Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-12-25 / 293. szám
Ära 2 korona. Eger, 1921. december 26, vasárnap. XXVfH. évi. 293 ss. £I3B*etési dijai postai szállítássá ««éaa és félévi előfizetést nem fogadunk el. j Segged évre 150 S, — Egg hóra 50 E. — POLITIKHI NÄPILÄP. Felelős szerkesztő: 8RBZNÄY IMRE. Sg«ifkeft£ideég i Ege«. License- Eiaddifeivatai $ Líceumi agomd* Telefon saáss IS. A bethlehemi jászolnál. Eger, 192 i. dec. 25. Kálvária-járásunk keserves útján elérkeztünk a betnlehemi jászolhoz. De nem az égi csillag vezetett ide. Csak az időnek szakadatlanul hömpölygő folyama révén jutottunk a rongyos istállócska küszöbére. •Szomorú, de valóság, hogy a magyarnak nincsen csillaga, aki után mehetne. Kincs olyan gondviselésszerű vezére, mint amilyen Széchenyi volt, Kossuth volt, Deák volt, Tisza István volt. Nincs, aki egyéniségének bélyegét reá tudná nyomni erre a tétovázó, szomorú korra. Nincs, aki nyomorúságban vergődő országunk kormányrúd] át erős kézzel tudná tartani. Az önmagában és önmagával meg- hasonlott magyarság kápráző szeme előtt nincs határozott, nincs szilárd cél, vagy ha van is: legtöbb ember csak az ajakán hordja, do szívében nem érzi, agyában aem lett úrrá ez a nagy cél. A sok bánat, a nagy nyomorúság, a siratni való lealázás nem tisztított meg bennünket; a tömérdek szenvedés nem tudott fölemelni. Elromlottunk, megromlottunk ... A becsületes versenyből vérizzasztő tülekedés lett. A szerétéiből gyűlölet. Az emberbarát érzések helyét kufárkodő számítás foglalta el. A munkát tétlenség váltotta fel. S a lelkek békés derűje elsötétült; a magyarság leltei világának beborult. Az idén lelki meddőséggel terhelten jutottunk a betlehemi jászolhoz. És a kis Jézuskának semuyféle kedves ajándékot nem tudunk hozni. Legfeljebb csak a jók hitét, szereteiét, továbbá azt a reményt, hogy ez a három erény lassan-lassan mind több szívbe költözik belé és üt állandó tanyát. Ez a három erény megkozza, meg szilárdítja bennünk a magyarság jövőjébe vetett erős hitet. Ezek talán arra is képessé tesznek majd bennünket, hogy megértsük egymást; hogy kezet fogva, vállat vetve, közös erővel dolgozzunk édes mindnyájunk javáért. És a jók, a becsületes, a szorgalmas, az önzetlen magyarok ezért imádkoznak a bethlehemi Kisded előtt. Imádkoznak bízó hittel, hivő remőny- nyel, örvendező lélekkel. . . És az isteni gyermek önfeláldozó szeretete átsugárzik a'lelkekbe, bevilágít a szívekbe, megtermékenyíti majd a gondolatokat, Ö3ak ez termékenyítheti meg a mostani sivár kort is. Csak ennek nyomán fakadhat majd általános öröm, egyetemes boldogság, szebb és jobb jövő. Ezért zeng a mindent átfogó szeretet jelképe, a bethlehemi jászol előtt a szívből jövő ének: Krisztus Jézus született: Örvendezzünk ... Az Egri Dalkör jubilál. Emlékezés Dalkörünk alakulására, vezetőire, diadalaira. — Jövőre 40 éves lesz a Koszorús Dalkör. — Segítenünk kell rajta. Eger, 1921. dec. 25. Az Egri Koszorús Dalkör, városunk közművelődési éleiének egyik legjelentősebb tényezője, — jubilál a jövő évben. Ez a nagyműlíú intézményünk ugyanis 1882 ben, november 4-én alakúit s ma harminckilenc éve, hogy nyilvánosan először föllépett. Első szereplése az Űr hajlékába vitte. A főszékesegyházban, a karácsoni ünnepi misén énekelt egy «Ava Máriát» s a «Térdelek a porban ...» kezdetű éneket adta elő gyönyörű szabatossággal, áhítatot keltőén s mégis hatalmas erővel. Ugyancsak Karácson első napjának estéjén szerenáddal tisztelte meg zászlóiénak védnökét, a zászlőanyát, özv. Mossóczy Jánosnét, Egernek egyik legtisztejtebb nagyasszonyát. Másnap (1882. d9C. 26-án) bemutatkozó hangversenyt rendezett a Kaszinóban, még pedig a legteljesebb erkölcsi és anyagi sikerrel. Ettől kezdve, a háború kitöréséig, folytonosan emelkedő vonalat mutat az Egri Dalkör pályafutása. Első karnagyának, Pokorny Jánosnak, vezetése mellett tűnik fel két év múlva a miskolezi országos versenyen s ismét két óv múlva, 1886-ban már aranyérmet hoz Pécsről, majd 1889-ben Kitüntetést az Alföld metropolisából, Szegedről. 1890 tői, két éven át, Rudassy János a karnagya. Ez idő alatt, bár nincs rá alkalma, hogy szaporítsa babérait, folytonosan tanul, halad, fejlődik s 1892 ben már a Lányi Ernő vezetése alatt vesz diadalmas részt a budapesti országos versenyen, Fiúméból pedig, 1894 ben, az egyik első díjat hozza el. Majd a milleniumi versenyről kitüntető oklevelet hoz 1896 ban, vagyis az ország legelső dalosai közé kerül. 1902-ben Pogatschnigg Guidó veszi át a Dalkör karnagyi pálcáját s 1903-ban hozzák el Temesvárról az Orsz. Magyar Dalosszövetség legnagyobb díját, az aranyérmet . . . Mellőzzük itt Dalkörünk nagyarányú Karácsonyi emlék. 1914. december 24. ... Az Üdvözítő születésének emlékünnepét ugyan ki ne várná minden esztendőben benső örömmel, ünnepi lélekkel, gyermeki meghatottsággal. Ennek az üu- : nepnek nemes patinája, amely a gyér- | rnekkor édes, feledhetetlen emlékeiből ra- ; kődott lelkünkre, csak gyarapodni tudott i a férfikor boldog, vagy boldogtalan, de , mégis békés napjaiban. A letört fenyőág j örök zöldje, a gyertyácskák fehér, barát- ; ságos fénye, csillogó díszek özöne, a gyermekek édes meghatottsága, majd ujjongása : a puha családi fészek melegének mindig egy gyönyörű sugarát gyújtotta meg érző szivünkben . .. Hogy is vártuk Karácsony ünnepét... De hol vannak a régi érzések, melyek máskor ilyentájban már átitatták lelkünket? Elmúltak volna, mint valami tündéri álom, mely az éj sötét leplében születik s a hajnali derengés egyetlen sugarára semmivé válik? Nem. Bennünk élnek ezek most is, a nagy esztendő karácsonyán, de elnyomva más érzések által, letompítva, béklyóba kötve a szenvedések nyűgeitől. . . Vizes, sáros, pocsék Galicia . . . Haragjában teremtett az Isten! ... S mi december 23 án még mindig itt vagyunk . . . A szabad ég alatt . . . Remény sincs rá, hogy máshová vigyenek . . . Sőt parancs jött, hogy Olpini község határára menjünk azzal a feladattal, hogy a község északi bejáratánál emelkedő magaslatot szálljuk meg és azt tartsuk addig, amig csak lehet... Még a csillagok sem világítottak. Komor, sötét felhők úsztak az égen s mi a parancsnak megfelelően azonnal el is indultunk. Az utakon fenekeden sár, amelybe , mélyen belesiippedt agyonfáradt embereink • lába, így bizony elég keservesen halad- ! tunk előre. S addig-addig kerestük a jobb | utat, amíg teljesen az út árkának szélére ; kerültünk . . . Bizony bele bele dőlt néhány ember, ami aztán már mégsem ment minden szóbeszéd nélkül. Egy-egy hangos, de hamar elfojtott káromkodás, altisztek veszekedése verte így fel néha az ójtszaka csöndjét. — De még tréfára is gondolt némelyik. Lovászom, az öreg szenvedő Fazekas, — akinek valósággal olyan volt a beszéde, mintha nem is belőle, de egyenesen a másvilágról jönne a szó, — egyszerre csak fölkiált: 9 — De jó, hogy illyen nagy sötétség van! Nem volt ugyan nagy kedvem beszédet kezdeni, de a hang’ miá’ sem tudtam megállani, hogy foghegyről oda ne vessem neki: — Az ördögöt jó ! Ugyan miért volna jő, fiam Fazekas? — Mert ha világos véna, félnénk ijjen úton járni! Es igazat adtam neki. Éjfél elmúlt, mire a faluba értünk. Olpini nagyközség. Lakói nagyobbára elmenekültek az oroszok elől. Különben az egész helység az oroszok garázdálkodásának nyomait viseli magán. Sok ház porig leégve, sok lerombolva . . . Minden, ahová lép az ember, piszok, s hová tekint: pusztulás, rombolás, rendetlenség .. . Érdekes, hogy majdnem minden ház tűzhelyét szétrombolták az oroszok, de csak ott, ahonnan a lakosok elmenekültek. Vájjon pénzt, értéktárgyat kereatek-e ott, vagy valami jelképes jelentősége van-e ennek a tűzhely- pusztításnak: nem sikerült megtudnom. Ezredparancsnokunk szállása egy kiürített apáca-zárda volt. Csinos, városba- illő épület, belül hófehér falak ... Itt nem romboltak az oroszok — politikából. Nem akarták az ott maradt polgári lakosságot vallási kegyeletében megsérteni ... A falon még ott vannak a szentek képei, a hálótermekben testetlen ágyak, s az azokat elválasztó függönyök. Szinte csodálatos, hogy mindezek megmaradtak az orosz invázió után. Ezredesünk «eligazított» bennünket. Azonnal el is indultunk s pittymallatkor oda is értünk az Olpinit védő magaslatokra. Elég szép kilátás nyílott szemünk előtt . . . Hegyek, patak, völgyek. Jobb szárnyunkon kis fenyőerdő . . . Örültünk neki, mert hasznos fát szolgáltatott fedezékeink építéséhez, amit elég gyorsan be is fejeztünk az egész napon át tartó gyalogsági tűz ellenére. A tiszti fedezékek is készen lettek. Elóg tágasak, «melegek», sót kellemesek voltak. Telefonista Boző is kihúzta már a drótokat
