Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-04-29 / 96. szám
Ära 2 korona. Eger, 1921. április 29. péntek. XXVíSI. évf. 96. sz. Előfizetési dijak postai szállítással i Sgész és félévi előfizetést nem fogadnak el. ftegged évre 110 K. — Egg hóra 40 K. — O/f * * * Ilepujjag POLITIKAI NÄPILÄP. I Szerkesztőség: Eger, Licei Főszerkesztő: BREZNAY IMRE. I Kiadóhivatalt líceumi ujjors Felelőssze'rkesztő : barsy károly dr. J Telefon szám SÍ. Szerkesztőség t Eger, Líceum. Kiadóhivatalt líceumi agond:. Telefon szám 31. Tények és állítások. Ezeknek a rettentő ellentéteit láttuk «tár évek óta. A háború alatt mindig azt hallottuk, hogy így, mpg úgy áll a hadihelyzet; a hivatalos jelentések csali úgy csöpögtek a nagyhangú kijelentésektől, melyeknek sorai közt olvasni azonban hamar megtanult a nép. Wilson, Lloyd- George, Clemenceau állandóan verték a mellüket a militarizmus és a zsarnokság ellen: a szabadság és a népek önrendelkezési joga mellett kötöttek kardot. A forradalmi vezérek, a világboldogítók azzal jöttek, hogy ők hozzák a jólétet, nagyobb boldogságot, bővebb termelést, nemesebb kultúrát. Valósággal úsztunk az ellenmondások tengerében. Szinte elszoktunk az őszinte hangtól és ami legszomorúbb, be is ugrottunk a jelszavas, hazug politikának sgy szép napon aztán jött a zuhany, a rideg valóság kemény ökölcsapása. És mire magunkhoz tértünk, már elvesztettük az ország kétharmad részét. De nem estünk kétségbe. Beleburko- lództunk az illúziók ködébe s azzal ámítjuk magunkat, hogy majd a világpolitika új alakulása, a földrajzi egység meghozza nekünk az integer Magyarországot. Ez mindenesetre igaz lehet, de nem jelentheti azt, hogy ölhetett kézzel nézzük, amig a győzők kénytelenek lesznek igazunkat elismerni. Mert az elismerés, no meg a cselekvés még nem egy! Aki nem bízik ügyének igazában, vagy a katona, aki nem hisz a győzelemben: mindenesetre könnyebben veszt csatát, mini a győzelem tudatától lelkesített ember. De erre várni, ezt mohamedán fatalizmussal remélni még sem szabad. Mikor Harmswort államtitkár az angol parlamentben kijelentettej hogy «Magyarországra mindenképen fényes jövő vár», mikor Wedgewood és Kenworth képviselők az elnyomott magyarokról, Pozsony, Kassa, Kolozsvár igazságtalan elszállításáról beszéltek, már észrevették, hogy a tények logikáját nem lehet meghamisítani. De nem vonták le a végsó következtetést; azt, hogy az a békeszerződés, melyet az ő kormányaik ránk diktáltak : rossz, hamis és csak új háború magvát hintette el. És nem is fogják levonni. Az állítások nem is fognak összhangba jutni a tényekkel mindaddig, mig egy olyan érv, egy olyan bizonyíték nem szól bele ebbe az ellentétbe, mely nem tűr ellentmondást. Ezt az argumentumot pedig csak mi magunk szolgáltathatjuk és pedig azzal, ha fanatizmussal bízunk a jobb jövőben, ha fegyvert lábnál tartva, egyetértésben dolgozunk azon. Ez a «fényes jövő» biztosítéka ; egyedül csak ez. Ingóvagyon-váltság. Ismerteti: Dr. Nagy János. A pénzügyminiszter a vagyonváltsá- got három törvényjavaslattal fogja elintézni. Az egyik az ingóvagyon válságáról, a másik az ingatlan vagyon és a harmadik a hadivagyon váltságáról fog szólni. Mind a három javaslat pénzünk javítását igyekszik szolgálni. Pénzünk és ebből kifolyóan egész gazdasági életünk ma beteg. A vizibeteg sorsára jutott bankónk és gazdasági életünk. A vizibeteg, mivel nem tudja szervezete a testből a vizet kiválasztani, puffad, dagad, mozogni alig bir. Ilyenkor az orvos lecsapolja és ezután kezdi magát a beteg jobban érezni. A vérbőségben szenvedő ember is szédül, nem bir ja a munkát, a guta kerülgeti. Ilyenkor eret szoktak rajta vágni. Aki sokevéssel elrontotta gyomrát, annak az orvos hajtószert ad és diétát rendel, vagyis megszabja, hogy mit szabad ennie, mit nem. Természetesen ez nem tetszik a betegnek. Éppen így vagyunk beteg pénzünkkel, beteg gazdasági életünkkel is. Le kell egy kissé csapolni, eret kell rajta vágni. Ez is fájdalmas sok embernek, különösen azoknak, akik pénztárcájukon vagy pénzszekrényükön, a harisnyán, a szalmazsákon, amibe a pénzt rejtették, túl nem látnak. Ezek annyira hozzászoktak a háborúban megpuffadt, egészségtelen pénzhez TÁRCA. Eger város múltjából. Az egri utcák kövezése. Nagyon igaza volt régente a nótának : «Eger híres város, Csak egy kicsit sáros . . .» Legfeljebb abban tévedett a népdal, hogy nem kicsit volt sáros, hanem nagyon. Régebben is iparkodtak ugyan a város vezető emberei, hogy — amennyire lehet — segítsenek a bajon, de bizony valóságos tettekben nyilvánuló határozatot csak 1777-ben hoznak. Febr. 18-án Rubicsek Dávid kassai «flastorozó» (másütt: flastro- mozó) mesterrel köt szerződést a város. Ennek értelmében 6 év alatt «3989 quadrat ölleket» kell kiflastromoznia. Hogy azután hol és mennyit dolgozott a kassai kövező jnester, nem sikerült megtudnom, de az bizonyos, hogy kövezet csak itt ott volt városunkban még a XIX. század elején is. Tudomásom szerint egyik legrégibb gyalogjárónk volt a mai Steinhäuser ház előtt, melyet Steinhäuser István érdemes polgár rakatott le háza előtt a hatvanas évek legelején. Ezt az emeletes házat i857-ben vette meg a dormándi Sághyaktói 13 ezer forintért s hamarosan fölépíttette a déli szárnyát is, ahol addig tágas udvar és egy földszintes ház volt a Baj- záth kereskedő boltjával. (A régi háznak egész emeletét Kempelen Rudolf pénzügyi tanácsos lakta évi 320 váltó forintért, mai pénzünkben 256 K-ért) A demjéni kőkockák azonban a roppant nagy forgalom miatt hamarosan elkoptak s akkor (1880 táján) rakatta le a ma is meglévő mauthauseni gránitkockákat, amelyeket Budapestig hajón, onnét pedig szalóki és szóláti fuvarosok szállítottak le tengelyen. De térjünk vissza e kis korfestő megemlékezés után tárgyunkra. A hetvenes-nyolcvanas években még deméndi kőkockákkal volt kirakva a régi városházának északra néző szárnya előtt egy igen keskeny gyalogjáró, amelyre egész hosszában 3—4 lépcsőn lehetett fel jutni. Ugyancsak ilyen (mintegy 70 cm magas) gyalogjáró volt a régi Mednyánszky ház telke előtt (ma: Czeisler-féle ház, Kál lay Z.-u. 9. sz.) két végén 3—4 lépcsőnyi feljáróval. A múlt század ötvenes éveiben még úgynevezett «macskafej-kövekkel« kirakott gyalogjáró is kevés volt a városban. A Főutca csaknem valóságos sártenger. Itt ott (például a mai alapítványi-ház helyén) ronda kőfal, amelynek tetejét fölverte a fű; vagy éppen deszka-palánk, (mint a mai postaépület helyén 1875-ig). Ha persze a lakóházak előtt is nagy volt a sár, bizonyára feneketlen volt az ilyen kerítések mellett. Ma is élő szemtanúktól hallottam: még a gyalogjárók kikövezése után is oly nagy sár volt a Fő-utcán, hogy a Kaszi« nóba igyekvő bálozó leányokat dézsába állítva vitte át 2--2 markos ember a Si- monyi-ház és a mai főreáliskola sarkától. (Ez az adat a hatvanas évekre vonatkozik). így azután nem csodálkozhatunk, hogy a «Honművész« szinházi referense 1840-ben a roppant sár ellen panaszkodik, mint azt legutóbbi emlékezésemben idéztem. (Egri Népújság, 1921. 79. sz.) Legjelentősebb lépés volt ebben az ügyben az, mikor Bartakovics Béla érsek az ér* seki lak előtt (éppen úgy, mint pár évvel azelőtt Steinhäuser István kereskedő) demjéni riolit-lapokkal mintegy másfél méter széles, igen kényelmes járdát rakatott 1864. júniusában. A városi hatóság ugyanis még az ötvenes évek végén fölszedette a kavics burkolatot, de másikat lerakatni — elfelejtett., Körülbelül hat évig tartott ez
