Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-04-23 / 91. szám
Ära 2 korona. Eger, 1921 április 23. szombat XXVlíL évi 91. sz. Csak kitartás. Ezt hangoztatjuk napról-napra. Csak kitartás! Ez az, arai hiányzott bennünk a há- boni alatt; ez az, ami ismét kezd elhagyni bennünket. Az igaz, hogy nehéz annak kitartásról, türelemről prédikálni, aki éhes gyomorral, vagy vaggonban várja az idők jobbrafordűltát. S mi mégis azt mondjuk: kitartás. Kitartás és készenlét! De meddig ? Kérdik a türelmüket ve- szítők. Feleletül álljon itt e két eset. A nagyúr, Kolozsvár katonai parancs- »oka, súlyos beteg volt. Összegyülekeztek körűié a román felcserek. Orvosolták, ku- ruzsolták, mig aztán a nagyúr egy szép napon valamennyit kidobatta azzal az út- ravalóval, hogy örüljenek, hogy megsza- badúltak a kijáró huszonöt bottól. Magához hivatott egy nagyon szegény, elhagyatott embert, egy «volt« kolozsvári egyetemi tanárt. A magyar professzor csak azt nézte, hogy egy beteg, egy szenvedő embertársa fekszik előtte. Pár nap alatt talpraállította a hatalmas tábornokot. Erre aztán, bizonyára hálából, kezdődtek az ismeretes kedveskedések : jelentkezés, bekisérés, letartóztatás stb. A lelkileg megrendült ember fegyvert fogott maga ellen. De még sírjában sem hagyták nyugodni. Rendelet jött, hogfy a magyaroMőfisetési nijak postai szállítással? g POLITIKAI NAPILAP. Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. 8 Főszerkesztő: BBEZNÄY IMRE. ív» un ft - Ecu sós-a 40fi. - 8 Felelősszerkesztő: BHRSY KÁROLY dr. Smkesziőség j Eger, Líceum, Kiadóhivatal: Líceumi ngom^ct. Telefon szám Sí. kát külön kell temetni a románoktól. A professzornak nem lévén hozzátartozója: előreláthatóan ki fog kerülni a temető árkába! A másik eset: Az erdélyi tisztviselők, nem bírva a nyomort, küldöttségileg mentek Argetoianu belügyminiszterhez. A belügyminiszter a következőket mondotta: «Minden jóakaratom hiábavaló; semmit sem tehetek önökért. Csak annyit mondhatok, hogy ha igy mennek a dolgok, odajutunk, ahová Törökország jutott. . .» Ahhoz, hogy egy nőpfaj tartós állam- alakulásban egyesülhessen, a földrajzi és gazdasági egység kell, tehát a területi összetartozőság. Szükséges, hogy a nép rendelkezzék a kellő államalkotó tulajdonságokkal. Tehát: szorgalom, jog- és tekintélytisztelet, rend, fegyelem, tanulékonyság, műveltség. Megrablóink, területünk megcsonkitói, elsősorban a románok, olyan államalakulattá növesztették meg országaikat, melynek nincs meg a földrajzi egysége és a területi összetartozósága. S ha igaz az, hogy «minden állam támasza és talpköve a tiszta erkölcs» ; ha van egy megtorló Igazság: akkor el kell következnie a bűnhődésnek. A halálba üldözött magyar tanár kiomlott vére Ítéletért kiált, a Debreczeny lányok korbácstól megtépett teste kihívja a Gondviselés veredictumát. A vértanúk, * I I i a megkorbácsoit, bebörtönzött ezrek és ezrek szenvedése bosszúért esd. S ez a bosszú el fog következni. Európa második «beteg embere» víziókat lát. Látja a megtorló végzet közeledését. Ezt bizpnyítják a román belügyminiszter szavai. Csak kitartani és — nem feledni! Érsekünk hetvenéves. Szmrecsányi Lajos dr. egri érsek 1851. ápr. 24-én született a most cseh megszállás alatt levő sárosmegyei Darócz községben. Hetven év telt el azóta. A hetven évnek nagyobb felét, mint papnövendék, majd mint udvari pap, kanonok, segédpüspök, végülpedig mint érsek- főpásztor Egerben töltötte Szmrecsányi Lajos. A közjóért munkálkodva, Eger népével mindenkor együttérezve, töltötte itt egyik évtizedet a másik után. Nem csoda hát, ha a jótékonyságban szinte kifogyhatatlan főpásztort úgyszólván páratlan tisztelet és közbecsülés övezi. Csekó Gábor érseki helyettes intézkedéséből Te Delim lesz holnap az egyházmegye minden templomában és örömünnep minden szívben, amely vallásos kegyelettel érez papi és hazafiui erényekben gazdag érsek-atyánk iránt. De amint az érseki helyettes a mai súlyos időkre hivatkozással, «imádságos csendben« ajánlja a TÁRCZA. Tarkanyi és a kispap. Hogy Tárkányi ki volt: mindenki tudja. Hogy a kispap ki volt: érdektelen, mert nem a kispapról, hanem Tárkányi nemes jelleméről és általán annak a kornak szelleméről akarok rajzot írni, melyben ez az eset történt és amely lelkesen, önzetlenül karolt fel mindenkit, akiben a nemzet munkását látta felcseperedni. Az akkori egri káptalan bővelkedett ilyen férfiakban. Tárkányi Béla, Szele Gábor, Babies János, Kozma Károly, Kovacsóczy István, Ludányi Antal és talán mind között legjobban az örökifjú kedélyű Pánthy Endre és Danielik János, meg a szíve- gyökeréig magyarhű, lófőszékely Györ- gyényi Ignác olyan nevek voltak a szeminárium falai között, melyre kiderült a kispap imádságos, borongó ábrázata. Szmrecsányi Pálnak pedig egy elegáns fejbiccentése onnan, a magas helyről, már ábrándok ködébe röpítette azt a derék lelket, ki azután az esti elmélkedés alatt rajta csípvén csapongó képzeletét, az «Ubi aniina vagaris« jéghideg zuhanyával ábrándította ki magát. A kispappal, akit Tárkányi babér! övezte nevével összecsatoltam, az törtónt, j hogy a fentnevezett Ma«cenások által ösz- I szerakott' csengő-bongó aranyakból és pe- | dig a nagyobb fajtából kettőt zsebrevá- 1 gott egy ünnepi ódájáért, melyet a világ I legönzetlenebb areopágja, az egyháziro- ! dalmi iskola bírálói a legjobbnak találtak I társai között. A szépen zengő alexandrinusok az i öreg lantosnak, Tárkányinak, is megütöt- | ték a fülét és az a százados ritkaság adta ; elő magát, hogy Tárkányi a délutáni kórus után magához kérette a verzifikátort. Az első éves kispap szive nagyot dobbant, mikor duktora tudtára aata, hogy Tárká- nyihoz megyünk. A szokott, szapora léptekkel, kipirult arccal haladt a két kispap Tárkányi háza felé! Kopognak. Lehet, gyertek be! volt a válasz. A nagy teremben, mely telidesteli volt aggatva szebb- nél-szebb képekkel, mellén a káptalani csillaggal és aranykereszttel fogadta Tárkányi a kis vendégeket. Szervusz öcséin ! nyújtotta a nyertes dalnok felé Tárkányi a kezét és világért sem engedte volna, hogy azt megcsókolja, hanem melegen, lágyan megszorította a kispap kezét. — Látod, te szépen verselsz; te belőled még lehet valami; te még kanonok is lehetsz ! — szórta a maestro szaporán a szót. — Kanonok ? ! — viszonzá a kispap szédülve, ámulva. Az, nagyságos, úr nekem magas! — Szép beszéd, fiam! De ne félj! «Magasan repül a daru, szépen szól.» Lásd, monda tovább, azért hivattalak, hogy mint a vén cigány (bizonyosan mesterének, Vörösmartynak, velőtrázó ódájára gondolt) a fiatal muzsikust tanítja — s ekkor kezével mutogatta, amint a hegedű nyakán billegnek az űjjak, — én is elmondjak neked egyet-mást igazán szép költeményeddel kapcsolatosan, hogyha én nem leszek, megemlegess érte, hogy ezeket tőlem hallottad.» Ekkor elővette nyomtatásban is szétosztott ódámat és töviről-hegyire kitűnően végig értelmezte, kritizálta azt, amit már a szeminárium minden hatósága, sőt az elfelejtett, derék Répássy Jánosunk is át meg át rostált. Úgy stilisztikailag, mint prozódiailag csakúgy ömlött ajkáról a sok szép aranytanács; sőt az orthográfiáből is leckét kaptunk mindnyájan.
