket a két forradalomtól. Most is szörnyűséges a helyzetünk, de pár évvel ezelőtt reménytelen volt. Most is rengeteget küzdünk, de akkor az őrvény legszélén volt a magyarság,

És óriási a haladás, amelyet e rövid idő alatt megtettünk. Bár az emlékezésbe •ok arcpirító szégyen, tömérdek gyász ve gyűl : mind erősebb a reményünk, hogy

jó úton vagyunk a boldogulás felé. Iparunk, kereskedelmünk, ámbár számtalan és folyton megmegújuló nehézségekkel küzd, mégis csak halad. Művelődésünkön i megfeszített erővel dolgozunk. Társadat- j mi békénk, nem tekintve holmi szórvá- j nyosan jelentkező törekvéseket, kezd helyreállni. A nemzeti hadsereg, amelyről Zrínyi, a költő, álmodozott, megvan. Az osztályharcok, a?nemzeti élet bénítóí, lassan- kint eltűnnek s ha az ellene izgatok alattomos munkáját sikerül leszerelni, hamarosan meg is szűnnek. A józan magyar

Az ünnep estéje.

Magyarország legnagyobb közjogi méltóságának nevenapját az egész város ünnepi színe emeli ki a szürke köznapok közül. Már előző este zenés takaródéval járta be a nemzeti hadsereg zenekara a várost. A dísz századdal és díszlámpásokkal ékes, nyolctól kilencig tartott takaródén felhangzott víg ütemű indulók egy családias, meleg örömmel átszőtt estét rögtönöztek a város ködös útcáira. Szomorú magyar hazánk néha megengedheti, hogy örvendjen egy kissé . . . Hála Istennek,

munkásság, mint a salgótarjáni és legu- j több a diósgyőri kormányzó látogatás bizonyítja, a magyar állameszme a közös

munka híve. . . .

Örvendetes jelenségek, feltünedező csillagok ezek a rémes sötétségű magyar éjszakában.

És vak az, aki nem látja, rosszindulatú az, aki nem akarja meglátni, hogy ezekben legnagyobb érdeme Horthy Miklósnak, az ország talpraállítójának és kormányzójának van

hogy ennyire vagyunk. Elvonúlt a csengőbongó induló, közben megjelent a Mikulás az apró magyaroknak, akik — hisszük — fognak még teljesebb magyar Mikulást is érni!

Az ünnep hajnala

Reggel halkor ébresztővel járta be a zenekar a szitálős esőtől nedves úícákat. Az ébredő városnak lelke vidúl.

A tanúló ifjúság iskoláinak palotáin, középületeken s a laktanyákon kitűzik a magyar lobogókat. Valamikor, a legelső magyar ember nevenapján, de sok lobogót

Kormányzónk nevenapja.

Afrikai képek *)

Irta: Bachó László.

I. Algír.

A hajó korlátján állok s szemem az örökké nyugtalan kék hullámokat kíséri, melyek fehér tajtékká hullva azét, törnek meg az afrikai partokon.

Afrika! Mennyi sajátságos, misztikus varázs van ebben a szóban! Diákkorom ban mennyit ábrándoztam erről a titokzatos földrészről, melynek sárgás, homokos partjait most magam előtt látom.

Már vagy tizedszer járok ezen a vidéken, de a fekete földrész partjainak láttára izgatottságom most is ugyanaz, melyet akkor éreztem, mikor tengerész-akadémikus koromban először erre utazva, a távcsővel türelmetlenül vizsgáltam a láthatárt : mikor bukkan már föl a kék horizont fölött Goletta, Karthago.

Szemem előtt van ismét a fekete kontinens sárgás partja. A mozaikezerű, tarka képek, a délolasz színpompa után a lát vány fenséges egyhangúságába szinte belefárad a szem és a kedély Két szín uralkodik : az égbolt és a tenger kékje s a part sárga, izzőan sárga, egyhangú színe, melyet csak itt-ott tarkítanak vakító fehér foltok, melyek olyanok, mintha valami őriás egy-egy marok krétát dobott volna bele a kietlen sivatagba. Ezek a fehér foltok a falvak, a városok. Egyforma valamennyi. Hiába keresem az életet a vidéken: embereket, legelő nyájakat. Hiába. Mintha halott volna az egész tájék.

*) Részlet Bachó László tüzérkapitánynak egy több kötetre terwett itt sírásából.

De mégis! Amott a messzeségben, a fehér krétatömeg mellett egy alak mozog. Lovas arab, aki csendesen poroszkál a város felé, talán a hetedik paradicsomról álmodozva, melyet innen, Északafrikából is kikergetett már a föld minden részében diadalmasan előrenyomuló civilizáció. Ez a földdarab is francia már.

De a kép, az talán ma is ugyanaz, melyet akkor láttam volna, ha számtalan évszázaddal ezelőtt járok erre valami vakmerő föníciai hajóval. Egyhangúságában is nagyszerű ez a kép, mely nem a színek pazarságával bájolja el, hanem hatalmas méreteivel megdöbbenti a nézőt. Kék tenger az egyik, sárga pusztaság a másik oldalon, ameddig a szem lát. Mindkettőre ráborul az opálszínű, fehéreskék déli ég. A magány, az elhagyatottság csendjének nagyszerű költészetét nem háborgatja más zaj, mint a part homokját csókolgató habok zúgása és a modern gőzhajó gépének zakatolása, mely itt, a fenségesen egyhangú kép hangulatában úgy hat rám, mintha valami elnyomott, elfojtott szívdobogás volna.

Minden hír- és hatf lomvágyő európai nemzet kitűzte már lobogóját az afrikai partokon és részben ki is űzte onnan a szűz területek évezredes, háboríttatlan poézisét a pusztaságokon robogó vonatok zakatolásával és a karcsú minaretek között száguldó autók töffögésével. De ha valaki ezt a búbánatos eihagyatottságot, ezt a fenséges nyugalmat látja, mely az egész vidéken elterül: azt hinné, hogy ide még sohasem tévedt európai ember, a kép annyira idegeuszerű, annyira más világból való.

Nyugat felé haladva, tarkul a táj képe : zöld foltok és a sárga homok mögött kék hegyek tünedeznek fel. Egyszerre csak a meglepetés felkiáltásával üdvöz lünk egy paradicsomi szépségű öblöt, egy óriási virágoskertet, benne egy az arab tündérmesékből idevarázsolt várossal, meis felett a sivatagot a legkeményebben otr tromló nemzet lobogóját, a francia trikolóy lengeti a szél.

Szelíd, ideális öböl, olyan finom hajtással, mint valami szultána nyoszolyája. S ebben a királynénak készült nyoszolyá ban fekszik, kéjesen elnyujtózva a csodaszép szultána: Algír, ki mintha csak most kelt volna ki az ultramarinkék habokból, frissen, üdén sütkérezik a sárga fövenyen s kikönyökölve a tengerbe, ábrándozva, mosolyogva hallgatja szerelmesének, a nagy kék víznek, szerelmet valló zsongó vallomásait.

Azt mondják, Nápoly a Földközi Tenger tündére. Igaz, Nápoly nagyon szép. De én azt mondom, hogy Algír, ez a gyönyörű afrikai bajadér elhódította a *fata del Mediterraneo» melléknevet a tengerparti szirének nagy szépség-versenyében. Sokat barangoltam a világban, elfogult sem vagyok, de mindig szinte áhítattal gyönyörködtem az elragadó szép látványban, melyet Algír nyújt a tenger felől nézve. Tessék elképzelni egy halvány rózsaszínbe játszó, fehérmárványból való terrasz-sorozatot a napfényben úszó magaslaton ; lábánál egy széles kék öblöt és az egész mögött a távolban egy hosszú, ibolyasókbe játszó hegyvonalat. A város maga a domb oldalán épült, lépcsőzetesen, mint egy óriási fehér amphiteatrum, mely-