Egri Népújság - napilap, 1923/2

1923-10-02 / 222. szám

г» 2 EG RI NÉPÚJSÁG 1923. október 2 tom, nappalomnak vezérfénye, éjjelemnek virrasztó gondja, hogy egy kincsesértékű, ■zép, hosszú, áldásos életnek az estéjét igyekezzem minél hosszabbá, nyugalma­sabbá és boldogabbá tenni. Esdekelve kérek azért mindenkit, aki áldottlelkű fő­pásztorunk, szétzúzott hazánk egyik leg­nagyobb fia ii*fint lelkében hálát, tisztele­tet, ragaszkodást, becsüléet táplál ; egybe­fonódó hó imádságunkkal állhatatosan ostromoljuk az élet Urát, hogy jóságos életestéjét hosszú, boldog évek soká tün­döklő sugaraival aranyozza be ! Mi magunk pedig minden munkánk szilárd igyekezetével azon szorgoskodjunk, hogy ez a hosszúnak kért életalkony való­ban nyugalmas, valóban boldog lehessen! Nagyraéltóságodnak nem is hálál­kodom,— én, akit a porból emelt fel, — nem hálálkodom önfeledt pazarsággai rám halmozott tengernyi jóságáért. Hiszen tu­dom, bármily magas életkor hava hinti majd be Excellenciád glőriás fejét, bár­mily soká éltet engem is az irgalmas Isten, csekély idő lesz ez ahhoz, hogy köteles hálatartozásomat ezámbavehető mértékben törleszthessem. . . Szeretve tisztelt püspök társaimnak mély hálával köszönöm, hogy életemnek ezt a legnagyobb ünnepét szíves közre- múködésökkel oly feledhetetlenné tették. Tevékeny élőtöknek mérhetetlen hasznú munkájára ezernyi áldást esdve, őket is arra kérem : fűzzék imáikat a mienkhez, amikor azért könyörgünk, hogy egyház­megyénk napja soká, soká ragyogjon a mi ősi egyházmegyénk felett ! Kiáltsuk még egyszer mindnyájan, lelkesen : Ad multos aunos ! Végül a város közönsége nevében Babocsay Sándor kor mányfőtanácsos mon­dott pohárköszöntőt az ünnepeltre. Horváth Győző dr., fölszentelt püspök, P. Zadravetz István tábori püspök, akik a felszentelés alkalmából segédkeztek a föpásztornak,' hétfőn, a reggeli vonattal utaztak el Egerből. Vitézi ünnep Poroszlón. Eger, 1923. okt. 1. Lélekemelő ünnepe volt tegnap, va­sárnap, Poroszló község lakosságának. Ekkor iktatták be Vitéz Kápolnai István főtörzsőrmestert, a Főkáptalan által ado­mányozott húsz holdas vitézi telkébe. A beiktatáson résztvett a Kormányzó képviseletében vitéz Hellebronth Gusztáv a hevesmegyei Vitézi Szék kapitánya, vitéz Szentirmay Zoltán vitézi széktartó ; az egri 14-ik honvéd gyalogezredet Ghiczy Ferenc és Macassy Viktor ezredesek, Pa- lásthy László százados, Helm Gábor had­nagy képviselték. A vármegye képviseleté­ben Mocsáry György tiszafüredi főszolga­bíró jelent meg. Az ünnepély szent misével kezdődött meg, amit Török Dezső poroszlói plébános mondott. Szent mise után a községháza előtt díszközgyűlés volt. A közgyűlésen, a község polgárságának nevében, Runnyay Károly üdvözölte szép beszéd keretében vitéz Hellebronth Gusztáv altábornagyot, • aki válaszában megköszönte az üdvözlést és a Vitézi Szék mibenlétét és rendelteté­sét ismertette. Gaál Ferenc református lelkész beszédében indítványozta, hogy ezen ünnepi alkalomból ne mulasszák el hódoló távirattal üdvözölni a Kormányzót és benne a község hűségéről és ragasz­kodásáról biztosítani. — Indítványát nagy lelkesedéssel fogadták el. — Ezután vitéz Hellebronth altábornagy a Kormányzó nevében átadta a vitézi telket jelképező kosár földet a vitéznek. Végül Török Dezső plébános magas szárnyalású hazafias beszéd után, megál­dotta éa megszentelte a vitéz földjét. Az ünnepély után bankett volt az óvodában, amelyen Mocsáry György a Kormányzóra, Andó Sámuel főjegyző vitéz Hellebronth alíábornagyra, Török Dezső Mocsáry Györgyre, Gaál Ferenc a beik­tatott vitézre ürítette poharát, mig Szent­irmay Zoltán a hölgyeket és Poroszló közönségét köszöntötte fal. Pohárköszöntöt mondtak még Macassy ezredes és P.Gacsal Imre községi biró. Este ugyanott vacsora és táncmulatság fejezte be az ünnepélyt. Programmât adtak a Kér. Ellenzék vezérei. Budapest. MTI. Vasárnap délután 4 órakor a régi képviseióházban a ke­resztény ellenzék vezérei programmot adtak. A nagygyűlést Förster Aurél nyi­totta meg. A megnyitó után Friedrich István emelkedett szólásra. Beszédében többek között a következőket mondotta : «1919-ben újjá akartuk építeni az országot és az újjáépítés fundamentumául a ke­resztény és nacionalista irányt válasz­tottuk. Az első nemzetgyűlés 90 százalék­ban keresztény ' volt, de ez nem adott választójogot. A második nemzetgyűlés nem tett egyebet, csak helyeselte Hegedűs Lóránt, majd Kállay Tibor pénzügyi po litikáját. Ma a képviselők azon részét, akik az intranzigens keresztény magyar jel­szóval, az ébredők segítségével, a parla­mentbe jutottak, puccsistákuak nevezik. — Azt mondják, hogy azért nem dol­gozhatnak, mert a fajvédők is ott vannak. A legnagyobb baj azonban ott van, hogy nincs egységes politikai vezetés, amely a keresztény Magyarországot tűzné ki célul. A politikai kapkodás, amely eddig folyt Magyarországon, tovább nem folyhat. — Itt gerinces emberek kellenek, olyanok, mint Bársony professzor, a Páz­mány Péter Tudományegyetem tavalyi rektora, aki arra hívta föl a magyar ta­nuló-ifjúságot, hogy tartson ki a keresz­tény nemzeti politika mellett, mert csak így lehet a zsidó liberalizmus ellen küz­deni. Senkisem hiheti azt el, hogy még egyezer visszatérhet a zsidó liberálizmus Magyarországra, .„ódig nem lehet meg­nyugodni, míg Magyarország ismét vissza nem kerül a keresztény magyarok kezébe. A Falu- és a Földmives-Szövetség fúziója. Kaposvár. MTI. Szomhaton este V#7 órakor érkeztek meg a Falu Országos Szövetség és a Földmives Szövetség fu ziőjának kimondását elhatározó nagy gyűlésre Nagyatádi Szabó István földmi- velésügyi miniszter, Schandl Károly föld- mivelésügyi államtitkár, Mayer János az egységes párt elnöke, Meskó Zoltán, Er­délyi Aladá^, Barla Szabó József, Maros Ferenc. Héjj Imre, Berky Gyula nemzet­gyűlési képviselők, valamint a pénzügy­miniszter képviseletében Förster László, továbbá a Hangya, az O.K.H., a Futura és egyéb gazdasági szervezetek képvise­lői. — Vasárnap félegy órakor vette kéz- ! detét a nagygyűlés. A termet zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. Az ülés előtt Tankovics János n. gy. képviselő üdvözölte a fővárosi vendége­ket, valamint az egybegyűlt közönséget. Ezután Nagyatádi Szabó István föld- mivelésügyi miniszter szólalt fel: «Azért jöttünk ide, hogy egy régi óhajunkat tel­jesítsük, hogy a két szövetség, a Falu Országos Szövetség és a Földmives Szö­vetség egyesülését kimondjuk.« Kérte az egybegyűlteket, hogy járuljanak hozzá, ahoz a javaslathoz, mely a szövetségek fuzionálását kimondja. A jelenlévők egy­hangú lelkesedéssel mondották ki a fúziót, majd fölkérték Mayer Jánost az elnöki szék elfoglalására. Mayer János az elnöki szék elfogla­lása után fejtegette az új szövetkezés cél­jait: «Mi nem politizálni akarunk, hanem azért jöttünk ide, hogy e két hatalmas országos egyesületnek fúzióját kimondjuk. Ezzel az egyesüléssel azt akartuk elérni, hogy biztosítsuk a nemzetet arról, hogy soha többé nem jönnek vissza azok a destruktiv elemek és törekvések, amelyek majanem a végső halálos csspást mérték 1918—19 ben Magyarországra.« Hálás kö­szönetét mondott azért a-bizalomért, amely- lyel öt az elnöki székbe ültették. Hatalmas éljenzés és taps követte Mayer János szavát. Ezután a választásokra került a sor. Balogh György főiitkár felolvasta az elő­irt névsort, melyhez a közgyűlés egyhangi lelkesedéssel járult hozzá. M yer János bejelentette, hogy a Futura egy millió ko­ronával lépett az alapítók sorába, Meskó Pál pedig, a Hangya igazgatója 100.000 koronát adományozott az egyesület cél jaira Az adományokért hálás köszönetét mondott. Schandl Károly államtitkár egybea megköszönte a beléje helyezett bizalmat és fejtegette az egyesülés tulajdonképeni okát. Az egyik ok társadalmi szempont, a másik pedig gazdasági. A falu népét egyesíteni a legszentebb kötelesség. Fej­tegette ezután a szövetkezeti mozgalmak fejlődését. Ez a szervezkedés nem az osz- tályharc jellegét viseli, hanem a földmives nép szervezkedése a társadalmi béke alap­ján. Mi egységes mezőgazdasági ipart és kereskedelmet akarunk. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után még Baross János n. gy. képviselő szólalt fel. Ezután a tisztikar megválasz­tása került eorra. A választás után Mayer János elnök az ülést bezárta. Az egybe­gyűltek este a »Turul« szálló nagytermé­ben a somogymegyei gazdagyűlést tar­tották meg. KIS hírek a nagyvilágból Külföld. Rupprecht trónörökös és Lu dendorf Münchenben beszédet tartottak. — A Ruhr területén munkába állanak a német vasutasok. — Anglia a jóvátétel! bizottság újjászervezését javasolja. — A francia kormány ismét követeli a néme­tektől a szén és a dologi szállítások meg­kezdését. — Nyomában vannait az oiasz

Next

/
Thumbnails
Contents