Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-12-25 / 293. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG munkásságát az 1907. évben rendezett egri országos dalosversenyben; mellőzzük azt, hogy minden hazafias és közművelődési ténykedésünkben, mozgalmunkban szives készséggel állott a nemes ügy szolgálatába. Csak azt emeljük ki végső megállapítás- képen, hogy ez a derék egyesület nagy mértékben növelte az egri név becsületét és sokszor járult ahhoz, hogy még tisztel tebbé tegye Egernek történelmi hírét» nevét. Sajnos, neki is sokat ártott a világháború. Tagjait a lengyel mezőkre, az orosz mocsarak vidékére, Doberdó sziklái közé, vagy a Piave partjára szólította a kötelesség. Csak újabban verődtek össze azok, akik megmaradtak és hazakerültek az idegőrlő hadifogságból. Valósággal újra kell alapozniok a Dalkört, mely pedig Grónay Andor veze lésével oly tiszteletreméltőan munkálkodott 1910 tói a háború előtt is. Új erővel, új munkakedvvel megy a küzdelembe. A jövő évben meg akarja ünnepelni negyvenéves jubileumát s ismét teljes erővel akar belekapcsolódni Eger életébe, a magyar művelődés ország-res- taurálő munkájába. Ehhez egyelőre két tényezőre van szüksége. Egyik az, hogy Eger hazafias és megértő közönsége álljon mellé s támogassa úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben. Másik az, hogy akik erőt és képes séget éreznek a dal művelésére, álljanak be a működő tagok sorába, hogy pótolni lehessen azt a hézagot, amelyet a világháború és az idő ütött dalosaink sorában. Nincs kétségünk, hogy mindkét irányból megkapja Dalkörünk azt a támogatást, melyet fényes múltjával oly nagymértékben kiérdemelt s melyre jövő becsületes munkájával rá akar szolgálni. * Mi csak kötelességünket teljesítjük, midőn ígéretet teszünk arra, hogy7 a Dalkör ügyét — mely Egernek ügye — állandóan felszínen tartjuk. Mi nem szűnünk meg dolgozni a Dalkörért, tnely mindig az első sorban volt, ahol Eger nevéért dolgozni kellett, ahol a közjóért becsületből kellett munkálkodni. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni őrök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen.» A románok körözik Szent Antalt. Mikes Kelement is keresik. — A nagybányai kultúrbotrány. — Uj magyar «összeesküvés» Nagyrománia ellen. Eger, 1921. dec. 24. Alig egy évvel ezelőtt történt, hogy a kolozsvári oláh sziguranca főnöke, a kolozsvári cenzúra-hivatal vezetőjének felhívására körözőlevelet adott ki zágoni Mikes Kelemen ellen — nyomtatvány útján elkövetett államellenes lázítás és politikai izgatás bűntette miatt. Az egyik kolozsvári magyar újság ugyanis tárcarovatában leközölte bujdosó nagyfejedelmünk, II. Rákőczy Ferenc őnagysága, iródiákjá- nak Rodostóban Írott egyik levelét; azok közül egyet, amelyet itt őriznek nálunk Égerben, az öreg Líceum könyvtárában. Tehát az okos és művelt oláhok egy 200 esztendővel ezelőtt élt személy ellen bocsátották ki kacagtató köröző levelüket . . . Hasonló dolog történt most Nagy bányán : amennyiben a magyar katolikusok népszerű szentje, Páduai szent Antal ellen indított eljárást az oláh bölcsesség, Nagybánya város magyar közönsége, tekintettel a közelgő karácsonyi ünnepekre, elhatározta, hogy a magyarság körében gyűjtést indít, hogy karácsonyra a szegény iskolásgyermekeket ruhával és cipővel ajándékozzák meg. Az egyik iirhölgy-gyüj- tőívet csinált és azzal keresték fel a magyar családokat. Pár nap alatt 26 an írták alá a gyüj tőívet s mivel idegen rabságban élő testvéreinknek érzékenyebb a szíve, mint nekünk, tekintélyes összeg gyűlt egybe, — nem úgy, mint Egerben ilyen alkalmakkor. — A 27. adakozó Csáki János nagybányai r. k. plébános volt, aki 5000 leit adott a nemes célra, de nem a maga nevében. Adományát így írta be a gyűjtőívbe: Szent Antal . . . 5000 lei. Közben a szemfüles oláh detektívek megneszelték, hogy a magyarok maguk között valamire gyűjtőnek. Azonnal jelentést tettek a gyűjtésről a rendőrség főnö- ' kének, de már a gyűjtést úgy jelentették be, hogy a magyarok zászlóra gyűjtenek, mellyel Horthy Miklóst akarják fogadni bevonulásakor. A rendőrfőnöknek sem kellett több: Új magyar összeesküvés Nagyrománia ellen ! Le kell fogni mindenkit, aki a gyüj tőíven szerepel. A parancsot még az nap teljesítették. Elfogták mind a 26 jószívű nagybányai magyar urat, csak egyet nem tudtak lefülelni, a bőkezű adakozót: Páduai szent Antalt. A 26 «vádlottat» Szatmárra szállították a sziguranca főnöke elé. Ez a jeles úr átvette a 26 foglyot, de azonnal követelte a csendőröktől a 27.-et is. — Hát Szent Antal hol van, kérdezte. — Nem tudtuk elfogni, mondották a csendőrök. — No majd előkerítem én, — mondotta a sziguranca főnöke — és olyan huszonötöt veretek rá, hogy egész életében piros- fehér zöldet káprázik a szeme. És már írta is az elfogató parancsot. «Szent Antal Calamárci (nagybányai) lakos, vagyonos polgár elfogatását elrendelem. Nevezett alaposan g^anú síthatő a román állam elleni összeesküvés vádjával és titkos hadseregtoborzással. Az összeesküvést anyagilag is támogatta 5000 lei-jal. Felszólítom az összes román állami katonai és polgári hatóságokat, rendőrségeket, politikei és rendőrügynököket, hogy nevezettet feltalálása esetén tartóztassák le.» Iskolalátogatás a cseheknél. Iskolát látogatott a cse.h tanfelügyel* Málczán. Szokása szerint először a falu korcsmáját tartotta fontosabbnak megnézni s csak egy hosszú pihenő után ia- dúlt megkeresni az iskolát, meglehetős jé kedvvel. Amint megérkezett az iskolába, szlovákul érdeklődött a tanító után, de kérdésére magyarul válaszolt Dobos Sándor, a község papja, ki egyúttal a tanítást is végzi a tanító helyett. «Tanítónk, — mondja a tiszíeletes, — az már nincsen, mert elüldözték magyar érzése miatt, de itt vagyok helyette én. Akar valamit?» A tanfelügyelő vörös lett mint a rák, topor- zékolt, hegy őt ilyen fogadtatásban részé s összekötött bennünket az ezredtörzzsel: | nem voltunk már magunkra hagyatva. Közben esteledik. Gyérül, majd teljesen megszűnik az ellenség tüze. Kibújunk,hogy kinyújtóztassuk dermedt tagjainkat. Kitisztul az ég is. Már a csillagok is kibújnak a felhő-függönyből ... Be jó, mégsem olyan csúnya, barátságtalan karácsonyéj borul reánk. Honvédeink is a dékkungok tetején ülnek és pipázgatnak. Várják a menázsit ... A tisztiszolgák puccolnak: kanalat, villát, evőcsészét . . . Ragyog is minden, mire fölhozzák a hatalmas kon- d érok at. A karácsonyesti menü: húsleves és húsos kása. Megkapja mindenki a maga porcióját, aztán folyik a vacsora, folyik a szóbeszéd. Az egyfalubeli komák, sógorok összeülnek; . . sóhajtoznak, eszükben a tavalyi Karácsony. A kis ház, az asszony, a gyerekek, a meleg szoba, ünneplő atyafiság .. . Istenem! ugyan lesz-8 még valaha olyan boldog karácsonyunk? — Ti-ti-ta-ta, ti-ti-ta-ta . . . — Ah, szól a telefon. — Ott vagytok, fiúk ? Boldog karácsonyi ünnepekét kívánunk — süvít a telefonba Kiss kapitány, az ezredadjutáns ; — az ezredes úr üzeni, hogy tekintettel Karácsony szent ünnepére, szinte bizonyos, hogy a muszka meg fog zavarni bennünket az éjjel. Vigyázzatok tehát . . . Minden második ember ébren legyen a vonalban; a többi pihenhet , . . Kimegyünk és intézkedünk. Az ég szépen tisztul, már a csillagok milliárdjai ragyognak felettünk ... Az egész vidéken ünnepies csend; talán nem is vagyunk háborúban; talán álom ez az egész ? Visszamegyünk újra a föld alá . . . Leheverünk a friss szalmára és cigarettára gyújtunk. Én és vendégem, Dr. Szoó János hadnagy, századparancsnok. Hallgatunk mindaketten, csak a friss szalma zizeg néha-néha, amint megmozdulunk. Otthon van minden gondolatunk . . . Egyszer aztán kiröppent a számon ez a két szó: «no most» — — Mondtál valamit? — kérdezte János hadnagy. — Nem én, komám ; csak véletlenül hangosan gondolkoztam . . . — És mi az a «no most» ? — Hát csak éppen az jutott eszembe, hogy talán most gyújtogatja a feleségem a karácsonyfa gyertyácskáit . . . Talán most ugrálják körül a fényes fát Gyurka meg Klári . . . Talán éppen most törül ki a feleségem egy forró könnycseppet a szeméből; azt, — ami nekem szól.. . Biztosan az édesanyám ^ a testvérem is .., Talán most sóhajt eg^t az én drága jő apám, ami majd csak utolér engem itt valahol görbe Galicia valamelyik elrejtett zugában . . . Hát csak ezért mondtam kedves komám, hogy no most! . . . — Ő is sóhajt, magam is . . . Álom nem jön a szempillánkra. Otthon a lelkünk, otthon minden gondolatunk . . . S e gyszerre finoman, lágyan, halk ének száll felénk, '. . . az agyagemberek, a mi drága honvédeink dúdolgatják a gyönyörű karácsony legszebb énekeit . . . • Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok . . .» Kibújunk a fedezékünkből 8 mint a tolvajok lassan, észrevétlenül lo- pózunk közelebb a mellettünk lévő védőszakaszhoz . . . Világos van a föld alatt. .. A fpdözék oldalához fenyőág van támasztva s rajta egyetlen, égő, kicsiny karácsonyi gyertya ... És amint énekelnek az em berek, törülgetik a szemeiket . . . Potyognak a mi könnyeink is, pedig nem is énekelünk ... És nincs hozzá szivünk, hogy csendre intsük őket, pedig a zajra mozog az orosz, lövöldöznek . . . * * * Mire meg virrad, nagy szerencsétlenség ér bennünket. A jobb szárnyunkon lóvé örökös tartományokból való vonalunk emberei karácsonyestét ünnepelni egyszerűen hátra mentek a kényelmes, meleg pólyák házikókba . . . Persze az orosz ezt észrevette és jobbszárnyunkat átkaroló mozdulatot hajtott végre ... Nekünk ezt a kis nemzetiségi fegyelmi kilengést nagy áldozatokkal kellett megfizetni. Karácsony ünnepének egész napján támadnunk kellett, mely támadások alkalmával eltűnt kenyeres pajtásom, Dr. Szoó János hadnagy, és hősi halált halt sok derék, jóravaló magyar tízes honvéd is . . . Ma, szent karácsony napján értetek dobog a szívem drága honvédeim, kik ott porladtok az olpinii fenyvesek örök árnyékában s emlékezem Reád, dr. Szoó János, imádságos szeretettel, amikor éneklem a templomban az olpinii honvédeknek karácsonyi énekét: Mennyből az angyal Lejött hozzátok, Pásztorok . . . Benkóczy Emil.
