Egri Népújság - napilap, 1923/2

1923-10-02 / 222. szám

1923. október 2. fäGRI NÉPÚJSÁG 3 misszió gyilkosainak. — Mozgalom indult a Délameriksi Unió megteremtésére. — 12 millió aranymárkába került Németor­szágnak a passzív ellenállás. — Lovagi rangra emelnek nyolc olasz munkást. — Háromnapos ünnepség lesz Olaszország­ban a fascista uralom kezdetének évfor­dulóján. — Orosz Racionalista ellenforra dalom várható. Magyarország. 5 napig szükségbankóval gyújtottak be a szegedi gőzfürdőben. — Naponta 50 eoffőrt büntet meg a rendőr­ség auíőkihágá8 miatt.— Lemondott a Jegy- intézet elnöke. — Szombaton délelőtt nyi­tották meg a Pázmány Egyetemet — Ka posvárott megnyílt a Dunántúli Mezőgaz­dasági kiállítás. — A kormányzó felesége nyitotta meg a Mansz. kecskeméti kiállítá­sát. — Ostenburg ellen elkészült a vádirat. Felemelték a hatósági liszt árát. Eger. 1923. okt. 1. A hivatalos lap vasárnapi száma közli, hogy a kormány a közfogyasztás céljaira *zánt búzából, rozsból és kátsze résből előállított hatósági liszt árát föl­emelte. A búzadara és finom tésztaliszt ára e szerint __ — —. — 80 000 a főzőliszté — — 50.000 a kenyérliszté — 24 000 korona métermázsánként. Ez a rendelet októoerhó 1-én lépett életbe. HÍREK. Eger, 1923. október 2. -lit mond Sziriusz mester? Magyarország feltámadását jósolja. Sziriusz mester a javíthatatlan idő- és egyéb jós, a kővetkező jóslatait röpí­tette országgá: »November 15-ig nagyon szép és me­leg lesz sz időjárás, helyenként zivatarral. Nov. 16 tói kezdődőleg nagy esőzések ős ködös napok lesznek, egész dec. 22 —23-ig, mikor is országos havazás várható és igy előre láthatólag fehér karácsonyban gyö­nyörködhetünk« Azután megcsonkított szegény hazánk­ról mondott jóslást: «November 20-ra várható Magyaror- tzág feltámadása, mely olyan ünnep lesz, hogy minden magyar ember szive már előre dobban.» Eddig a jóslat. Csak azt nem mondta meg a mester, hogy a »feltámadás« me­lyik november 20 án lesz. Bár csak igaza volna s még az idén lenne. > Megbízás. A Városi Tanács, a képvi­selőtestülettől nyert felhatalmazás alapján, dr. Pál Endrét a városi fogalmazói teendők ellátásával bízta meg. Triduum a szentferencrendiek templomá­ban. F. hó 1 én, 2-án, 3 án este ‘/*6 órakor szentbeszéd lesz a sz. Ferencrendiek tem­plomában. Tartják Hetényi Gypla dr., Petró József dr., Vizy Miklós. Október 4 én sz. Ferencz halálának évfordulóján este fél 6-kor ünnepély lesz a templomban. A borsodmegyei tanítók Gárdonyi estélye. A Borsodmegyei Általános Tanítóegyesü­lete tervbe vette, hogy október hó 24-én Miskolczon tartandó közgyűlését megelőző este az egyesület irodalommal és művé­szettel foglalkozó tagjainak közreműkö­désével Gárdonyi ünnepélyt rendez. A mű­sor összeállításán most dolgozik a ren­dezőség. A szesz kincstári részesedése. A pénz­ügyminiszter a fogyasztási adó alá eső szesz utáni kincstári részesedés és szesz­adó összegét hektoliterenkint 4001 koro­nába állapította meg. Hajlékhoz jutott Mezőgazdasági Kamaránk. Két esztendő ut n végre hajlékra kapott a miskolczi mezőgazdasági Kamara, mely­hez Heves vármegye területe is tartozik. A Kamara a Széchényi utcai Liszauer házban kapott otthont. A lakásügyi illetékek felemelése. A nép jóléti miniszter a lakásügyi illetékeket a változott viszonyoknak megfelelően föl­emelte. Finn festőművész Mezőkövesden. Wirt inen finn festőművész Mezőkövesdre érkezett és vasarnap óta Járos.-y Gyula festőművész kalauzolásával festeget maiyószobákat. Kővel dobálják a vonatokat A belügy­miniszter felhívta a rendőrkapitányságok figyelmét arra, hogy az alábbi időben so­kan kővel dobálják a vonatokat s annak ablakaiban nagy károkat tesznek.A belügy­miniszter utasította a kapitányságokat te­gyék közhírré hogy a vonatok dobálása a büntető törvénykönyvbe ütköző cselek­mény. Drágább a patika is. A népjóléti mi­niszter megengedte, hogy október 1 tői kezdve a gyógyszerészek a gyógyszerárak végösszegéhez 40% os felárat számítsanak. Szabadrendelkezési jog felfüggesztése. A m. kir. miniázt »rtanács Vámosgyörk és Adács községedben a názmUjdonosok szabadrendelkezési jogát további intéz kedésig felfüggesztette. Meg egy kincstári részesedés. A pénz­ügyminiszter a gyújtó kincstári részese­dését 50 szálanként 79 korona 90 fillérben állapította meg. Egyben megállapította az öngyújtó kincstári részesedését is 25 gram súlyig 998 K, 25 igr. felül 1996 K értékben. Az útlevelek díja. Október l-töl kezdve az útlevél kiállítása 40.000 koronába kerül. Közalkalmazottak és szegények 5000 ko­ronát fizetnek. A dohánykisárusok vasárnap Budapesten országos értekezletet tartottak, amelyen kívánságaikat a következő pontokban fog lalták össze: Kívánják 1. a már hónapok óta húzódó árúhitel kérdésének kedvező elintézését; 2. A legközelebbi emelés al­kalmával az első heti árűigénylésnek régi áron való beszerezhetését; 3. Felmentést a kötelező béiyegtartás alól. De hol kapunk akkor bélyeget? A-fémpiacon tartott az irányzat. A ne héz vörösréz 9000, nehéz sárgaréz 5800, tiszta vasmentes sárgarézforgács 4400, da­rabos vörősfém 6800, tiszta vasmentes vö rösfémforgács 5400, lágy ólom 2800, tiszta nikkel 12000, kemény betűiéin 2800, lágy ón 3900, raffinált vörösréz 10500, tömbö­sített sárgaréz 6500, aluminium 19000 ko­rona kilónkint. Anyakönyvi hírek. Újszülöttek : Loson­cai András földmives János, Koncz Sán­dor postás István, Kopasz Béla mozdony- vezető Jenő, Vámos József cipész Erzsé­bet, Birincsik Barnát földmives István, Magyary Ferencz földműves János, Bőta Mihály földmives Sándor, Pető Sándor földműves Mária, Barkóczi Emerencia nap­számos Anna, Szucsik András földmives Kálmán, Petrenko András ács Ilona és halva született leánya (ikrek), Rózsa Bér- nát földmives halva született leánya, Fi- czere István földmives Ernő, Vasa András földmives Anna, Borbás Ferencz földmives Mária, Horváth Gábor cipész Ilona, Tóth Sándor fogházör László nevű gyermeke. — Jegyesek : Tóth József és Cimer Mária, Liptai András és Bőta Anna, Bóta Nán­dor és Pászthy Máris, Pászthy Dezső és Bóta Rozália, Bóta Sándor és Sós Juli­anna, Birincsik Sándor és Barta Julianna, Molnár (figli) Flórián és Takács Erzsébet, Jászay Pál es Fekete Emma, Vass László és Pallagi Jussiina, Lakatos Sándor és Barkóczi Emerencia egri lakosok. — Há­zasságot kötöttek : Anda Mihály dohány gyárj altiszt és Magyar Anna, Lestál Iván kereskedő és Zemanek Mária, Pakucs Je­nő szabó és Hodák Margit, Poczok György asztalos és Dongó Mária, Kovács Lukács gazda, és Mércéi Mária, Balázs Gyula föld­mives és VI dár Rozália, Molnár Ferencz földmives és Kelemen Anna, Mednyánszky József gépész és Andó Margit, Vas István földmives és Pálok Erzsébet egri lakosok. — Meghaltak: Oláh Regina 18 hónapos, Román József 4 hónapos, G. Pócs Gábot- né Méhi Teréz 50 éves, özv. Csoór Vil­mosáé Kocsis Etel 62 éves, Bodó Endre 17 hónapos, Kréti Sándor 12 hónapos, Tláskal Jánes 24 napos, Kréti Ferenc föld­mives 31 éves (hősihalál 1918-ban), özv. Bóta Ferenczné Kremniczky Mária föld mivesoő 81 éves, Csőke Mária dohánygyá­ri munkás 16 éves, Morovity Olga 11 éves, Nagy Péter okleveles kőműves mester 64 éves, Csapkai Kálmán pék 58 és Kovács József 5 hónapos korában. Nordisk-müsor az Urániában. Ma két előadáson 6 és 8 órakor >A rémület hajója* második rósz: »A túlvilág küi dötte 8 felvonásban. Ezt megelőzi egy Chaplio-burieszk. A Hevesmegyei Takarékpénztár tőzs­dei osztálya megbízásokat eddigi üzletet vei alapján szolidan, reálisan pontosan és gyorsan lebonyolít. Orvosi hir. Dr. Koltai Aladár egyet orvostudor, szülész nőorvos rendelőjét én lakását Tárkányi Béla- (Korona-) útca 2. sz. alá helyezte át. Carbid nagyban és kicsinyben, új­rendszerű villamos izzólámpák, Lusztig optikus Fő-utca 9. Tőzsde. Az értéktőzsde hív. árfolyamai okt l-én. Angol-Magy. Szer K 142 Hofherr Ezer K 215 Hazai bank 215 Kaszab 120 Agrarbank 95 Kühue 72 Magyar hitel 460 Láng 270 Jelzálogbank 70 Lipták 35 Leszámítoló 111 Mág. 85 Olasz bank 51 Magyar acél 275 Osztrák Hitel 157 Waggongyár 105 Salgó 655 Schlick 115 Rima 150 * Schuller 100 Közúti 28 Wörner 25 Városi 55 Mérleg 37 Déli 132 Rex Llyod 17 AUamvasút 440 Bárdi 23 5 Nova 140 Baróti szesz 21 2 Anglobank — Bóni 115 Bosnyák agrár 65 Brassói 480 Földhitelbank 365 Égisz 53 Hermes 72 Izzó 510 Horv.-szl.jelz. b. 76 Textil 25 Ingatlanbank 400 Gyapjumosó 148 Cseh bank 41 Papíripar 58 Forgalmi bank 50 Részvénysör 262 Keresk. hitel 30 Spódium Temesi szesz 375 Magyar-Német b. 30 120 Közp. jelz. 16 Dorogi 37 Városi bank 32 Flóra 195 Mercur 26 Fővárosi sör 35 Nemzeti b. és tak. 57 Goldberger 105 Keresk. Bank — Gschwindt 315 Lloyd b. 35 Hungária mutr. 230 Belvárosi tak. 48 Horvát cukor 950 Lipótvárosi 20 Juta 255 Egy. Bpest föv. 330 Karton 188 Magy. ált. tak. 200 Királyautó 16 M. orsz. közp. t. 200 Klein és fia 17 KÉVE Mezőgazdasági Hitelintézet és Iparfejlesztési R.-T. Budapest, V., Nádor-utca 20. Elfogad megbízásokat tér- ményértékesitésre minden mennyiségben. Mezőgazda- sági hitelt nyújt kedvező fel­tételekkel. Mezőgazdasági többtermelés és iparfejlesztés. —

Next

/
Thumbnails
Contents