Egri Népujság - napilap 1921/2

1921-08-11 / 181. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 3 »Ä komlói Hősök Szobrának lelep­lezésénél a polgári hatóságok nem kép­viseltették magukat » A komlói szobor­leleplezésről szóló tudósításunkban lévő fenti megjegyzésre Puchlin Lajos várme­gyei főjegyző a következő ^sorok közzé­tételét kéri: «Ezen ügyben az Egri Nép­újságban megjelent közlemény folytán vizsgálatot indítottam. Megállapítottam, hogy az ünnepségre a polgári hatóságok közűi egyiket sem, még a hevesi főszolga­bírót sem hívták meg. Ennek folytán a főszolgabírót . utasítottam a mulasztásért felelős községi elöljáróság elleni eljárás megindítására». Alispán helyett: Puchlin Lajos, vrm. főjegyző. Nem tartják meg a gazdaságokban a tüztávlati követelményeket. A közigaz­gatási bizottság legutóbbi ülésén az a pa­nasz is elhangzott, hogy a falvakon, a nyári termények lerakásánál, búza, szalmahordás- nál nem tartják meg a megkívánt tűztáv- latot. Az idén ezen már segíteni nem lehet. A behordott gabonát más helyre rakatni ugyanis kész közgazdasági felborúlást okozna, másrészt meg úgyszólván az egész vármegye területén sehol nem áll rendel­kezésre olyan nagy térség, amely a tűz­károktól eleve biztosítani tudná a gazdá­kat. Ezért kimondotta a bizottság, hogy a jövőben a földreformmal kapcsolatban minden községnek ki fog parcelláztatni egy közös rakodó területet. Mennyi fény űzési adót fizetett Eger? A pénzügyigazgatőság adójelentése szerint a fényüzési adók életbeléptetése óta Eger ezen a címen (december óta) 705000 K-t fizetett be. Ez a szám meglehetősen kicsi. Miskolcz példáúl egy hónap alatt csaknem a felét fizeti ennek az összegnek. 50 hallgatója lesz a jegyzőtanfo­lyamnak. Az egri közigazgatási tanfolyamra a jövő tanévre csak 50 hallgatót vesznek fel, eltérően a tavalyi tanévtől, amikor pon­tosan kétszerannyi diákja volt a tanfolyam­nak. Hevesmegyéből eddig 21-en jelentkez­tek felvételre, akiknek beiratását a bel­ügyminiszter hagyja jóvá. A színi évad októberben kezdődik. Heltai színigazgató Gyöngyösről értesítette a szinügyi bizottságot, hogy az őszi évadot csak október élőjén óhajtja megkezdeni, őszintén bevallja, hogy fél szeptembertől, de Egertől még jobban, mert a szüretek alatt itt bizonyára éhen hal a társulata. — Következtetése jó, csak azt felejtette el, hogy az igazi szüret épen októberben van!? Választmányi ülés. 1921. aug. 11-én, csütörtökön xj%l órakor a korcsolya pa- villonban a Mese választmányi ülést tart. Besenyőtelek körorvost kap. A füzesabonyi körletből Besenyőtelek, Mező- tárkány és Dormánd kiváltak. A körorvosi állomás elnyeréséért Mezőtárkány és Be­senyő versenyeztek. A közigazgatási bi­zottság úgy határozott, hogy a körorvos székhelyét Besenyőtelken állítja fel, mert az egyrészt központi fekvésű, másrészt a legnépesebb község is. Hírek a rendőrségről. Szabó István pénzügyőri fővigyázó feljelentést tett a rendőrségen Tóth Sándor Maklári-uti lakos ellen, akit tetten ért, amikor a szőlőjében kivágott egy gyümölcsfát. A terhelt hely­zete annál súlyosabb, mert eddig összesen 30 drb. fát vagdostak ki ebben a szőlőben és a gyanú most valamennyiért őt terheli. — Klein Mór 60 éves zsidót 6 napra le­zárták mert engedély nélkül házalt. A fog­ságot, úgy látszik, megúnta, mert már más­nap beteget jelentett, az orvos azonban nem fogadta el. A Tárná fertőzése. A Tárná vizét kenderáztatással valósággal megfertőzték. A hatóság szigorú rendeletére a kendert kiszedték a termelők. A viz a kenderázta- tás által oly fekete lett, mint a tinta és több száz méter körzetben bűzös levegőt áraszt. A halak legnagyobbrészt kivesztek. Kis, fekete kutya sárga lábbal, nya­kán szijjal, elveszett. Megtalálója nagy jutalomban részesül. Servita-utca 6. szám. Elveszett. Piros koralgyöngy, kétéves kislány nyakából hétfőn délután elveszett. Becsületes megtalálót kérik, adja vissza kellő jutalom ellenében. Servita-utca 5. Ä mesterdetektiv. Fenti címmel kerül szinre ma este fél 9-kor az Urániában egy rendkívül meglepően fordulatos, kedves szerelmi regény 4 fejezetben. A címben ugyan bennfoglaltatik a de­tektív szó, de ez nem jelenti azt, hogy ez a darab is a sablonos detektivdrámák unalmas tömegébe tartozik. A csattanós befejezésben minden kiderül. Megtudjuk, hogy amit izgatottan, feszült figyelem­mel lestünk, ,csak ártalan tréfa volt. Kiegészíti a műsort a Kigyóember című egyfelvonásos kép. 9— Színház. Magyar leventék. Tegnap este az Uránia mozgóképszín­ház színvonalas filmestélyt rendezett. A Magyar Kir. Ludovika Akadémia az ellen- forradalom második évfordűlójának nap­ján tudvalévőén történelmi ünnepélyt ren­dezett, amelyen Horthy Miklós kormányzó, József főherceg és Auguszta főhercegnő is megjelent. Erről az ünnepségről «Magyar leventék« címen filmfelvétel készült, amely­ben látványos történelmi csoportok fölvo- nűlása, tablószerű történelmi jelenetek, al­legorikus képek, lovagi tornák váltakoz­tak. Nagy múltú királyok jelmezében hív­ták életre a múltat az akadémikusok, azt a múltat, melyet ma már csak csodálni tudunk. Törpék nem érik föl az óriásokat. A darab előtt Torday Ányos dr. mondott prológot. Az egri helyőrség zenekara stíl­szerűen kisérte a filmet. Jelen voltak Bo- bory György dr. főispán, azonkívül Trak Géza h. polgármester, Puchlin Lajos vár­megyei főjegyző, Nikolics állomásparancs» nők családja Kálnoky István dr. h. fő­jegyző és mások. Amint értesültünk, a belügyminiszter rendeletet adott ki, amely kötelezi a moz­góképszínházak tulajdonosait, hogy a Film­tanács által előírt hazafias filmeket mu­tassa be. A Filmtanács ez irányban még nem intézkedett s az Uránia igazgatósága a maga hazafias érzését követte akkor, amikor ezt a szép és minden esetre költ­séges estét megrendezte. Vannak szempon­tok, amelyek elől az üzleti érdek félre áll. Ilyen szempont a hazafias szellem ébren­tartása. Aki cselekszik érett9 és tud áldozni érette, ne várjon dicséretet, csak a köte­lességét rótta le. Hadifogoly színházi est. Megírta már a Népújság, hogy f. hó 14-én, (vasárnap) egész Hevesvármegyéro kiterjedő Hadifo­goly-nap lesz, melyet szombaton színházi est előz meg. A fogoly kabaré műsora na­gyon változatos. Orosz és olasz dalok, ha­difoglyok nótái, Gyóni dalok, táncok és jelenések tarkítják a prograirtmot. Színre kerül Nemecsek Aurél «Az utolsó« című verses drámai jelenése is. Színház után a Koronában táncmulatság lesz. Jegyek előre válthatók a Propaganda-üzletben (Érsek u.) A dalünnep. Megírta már az «Egri Népújság«, hogy f. hó 18 án a Városi Szín­házban nagy hangverseny lesz. Neves mű­vészek közreműködésével 200 dalos vesz részt a matinén, amelyen a Budapesti Pol­gári Dalkör, a Koszorús Dalkör és at Egri Polgári Dalkör vesz részt. Ugyan­csak ezen a hangversenyen mutatkozik be a két Földmíves Dalkör is. A Propaganda üzletben (Érsek-utca) már előjegyezhetek a jegyek. E^y páholy 100 K, földszinti zártszék (bármelyik sor) 25 korona, erkélyülés 12 korona, karzati ülőhely 8 korona, állóhely 5 korona, föld­szinti álló 8 korona. Tőzsde. Zürich (Budapest) 150 Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Igazgató: Badil Károly. Tisztelettel kérem a a nagyérdemű megrendelőimet, hogy helyszűke miatt régebben beadott RUHÁKAT kiváltani szíveskedjenek. Úgyszintén a galléro­kat melyek VII./28-ig adattak be. Kiváló tisztelettel Vieszt János 4—4 kelmefestő. Meghívó. A Középtiszai hajózási és kereskedelmi rész­vénytársaság 1921. évi augusztus 27-én, délelőtt 10 órakor a Tiszafüredi Takarékpénztár intézeti he­lyiségében Rendes évi közgyűlést tart, melyre a t. részvényesek tisztelettel meg­hivatnak. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelő bizottság je­lentése. 2. Az 1920/21. évi zárszámadás előterjesztése, a tisztajövedelem feletti intézkedés és'a felmentvény iránti határozat hozatal. 3. Nyolc igazgatósági tag választása. 4. Esetleges indítványok. Tiszafüred, 1921. július 30-án. Az igazgatóság. Mérleg-számla 1920—21. évről. 1921. június 30-án. Vagyon: Adósok 1,134.675-63 K, Faraktár 883.912-90 K, Árú 432.203'60 K, Ingatlan 109.200 K, Berendezés 31.434-60 K, Értékpapír 2000 K. Össze­sen 2,593.426-73 K. Teher: Alaptőke 300.000 K, Rendes tartalék- alap 10.000 K, Értékcsökkenési tart. alap 4000 K, Adótarlalékalap 6000 K, Tiszafüredi takarékpénztár 1,613.488 K, Hitelezők 607.669"03 K, Nyereség-egyen­leg 52.269-70 K. Összesen 2,593.426 73 K. Tiszafüred, 1921. június hó 30-án. Moravánszky Mihály, pénztárnok, Dr. Schlei- minger László, ig. elnök, Klein Móricz, ig. alelnök, Klein Arthur, ügyv. igazgató, Győry József, Ké- kesy Dezső, Kohlmann Lajos, Dr. Lipcsey Attila, Dr. Végh József ig. tagok. Megvizsgáltuk és helyesnek találtuk : A Közép­tiszai Hajózási és Kereskedelmi rt. felügyelőbizott­sága : Zsubriczky Ferenc elnök, Létay Menyhért, Szilbereisz István, Tóth József, Wágner Lajos. Apró hirdetések. M-lnáén szó 2 korona. Kizárólag apróhirdetéseket lelvesz a Propaganda Vállalat Is Érsek-ntca 1. Jóminőségü anyagokkal olcsón vállal tetőfedést Bodnár Béla, pala- és eseréptetőfedő, Almagyar-u. 11. sz. l_l Szolga felvétetik Hecser fűszerkereskedésében. 1-1 Ä Mórász-cukrászdában egy szolid, megbíz­ható kiszolgálóleány felvétetik. 1—2 Egy tanuló felvétetik Juhász Pál fűszerkeres­kedőnél, Makiári út 46. 1—3--------------------------------------------------------------------------------------------------------­-----------j------------------------------ 1 J ó házból való fiú, tanulónak felvétetik Vieszt ruhafestőnél. 1—2 Fiatal cipészsegéd vegyes munkára azonnal felvétetik Stern Sámuelnél, Szent János-utca. 1—2 Egy 18—20 éves, tisztességes, komolyan gon­dolkozó r. kath. leány ismeretségét keresi önálió iparos. Leveleket kiadóba «Nem én lettem hűtlen hozzád» jeligére kérek. 2—2 Eladó házak ! Vásártér 35., Gimnázium-utca 4. Elfoglalható lakással, pincével. Értekezni: Széche- nyi-u. 35. 2—4. Wertheim-szekrény eladó. Deák Ferenc-u. 64. 3-3 Géptanuló-leány (16 évnél idősebb) állandó alkalmazást nyer esti munkára az Egri Népújság­hoz heti fizetés mellett az Érseki liceúmi könyv­nyomdában. 3—5 Kereskedelmi iskolát végzett fiatal ember a Gőzmalomban felvétetik. ________ 3—3 Ú jságpapír kapható kgonként 12 koronáért az Egri Népújság kiadóhivatalában.^ 4—4 Házat, földet közvetít Fenyő Újvilág-utca 6. 8­Faragott épületfa eladó. Vörösmarthy-utca 57. 3— 6 elemi vagy 2 középiskolát végzett 2 fiú szedő illetve gépmester tanoncnak felvétetik heti fizetés mellett az érseki liceumi könyvnyomdában. * 3-14

Next

/
Thumbnails
Contents