Egri Népujság - napilap 1920
1920-09-08 / 206. szám
1 2 A Kúria uj elnöke. A kormányzó az igazságügyminiszter előterjesztésére dr. Tőry Gusztáv titkos tanácsos, nyug. igazságügyminisztert kinevezte a m. kir. Kúria elnökévé. A szinügyi bizottság minden csütörtökön délelőtt 11 órakor ülésezik a bizottsági előadó hivatalos helyiségében. Uj törvények. A hivatalos lap szombati száma közli az 1920. évi XX. törvénycikket a kir. itélőbirák és a kir. ügyészek státusáról, az 1920. évi XXI. törvénycikket az egyes külálla- mokkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyaink ideiglenes rendezéséről, az 1920. évi XXII. törvénycikket a vámokra vonatkozó ideiglenes rendelkezésekről s az 1920. évi XX11I. törvénycikket a több egyenesadóra és a közadók kezelésére vonatkozó törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről. Erdőőri és vadőri szakvizsga. Az erdőőri és vadőri szakvizsgák 1920. évi okt. 18-án s az erre következő napokon Budapesten, Miskolcon és Szombathelyen fognak megtartatni. A vizsgát letenni óhajtók kérvényeiket szept. 30-ig ahhoz a kir. erdőfelügyelőséghez nyújtsák be, amelynek székhelyén vizsgát tenni kivánnak. Kivételesen azok is vizsgázhatnak, akiknek a gyakorlati szolgálata a három évet nem éri el, ha igazolják, hogy a gyakorlati szolgálatban mutatkozó hiány — mely azonban egy évet meg nem haladhat — önhibájukon kívül valamely, a háborúval kapcsolatos méltánylást érdemlő ok következtében állott elő. A búza kiőrlési aránya. Kormányrendelet a búza kiőrlési arányának átlagát 75 kilóra szállította le. Ennélfogva a megállapított 500 koronás térítési ár ezentúl 75 kilos búzára Vonatkozik. Persze a súlyosabb vagy könnyebb gabonáért megfelelő többlet, illetőleg levonás jár. Az uj lisztárak hétfőtől kezdve kilónkint a következők: finom tésztaliszt, v. búzadara 42, főzőliszt 11, búzaliszt, árpaliszt, vagy tengeriliszt 2.50 K. Ezek az árak papírzacskó nélkül értendők. A papírzacskóért kilónkint 40 fillért kell fizetni. Eljegyzés. Bayzáth Ilonkát eljegyezte dr. Tóth Tamás Szolnokról. A Movenál műtrágya rendelhető. Szives tudomásra hozzuk, hogy nagyobb mennyiségű csontliszt, szuperfoszfát műtrágyát szerezhetünk. Miután műtrágyát ma igen nehéz beszerezni, úgy véljük, hogy annak forgalomba való hozatalával a gazdaközónségnek igen nagy szolgálatot tehetünk. Ezen 16% műtrágyát kötelezettség nélkül ajánljuk ,100 kilogrammonként 460 korona ab. budapesti Áruforgalmi r.-t. raktár zsákostól, mielőbbi szállításra és kérjük megrendelésüket f. hó 15-ig a hivatalos helyiségünkbe (érseki palota II. emelet) a hivatalos órák alatt juttatni. Megjegyezzük, hogy a műtrágyát csak teljes vaggon rakományban szállíthatunk úgy, hogy esetenként több gazda is összeállhat egy vaggon megvételére. A főosztály gazdasági osztálya. Dr. Erlach Sándor egri ügyvéd tudatja, hogy a háború által megszakított ügyvédi gyakorlatát újból megkezdette. 2—3 A Royalban szerdán és csütörtökön nagy fantasztikus film a 2019-i esztendő kerül bemutatóra. A darab a jövő légi harcokat tárja elénk nagy bravúrokkal, amelyek még a legnyugodtabb idegzetű embert is felizgatják. Szombat és vasárnap a »Büntanya titka« nagy detektiv dráma. Az előadások kezdete pontosan 8 órakor. Jegyek egész nap a moziban kaphatók. A MOVE Képzőművészeti Osztálya folyó évi szeptember hó 15-ével két szabadiskolát nyit. 1. Egy képzőművészetit, a műkedvelő festők részére, melynek tananyaga csendélet, tájkép, in- terieur és figurális rajz, festés és mintázás. 2. Egy iparművészetit, mely az iparosok és műkedvelő iparművészek oktatására szolgál. Tananyaga: l. Építészet. Kisebb épületek, épületrészek, sir- jmlékek, kutak, kapuk, emléktáblák stb. tervemse. (Kőművesek, kőfaragók, ácsok szakmája). 2. Berendezés. Bútorok, szőnyegek, függönyök, teátok, vázák, lámpák, stb. tervezése. (Asztalosok, kárpitosok, faszobrászok szakmája). 3. Diszlet- festés. Köz- és magánépületek belső díszítése. Szobafestők, tapétázók szakmája). 4. Grafika. 3etüirás, plakátok, könyvek, nyomtatványok, do- jozok stb. tervezése. (Cimfestők, könyvkötők, íyomdászok szakmája). A tanerők a helybeli okleveles rajztanárok KG KI aEJ‘K>AG. és festőművészek. A tanítási idő hetenkint háromszor két óra, megállapodás szerinti időben. Tan- dij havonkint 100 (egyszáz) korona. Anyagról a növendékek tartoznak gondoskodni. Jelentkezni lehet szeptember 12.-ig a Keresztény Sajtószövetkezet Propaganda üzletében. (Kállay Zoltán-utca). További intézkedések hirlapilag közöltéinek. A főosztály elnöksége. A közszolgálati alkalmazottak és nyugdíjasok kölcsöne. A pénzügyminiszter rendelete értelmében a Pénzintézeti Központ a közszolgálati alkalmazottaknak és nyugdíjasoknak meghatározott feltételek mellett törlesztéses kölcsönt nyújt. A törlesztésre levonható összeg — a lakbért nem számítva — 2400 K-t meg nem haladó illetménynél 10°/o, 3900 K-ig 29%, ezen felül 30%'. Á törlesztés időtartama rendszerint 180 hónap, tehát kölcsön csak azoknak adható, kiknek valószínű szolgálati ideje, illetőleg élettartama még legalább 15 évre becsülhető. A kölcsön kamatja 5.5%. A törlesztés a folyósítást követő második hónappal kezdődik, kivételes esetben legfeljebb három évre kitolható. Nem kaphat kölcsönt az, aki fegyelmi vizsgálat vagy eljárás alatt áll, továbbá, akiknek állomáshelye 1918. nov. elsején Magyarország olyan területrészén volt, amely területrész nem áll magyar köz- igazgatás alatt. Harry Piel-film az Urániában. Ma három előadáson egy zseniális kalandor izgalmas kalandjai: »A nagy ismeretlen«, kerül műsorra, melynek főszerepét Harry Piel, a közönség előtt már ismert nagy művész játsza. Holnap két sláger: «Zárt ajtók mögött« filmjáték főszerepét Lotte Neumann alakítja és egy három felvonásos bohózat: »A nevető férj«. Pénteken egy nagy szicíliai tragédia: «Jettatore« a cenzúra rendelet értelmében csak 16 éven felülieknek. — Jegyek előre válthatók a Mozitőzsdében. Az előadások fél 5, fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. Elveszett drótszőrű kölyök foxterrier kan kutya a fej mindkét oldalán sárgás-fekete, a test jobb oldalán fekete folttal. Megtaláló jutalomban részesül. Szvorényi-utca 22. 1—3 Ä hatvan II. negyed róm. kath. olvasókör szept. 12.-én Szvorényi-u. 24. Bihary ház udvarán tánczmu- latságot rendez, d. u. 3 órától éjiéi 12 óráig Személyjegy 10 kor. Kedvezőtlen idő esetén az olvasókör nagytermében fog megtartatni. Elnökség. Színház. Műsor: Szerdán, 8-án, bérletszünet. Médi, operette. Csütörtökön, 9-én, bérlet 8. szám. Ocskay brigadéros, szinmü. Péntek, 10-én, bérletszünet. Százszorszép, operette-ujdonság, először. Szombat, ll-én, bérlet 9. szám. Százszorszép, operette. Vasárnap, 12-én, bérletszünet. Tolonc, Tóth Ede népszínműve. Tegnapi számunkban emlitettük azokat a pénzügyi nehézségeket, melyekkel a színészetnek városunkban meg kell küzdenie. Nem a színészek feje fáj nekünk, hanem a színészet nívóját féltjük. Tudnunk kell ugyanis, hogy a színtársulatok általában, igy az egri is, konzorcialis alapon vannak szervezkedve. Vagyis a tiszta nyereségen osztoznak a tagok bizonyos pontszám szerint. Jelenleg például a heti tiszta nyereséget 1300 részre osztják fel s ebből az első rendű színészek kapnak 30 usque 50 részt, a statiszták 15 — 20 részt, vagyis pontot. Ha jól megy a szinház, akkor szívesen szerződnek a jó erők a társulathoz, ellenkező esetben másfelé keresnek szerződtetést. Már most tegyünk egy kis számítást: A Lili operette előadása 2959 K brutto bevételt hozott, a kiadás volt 2746 K, maradt a társulatnak 212 K tiszta jövedelem. Ezt kellett 1300 részre felosztani! A Három a Kis Leány előadására meg épen 63 K-t ráfizetett a társulat. Hogy miért ilyen nagy a regie, annak megokolásaképpen legyen elég csak egy tételre rámutatnunk: Az elmúlt héten csak a villanyszámla 2300 K-t tett ki! Ezen a helyzeten mindenesetre segitenünk kell. Nem követünk el indiszkréciót, ha eláruljuk, hogy a társulat tagjai előlegekből tengődnek s a szerződtetendő fővárosi erők (Bánffy Annie, Karácsonyi Ily, Kecskés 11a, Deák Vilmos) félnek Egertől. A helyárak emelése nem biztos orvosság, mert a szerény jövedelmű tisztviselőket elriasztja a színházból, ámbár mérsékelt helyáremelés mégis indokoltnak látszik. Le kell szállítanunk a tulmagas vigalmi adót, be kell hozni az ünnep- és vasárnap délutáni előadásokat, ami azt jelenti, hogy legalább is este 6 órakor villanyt kell szolgáltatnia a gyárnak. Ez mindössze egy órai különbség. A múlt évben délután 4 órakor kaptunk áramot vasárnap a mozi miatt. A szinház is megérdemel egy órát! Az iskolák vzzetőségei a színigazgatóval egyetértésben hetenként 2-3-szor rendezzenek ifjúsági előadásokat, végül pedig az egri közönség tanulja meg értékelni a művészetet! Mert, hiába szorítja a sajtó a színészetet a művészi irányba, ha a közönségnek nem kellenek a nemes veretű darabok. A Bánk Bán-t Budapesten 17 ember nézte végig, a Három a kis Lány-\> ezt a discrét, bájos, finom muzsikáju operettet, üres ház előtt játszották hétfőn este Egerben. Az nem lehet kifogás, hogy ezt a darabot már adták. A jó darab, a súlyos muzsika többszöri hallás után lesz sajátunkká, csak többszöri perceptio után tudunk a darab szépségeibe hatolni. Joggal tehette az Igazgató a szemrehányást: Bírálja el a sajtó, circusz, csinadratta, trikó kell-e Egernek, vagy — művészet! A bírálattal várunk. Reméljük a legjobbat. Közgazdaság. Piaci árak. A nagy bőség ellenére, ami a piacon észlelhető, az árak szigorúan a régi magasságban tartanak. A zöldségtől, paradicsomtól nem tud lépni az ember, mégis épenugy 1 kor. két csomó zöldség és 80 fillér a paradicsom, mint eddig. A dinnyét a vidéken úgyszólván ingyen adják, nálunk kilónkint 2 korona. A gyümölcsárak is a régiek. Téli alma 1 drb. 1 kor., őszibarack 1 kg. 6—7, szőlő 8—10, körte 6 — 8, dió 4 drb. 1, citrom darabja 3 K. Burgonya kilónkint 4, hagyma 3—4, paprika 6 drb 1 K. A baromfipiacon nem hogy esést tapasztalnánk, de határozott áremelkedésről lehet beszélni. Hízott liba 5—600, 1 pár csirke 70, holott Mezőkövesden pl. 40 K. A hús árak az Arvizsgáló bizottság által megállapított nívón maradtak, sőt a juhhus a maximális árnál olcsóbb is. Marhahús 64, sertés 73, borjú 56, juh 46—48 K. A bor kivitele tudvalévőén ez idő szerint nincs engedélyhez kötve. A pénzügyminiszter rendelete pedig leszállítja a kiviteli illetéket okt. 31-ig egy, nov. 30-ig pedig másfél koronára li- terenkint. TÁRCZA. Bismarck. — Politikai tanulmány. — Irta: Babocsay Sándor. De azt meg kell hagyni, hogy II. Vilmos is teljesen korrekt viselte magát, mert Bismarck minden rendelkezése előtt meghajolt. Bismarckot, akit a magukat tudósoknak tartott diplomaták vadon felnőtt autoditakta ál- lamférfiunak neveztek, sokan rettenthetlen autokratának hitték. Pedig ő nein volt az. A megfelelő demokratikus és szociális érzék is megvolt benne. Épen ezért tiltakozott, hogy Schwerin gróf azt a mondását: Macht geht vor Recht, neki tulajdonítsák. A dolgok mélyébe be nem látók szemére is hányták autokratikus önkénykedő hajlamát. Hát azt akarják — feleli erre — hogy olyan legyek mint a minden kereskedelmi tudás nélkül való, a bankárságba örökösödés utján csak úgy belecseppent egyik Rothschild, aki, amikor kérdezték, hogy mi a véleménye egyik amerikai értékpapírról, oda fordult titkárjához és kérdi tőle: Mayer ur, mi az én véleményem ezen papírokról. Pedig benne erős demokratikus érzés volt, ami olyan heroikus módon is megnyilatkozott, amikor kijelentette, hogy mindnyáan a néphez tartozunk, még maga a császár is. Szociális, természetesen helyes és okos szociális felfogását igazolja nem csak az általa állítólag kijelentett az a bizonyos szociális olajcsepp, mellyel az állam szekerének tengelyét meg kell