Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-12-05 / 276. szám
Ara 300 korona Eger, 1923. december 5. szerda XL. evf. 276. ni. Előfizetési dijak postai szállítással ass hóm . . 7000 K ! Egét! él félévi elöllsetéit Ntgjed évre 20000 K sem fogadunk eL POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: 8REZNÄYIMRE. SzerkesztőségEger, Líceum Kiadóhivatal: Líceumi nyomda Telefon szám 11. ■——— I T—— A nemzetgyűlés mai ülését 11 órakoi nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Beje leéli, hogy a napirend letárgyalása után fél 2 órakor térnek át Rakovszky indítványára. Napirend előtt Sokorőpátkai Szabó István szólal fel. Válaszol Grieger meg- , jegyzésére, hogy politikai szempontból őt j nem tartja fajsulynak Kijelenti, hogy vá 1 ásztól bizalmából került a nemzetgyűlésbe és mellékesnek tartja*1 hogyan vélekedik róla Grieger. Megjegyzi, hogy többen keresték fel Grieger válasziőkerülető- 1 öl és egy levelet is kapott melyben Grieger választői fordűitak hozzá : Grieger : Mi van abban a levélben ? Sokorőpátkai : A földreformmal kapcsolatos dolgok. Grieger : Többet nem tehetek a földreformmal kapcsolatban, mint amennyit már tettem ! Sokorőpátkai : Ugyancsak a tegnapi nap folyamán Cserty József képviselő úr azzal vádolt, hogy az OMKE t a mágnások Nagyatádi Szabó István kijátszására használják fel. Ez teljesen alaptalan vád os a leghatározottabban visszautasítja. Mindenkora föld reform novellát sürgettem. Természetesen nem a Búza Barna-féle földreformnak voltaai a hive. Grieger reflektál Sokorőpátkai kijelen lésért. Megállapítja, iiogy tegnapi kijelentése nem volt sértő. Ebből kifolyólag nem is hibáztatható. A levélre csak annyit válaszol, hogy a választások idején kortesek kérték fel, de ó nem ment el, mert ha ezt tette volna, akkor nem ülne a Házban Sokorőpátkai Különben Sokorőpátkainak felajánlja a Treuga Deit. Ezután Szakács Andor a házszsbályokhoz kér szót. A november 24-ikí naplóba el nem hangzott közbeszőlásokat is bevettek. Például olyan közbeszőlásokat, melyeket az illető képviselő nem mondhatott el, mert fizikailag nem volt jelen, így például a parlamenti napló felemlíti Drózdy Győző felszólalását, aki jelenleg Amerikában tartózkodik. Erre vonatkozólag magyarázatot kér. Az egri Mikulás-vásár. Tegnap, az esti alkonyaiban, nyakamba vettem a várost avval a szándékkal, hogy megnézem az egri boltokban a Mikulás vásárt. Amint megyek, mendegélek, gondola taiin a múltban járnak: a jő Mikulásról emlékezem. És eszembe jut sok minden ködves, bájos dolog, amit Mikulásról följegyeztek a régi jó iródiákok. Sokan azt hiszik, hogy az apró emberek kedves Mikulása költött alak. Pedig nem az, mert éló ember volt és még hozzá fényesruhájú, aranyszívű jóságos püspök. Nikolának hívták, ami magyarul Miklóst jelent. A magyar nyelv pajzán 1 elke varázsolta Mikulássá . . . Tehát Miklós püspök a IV. században élt, akkor, amidón Nagy Konstantin római császár uralkodott és amikor Heléna Sóhajok a kirakatok előtt. Eger, 1923. dec. 4. császárné a Szent Keresztet megtalálta. Csupa jótékonykodás volt az élete a jámbor püspöknek, amelyből nem egy legenda él mai napig is a jámbor nép ajkán. A többek között egy alkalommal egy szegény özvegyasazony háza előtt ballagott Miklós püspök hazafelé. A nyitott ablakon kihailatszott, amint az özvegy leányaival beszélt. Arról volt sző, hogy nincs egy falat kenyér a háznál s hogy éhen ne pusztuljanak, valami bútordarabot kell árúba bocsátaniok. 1 A jó püspök azonnal kész volt a «haditervvel«: alkonyaikor 300 darab aranyat tett az özvegy ablakába ... Ebből aztán nemcsak kenyérre tellett, hanem arra is, hogy a szegény asszony három leányát férjhez adhassa. Sok jó cselekedetét pedig megtudván a pápa és meg akarván ismerni, dicsérni Öres költő - kenyérért énekel *) Sötét nyomorban, tenger szenvedés közt Járom roskadtan kínos utamat, Egy koldusbot az összes birtokom csak, A fényes múltból ez, csak ez maradt. N>pom leszállt, reám borult az aikony, Munkára gyenge reszkető kezem, Kopott ruhámban fázom ée didergek. Éi hull a könnyem, ah ! mert éhezem. . . . Egykor dolgoztam én is lelkesülten, Rajongva nagy, magasztos álmokért. Nehéz munkában mennyit virrasztottam Nem kérve érte soha, semmi bért. Vonzott a hír, dicsőség, nagyság álma ; Eszmék tüzében égett homlokom. Amerre jártam bízva, dolgos kézzel Még jelzi utam most is némi nyom. . . És tudtam egykor, hej! tudtam repülni, Föl, a magasba törtek szárnyaim, És dal fakadt, ábrándos, édes ének, Az ifjú költő ihlett ajkain. S a dalra már figyelni kezdtek ezrek, Már hullt utamra virág-koszorú Elmúlt dic'sőség bűbájos világa, Rád emlékezni olyan szomorú. •) Ezt a költeményt Gyürky Odón küldötte be a Gárdonyi-Társasághoz, amely azonban, mint ilyen, nem segíthet rajta érdemlegesen. Tagjai azonban bizonyára megteszik, amit tehetnek a »boldogtalan« poétáért, de másokat is kérünk, juttassák hozzánk adományaikat erre a nemes célra. Sserk, Mert elmúlt minden: ének, munka, álom. Romok között oly búsan sír a szél, S én, roskatag öreg, csak azt tudom most: Tél van, hid8g van s nincs elég kenyér.. Eltört a lant is. Régen hallgat ajkam. S ha olykor mégis felsír énekem : Az utcasarkon — ti iliga ! milyen fájó, Öreg költő — kenyérért énekei!! . . . Igen-igen ! alk, panaszos hangon, Alamizsnát kér felnyögő szavam, Oh ! adjatok ! Kinek adott az Isten, Kinek nemesen érző szíve van. Oh! adjatok! Dicsőség, álom elmúlt, A lantom eltört, sírás énekem, Az útcasarkon, — haliga ! milyen fájó, Öreg költő — kenyérért énekel ! . . . A boldogtalan Gyürky Ödön. M&travidéki várregék. Sírok. A siroki várrom falaira halvány sugarat szőr a lebukó nap, aranyos palástot szőve reája. A kialvő láng végigkúszik az évszázados, kopott kőveken, búcsúcsó- Kot hint a három sziklaszoborra , . . Azután egy végső villanással eltűnik a távoli hegyek titokzatos, kék fala mögött. Ugyan mi rejtőzhet azokon a messzi, nagy hegyeken túl, amelyek oly büszkén emelik az égnek erdő-bozontos fejűket, mintha kevélyen dacolnának a Teremtő mindenható erejével ? A lemenő nappal együtt oda merült el a ködös távolba a régi, szép idők minden eszményi romantikája, a legendás hőstettek tündéri világa is. Milyen más világ volt az! Ha háború volt és, izzadó iovon érkező staféta hozta hírül a vár urának, hogy az ellenség közeledik: nosza hirtelen befalazták a tömérdek kincset. A’zután elő a jól kifent szablyákat, fringiákat és aki legény volt a gáton az körömszakadtig védte a várat. Ez volt a legszebb virtus ! Ha béke volt, a kincses várúr gazdag lakomáin a borhevített ifjú vér lüktető tüze a fegyver- termekben tartott lovagi tornákat. Ott nem volt különbség gazdag és szegény, ifjú ás meglett, fő- és köznemes lovag között ; ott csak a »vis maior« és a »aollertia ce- leris« aratta a győzelmi pálmát. És egy- egy politikai eszméért, egy eltévesztett szóért, a puszta virtusért, vagy egy szép hölgyért hullatott vért, senki sem pana szólta fel. Pedig hejh, de nagyon sok volt ez a hullatott vér ! A gyomverte várudvaron mintha most is piroslanék egy pár vércsöpp. A szép Kompolthy Gizelláért, a vár gyönyörű, fiatal, szeszélyes árvalány- űrnőjéért vívott torna elbukott ifjú hőseinek vére ez, mely borzongató tragédiát suttog az alkonyi homályban. Mikor az utódokkal nem bíró Tary György I. Mátyás király idejében megA nemzetgyűlés ülése.
