Egri Népújság - napilap, 1923/1
1923-03-02 / 49. szám
Ára hétköznap 15 kor., vasárnap 20 kor. Eger, 1923. március 2. péntek. XL. évf. 49. sz Előfizetési dijak postai szállítással Egg bóra 350 K. — 4*gged évre 950 K. jész és félévi előfizetést nem fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: BHEZNAY IMRE. Szerkesztőség: Eger, Líceum Kiadóhivatal: Líceumi nyomda Telefon szám 11. Ä nagy sztrájk, amely Budapestet, az egész országot meg- ayomorítja, még mindig tart. Minden őrá, minden pillanat drága pedig nekünk, akik a Csonkaország talpraállítását fogyo türelemmel, de holt bizonyossággal reméljük és várjuk. A hatvanezer munkáé várakozó, ölbe tett keze, az élettelen gépek pihenése szörnyű akadály a feltámasztó nagy célok mezején. Olyan, amit azonnal el kell távolítani, hogy a haladás folytonosságában nagy kárt ne tegyen. Értünk már meg elég katasztrófát, szenvedtünk és vé- reztünk eleget s őszintén vágyunk a har- mőnikus, áldást, gyümölcsöt hozó munkára. Éreznie kell ezt most mindenkinek: annak, aki a kenyeret adja; annak is, aki bérért dolgozik. ,v A vád szörnyű a kenyéradók: a gyárak ellen. Ezek bocsátották el a mun kásokat, akik a napról-napra súlyosabb megélhetési viszonyok következtében fizetésemelést mertek kérni. Vájjon jogosan és észszerűen cselekedtek-e? Bajosan. Hatalmi kérdést ve tettek föl, ennyi az egész. Mert: a mai züllött gazdasági életben a legprimitívebb, a legszerényebb keretek között dolgozó gyár is megtalálta a számításait. Busásan. Mérlegeik esztendőről esztendőre csak úgy dagadtak a rengeteg haszontól. Igazgatóik, Részvényeseik busás, soha nem remélt osztalékokat szedtek föl a profitból, persze a fogyasztó-közönség bőrére, amely nem sztrájkolhat, ha égető szüksége van valamire. Meg kell vennie, akár akarja, akár nem; meg kell vennie a kályhát, a tűzhelyet, a bútort, az edényt, a ru hát, a cipőt, a kalapot, a gépet, a szerszámot; sokszor azt, amivel a kenyerét keresi. És a gyárak sohasem károsodtak. Akkor sem, ha alkalmazottaik fizetését kellett emelniök, ha a nyersanyag drágúlt meg, vagy — akár, ha az államkormány zat követelt becsületes részt a vállalati haszonból, ók ezeket a terheket mind a közönség nyakába sózták. Az ő sápjuknak, hasznuknak azonban minden körül mények között meg kellett maradnia, sőt fokozódnia a pénz értékcsönkenése folytán. A haza érdekével, a közönség üre sedő zsebével bizony nem sokat törődtek és most sem törődnek ők. A munkások? Nem mondjuk, hogy fényesen éltek eddig két kezük munkájából, de mégis el kell ismerniük, hogy ők voltak azok, akiknek fizetése leginkább iramot tartott az élet drágúlasával. A haza szomorú állapota áldozatokat követel minden magyartól. Sok küzdelmet és lemondást, béketűrd szívet és megértést. A gyárak és a munkásság ezek szerint állapítsák meg egymás iránti viszonyukat, magatartásukat Kölcsönös jőaka rat, józan belátás, nem pedig hatalmi kérdés és politika dönti el Csonka-Magyarország sorsát. A kormányzói szék betöltésének évfordulója. Eger, 1923. március 1. Ma van három esztendeje annak, hogy a esonkaország nagybányai Horthy Mik lós fővezért ültette a kormányzói székbe. Súlyos megpróbáltatásokkal teljes volt ez a három esztendő. Harcolnunk kellett nemcsak a külföld, de harcolnunk kellett önmagunk ellen is. Nincs olyan lapja a történelemnek, amely feketébb volna, mint ennek a két esztendőnek a lapja. A politikai hajcihők, merényletek, pártesatározások egész sorozata vonult föl a belső politikai életben, de fölvonult a legveszedelmesebb, a hatalmi féltékenység is: a liberálizmus a keresztény morál ellen, amelyet igyekeztek sárba rántani, hogy ismét a nagy métely, a szabadelvüI ség foglalhassa el helyét a diktátori székben Tragédiába illik az a fenséges de- ; fenziv harc, ahogyan a külfölddel szemben j védekeztünk a «hazaszerető« liberálisok ! rágalom-termékei miatt. S ebben a három esztendőben voltmégis tekintély, egység, hatalmas összetartó erő, amely nem hagyta szátzülleni a nemzetet: a kormányzó. Hősiesség kell ahhoz e drámai időben, hogy valaki egy veszendő fajért, egy sülyedő országért viselje a felelősséget Isten, nemzet és történelem előtt S mi ez előtt a hősiesség előtt tisztelettel meghajtunk s az évfordűlőn a «Vitám et sanguinem« igéivel üdvözöljük a Főméltóságot. Nem volt és nem lesz egyedül, míg egy csepp turáni vár forr a magyarságban» ♦ ♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ „Mea culpa.“ Eger, 1923 március 1. Franciaország szivében, ahol a trianoni szörnyű békekötés készült, kezd végre nemcsak megmozdulni, haném föl is zúdulni a lelkiismeret. Ettől a mellverő mea culpátől már csak idő kérdése választhatja el a — penitenciatartást, a jóvátételt. Nekünk, magyaroknak, érdekünkben van, hogy e megindult folyamatra éberen figyeljünk Még jól is esik az ily jelenség, mivel elégtétel van henna számunkra s remélnünk engedi a majdan elkövetkező békereviziót, ami múlhatatlanul szükséges ahhoz, hogy Közép-Európában igazi békesség lehessen. Örömmel állapítjuk meg, hogy a francia közvélemény vizein az áramlatok kezdenek javunkra fordulni. Sokan belátják ott már, hogy Magyarországgal igazságtalanul bántak el s a magyar kérdést boto> ul fogták föl, mert a cseh, román és szerb politikusok hazugságainak fölültek. Tekintélyes, előkelő francia államférfiak és publicisták rájöttek Franciaország megtévesztésére; és szomorú megtévelye- désére. Be is vallják ezt nyíltan, férfiasán a francia időszaki »ajtó hasábjain, nem mi értünk pusztán, hanem az igazság okából. De Cnaseuil cikke kereken kimondja, hogy elhibázott francia politika volt az, mely Magyarország jelentőségét föl nem ismerve s a nemzetiségek fölszabadításának jelszava alatt űzött «nagy csalás« hálójába esve: a trianoni békeszerződést létrehozta. Francia érdekek szempontjából támad e tekintélyes publicista Trianon ellen, mert — ázt mondja — Franciaország magát károsítja azáltal, ha egész tehetetlen marad Magyarországgal szemben, a- mely előreláthatóan megerősödve fog ismét talpraállani. Még élesebben nyilatkozik Desthieux a kisantantről írt tanulmányában. Megbo- csátbatatlannak jelenti ki a francia diplomáciának azt a megtévelyedését, amely Magyarországot jelenlegi határai közé szorította, az új Európáról pedig azt írja, hogy a békeszerződésben nem aapta meg természetes alakját s egyensúlyát,így dszer- ződések nem a békét teremtették meg, hanem magvetői voltak egy új világháborúnak Ugyané kérdésben Tisseyre, a «Megcsonkított Magyarországról« cikkezve, arra az eredményre jut, hogy Franciaor szágnak magához kellene vonzanía azokat az országokat, melyeket politikája ezelőtt a németek karjaiba kergetett és a kisan- tant számára is többet érne egy barátsá gos, mint a németekkel szövetséges Magyarország. Talán a legtalálóbb, mert a szeg fejére üt, a Magyarországon nemrég járt Liautey tanulmánya, melyben a békekötésből lett magyarországi állapotokat tarthatatlannak mondja: mezőgazdasági terület van ott ipari nyersanyagok nélkül, nagy folyó hasítja ezt át, mely azonban másoké; — ez a helyzet erős hatással van a magyarságra s kiváltja belőle a szent gyűlöletet Franciaország ellen. \
