Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-04-09 / 79. szám
4 % Az Egri Keresztény Sajtószövetkezet Propaganda Vállalatának üzlete IDEIGLENESEN a Sajtószövetkezet könyvkereskedésé be helyeztetett át, addig, amíg köl- csönkönyvtárral kibővített üzlete megnyitható lesz. A Propaganda Vállalat üzletében árusított összes fővárosi napilapok, folyóiratok és könyvek a mai naptól kezdve a könyvkereskedésben kaphatók. (Széchenyi utca. Alapítványi ház.) 365/1921. Pályázati-hirdetmény. A Hevesi járáshoz tartozó Tarnaörs községben elhalálozás folytán megüresedett községi jegyzői állásra pályázatot hirdetek. Ez állás javadalmazása : 1. 1600 kor. törzsfizetés. 2. 480 kor. segédtartási átalány. 3. 120 kor. fizetési átalány. 4. 120 kor. irodai átalány. 5. Természetbeni lakás külső és belső kerttel, melléképületekkel továbbá 6 kataszteri hold föld. 6. Mellékmunkálatok, háborús és egyéb drágasági segélyek. Felhívom mindazokat akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy az 1883. évi I. te. 6 §-a, illetve az 1900. évi XX. te. 3. §-ban előírt képesítésüket és eddigi alkalmaztatásukat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket 1921. évi április 20-ig hozzám annál is inkább nyújtsák be, mert a később érkező kérvényeket figyelembe nem veszem. A választás napjának megállapításáról a pályázat határidejének lejárta után fogok intézkedni. Heves, 1921. március hó 31-én. Maczky György, 1—1 főszolgabíró. BOROSHORDOK újak, legerősebb tölgyfából készítve. Transport hordókat 450 K.-őrt és egyszer használt ászok- hordókat hektoliterenként 450 koronáért szállít GÄRTNER SIMON és FIA, Budapest, VII. Dohány utca 71. 1—6 Telefon : József 58—18. A Hangyában kátrány fedéllemez legolcsóbb napiárban kapható. ,_3 A Keresztény épitőszövetkezeténél (az állóul más mellett) olcsó és kitűnő minőségű deszka anyag kapható. ío— EG FI NÉPIT ISA' A Hangyában prima makói vörös hagyma kgr-ként 4.50 K.-ért kapható, n-n 4804/921. Hirdetmény. Az elsőrangú burkolaton összegyűlt, trágya és szemét árverése f. évi március 31-én megtartatván, miután a beérkezett utóajánlat a városra sokkal előnyösebb, a tanács új árverést rendel el. Határidőül f. április hó 13-ának délelőtti 9 órája Bayer Henrik v. tanácsos hivatalos helyi- | ségébe tűzetik ki, melyre az árverezni szándé- j kozók azzal hivatnak meg, hogy a jelenlegi öt ládán felül a megszüntetett öt láda vagyis tiz láda tartalma kerül árverés alá. Az árverési feltételek a közigazgatási irodában megtekinthetők. A trágya 3 évre adatik el. 2—2 Trak Géza s. k„ h. polgármester. Äprö hirdetések. Minden szó 2 korona. Äki pointer hím vizsla kutyámat fogva tartja, bocsássa szabadon, hogy hazajöhessen. Arany János- utca 23. l—l Tehénrépk eladó. Kapás-u. 14. 1—2 Kertész-utca 45. számú ház, gazdasági udvarral, nagy istálló és kerttel eladó. Megtudható Legény- egyletbe. 1-2 Szépasszony völgy-utca 4. számú ház, mely elfoglalható, szabadkézből azonnal eladó. Érdeklődés: Bethlen-utca 13. délután 3—8-ig. 1—2 Cipész tanúlók felvétetnek. Zsámbok cipész, Káp- talan-u. 2. i—2 íróasztal karosszékk^l, előszobába való nagy könyvszekrény, ruhaszekrény, új szürke öltöny, felöltő és szalonruha kistermetre 37-es és 40-es magas gallérok 40-es cipők eladók. Arany János-u. 17. 1-1 Egylovas kocsi eladó. Maklári-út 73. 1—2 Üzletrész jegyzéseket drb.-ként 105 K-val elfogad az iroda: Széchenyi-u. 10. 1—3 Zeneautomata, borpult, sörapparát és jégszekrény, továbbá, férficipők és ruhák eladók a Kaszinóban. 1 — Takarmány eladó. Kertész-u. 104/a. 1—1 25—30 szekér érett lótrágya eladó. Széchenyi- utca 43. szám. l—\ Keresek mindenes bejárónőt* ár nem határoz Vörösmarty-utca 31. t—2 2 gyermek mellé keresek idősebb asszonyt vagy kislányt, fizetés nem határoz. Vörösmarty-utca 31. 1-2 Nagy úrilak félholdas díszkerttel a város legszebb helyén eladó. Cim a kiadóban. 1 — Bejárónői állást elvállalok. Cim a kiadóban. 1 -1 Férfiöltöny, ebédlőszékek eladók. Kiadóban megtudható. l—i Bükk faszén száraz, kicsinyben és nagyba« mélyen leszállított árban kapható. Ugyanott faszénpor nagyobb mennyiségben. Újvilág-utca 7— 1—1 Sőberll-ágy, szekrény, ebédlőkredenc, varrógép, vasmosdó eladó. Bornemisza-u. 6. 1—2 Borszivőcső, 4 centiméter belvilágú, 2 25 méter hosszú eladó. Értekezés: Ruzsiri bőrkereskedésében 2-3 2 fa ágy eladó. Kapás-u. 8. 2 3 Fehér orosz prém nyulak kaphatók. Cim a kiadóban. 2—2 Kerékgyártó segédek, úgyszintén kovács, kocsigyártó, kocsinyerges és fényező tanújók, fizetéssel felvétetnek. Szilágyi és Vidinszky kocsi gyárában. 4Tüzifa felvágva, házhoz kicsinyben is szállítva 160 K. Kertész-u. 12. *" 4—4 Aboneusek elfogadtatnak a Kaszinóba. 8 — Szőlővessző eladó. Gröber Jenőnél Eger. 3—4 Kőszén, koksz, kovácsolási és üzemi célokra, valamint apprifott tűzifa, házhoz szállítva kapható. Ungár Vilmosnál, Kertész-utca 4. 3-5 Darabos mész kapható a Kér. Építőiparosok vasút melletti raktelepén. I—1 u ....... - ............ • ----- I m 1----------------LÍJ Hevesmegyei Takarékpénztár, Eger. (Alapittatott 1846-ban.) —— Érdekközösségben a Pesti Hazai Első Takarékpénztárral. * ♦ ♦ Elfogad pénzt kamatozás végett: Betétkönyvecskére és folyószámlára, — Kölcsönt nyújt előnyös kamat mellett: Ingatlanra. Váltóra. Folyószámlára. Értékpapírra. — Äd és vesz értékpapírt, Külföldi pénzeket legmagasabb árfolyamon vásárol és külföldi átutalásokat a legelőnyösebben teljesít. — Szorosabb kapcsolatot tart fenn az alábbi vállalatokkal: Első Magyar Lakatos és Lemezárugyár r. t. — Egri Nyomda r. t. — Füzesabony és Vidéke Takarékpénztára r. t. — Egri Szövetkezett Bortermelők r. t.-a. — Egri Kereskedelmi r t. — Egri Gőzmalom r. t. — Gyöngyös-Visontai Bortermelők Szövetkezete, mint r. t. — Gyöngyösi Népbank r. t. — Tiszafüredi Takarékpénztár r. t. — Közép Tiszai hajózási és kér. r. t. — Hatvani Népbank r. t. — Eger és Vidéke Szőlősgazdáinak Szeszfőző Szövetkezete. — Hatvani Szőlőtelep ős Kereskedelmi r. t. — Egri Építőipar r. t. — Egri Város - Fejlesztő r. t, — Első Magyar Ált. Biztositó Társaság. — \ Heves város és Vidéke Takarékpénztára. — Hevesi Mezőgazdasági ős Kereskedelmi r. t. — Hevesmegyei Méhészeti r. if — Gazdasági és Iparbank r. t. Jászapáti. — Nemzetközi Borkereskedelmi r. t. Budapest. — Egri Népszövetkezet. , Hivatalos órák: Hétköznap délelőtt 9 őritől V* 1-ig. i 168 ‘488 ) Nyomatott az érseki líceumi nyorodápan.