Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-01-05 / 3. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG. döttek bejelentették, hogy ebben a kérdésben nem határozhatnak, mivel arra 'nincs felhatalmazásuk. A delegátusok előterjesztést tettek a vasúti és hajózási főfelügyőségnek, mely a határozatot pártolólag a minisztertanács elé terjesztette. A minisztertanács a legrövidebb időn belül dönt. Madarat a tolláról. . . várost a házáról . . . Ilyen jelszó alatt hatalmas renováló és purifikáló munkálaton esett át a városháza. És az eredmény valóban kielégítő. Meg lehet ismerni a várost — a házáról . . . Még egy prospektus ki- njomatása nem ártana, mert a hivatalok annyira átcserélődtek, hogy bizony a tájékozódás nem lesz könnyű, amig meg nem szokják az uj rendet az ügyfelek. Megnyugvással veszi az ember tudomásul, hogy a főbb hivatalnokokat ki is stafi- rozták. Diszkrét jszürke szőnyegek vigyáznak a tekintélyes csendre, barna linóleumok védik a csiszolt parkettot a sártól, alsó ablakvédő, selymes teppichek állják útját a januári ordító hidegnek, s a süppedő totelok és divánok barátságosan várják a feleket. Szóval — haladunk. Halálozás. Varjú Béla kereskedő f. Jhó 3-án este 6 órakor elhunyt. Temetése az Irgalmas rend kórházából 6-án, csütörtökön délután 1/A órakor lesz. Az engesztelő szentmise f. hó 5-én délelőtt 9 órakor fog az Irgalmas rend templomában lelke üdvéért bemutattatok Károlyi Mihály birtokai. Komárom vármegye arra kérte a kormányt, hogy Károlyi Mihály gróf és társainak birtokait hazaárulás miatt vegye zár alá. Hasonló felirat küldése végett a többi vármegyét is megkeresték. Több postabélyeget kivonnak a forgalomból. Január elsejétől kezdve a Károly király és Zita királyné arcképével készült, továbbá «A nemzeti hadsereg bevonulása« felirattal ellátott, a buzakalásszal, búzakévével és «Köztársaság« szóval át nyomott postabélyegeket; végülfa 10, 15 és 40 filléres hadisegélybélyegeket, akár átvannak nyomva a köztársaság szóval, akár nincsenek, kivonják a forgalomból s bérmentesítési célokra többé nem használhatók. Mindezen postabélyeget január 31-ig a postahivatalok még becserélik, de azontúl már nem. Az «Akarat» ügye. A napokban hirt adtunk az «Akarat« ellen az «Uj Nemzddék* * hasábjain meginditoit támadásról. A cikk szerzője súlyos vádakkal illette az «Akarat« szövetkezetét, amikre a vezetőség az «Akarat» cimü lap rendkívüli kiadásában válaszolt. A replika felelőtlen vádaskodásnak, rágalmazásnak s döbbenetes rosszakarat szüleményének minősiti a támadást, amely miatt a szövetkezet igazgatósága a szerző ellen, — kit az igazgatóság szerint a cikk megírásában a személyes bosszú vezetett —■ megindította a bűnvádi eljárást. Helyes! Hadd tisztázódjék a helyzet és pedig minél előbb! De éppen ezért, mert a közvélemény óhajának adunk kifejezést akkor, amidőn az «Akarat» ügyének minél előbbi tisztázását kívánjuk, még azt szerettük volna olvasni az «Akarat» válaszában, amit a szövetkezet választmánya a «Magyarság» hasáb.ain már emlegetett is; hogy t. i. a szövetkezet egész vezetősége egyúttal kérte volna maga ellen a vizsgálat megindítását is. Ez az egy kijelentés sokkal jobban megnyugtatta volna az «Akarat»-ban érdekelt kisemberek tömegét, mint a hosszúra nyújtott kétoldalas replika. Cezarina az Urániában. Ma és holnap, mindkét nap három előadáson a »Cezarina« hatodik része kf'riil műsorra. Az előadások 4, 6 és 8 órakor kezdődnek. Pénteken: Hazatérő múlt« színmű a cenzúra rendelet értelmében csak 16 éven felülieknek, főszerepét Lotte Neumann játsza — Szombaton és vasárnap a «Cezarina« hetedik része kerül bemutatásra, a nagy érdeklődésre való tekintettel mindkét nap három előadáson. 3— Elveszett új év napján a Földműves Olvasókörben egy barna plüsskendö. Megtaláló kéretik illő jutalom ellenében Wesselényi-u. 10. szám alatt átadni. 2-2 ORSZÁG VILÁG. A nyugatmagyarországi kérdés. Nincs még szó kiürítésről. Olasz politikusok közbelépése. Tiltakoznak az elszaki- tásra ítélt kerületek képviselői. A megtorlás. (Budapest.) A kormány eddig még nem kapott semmiféle jegyzéket a legfelsőbb tanácstól s ami az osztrák félhivatalos jelentést illeti, ebben sincs arról szó, hogy Nyugatmagyarorsxágot rögtön ki kell üríteni, hanem csak a majdani kiürítés módjáról. (Budapest.) A nyugatmagyarországi kérdésben a kormány álláspontját az án tánt fellépésével szemben illetékes helyen a következőkép ismertetik : Az a felfogás, mintha Nyugatmagyarország kiürítése kü szöbön állana, nagyon túlzott, már csak azért is, mert az ántánt jegyzékét még ma sem kaptuk meg, s ennek tartalmáról (világos képünk nincs. Kétségtelen, hogy ilyen jegyzéket kapni fogunk, de az ilynemű jegyzékben minden szónak igen nagy fontossága van. Hogy az átadást mikorra tervezi az ántánt, arról pontos képünk akkor lesz, ha a jegyzéket megkaptuk, s annak minden szavát ismerni fogjuk. Valószínű, hogy a jegyzék nem az átadást sürgeti, hanem csak annak megállapítását tartalmazza, hogy hogyan volna annak idején átadandó Nyugatmagyarország Ausztriának. Ismeretes, -hogy a békeszerződés végrehajthatóvá csak akkor válik, mikor rajtunk kívül még 3 nagyhatalom is ratifikálja azt s a ratifikálásról szóló jegyző könyveket kölcsönösen kicserélik. Eddig még egyetlen nagyhatalom sem ratifikálta. A jegyzőkönyvek kicserélésének idejétől is még 6 hónap áll rendelkezésre a kikö tött feltételek végrehajtására. E szerint bőven áll idő rendelkezésre s reméljük, hogy az osztrák kormány fel fogja is-, merni saját országa érdekeit s meg fogja találni a módját, hogy a magyar kormánnyal közvetlenül folytasson tárgyalásokat az összes függő kérdések elrendezése tárgyában. Részünkről erre minden hajlandóság megvan. Természetes, hogy merev elzárkózás setén a közvélemény semminemű kapcsolatot az osztrákokkal nem tűrne meg. (Sopron). Befolyásos osztrák körök ben azt az információt kapta a Soproni Hírlap bécsi tudósítója, hogy igen előkelő olasz politikusok neínrégiben lépéseket tettek az osztrák kormánynál a Nyugat- magyarországról való lemondás ügyében. (Budapest.) Hire jár, hogy Bleyer Jakab volt nemzetiségi miniszter a leg- közelebbi napokban megbeszélésre hívja össze az elszakitásra Ítélt nyugatmagyarországi kerületek képviselőit, melyen meg fogják beszólni, hogy milyen formában tiltakozzanak a nagykövetek tanácsának határozata ellen. (Bpest.) Az osztrákoknak a barátságos úttól való eltérése a magyar élelmiszer segítséget is is befolyásolni fogja, ügy értesülünk, hogy az osztrákoknak nyújtandó élelmiszer támogatás megszüntetésére már is történtek tiltó rendelkezések. A belpolitika hírei. Még a szünet lejárta előtt összeül a Ház. (Bpest.) A Ház első ülésén, mely előreláthatólag szombaton lesz, elsősorban a nyugatmagyarországi "kérdés kerül szóba. Az agrárdemokrata képviselők közül többen felszólalásra készülnek. (Bpest). MesUo Zoltán belügyi állnm- titkár egy újságírónak a következőket mondotta ;Van tudomásom arról, hogy e nyugatmagyarországi kérdés ügyében a Ház összehívását sürgető iv aláírását Gömbös Gyula kezdeményezte. Az aláírók hozzám fordultak, hogy a Ház Összehívása előtt pártértekezletet hívjak össze. Még a mai nap folyamán felkeresem a miniszterelnök urat, s a Pesten időző képviselőkkel közölni fogom az ő elhatározását. Valószínű, hogy a kormány a saját iniciativájából intézkedni fog, hogy a nemzetgyűlés még a szünet lejárta elölt összeüljön. Igazgató: Radii Károly. Keresztény ember csak keresztény újságot olvasson!* m (28) Nyomatott az érseki líceumi nyomdában. * Hirdetmény. Csendes Antal ügyfelem követelésére Hajnal Miklós alperes által nálam kézizálogként elhelyezett ingóságokat f évi január bó !Ö-én délután 3 ómkor irodámban (Káilay~u.) birósági végrehaitó közbenjöttével megtartandó nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek el fogon adni. Dr. Schwarcx István 1 — 1 ügyvéd. Hirdetmény. Értesítjük a szőlősgazdákat, hogy a törköly főzés folyamatban van s kérjük a tagokat, hogy úgy a betaposott törkölyüket, mint pedig borseprőjüket kifózés céljából hozzánk beszállítsák. Eger és Vidéke Szőlősgazdáinak Gyümölcs értékesítő és Központi Szeszfőző Szövet- 15 kezete. EGER. Egri szőlőművelési részvénytársaság. Pincék: Árnyékszala. Vásárol ó és új borokat legmagasabb napi áron. Értekezni Agrártakarékpénztárban. 33TEXTILÁRUK! Közvetlen behozatal! Alkalmi vétel! barchent és Flanellek-ben Legolcsóbb bevásárlási forrás. Állandó nagy raktár. AMERIKAI RUHA ÁRUHÁZ. Budapest, VII. Király-utca 15. 18-20 Mindennemű biztositá«rklríii a legjutányosabb díjtételek mel- OUíveli lett elfogad a Magyar Országos Biztositó Intézet R. T. Heves megyei vezérügynöksége 5—12 Érsek u. 10. Apró hirdetések. Minden szó 2 korona. Fatermelő (ölfavágó) munkások -azonnal felvétetnek, csorportos jelentkezés Kisfaludy-utca 6. sz. Tisztviselőtelepen d. u. 3-tól 7-ig. 1—2 Nagy-Galagonyáson egy hold szóló eladó. Értekezés Folyás-utca 2. 1 — 1 Groszmann Géza dalszerzeményeiből kották ismét kaphatók. Englender Adolf zeneműkereskedésében. 1-4 Üvegszekrény nippekkel eladó. Arany János- utca 22. 1-2 Sertésforrázó, mesóteknő, zsírosbödön eladó. Síp-köz 1. 1 — 1 Télikabát teljesen jókarban.eladó. Megtekinthető Kovács László szabó üzletében, Kállay-Z. utca. 1—3 Eladó egyfogatú homok futó négy kerekű kocsi, egyes szerszám, hároméves egyes csödörcsikó. Vörös- marty-utca 55. 1—1 Női-szabó munkást (férfit) és perfekt varrólányokat azonnal felvesz Udvardyné salonja. Síp-köz 1. 2-2 Könyvtár, ebédlőasztal, kredenc, szőnyegdivány hálószoba jókarban, edények eladók. Maklári-út 35. 2-3 Eladó három ház, mely üzlet és gazdálkodásra is alkalmas. Hon véd-u. 19. szám. 2-10 Deák Ferenc-utca 14. ház eladó. Értekezés 12. szám alatt. 3—3 Házépítésre alkalmas telkek város legszebb részén eladók, érdeklődés. Diófakút-u. 4. B. sz. alatt. 3-3 finyadisznó eladó. Almagyar 6. 3-4 Hatvani hóstyán pncés ház a Rákóczi-úton nagy kertes ház eladó. Fenyő ügynöknél, Újvilágutca 6. 3—3 Kisasszony-utca 15. számú ház azonnal is eladó. 4—6