Egri Népujság - napilap 1921/1

1921-04-30 / 97. szám

Ära 2 korona,

XXWíí. évf. 97. sz.

Eger, 1921. április 30. szombat.

Slöösefcési dijak postai szállítással i POLITIKAI NAPILAP.

Egész és félévi előfizetést nem fogadnak el. Főszerkesztő: BBEZNAY IMBE.

Heaped évre 110 K. — Egg bóra 40 K. — Felelőssze.rkesztő : BARSY KAROLY drv

Szerkesztőség t Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi agoad j, Telefon szám 11,

i

A világpiac.

Ma, a társadalmi világgazdaság korában, egyik állam sem függetlenítheti magát a többitől. Földrajzi fekvés, termelő- képesség és a termelt árúk minősége alapján egyik állam termelése kiegészíti a másikét. Elképzelhetetlen az, hogy egy állam mindent maga állítson elő, amire szüksége van.

Egy kis izleltetőt kaptunk ebből a kommunizmus alatt. Elzárkóztunk a világpiactól (azaz helyesebben: elzártak bennünket) s pár hónap alatt olyan nyomor és züllés szélére jutott az ország, a kommunizmus segítségével, amilyenre nem igen ran példa a magyar történelemben. A világháború elvesztésének is ez volt az egyik, talán legfőbb oka.

Messze vinne tárgyunktól, ha az okok részleges taglalásába bocsájtkoznánk, hisz’ a világháború — kezdve 1914-től, egészen a központi hatalmak összeomlásáig, — egy nagy gazdasági verseny, mely úgy keletkezésében, mint befejezésében számtalan, elsősorban gazdasági (s csak aztán erkölcsi, kulturális, politikai, faji, katonai stb.) okokra vezethető vissza.

Az volt a kérdés : ki bírja tovább a gazdasági versenyt. A mindenfelől elzárt központi hatalmak sorsa meg volt pecsételve akkor, mikor az ántánt a blokádot ténylegessé tudta tenni; mikor kényszeríteni tudott bennünket, hogy teljesen saját

termelésünkre legyünk utalva, mig az ő számára nyitva állott az egész világ.

A háború befejeztével az antant hatalmak sem maradtak mentek a világpiac egyensúlyának megrázkódtatásától. Angliában körülbelül 2 millió munkás van munka nélkül. Amerikában legalább is ugyanannyi. A legnagyobb gyárak vagy beszüntették üzemüket, vagy csökkentett erővel dolgoznak, esetleg csak a hét egykét napján. Tömve vannak a raktárak s a megterhelt hajók tétlenül vesztegelnek a kikötőkben.

A rossz valutájú középponti hatalmak nem tudnak vásárolni, azonfelül kiesett a fogyasztók közöl Oroszország is. Nincs tehát piac.

Ha tekintetbe vesszük, hogy Ausztria és Magyarország békében 3 */2 milliárd értékű árút hozott be a vámkülföldről, Németország 12 milliárdot, továbbá hogy Oroszország csaknem teljesen kiesett a világgazdaság hálózatából, sőt nyerstermékei bennrekednek: akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a győztesek milyen válságba jutottak !

Egyik tény a másikba kapcsolódik. Anglia és Amerika nem tudván exportálni nekünk, nem importál gyarmatairól. Ennek következtében ott is beáll a válság: zuhannak az árak.

Zuhannak mindenfelé ős nincs hatalom, mely ezt megállítsa.

És ezen nekünk semmi okunk busúlni.

Angliának, Amerikának, Olaszországnak hadd fájjon a saját feje! Mi törődjünk a saját bajunkkal, azaz: termeljünk minél többet. Ez máskép azt jelenti: dolgozzunk minél többet, hogy minél kevesebbet kelljen külföldről importálnunk. Ennek következtében külföldön tovább is zuhanni fognak az árak, mi pedig még többet fogunk külföldre kivinni. Valutánk igy folyton javulni fog s mint hatalmas termelő ország fogunk a világkoncertben szerepelni.

És még egy: az elszakított országrészek lakosságát is sokkal jobban fogja vonzani az a Magyarország, ahol mindent olcsóbban kaphat meg és jobban élhet, mint ideiglenes «drága» hazájában.

Apponyi Albert ünneplése.

Apponyi Albert gróf tisztelőinek és barátainak köréből bizottság alakult a nemes gróf születése 75-ik és közéleti szereplésének 50-ik évfordúlója megünneplésére folyó évi junius hő második felében.

A bizottság tudja, hogy e szándéka visszhangot kelt minden magyar szivében, mert Apponyi Albert gróf a tiszta, önzetlen hazafiság vigasztaló képét nyújtotta nekünk egy hosszú munkás életen át és mert tehetségeinek fénye beragyogta az országot s ragyogó sugárkévéket lövell ki, messze idegen birodalmakba is.

Az utólső évek csapásai alatt meg nem törve, ö volt az, kinek szavától a magyarra ismét fölfigyelt a világ; aki

TAECA.

Ä gorlicei áttörés.

(Évfordulóra.)

Benkóczy Emil naplótöredéke.

I.

. . . Viszonkai állásunkban sohasem voltunk szerencsések. Alighogy odajöttünk és rendbehoztuk a tavaszi esőzésektől alaposan megrongált árkainkat, máris oda kellett hagynunk azokat s vagy 800 lépéssel előre új állásokat kellett építenünk.

Egy bizonyos elhajlást korrigáltunk ki, mely ha megmarad, nehezebbé tette volna a védelmet egy esetleges orosz támadás alkalmával; másrészt régi állásunk előtt a jelzett távolságra, hosszú, mély vízmosás húzódott, amely ismét csak a támadó ellenségnek lett volna megbecsülhetetlen hasznára. Már a tiszti fedezékek is épültek, sőt egyes szakaszparancsnokok már teljesen át is hurcolkodtak. «Főhadiszállásunk» (t. i. a századtörzs hadiszállása) még mindig a régi «Deckung»-ban székelt, amelyet alaposan átalakítottunk, átjavítottunk. Nem csurgóit már be többé az eső, amellett kényelmesebben berendeztük, mert hisz’ nem gondoltuk, hogy olyan hamar ott kell majd hagynunk a kedves hajlékot. Két kényelmes festett ágy volt benne, rendes, nagy asztal, három szók, egy hoszszú lóca, amely éjtszakánként az ágyat helyettesítette, egy kályha, mely kivá'óan alkalmas volt a rajvonalba hozott (s alt- korra kihűlt) étel megmelegítősére. Az ablakpárkányokat deszkával bélelték ki, így élelmiszerraktárak is voltak egyúttal. A hajlék belső díszítése is elsőrangú. A fenyőgallyal és zsúppal kitapőtázott falakon ott függött Jézus és a Szűz Anya képe nagy, széles aranyos rámában, az egyik ágy fölött pedig a páduai Szenté. Tükrünk is akadt; így elmondhatjuk, hogy fedezékünk a kényelem szempontjából kifogástalan volt.

A hajlék előtti «parkról» pedig csak az elragadtatás hangján lehet megemlékezni. Fiatal fenyőkkel szegélyezve, minden kicsisége mellett is nagyszerű látványt nyújtott, a gyeptéglából épített padok pedig igen kényelmeseknek bizonyultak, fáradalmaink kipihenésére; vagy, ha szabad időnk volt, itt indult meg. parázs tere- fere a hozzánk látogatóba jött más századbeli bajtársakkal. Természetes tehát, hogy csak nehezen tudtunk elszakadni régi szállásunktól — s napról-napra ha- lasztgattuk a belőle való végleges kivonulást.

Pedig a zászlóalj törzs már igen várta az első vonalba való távozásunkat, abból az egyszerű okból, mert ők akarták kényelmessé tett helyünket elfoglalni.

Ekkor már április vége felé járt az

idő. Egy este éppen vacsoiához ültünk s közben megjővén a posta, most érkezett nagy csomagjaink felbontásával bíbelődtünk. Hej! de sok mindenféle jó dolog került ki belőlük! Ott mosolygott asztalunkon a híres kecskeméti alma, pozsonyi patkós, torták és konzervgyümölcsök, egy- egy palack is nyújtogatta karcsú nyakát kifelé a ládából, megtöltve az én drága jő apám kecskeméti, saját főzésű barackő- riuinával! Meg még minden egyéb, amivel csak el tudtak bennünket halmozni a mi drága, aggódó jó anyáink, hitvesünk, testvéreink, rokonaink. Bizony teljesen érintetlen maradt a szakácsunk «remek» vacsorája.

Nagy örömünkre egy kedves vendégünk is akadt a hazai csemegére: Sz . . . Sándor vezérkari százados. Nem messze lakott tőlünk, mindössze 8—10 kilométernyire, egy eldugott, piszkos ruthén faluban. Egyik közös dandárparancsnokságra volt beosztva, s igen okos, sokat tapasztalt, rendkívül nagy műveltségű, szerény, kedves ember. Ilyenformán nem csoda, ha mindnyájan kitörő örömmel fogadtuk szerény hajlékunkban. Egyik a remek bakaművet, a «vándorbotot», kapta ki kezéből, a másik a kabátot húzta le róla, a harmadik pedig már nyomta lefelé legkényelmesebb karosszékünkbe. Étel-ital közben aztán sok mindenféléről folyt a beszéd. De persze mindig, de mindig a há-