Egri Népujság - napilap 1921/1

1921-04-06 / 76. szám

Ära 2 korona. Eger, 1921. április 6. szerda. XXVili. évi. 76. sz.

Előfizetési dijak postai szállítással; Egész és félévi előfizetést nem fogadnak el. Neaped évre 120 K. — Egp hóra 45 K, POLITIKAI NAPILAP.

Főszerkesztő: BHEZNAY IMRE. Felelősszeirkesztő: BHRSY KÁROLY dr.

Szerkesztőség; Eger, Líceum. Kiadóhivatal s Líceumi nyomda. Telefon szám 11.

A húsvéti látogatás.

Alkotmányos szempontból nem szabad a IV. Károly látogatásának politikai jelentőséget tulajdonítanunk.

A magyar király, mint király, politikai jelentőségű ténykedést csakis felelős tanácsadóinak tanácsára és azoknak alkotmányos fedezete mellett végezhet. Mikor azonban a koronás király (habár a trónról le nem mondott) uralkodói jogait a valóságban nem gyakorolja, akkor nincsenek, nem is lehetnek olyan tanácsadói, akik az ő tényeit alkotmányos felelősségükkel fedeznék. Ennélfogva s ebben a helyzetben az ő tényeit csak a magánember cselekvésének kell tekintenünk, amelyekért a felelősséget csakis ő maga, a saját személyében viseli. Az ilyen magáncselekménynek pedig se politikai jelentősége, se politikai következménye nem lehet.

Nem lehet tehát jogosan felelőssé tenni a mai magyar kormányt, vagy annak bármely tagját azért, hogy IV. Károly királynak kedve támadt Budára jönni, inert a mai magyar kormány nem IV. Károly király kormánya, nem az ő'alkotmányos tanácsadója s nem is- felelős a király tényeiért.

A magyar kormány a leghatározottabban kijelentette, hogy neki a király utazásáról tudomása nem volt. Ezt a kijelentést készek vagyunk minden fönntartás nélkül a legkomolyabban elhinni, mert meg vagyunk győződve arról, hogy kormányunk : ha előzetesen tudott volna

őfelségének erről a szándékáról, bizonyára minden lehetőt elkövet ennek az utazásnak megakadályozására.

Politikailag ugyanis a mostani időpont legkevésbbé sem alkalmas arra, hogy IV. Károly Magyarországot meglátogassa. Hiszen ez a látogatás, ha egész magánjellegűnek tekintjük is mi, alkalmat adhat, olyan politikai magyarázatokra, amelyek éppen a jelenlegi kormány politikai céljait veszélyeztetnék.

Ezért sem lehet föltételezni a magyar, kormányról, hogy ehhez a látogatáshoz, ha előbb megkérdezik, hozzájárult volna; nem is lehet föltételeznünk, hogy a magyar kormány, ha elébb értesül róla, azt meg nem gátolta volna.

Egyébként a IV. Károly személye szempontjából annyira érthetetlen ennek a látogatásán ik célja, hogy akaratlanul is arra a gondolatra kell jutnunk: vájjon nem más —. előttünk ismeretlen — tényezők hatása alatt cselekedett-e ebben az esetben a király. Nagyon valószínű az a fölfogás, hogy olyanok íanácsőlták neki ezt az utazást, akik nem jóakarói neki és nem jóakaróink nekünk. Arra számítottak, hQgy a király megjelenése Magyarországban megbontja itt a belső bókét és rendet, zavargást, fölfordulást idéz eiő. Ellentéteket támaszt emberek és pártok között. Szembe állítja a kormányzót és a királyt. Szakadást idéz elő a nemzeti hadseregben. Végül pedig ürügyet szolgáltat ellenséges

szomszédainknak, hogy fegyveresen megtámadják ósujra kirabolják Csonka-Magyar- országot.

Jusson eszünkbe, hogy alig néhány hét előtt olvastuk azokat a hivatalos nyilatkozatokat, melyekben a kis-ántánt politikusai kijelentették, hogy Károly királynak visszatérését Magyarországba ők ea- sus béllinek tekintenék. Alig hogy ezt kimondták, ime, megjelenik Magyarországban a király. Mintha megrendelték volna, hogy legyen ürügyük, jogcímük Magyar- ország fegyveres megtámadására.

Akárkik voltak azok, akik ezt tervezték s akik erre számítottak, csalódtak számításaikban.

A király eljött ugyan Magyarországba, de látogatásának sem politikai jellege, sem politikai következménye nem volt. Nem támadt zavar és fölfordulás — amint ellenségeink szerették volna. Magyarország kormányzója és Magyarország koronás királya nem törtek egymás ellen, mint ezt Prágában és Párisban remélték, — hanem kölcsönös tisztelettel és bizalommal beszélték meg az ország helyzetét. És mikor meggyőződött a király: az ország érdeke most szükségessé teszi azt, hogy ő az országot mielőbb hagyja el, sietve távozott. Magával vitte azonban azt a megnyugtató tudatot, hogy ez az ország nagy betegségéből a gyógyulás, az egészséges fejlődés útjára jutott.

Igenis a gyógyulás és megerősödés útjára jutottunk, de annak mégis csak az

TÁRÓ A.

Két műkedvelői előadás.

Örvendetesen induló közművelődési életünknek kedves jelensége, hogy immár két műkedvelő társaság is szorgoskodik városunkban. Föltétlenül csak örülni tudunk ennek a munkakedvnek, amely a társaságok tagjainak, valamint a közönségnek is kellemes szórakozást nyújt. Örü- lüuk különösen azért, mert két olyan ked-_ vés darabot mutattak be, mint a Rákosi Jenő Idáját és a Csíky Gergely Nagymamáját. Mindkét vígjáték tárgya, meséje, erkölcsi hangulata, nyelve--kifogástalan. Legfeljebb csak a mi helyzetünk lehetne nehéz, mert az igazság vagy egyik, vagy másik társaságnak okozhatna fájdalmat.

Szerencsénkre abban a helyzetben vagyunk, hogy holt versenyről számolhatunk be. Mindkét társaság szinte versenyen ..kívül, «hors cohcours» működött. Sokan voltak ugyan, akiknek az Idű előadása tetszett jobban s talán még többen, akik a Nagymamának adnák az elsőséget. Mi úgy vagyunk, hogy mindig azt tartjuk sikerültebbnek, amelyikről éppen gondolkozunk. S valóban, ha mutatkozik is nagyobb siker a Csíky darabjának javára: az inkább onnét van, hogy ebben több az eleven komikum, változatosabb a cselekmény, gyorsabban perdülnek a helyzet- komikumra épített jelenetek. Az Ida viszont nehezebben játszható s a . jellemek (pld. Mimi, Gondos) nem élezhetők ki annyira, mint például (Szerafin, Tódorka, Koszta, Örkényi Vilmos) a Nagymamában.

A nemes versenyből, amellyel a két- kót előadásra készültek, csak a közönségnek "volt haszna. A rendezők: Hevesi Gusz- távné és a Nagymamánál Bárdoss József dr. — igazán büszkék lehetnek társulatukra is, meg a pompás, ízléses színpadra is, aminőknek látásához nem igen szoktunk Egérben.

Büszkék lehetnek a társulatukra, mert valóban színjátszást mutattak be, nem — komédiázást. A valódi színjátszás ugyanis azt az illúziót kelti a nézőben, hogy nem játék, ami előtte folyik, hanem a való élet egy darabkája; nem szinósz mozog előtte,• hanem az életnek egyik alakja. Olyannak kell lennie ennek a színjátszásnak, hogy a szereplőn ne lehessen észrevenni a já- tékra-törekvést. Minden személynek úgy kell mozognia, hogy az a tudat látszódjék róla: ón most wem játszom ...

Nos, ki merné mondani, hogy: Vra- tarics Klárika (Mimiké), Forster Tiborné (Gogánfay grófné), Búzás Endre (Öreglaky), Bariss Dezső (Andor gróf) és — last not least — Hevesi Gusztávné az Idában; vagy: Ringelhann Bóláné (Szerénáigrófné),

Jászberényi Kató fMárt.at Nnnn T.áavl/i

(Koszta) Fógel Antal (Kálmán), Berin- key Attiláné (Galambosnó) stb. nem úgy játszottak, mint ha az életben mozognának. Hiszen semmi tettetés, semmi alakoskodás nem volt rajtuk. Minden szó, minden hangsúly, minden legkisebb mozdulat a megtestesült természetesség mindegyiküknél.

És ha mi nem soroztuk ide Lestál Annát (Szerafin) és Lestál Miklóst (Tódorka) — a Nagymamában s Maczky Gé- zánót (Bella) és Bartha Bélát (Gondos űr) — az Idában: ennek az oka az, hogy ezek az alakok az irók terve szerint is — túlzottak egy kissé. Karrikaturaszerűek, hogy annál jobban hassanak, hogy annál több kacajt keltsenek. És ha ilyen szemüvegen nézzük ezeket a szereplőket, a legteljesebb elismerés hangján kel! róluk szólanunk, amint hogy nyílt szilien is sok tafisot kaptak.

Itt le kell szögeznünk, egy igen-igen nagy igazságot; azt, hogy a siker nincs mindig egyenes arányban a szerep nagyságával. Műkedvelőink pedig legtöbbnyire abba a hibába esnek, hogy holmi epizódszerepre nem szívesen vállalkoznak. Azt hiszik, hogy csak a nagyobb szerepekben lehet diadalt aratni. Hogy ez nem igaz ; hogy a kicsiny, sőt még a legkisebb szerepekben is nagyon pompásan lehet érvényesülni, azt éppen ezek a műkedvelői előadások is igazolják. Az Idában például:

Tlnnlro /'Fin /4 att<m XT«í « ^ « \ 71JT-----------1-------