Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-11-24 / 267. szám
Ara 300 korona Eger, 1923. november 24. szombat. XL evf. 267 sz. Előfizetési dijak postai szállítással Kgg hóra . . 7000 K , Egész és félévi előfizetést Segged évre 20000 K • ---- nem fogadnak el. P OLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: BBEZNAYIMRESzerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Liceumi nyomda Telefon szám 11. végül Győrött telepedtek le. A megboldogult az Angolkisasszonyok budapesti intézetében volt bennlakó és 1852-ben, mint jelölt vonult a Bartakovics Béla egri érsek által ugyanakkor alapított egri rendházba. Ez időtől kezdve, tehát 71 éven át dolgozott fáradhatatlan buzgalommal intézetünkben. — Kitűnő pedagógus volt s különösen a kicsinyeket fogadta meleg szeretettel a szivébe. Eleitől fogva a francia, német és angol nyelvet tanította. Játszva- tanítás volt a módszere é3 ezt oly tökéletességre fejlesztette, hogy kis tanítványai minden gond és a legkisebb megerőltetés nélkül, csevegéssel, énekkel, tánccal, egész könnyedén sajátították el a különben nehéz nyelveket De a kicsinyek is imádták páratlan, szinte anyai gondosságáért és vonzalmáért. — Szekrényének volt pl. egy fiókja, amelyben a kis bennlakók számára gyűjtögette a jutalom «csemegéket». Süteménybe, cukorba, piros alma mindig akadt benne kedves kicsinyei számára. Szinte áldásos élete utolsó napjáig tanítóit s csak betegségének súlyosabbra ferdülésekor szüntette be oktatásait. És ha kevésbbé szenvedő pillanataiban úgy érezte, hogy Teremtője még mindig kegyelmes lesz hozzá és fölgyógyul betegségéből — annak örült legjobban, hogy újra kicsinyei között lehet majd és fogiaikozhatik velük. — Kis tanítványaival való folytonos foglalkozásának köszönhető az a százra menő színdarab is, amiket ő írt s amelyek a Győrben megjelenő tőrangyal» c. folyóiratban láttak napvilágot. E színdarabok nagy részét az Angolkisasszonyok intézeteinek színpadain adták elő, de nagy kedvvel játszották más, vidéki városok kicsinyei is. A grande’mamához érkező, ákom-bákomos betűkkel írott köszönő levelek, az előadásokról szóló lelkes beszámolók — elképzelhetjük, mily erőmet okoztak aztán a jó Turkovitsnak. — Mari néni álnév alatt írta ezeket a színdarabokát. Persze, honoráriumot soh’sem Kapott érte, mindössze 1905 ben 50 éves szerzetesnél jubileumára kapott az őrangyal szerkesztőjétől két képet ajándékba ... ott van még mind a kettő most is a szobája falán . . . — Rendkívül művelt, finomlelkű teremtés volt, valódi jóangyala az intézeti főnöknőbnek ée szerzetestársnőinek. Kitűnő és aranyos kedélye mindennek csak a jő oldalát fogta föl s akármily szomorú napot* virradtak is az egri angolokra, aranyos leikéből mindig a grande’ mama vetített derűt a komoly arcokra. — Hazafias, a haza szenvedését mélyen átőrző lélek lakott henne. A nemzet imádságát még angol nyelven is kellett tudnia kis tanítványainak... Mély, hódoló tisztelője volt a királyi családnak, különösen 1857 óta, mikor Őfelsége I. Ferenc József meglátogatta az egri intézetet és kedvességével foledhetetlenné tette azt a látogatást... Nagy részvéttel gondolt mindig, most is, a száműzött királyi családra. — A múlt évben az intézet fönnállásának 70 éves jubileumán, szinte ő volt az ünnepség központja, hisz a régiek közül egyedül ő élt még az intézet falai között! A magyar Hiszekegy. Eger, 1923. nov. 23. Trianon után a nemzet második imádsága lett. Elmondják az iskolákban, hogy mélyen a szívébe vésse a nemes gondolatokat a serdülő gyermek; hazafias ünnepeinken, hogy áz ifjú, a férfi soha napirendre ne térjen, a jövendő nagyszerű kötelessége felett. Ezt látjuk felírva a jövő nemzedék iskolai dolgozatain becses jelmondat gyanánt; a különböző nyomtatványokon, hogy mindenkibe beleidegződjék a reménnyel teljes akarat a nemzet jobb jövője iránt. A nagyasszony, akinek lelkében megszületett a mai szomorú magyar életnek ez az irányító jeftnondata, immár örök hazába költözött. Hálás nemzete, amelyet e rövid, de sokatmondó imádságra megtanított, pompás dísszel adta meg neki a végső tisztességet. A nemzetgyűlés elnöke is megemlékezett e szomorú eseményről. A tegnapelőtt! nemzetgyűlésen parentálta el. A képviselők helyeikről felállva hallgatták végig a kegyeletes megemlékezést az elköltözött nagyasszonyért . . . De a parlament nem minden tagja állott föl a kegyeletes elnöki beszédre. A magyar szociáldemokratapárt úgynevezett nemzetgyűlési frakciója ülve maradt! Ismételjük, hogy nem politikai kérdésről volt szó. Tisztán a nemzet részvétének megnyilatkozása egy frissen hántolt sír felé, amely Papp-Váry Elemérnének, egy lelkes magyar asszonynak, — aki a szomorúság első óráiban hangot adott magyar Hiszekegy-évei nemzete érzésének — holttestét takarja. De ők mégis politikát láttak benne. Nem lehet mást gondolnunk, mint azt, hogy nekik politika az egy igaz Istenben való hit, a hit az egységes magyar hazában, a hit Magyarország feltámadásában. Még pedig olyan politika, amellyel ők nem értenek egyet! Annyi fogadkozás, mosakodás, porhintés után ismét tudomásul veheti hát ez a birkatürelmű magyar társadalom, hogy a szocialista honatyák fütyülnek a Magyar Hiszekegy minden vonatkozására, nemes gondolatainak minden jelentőségére. Gyászba borult az egri zárda.. — Meghalt Mater Turkovits, a Eger, 1923. november 23. Esős, szürke novemberi reggel. Sietve suhannak a házfalak mellett a könyvekkel megpakolt kisleányok, iskolájuk, az Angolkisasszonyok intézete felé. Amint odaérnek, az aulában és a tantermekben nem fogadják most őket jóságosán mosolygó, kedves apáca arcok. . . Mélységes csönd, nagy szomorúság ütött tanyát az egri zárdában: az éjjel Máter Turkovits angolkisasszony, a gyermeklelkek aranyos bálványa elköltözött az élők birodalmából. . . Meghalt a <grand’ mama!» ahogy mindenki nevezte Máter Turkovitsot . . . Ezt suttogják a lábujjhegyen járó kinn- és bennlakók, ezt ezerzetestársnői, ezt a kis harang, ott a nagy fogadó mellett, ezt a folyosó nagy antik órája, amint üti a nyolcat ezen a szomorú, vizes, őszi reggelen . . . Ezt súgják a zárdakert fáinak ottfelejtődött levelei, a késő ősz virágai, miket nem csókolt még halálra a novemberi dér, az öreg zárda minden tárgya, mit kezével, leikével érintett a kedves, a jó öreg Máter Turkovits hetvenegy hosszú esztendőn keresztül . . . Mert hét évtizeden át dolgozott a «grand’ mama» ebben a szürke nagy épületben. Óh, mennyi csitri lány serdült hajadonná áldott kezei alatt! Hány édesanya, nagyanya, dédanya használta föl leánygenerációk „grand’ mamája.“ — künn a rideg, szeszélyes életben azokat a bölcs tanácsokat, amire a »grand’ mama» oktatta őket. Velük szállott és ápolődott az ő emléke a magyar kultúra fészkeiben a nagy magyar haza egész területén. Senkisem felejtette el az aranyos kedélyű jő tanítónőt, amint ő is mindig kisérte nemes gondolataival azokat, akik az élet nehéz utain járva, gyöngéd női szívük sugallatát követve, szabad perceikben az ö reá való emlékezésnek is szenteltek néhány pillanatot. Ezek fájdalmát is átérzem, amikor átlépem a gyászba borúit zárda küszöbét... De a jelen levegője is megsimogat. Amint' megpillantom egy kis, fehérarcú iskolás- lány kezében a hála, a kegyelet virágait. Fehér őszirózsa csokor, az első virág tanítványi kézből,a »grande’ mama» koporsójára’. . . A főnöknőt a keresztfolyosőn találom meg. Izgalom pírja jóságos arcán, mélységes részvét a szívében a ház nagy halottja iránt. A fogadóba vezet s amint leülünk, meghatott lélekkel idézi föl emlékezéseit a »grande’mamáről« . . . — M. Turkovits 1836-ban született Nagyhalmágyon. Édes atyja huszárkapitány volt, aki végigküzdötte az 1848— 49:-i szabadságharcot majd átszenvedte az ezt követő szomorú időket. Eleinte Erdélyben laktak, majd »Pilisre költöztek,
