Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-01-06 / 5. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG Tízezer nyomorgó diák van Budapesten. A «Diák Otthon» ügye. — Induljon meg a közmunka. Eger, 1922. 3 an. 5. A nemzetgyűlés mai ülését 10 órakor nyitotta meg Gaál Gaszton elnök. Napirend előtt Apponyi Albert gróf szólal föl. A napokban történt — úgymond — hogy bizonyos szaklapokban olyan közlemények jelentek meg, amelyben egy minisztérium államtitkára sérelmesen nyilatkozott az amerikai magyarságra nézve. Az amerikai Egyesül Államok budapesti képviselője indíttatva érezte magát, hogy a magyar kormánytól e tárgyban felvilágosításokat kérjen. Tehát hivatalos lépés történt ez ügyben. A mi fiaink Amerikába kivándoroltak ős ott állampolgárságot nyertek. Ez a szaklap azt írja, hogy a magyar kivándorlók mind csalók, svindlerek és földnélküli Jánosok. így hát «jó« hírnevet szereztek nekünk. A dolog azonban úgy áll, hogy a kivándorolt magyarok becsületünkre váltak. Azoknak a magyaroknak a megvédéséről, kiket elszakított tőlünk a trianoni béke, vájjon ki gondoskodik ? A Ház Apponyi Albert napirend előtti felszólalását tudomásul veszi azzal, hogy a kormány a megfelelő eljárást megindítja. Azután Ozeglédi Imre szólal föl és kéri a nemzetgyűlést, hogy utasítsa a kormányt, a vasutak, hidak, középületek munkálatainak megindítására. A megokolást a Ház tudomásul veszi és az ügy tárgyalását későbbi időre tűzi ki. Karafiáth Jenő beszédében a tanulóifjúsággal foglalkozik. Az ifjúság leromlásáért az antantot terheli a felelősség. A diák-kérdéssel kapcsolatban felemlíti a diáklakások ügyét. Tervbe vették, hogy a Lágymányoson botanikus kertet létesítenek s annak közepén felállítják a Diák Otthont. A téglamennyiséget már össze is gyűjtötték s megszerezték az összes bútorokat is, és mégsem valósult meg a terv. Budapesten ma tízezer olyan diák van, akik megszállott területekről jöttek tanulmányaik folytatására. Ezek nagyob- bára nyomorognak és 1000—2000 k-ig terjedő uzsoralakásbért fizetnek. A segélyek megszűnte után a diákok nem tudnak tovább tanulni. Egy-egy diák fölsegítésére 5—6 ezer koronára lenne szükség. Majd a könyv-ügyekkel foglalkoztak. A közkönyvtárak gyarapítására ővenkint legalább 500 ezer koronát kellene fordítania a kormánynak. Áttért aztán a vármegyei tisztviselők kérdésére é3 határozati javaslatot terjesztett elő, mely szerint sürgősen utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a vármegyei tisztviselők pragmatikája, statusrendezése és fizetése tekintetében terjesszenek javaslatot a nemzetgyűlés elé. SzGnet után Bassay kéri a Ház tanácskozó képességének megállapítását. Miután az elnök megállapítja, hogy csak 31 képviselő van az ülésteremben, a Házat határozatképtelennek jelenti ki és az ülést felfüggeszti. Az ülés újból való megnyitása után Méhely Kálmán szólal fel. Azt mondja, hogy a magyar közönség elzárkózik a külföldtől, sőt még a megszállott területek fürdőit sem látogatják. Ezzel az elzárko- zottsággal az integritás ellen dolgozik az ország, pedig véleménye szerint minél gyakrabban föl kellene keresni a megszállott területeket, mert kötelességünk, hogy az összetartást és a hazafiúi érzést minden eszközzel istápoljuk. Későbben azt mondja, hogy a kormány programmja nem más, mint a politikai céltalanság perfektuálása. A kormányban nincsen semmi határozott irány, csak taktikázást látunk, pedig Lengyelország; felosztása példát statuál. Ebben a pillanatban lép a terembe Sigray gróf, Nyugatmagyarország volt főkormánybiztosa. A bal oldal és a keresztény-pártok padjain ülő képviselők felugrálnak és hangos éljenzésben törnek ki. Lingauer ős Huszár Károly harsány hangon kiáltják: — Éljen a király! Éljen IV. Károly I Éljem a független magyar bíróság! A teremben nagy zaj keletkezik; a kisgazdák kiabálnak, mire az elnök az ülést felfüggeszti. Csak nagy nehezen tudják a rendet helyreállítani ős az ülést megkezdeni. Szünet után Méhely Kálmán folytatta beszédét. Karoly király lemond a trónról Ottó trónörökös javára (?) A királyné a nemzetgyűlés előtt akarja előadni a királyi ház kívánságait, Ottó főherceggel a karján Budapest, 1922. január 5. Ismét fantasztikus hírek keringenek az európai sajtóban. A legközeleb mait napokban egy olasz városról volt szó, a- hova száműzött királyunk költözni akar. Majd újabb királypuccsot emlegettek a délszláv újságok, amely a tavaszi hónapokban következnék be Olaszország támogatásával. Egy berlini lap híre szerint a nagyhatalmak bizonyos okokból egy másik szigeten akarják elhelyezni Károly királyt. Most, alig néhány nap óta az utód államok ismét idegeskednek, s pozitív for mában állítják be azt a hírt, hogy Károly király le fog mondani a magyar trónról, fia, Ottó trónörökös javára. A különböző lapok híreiről s a belgrádi kormány magatartásáról a követkéz# jelentéseink számolnak be; Belgrad. Itt politikai körökben élé» j ken tárgyalják azt a berlini hírt, hogy — Aztán — s itt már alábbszállott kissé az apa hangja — különben sem raj tam áll teljesen a vásár, Kovács Isíráa bátyád is velem jön, annak is szava volm* a dologhoz! — Azt csak bízza rám, édes apán uram! S már ismét az apja nyakában volt a két karja, ölelte, csókolta a gyenge szi vű embert, a legjobb apát a világon. Bizonyosra vette, hogy István bátyjának az ő bécsi útja ellen ugyan nem lesz sémái ellenvetése. . . III. Nem is lett. Sót! Kovács István uram őszintén örült a női űtitársnak. Tisztelte, becsülte Pőlikát, aki műveltség, komolyság, szerénység tekintetében jóval fölötte állott hasonló korú leánytársainak. . . Mindössze már csak öt nap választotta el őket az indulástól. Pőlika jól felhasználta ezt az időt: sütött, főzött, gom doskodott mindenről, hogy az úton semmiben hiányosságuk ne légyen. A ház kéről is rendbeszedett mindent, s volt rait hallgatni a jó öreg Krisztinnalc, hogy ezt így, meg amúgy tegye, erre, arra nagyom vigyázzon, mert különben a fejővel játszik, ha távollétükben valami baj adja elé magát. .. Volner uram is megfogadta Birja Jóskát, a már Bécset sokszor megjárt, hires káli fuvarost, akinek az illendő bérem kívül egy takaros ködmönt is ígért ajáa Amikor ezzel is készen voltak, Kilián i Gábor uram mégegyszer szólásra emelkedett. — Meghatalmazó levelünknél fogva Volner József és Kovács István uraimék, mielőbb, mindenképen elkészülvén, keljenek útra az Isten nevében s hivatalos útjaik egyengetése céljából az udvari emberek számára donum gyanánt vigyenek magukkal egy akő jó bort a Város pincéjéből a céhládák terhére. Ügy használják azt, ahogyan bölcsességük megengedi. A gyertyát eloltották, a «táblát» bezárták s a gyülekezet, a delegátusoknak szerencsét kívánva, — szétoszlott. II. Pőlika, Volner József céhmester uram leánykája, türelmetlenül Tárta már haza az apját. Szent-Mihály templomának tornyában már régen elharangozta Lábos uram a delet. Az ebéd pang, minden elfő, elsül. Krisztin néni, az öreg cseléd is folyton morog. . . . — Soh’ se szokott elmaradni . . . Ugyan mi van vele? Végre hazaért Volner József uram. Mindig komoly arcát gyönge pir borította, szeme a nagy megtiszteltetéstől szokatlan fényben úszott, és szokatlanul melegen csókolta meg Pólikát. — Hol volt oly sokáig, édes jó apám Uram ? — Táblát tartottunk. — De ilyen sokáig ? Már azt hittem __ — Borbély Péter bátyádra vess, igen soká irta a mandátumot. — Miféle mandátumot! — István bátyáddal Bécsbe keil mennünk! a céhek ügyeit kisürgetni. . . A jövő héten indulunk. Pőlika szélesre húzta a száját erre a be&zédre. Büszkeség, öröm, majd a kétség érzelmei suhantak át finom vonásain. Aztán hirtelen körüllcapva apja ura nyakát, hízelegve kérte: — Vigyen el engem is, drága apám uram ! — No még csak a’ kéne! Szinte gorombán mondta ki ezt a néhány szót, de alig hogy kimondta, már is megbánta. Későn volt. Pőlika már elpityeregte magát, majd látva apja arcán az engesz- telődés sugarát, nekibátorodva felelte : — Pedig én itthon nem maradok! Édes jó apám uramnak minden kérésemre csak egy felelete vagyon. Ű .. ű .. gy, még csak a’ kéne. Nem az engedetlenség, nem a dac adta Pőlika ajkára ezeket a szavakat, hanem az apja iránti szeretet és aggodalom. Mit csinálna ő nélküle idegen országban? Hátha vissza sem jönne többé az ő napsugarához, boldogságához? Viszont ói az aggodalom ölné meg az apja után. . . Nem, nem; ő is elmegy, akármi történjék is.
