Egri Népujság - napilap 1920
1920-09-08 / 206. szám
EGRI NÉPÚJSÁG. 3 kenni, hanem az a kijelentése is, mely szerint a szocialisták túlzó követeléseiknek ellen kell állani, de a munkások minden jogos kívánságát teljesíteni kell. — Ebben a kérdésben ez az igazi helyes felfogás. Bismarckot -— amint Kossuth Lajosról is megállapították — mérséklet, megfontolt, nyugodt, filozofikus felfogás is jellemzi. Gambettá- hoz a békealkudozás alkalmával Így szólott: gyújtsunk rá, hogy higgadtságunkat és békeszerete- tünket el ne veszitsük. A közönségesen kemény, zord embernek tartott, vas kancellárnak nevezett Bismarckban a jó szív és kedélyesség is sokszor megnyilatkozott. Wrangel tábornok (eredeti, hogy épen most, 1920. év ősz elején a bolsevistákat szorongató és személyében politikai viharokat jelző tábornok neve is Wrangel) Bismarckkal, még mint fiatal férfiúval összeütközésbe került. Wrangel : Édes fiam, te csak nem tudsz felejteni. Bismarck: Soha. Wrangel: Hát megbocsátani? Bismarck: Tiszta szívből, kezet fog vele és megöleli. Páris elfoglalása alkalmával látja, hogy a németek vernek egy franciát. Miért veritek azt az embert? Mert szidta a németeket. Francia: Kern a németeket szidtam, hanem Bismarckot, u! Hagyjátok futni, hiszen ezt nála különb emberek is megteszik. (Vége. köv.) ORSZÁG - VILÁG. A lengyel-orosz háború. Wrangel tábornok elfoglalta Odesszát. A rigai tárgyalások. (Bécs). Wrangel tábornok csapatai átkeltek a Dnyeszteren és elfoglalták Odessza városát. Wrangel tábornok csapatai erős ellenoffenzivát intéztek a görög csapatok ellen, s fényes sikereket arattak. (Varsó). Budienynek sikerült seregét átvezetni a Búgon. Lembergnél a bolsevikiek kisebb harcok között vonulnak vissza. (Riga). Az orosz-lengyel tárgyalások megkezdését 9.-éré tervezik. A szovjet kormány néhány feltételt tűzött ki, melyet a lett kormány elfogadott. Ezek között van az orosz delegátusok immunitása s a siífre táviratokkal való érintkezés szabadsága. (Varsó). A minisztertanács tegnap megállapította azokat a feltételeket, melyeket a lengyelek az orosz békedelegáció elé fognak terjeszteni. Hir szerint a feltételek ultimátum jellegűek és olyanok, hogy más feltételek alapján a lengyel delegáció nem fog tárgyalni. Külpolitikai hírek. Magyarország és Románia. Nyugtalanság Prágában. Nem fegyverzik le Magyarországot. Benes kitüntetése. A nemzetközi pénzügyi konferencia. (Bpest) A Nemzeti Sajtótudósitó munkatársa a magyarromán tárgyalásokról illetékes helyen a következő információt szerezte: Magyarország és Románia között folyó tárgyalásokról ma még részletesen nyilatkozni nem lehet. Fontos, hogy Románia nem járult hozzá Benes cseh külügyminiszter tervéhez, s nem lépett be a kisáníántba. joffre francia generálmisszimus legutóbbi bukaresti látogatása alkalmával meggyőződött arról, hogy Románia nagy hajlandóságot mutat a magyar kormánnyal való megegyezésre. A tárgyalásokon szóban forog Magyarország területi integritása, s előtérben a Bethlen István gróf által a békekonferencia elé terjesztett javaslat: az autonom Erdély áll. (Bécs.) Joffre francia generálmisszimus belgrádi és bukaresti útja Prágában nagy nyugtalanságot keltett. Franciaország balkáni politikája, mely szerint keleten az oroszok ellen a Balkánt akarja fegyverbe állítani, Csehország elszigetelését jelenti. A csehek biztos értesülése szerint az ántánthatalmak visszautasították a kisántántnak Magyarország lefegyrerezésére vonatkozó előterjesztését. (Prága.) Sándor régensherceg Benes cseh külügyminiszternek az I. osztályú fehérsas érdemrendet adományozta. (London.) A nemzetközi pénzügyi konferen- :iára, mely f. hó 24-én veszi kezdetét, Magyar- Drszág is meghívást kapott. Az Ébredő Magyarok. Tegnap tartotta neg Szmrecsányi György elnöklésével az Ébredő Magyarok Egyesülete II. országos kongresszusát, nelyen Kmosskó Mihály egyetemi tanár értékes jlőadást tartott a zsidókérdésről. A belpolitika hírei. Minisztertanács. A közélelmezési miniszter szemleutja. (Bpest.) A kormány tagjai tegnap Rubinek Gyula miniszter- elnök helyettes elnöklésével minisztertanácsot tartottak. (Sopron). Vass József közélelmezési miniszter a Gabonagyüjtés Orsz. Kormánybiztosságának, az Áruforgalmi r.-t.-nak és a hadseregnek több képviselőjével Sopronba érkezett, ahol résztvett a városházán tartott közélelmezési értekezleten. Az értekezleten a gabona- és lisztellátás, valamint a gabonacsempészés tárgyában fontos tanácskozásokat folytattak. Igazgató ■ Radii Károly. 11392/920. Hirdetmény. Eger város képviselőtestületének 9844. közgy. 364/1920. számú véghatározata alapján Egerváros tanácsa közhírré teszi, hogy Egerváros határában lévő Eger patakban a halászati jogot — a marhavágóhid telkén keresztül folyó részlet és a kis zugiótól a kő» hidig eső rész kivételével, mely külön adatik bérbe — az 1888. XIX. te. alapján f. évi október hó 1-től kezdődő hat (6) évre nyilvános árverés utján bérbeadja. Hz árverés határidejéül f. szeptember hó 18-ának délelőtti 10 órája Eger város kistanácstermében kitüzetik s arra az árverelni kívánók azzal hivatnak meg, hogy a bérletbe csakis Egerváros képviselőtestületének jóváhagyása után léphetnek. Eger, 1920. szept. 3-án tartott tanács ülésből. 1—1 H. polgármester távol: Barthos v. tan. Törökfő utca 2. sz. (Dubniczky-féle ház) asztalos műhelyt nyitottunk, készítünk megrendelésre mübútorokat a legmodernebb kivitelben, raktáron tartunk saját készítésű festett bútorokat, mindenféle bútor és épület munkákat elvállalunk s javításokat jutányos áron eszközlünk. Tisztelettel Mathéser József és Társa. 4—4 műbútor asztalosok. Saját készítésű egyszerű és műbu- torok: ebédlő, háló, férfi és női szoba, továbbá iroda és konyha berendezések állandóan kaphatók Paulovits asztalosárú gyár MAKLÁRI ÚT 5. Ugyanott tanulók felvétetnek. Középiskolát végzettek előnyben. 2—12 Hirdetmény. Értesítjük az Eger és vidéke gyümölcstermelő közönséget, hogy érett szilvát bármely mennyiségben átveszünk a vasút mellett lévő telepünkön. Eger és Vidéke Szőlősgazdáinak Ggümölcsértékesitö és Központi Szeszfőző Szövetkezete. 10- EGER. Hirdetmény. Értesítjük Eger város gazdaközönségét, hogy f. év szeptember hó 1-től kezdődőleg a kifőzött szilvacefrét mely sertések etetésére kiválóan alkalmas métermázsánként 1 koronáért bocsátjuk rendelkezésükre vasút mellett lévő telepünkön. Előjegyzéseket már most elfogadunk. Eger és Vidéke Szőlősgazdáinak Ggümölcsértékesitö és Központi Szeszfőző Szövetkezete. 5- EGER. Mustot szőlőt legmagasabb napi árban vesz, hordókat kölcsönöz Egri szőlőművelési részénytársaság Pincék : Árnyékszala 5. Értekezni Agrártakarékpénztár 3— részvénytársaságnál. Szülők Figyelmébe!!! Beiratáshoz leányka, fiú és gyermek CIPŐK valamint Női és Férfi CIPŐK harisnyák legolcsóbban beszerezhetők »Turul« cipőraktár. 8—8 Eger, Fő-utca. megrendelőimet s a n. é. közönséget, hogy Zseb-köz 3. alatti Hájek-féle czipész műhelyt kivettem. Új cipőket, javításokat a legjobb anyagból szakszerűen és olcsón készítek. Mértékvételre házhoz megyek. Kérem a n. é. közönség pártfogását kiváló tiszte1^1 Balázs Jenő 4-4 cipészmester Eger. Zsebköz 3. Értesítem A HEVESMEGYEI HITELBANK ó bort és mustot készpénz fizetés mellett legmagasabb napi árakon vásárol. Termés beszállításához hordókat díjmentesen kölcsönzünk. Bejelentések megtehetők a Hevesmeggei Hitelbank bankhelyiségében Széchenyi utca 9. sz. a. — továbbá pincéinkben : Sipköz 4. (volt Nánássy féle) és Csiky Sándor u. (volt Kállay Zoltán féle.). 1—3 Nagy mennyiségű kész férfi, fiú és gyermek ruhák, férfi és gyermek felöltők. Női és leányka kabátok, szőrme áruk és blúz újdonságok érkeztek, amelyek árusítása meglepő olcsó árban megkezdődött. Tisztviselőknek 5% engedmény. Kardos áruház Agrár palota Főutca 4—5 Goldner Dávid és fia cég utóda. Felnémet község patak medrében bányászható sank és kavics kitermelési jogot haszonbérbe vettük. Az utalványok irodánkban Széchenyi u. 10. válthatók. Egri keresztény Épitő- 3-4 iparosok Szövetkezete. BOROSHORDÓK (ÄSZOKHORD0K is 20-90 hektoliterig) újak, használtak, minden nagyságban és menyi- ségben, elsőrendű tölgyfából készítve napi árban kaphatók GÄRTNER SIMON és FIA Budapest, VII., Doháng-utca 71. Telefon : József 38—18. 8 12 Legmodernebb kivitelű művészi fényképek készülnek Huszthy András újonnan megnyílt fényképészetében. Káptalan-utca 2. (Lyceum mellett.) Nyitva: d. e. 9—1-ig, d. u. 3—6-ig. 16— Békebeli minőségű mosó-, toilette és beretváló SZAPPAN ismét kapható Tóth Ágoston és Fiánál 2—3 Városház épület. 9-30