Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-05-12 / 106. szám
Ära 2 korona. Eger, 1921. május 12. csütörtök. XXVIII. évf. 106. sz, Előfizetési diisk postai szállítással: Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Negged évre 110 K. — Egg hóra 40 K. POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő: BREZNAY IMRE. Felelősszerkesztő: BHRSY KÄROLY dr. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal j Líceumi ngomda. Telefou szám ii. R múlt és jövő képét rajzolta meg Bánffy Miklós gróf keddi beszédéDen. Megállapította, hogy Magyarország- _ nak nem volt hatalmában saját külpolitikájának irányítása, hogy kiilügyeink vezetése nem' volt nemzeti és nem volt magyar szellemű. Ezek oly tények, melyeket nagyon jól tudtunk és fájdalmasan éreztünk úgy a háború előtt, mint annak folyamán. Tisztában voltunk azzal, hogy mi lesz a vége annak a gerinctelen, folyton Bécs felé te- kintgető álliberális politikának, mely az ország összes életbevágó kérdéseiben kiszolgáltatta az elhatározás ős döntés jogát tőlünk érzésben, gondolkodásban és érdekeiben idegen felfogásoknak. Mikor aztán a háború kitört, már nem volt semmi erőnk ahhoz, hogy szavunkat hallassuk s a háború alatt nem tudtuk elhatározásainkat érvényre juttatni. Hogy a békülékenység szellemét bele kell vinni a külpolitikába, az a múlt tapasztalatai után magától értetődő. Hiszen ki tudná megmondani, mennyi bajunknak vált forrásává, mennyi gyűlölködésnek és meg nem értésnek kútfejévé az a kardcsörtető, kihívó magatartás, mely gyakran olyan sértő módon nyilatkozott a középeurópai politikában. Felelős állásban lévén, külügyminiszterünk nem fejezhette be megkezdett gondolatát. Nem mondhatta el, hogy a békülékenység szelleme nem jelenti a lemondás politikáját.' Nem jelentheti azt, hogy az elvesztett és birtokolt országrészekről lemondunk, hogy az irredentizmus gondolatából egy jottányit is engedünk. «A fenyegetéseknek nem engedünk«, — mondotta Bánffy gróf, és nem fogjuk engedni, hogy elszakított testvéreinket lábbal tiporják. A nemzeti önérzetnek ezt a megnyilatkozását büszkén és örömmel köszöntjük és biztos lehet Magyarországnak mindenkori külügyminisztere, hogy ennek a pro- grammnak nem lesz és nem lehet ellenzéke a magyar parlamentben. Emelt fővel állunk Európa keletén, megerősödve nemzeti érzésünkben; értékünk : erőnkben, évezredes közművelődésünk érzésében és tudatában van. Ezt az értéket kamatoztatni, a magyarság kulturális fölényét más tereken is kifejezésre juttatni: — valóban államférfiül hivatás K. Kigyóméreg. Az alattomos kigyómarás halálos. Kiszívják ugyan a felnyitott szúrásból, de a halál gyorsan bekövetkezhet, ha a gyors vérkeringés felszívta a mérget. A társadalom életében sok életrevaló törekvést ölt már meg a viperáéhoz hasonló csipés — zsenge korában. (Nem soroljuk ide a holtan született eszméket, mik a felületes, gondolkodás és nem szívós igyekezet eredményei és amilyenek ma is ép’ oly bőségesen bukkannak fel az élet hullámai közt, mint szüleik, a társad almi szükségességeket és lehetőségeket felületesen elmellőző bölcsek.) Nem nézhetjük el azonban azt, székhelyéről figyelve vármegyénk életét, hogy lehetnek községek bár ha jelentéktelen falucskák, melyekben, a társadalmi élet az ismeretlen ős nélkülözhető valamik közé számít. TÁRCA Egg ibolyaszál. Az Egri Népújság vasárnapi számában egy egyházmegyei hír ötlött a szemembe s egy név, körűlövezve a tisztelet és elismerés szerény, de határozott kijelentéseivel. Egy név, amely nevet én, ezer és ezer ember szeretettől és tisztelettől áthatott áldó szavai között ismertem meg évekkel ezelőtt — Kálban. Ez a név a Csekó Gábor neve. S most, mikor ehhez a régen ismert és tisztelt névhez egy örvendetes hír fűződik; amikor ennek a névnek viselőjét oly kitüntetés éri, amelyre ő az igazság törvényei szerint jogosúlt: én is egy szál virággal jövök az üdvözlők közé. Sohasem beszéltem még vele, de jól ismerem. Jobban talán, mint bárki más. Ott, ahol fiatalabb éveit élte; ahol még mint plébános tevékenységének teljében árasztotta környezetére nemes szívének jótékony melegét: ott ismertem én őt meg, évtizedek múlva a — hírében, a tetteiben. Ezeknek emléke mai napig is úgy él még a nép között, a nép szivében, mint a tömjén illat, amely behúzódik a ruha- redőkbe, a hajszálak közé és soká árasztja i onnét szerteszét azt az illatot, mely ön- • kénytelenül meghajtásra készteti a fejünket. Nem sorolhatom itt el számtalan és számtalan nemes tettét, amelyeket én a szegények, özvegyek és árvák elbeszéléseiből ismerek. Ezek sírva, imádság között emlékeznek meg róla s áldják azt a percet, amely az ő kis falujukba vezérelte ezt a csupa szív embert és siratják azt a percet, amelyben el kellett tőle válniok. Nem sorolhatom föl azt a sok jót, amit én ott, abban a kis faluban róla hallottam. De tudom, hogy az a nép most is (körülbelül 20 óv után) rajongó szeretettel említi a nevét. És úgy jön hozzá most is tanácsért, segítségért, mint a gyermek az édes atyjához. Ő is megszerzi nekik azt az örömet, hogy néha néha, — mikor ideje és körülményei engedik, — ellátogat hozzájuk. Megnézi az ő gyermekeit. Szétnéz az ő kis régi birodalmában, amelynek mai napig is ő az apostola, lelki vezetője. Ha ennyit elmondok, mindenki megérti, hogy milyen nemesnek, milyen jóságosnak, milyen önzetlennek kellett lennie, hogy a nép lelkét ennyire meg tudta hódítani. Ilyen ember, ilyen pap kellene sok I — sok a nép közé, hogy szeretettel, köny- i 1 nyű módon érje el azt, amit másképen el- 1 Társadalmi élet. Nem azt kell ezen értenünk, hogy az értelmiséghez tartozók megértéssel találkoznak-e, barátkoznak-e szabad idejükben, vagy sem? A barátság érzelmi közösség, ennek föltételei lélektaniak. A barátság nem lehet kötelező. Ezen, hogy társadalmi élet, nem a termékeny társadalmi tevékenységet kell értenünk, hanem azt, amelyből nekem is, de neked is, környezetünknek pedig föltétlenül üdv fakad. A legkisebb falu sem lehet olyan jelentéktelen, hogy nélkülözhesse értelmiségénél az egyetértés képességét. Amint a barátság nem lehet kötelező, ép’ úgy lelkiismereti kötelessége a magyar értelmiségnek a legtöbbször úgyis abderita- szellemmel megvert falukban az egymás kezére működés, hogy lesülyedt erkölcsünkből felemelhessük magunkat ős velünk együtt népünket! Hallottunk eseteket, hogy az egyéni hiúság nem engedi a közérdekű törekvésekbe az értelmiség löbbijeit. Van eset arra is, hogy rosszindulattal kiséri az értelmiség egyik része, ha a másik bármit kezdeményez. Önzetlen jóakarat ilyesmit kizár. Mindenesetre jobb annál, mikor az egyéni önzés Lackó módjára ült az «értelmiség« nyakára és «egyetértés« van a tekintetben, hogy ne csináljunk semmit. Csonka-Magyarország helyzete ezt a bölcseletet nem lévén képes elviselni, a fölöttes hatóságoknak közös kötelessége vérfrissítésről gondoskodni ott, ahol a ki- gyó-méreg bénulást hozott a szervezetbe. Hogy is szokta azt Mátyás, az igazságos ? , érni nincs mód : a nép bizalmát, hitét, ragaszkodását. Az ilyen ember atya a nép között; a nép meg szófogadó, engedelmes gyermeke. Csekó Gábor ilyen szerető atya volt az ő hívei között. Ott voltam. Hallottam. Tapasztaltam. Tudom. Egy pár évvel ezelőtt, egy gyönyörű szép Szűz Mária-szobrot emeltetett Csekó Gábor az ő régi falujában, a templom melletti dombon s a falu lakói olyan büszkén tekintenek rá, mint a zsidók egykor Salamon templomára. Szinte himnuszként hangzik, mikor evvel kapcsolatban a Csekó Gábor nevét kimondják. S azoknak a siró özvegyeknek, akik a háború nehéz napjaiban szenvedéseikre balzsamot ez előtt a Mária szobor előtt térdepelve nyertek ; akik ott sírták ki szivük utolsó könyeit; akik odavitték kis kertük virágait a távolban elesett szeretett halott sírja helyett: azoknak a szegény asszonyoknak, az árváknak s a megtört anyáknak, kik a szent Szűz példájából merítettek erőt — ő, a nemes lelkiatya is segített letörölni könyeiket. Hisszük, hogy minden letörölt köny az ő fejére száll áldás alakjában. Ez az igazság. így kell lennie, —né
