Egri Népujság - napilap 1922/1

1922-03-02 / 50. szám

SléfiMtisl dijak postai szállítása «j és félévi előfizetést nem fogadónk el. Segged évre 150 K. — Egg hórs 50 K. ­Szalmaláng. Eger, 1922. máre. 1. Magyar betegség. Morbus hungari- eus. ősi nyavalyánk, amelyből sem a mű­veltség magasabb foka, sem a szomorú élet kényszerítő körülményei ki nem gyó­gyítottak még bennünket. A szalmaláng8zerű lelkesedés, a tü­zes fellobbanás beletartozó a magyar em­ber jellemébe. Úgy vagyunk vele, mint az angol — hideg nyugalmával, a szerecsen — derült jókedvével, a francia — köny- nyed modorával. Sokat beszéltek és írtak már erről a mi nemzeti nyavalyánkról, éppen úgy, mint a másikról, amelyet turáni átok néven is­merünk és tapasztalunk lépten nyomon. Bajos lenne megállapítani, melyik a nagyobb csapás reánk : az egyenetlensóg-e, vagy a szalmaláng. Hiszen az egyik nem engedi megkezdeni a munkát, a másik pe­dig képtelenné teszi a magyarságot arra, hogy az esetleg megkezdett munkát foly­tathassa és méltóképen befejezze. Röviden : a magyar igen nehezen fog a munkához, de ha egyszer belefogott, — hamarosan abbahagyja. Emlékezzünk csak! 1919. végén és 1920. elején — szóval a tanácsrendszer bukása után — hányszor szervezkedett az ország keresztény magyar népe! Gombamódra szaporodtak az egye­sületek, a társaságok. Észrevettük, hogy idegen nyelvek ismerete nélkül milyen ba jós a magyarság érvényesülése akár az irodalomban, akár a kereskedelem és ipar nemzetközi tülekedésében. Nosza, csinál­tunk német, angol, francia tanfolyamokat. Ennek hallgatói elfogytak lassankint s most már azt mondhatjuk Villonnal: Hol van már a tavalyi hő, a föllobbant lelke sedés? Beszéltünk az oly annyira szükséges társadalmi összeolvadásról, mely különö­sen a sporttal kapcsolatban vihető dűlő­re. Abból a bizonyos összeolvadásból úgy­szólván semmi sem lett, de legalább a sport — mint egyetlen tényező — nagy, sok jóakarattal s nem csekély sikerrel működik. (A vezetők tudnák megmon dani, mennyi életerejüket fogyasztja a közönyösséggel folytatott állandó küz delem.) Azután összefogtunk a destruktív sajtó és irodalom s az erkölcstelen tán­cok ellen. Mit értünk vele ? A legtöbb em­ber a feltűnő után kapkod s jobban esik lelkének, ha idevágó fogadalmát most már megszegheti. Bizony, mind hiába! Hja, hol van már a tavalyi hő? —- kérdezzük Frangois Villonnal. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: B REZN AY IMRE. Mindent elaltat, minden állandóbb lendületnek árt a szalmaláng. Megvan bennünk a hirtelen lelkesedés, de: nincs meg a kitartó törekvés; megvan a becsü­(As Egri Népújság tudósítója jelenti :) A Keresztény Kisgazga és ^Földmű­ves Párt intézőbizottságához közelálló sze­mélyiség a párthelyzetről a következőké­pen nyilatkozott: Az ellenzéki lapok az elmúlt napokban olyan híreket hoztak, mintha az egységes párt hangúlata nem volna kielégítő, sőt a párt egysége is ve­szedelemben volna. Természetes, hogy mind­ezek valótlanságok és csak arra alkalma­sak, hogy a vidéken a párt ellen hangu­latot teremtsenek. Bethlen és nagyatádi Szabó beszéde után természetesen ez az ellenzéki kitalá­lás hiábaveló. A pártban teljes az egyet­értés és a bizalom. Az Eszterházy-utcai pártkör immár szűknek bizonyul a párt­tagok befogadására, a párt tisztviselői pe­dig a vidéki megkereséseket alig bírják lebonyolítani. Március 2-ára várja a párt a régi 48 as párt régi tagjainak bevonu­lását. Az intézőbizottság ülése a legna­gyobb egyetértésben folyt le, mely külön­böző folyó ügyeket tárgyalt, többek kö­zött azt, hogy a párt kiáltványt fog intézni a nemzethez, továbbá, hogy pro­pagandát indít az egész országban. A pártnak különben a közeli napokban nevezetes eseményei lesznek. 11 én és 12- én lesz Borbély Maczky Emil miskolczi főispán beiktatása, amely egyszersmiud az egységes párt vidéki zászlóbontása lesz, amelyre a miniszterelnök és nagyatádi Szabó s még mások is leutaznak. 19 én Hódmezővásárhelyen tart Bethlen beszá­molót. 26 án pedig Egerbe megy a minisz­terelnök és Mayer János az intéző bizott­ság tagjaival. A lajstromos szavazás ügye. A függő kérdések közül a legfontosabb a lajstro­mos szavazás kérdése. Erre nézve Bethlen kijelentette, hogyha meggyőzik őt ennek célirányos voltáról, akkor a lajstromos sza­vazástól nem zárkózik el és elrendelné azt kisőrletképen a főváros területén. A kormánykörökben tényleg tudni vélik, hogy Budapesten lajstromos és titkos lesz a szavazás. A szavazás kötelező lesz és köz- igazgatási úton fogják megbüntetni azo kát, akik távolmaradnak a szavazástól. Gömbös Gyula a választásokról azt mondotta, hogy a választójogi rendelet SscrkftMtöség i Eger, Líceum. Kisddhlntali Líceumi ugornál Telefon **ám II. letes jőszándők, de: a munka — nem megy Magával a lelkes jószándőkbal azon ban semmire sem megyünk. Hiszen a po­kol útját is jószándékkal kövezi az ördög. csak a hót végén jelenik meg, mivel Ja- megállapodások felvétele és a különféle korrekciók 2—3 napot igénybe vesznek. A választásokat minden valószínűség sze­rint június második felében fogják meg­tartani. A kormánypárt a legnagyobb op­timizmussal néz a választások elé, mert meg vannak győződve arról, hogy az or­szág megúnta a sok szeszélyes harcot és alkotó munkát kíván. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Párt­ja a jövő hót keddjén tart ülést és ezen fog határozni magatartása fölött. Megszelídültek egyszerre a vadak Szabadka, 1922. március 1. Egy szabadkai bankigazgató beszéli, hogy amióta nyilvánosságra került az, hogy Szabadka hovatartozősága még nincs el­döntve, a szerbek is előzékenyebbek lettek a szabadkai lakossággal. Valósággal udva­rolnak nekik és így akarják megnyerni őket a népszavazás esetére. Csakhogy a szerbek annyira kimutatták három es fél évi rémuralmuk alatt foguk fehérít, hogy nem akad tisztességes ember, ki velük tartana. Kedveskedésük ellenére azonban még most is a szabadkai fogházban sin- lődik egy csomó magyar, így dr. Varga György, dr. Völgyi János volt főjegyző, Csiky Károly máv. felügyelő, Heincz posta­tanácsos és még sokan, akiket a Károly- puccsból kifolyólag tartóztattak le. ♦+♦#+4- +++++❖♦ 4­Kis hírek a nagy világból. Anglia nem vállalhat kötelezettséget Franciaországgal szemben — A Ganz gyár munkásai ismét sztrájkolnak. — A romá­nok ezentúl ingyen szállítják a repatriál- takat. — Ma van Apponyi Albert gróf ezüstlakodalma. — A nyersbőr kivitele o- kozta a magyar bőrgyárak üzemcsökken­tését. — Poincaré sürgősen Párisba hívta az olasz külügyminisztert. — 2000 vaggon lisztért szenet veszünk a csehektől. — A Népszövetség megállítja az osztrák bankó- prést. — Görögországnak nem kell angol kölcsön. — Ausztriának Németországhoz való csatolását nem lehet megakadályozni. — Ma kezdődnek Romániában a választá­sok. — Gyékényest és környékét rettegés­ben tartja a Dráva. — Pozsonyban lesz a kisántánt konferenciája? — Délutáni mü- vé8zest volt a kormányzónál. — Dr. Varga Béla győzött a krisztiániai birkozőverse- nyen. — Londonban ma döntenek az oszt­rák kölcsönök föltételeiről. Március hó 26-án Egerben bont zászlót az Egységes Fárt. Bethlen István gróf és Mayer János is megjelennek.

Next

/
Thumbnails
Contents