Egri Népujság - napilap 1920

1920-08-29 / 198. szám

2 A Hevesm. és Egervidéki jótékony Nő­egylet, mivel árvaházának működését kénytelen volt egyelőre fölfüggeszteni, házi segélyezésekkel jótékonykodik. Legutóbbi választmányi ülésén, tízezer koronánál nagyobb összeget folyósított árváknak, özvegyeknek, aggoknak. Megemlítjük itt, hogy a Magyar Gazdasszanyok Orsz. Egye­sületének cinkotai leánynevelö intézete is bezárta kapuit egy időre, mert nem képes megbirkózni a drágasággal. Pedig az 60 éves intézet volt és országos jellegű. Nincs tehát igazuk azoknak, a kik az egri árvaház ideiglenes megszüntetését ki­fogásolják, mert százezrek sem lennének elegen­dők az 1919-diki létszám (27 árva) egy évi fenn­tartásához, ruházására és iskoláztatására., Csak 10—12 árva gyermek egy évi eltartása is föl­emésztené az egész alaptőkét. Ennek elköltésére pedig nincs joga a Nőegyletnek. Az Angolkisasszonyok érseki intézeteinek (elemi, polgári, tanitónőképző, felsőkereskedelmi, leánygimnázium) igazgatósága felszólítja minden egyes tanulóját, — akár elő vannak jegyezve, akár beiratkozni szándékoznak, — hogy Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltósága fogadására gyülekezzenek iskoláikban a szokott helyen, szept. 1.-én reggel pontosan 8 órakor. Felhívás! Felkérem ama háztulajdonos ura­kat, kiknek házuk nem fekszik a Kormányzó Ur bevonulásának utmenetében, szíveskedjenek zász­lóikat elismervény ellenében Peterka kárpitos ur­nák átadni, kit a diszkapu és az állomás épület feldíszítésével megbíztunk és aki ezen díszítések­hez fogja azokat felhasználni. Csütörtökön a zász­lókat visszajuttatja. Eger, 1920. augusztus hó 28-án. H. polgármester helyett: Barthos, v. tanácsos. A róm kath. elemi iskolákban a beírá­sok aug. 30., 31-én délelőtt 8—12 óráig, és szept. 1-én délután 2—5 óráig, a javító vizsgálatok aug. 30-án délután 2—4 óráig, a magánvizsgá­latok aug. 30-án délután 4—6 óráig lesznek. Szept. 5-én reggel 8 órakor Veni Sancte, 6-án rendes tanítás. A líceumi iskolába az első két napon csak a belváros területén lakó katolikusok iratnak be; a harmadik napon, amennyiben hely marad, a külvárosiak és más vallásuak. Községi közigazgatási tanfolyam Eger­ben. A m. kir. belügyminiszter leiratot intézett a főispánkormánybiztoshoz, amelyben arról ren­delkezik, hogy Eger városa tegyen sürgős intéz­kedéseket egy, a vármegye központjában felállí­tandó jegyzői tanfolyam előfeltételeinek a meg­teremtésére. A tanfolyamnak 60 ingyenes ellátás­ban részesülő növendéke lesz, akiknek az elhe­lyezéséről maga a város gondoskodnék. A főispán kormánybiztos ebben az ügyben már tárgyalt az alispánnal és a polgármesterrel. A tanterem kér­dése nem képez akadályt, azonban az internátus- nak az előteremtése a mai lakásínségben nehéz probléma lesz. Az ide vonatkozó munkálatoknak minél hamarább be kell fejeződnie, mert a pályá­zati kérvényt a kormánybiztosságon keresztül szeptember 20-ig már a belügyminisztériumba kell felterjeszteni. A tanfolyamon illetve az alapítványi helyekre pályázók közűi elsősorban azok jönnek tekintetbe, akiket a világháború alatt teljesített katonai szolgálatuk az előrehaladásukban meg­akadályozott, vagy akiknek már hosszabb közigaz­gatási gyakorlatuk van. A létesítendő intézmény sociális fontosságát tehát már csak azért is feles- Idges hangsúlyozni, mert a miniszteri rendelkezés épen a háború által hátravetett fiatalságon akar segíteni És épen ezért merjük remélni, hogy Eger városa minden lehetőt elkövet a tanfolyam felállithatása érdekében. Felhívás. Azon szülök, akiknek 12 — 15 éves korban levő ismétlő iskolaköteles gyermekeik van­nak, kötelesek gyermekeiket a Gazdasági népis­kolába elvezetni és beíratni. Az iratkozás (Kér: tész-ut 82. sz.) f. é. aug. 30. 31 lesz. Igazgató. 2—2 Uránia. Ma a szenzációs amerikai kalandor­film, Miss American második része: »Szemtől- szembe« hat felvonásban kerül műsorra. A párat­lanul izgalmas kalandordráma főszerepét Vernon Castle, Amerika legnépszerűbb művésznője játsza. Holnap a cenzúra rendelet értelmében csak 16 éven felüliek részére: »Mámortanya« (A bűn her­cegnője) egy szép kalandomő szerelmi csábításai, főszerepét Fabienne Fabsége alakitja. Az előadá­sok hétköznapokon 1U 7 és */* 9, vasárnap és ünnepnapokon ya5, y27 és x/29 órakor kezdőd­nek. Jegyek előre válthatók a Mozitőzsdében. EGRI NÉPIT5-ÁG. Jelentkezzék az Irgalmasok férfi kórházá­ban az a két vadász, akik vasárnap délután a Tö- viskes-völgyben tanúi voltak annak, hogy egy úriembert a kocsiról lelöktek. 1—4 Beiratás Gáspárdy Katinka államilag vizs­gált, városilag segélyezett zeneiskolájába szept. elsejétől naponta. Előkészít és vizsgára készít az Orsz. Zeneművészeti Főiskolára és Nemzeti Zene­dére, Hegedű, Zongora és Énektanóra. Kamara­zene kurzus haladók részére. Csiky Sándor-utca 2. sz. 1—2 A cirkuszban ma este izgalmas birokver- seny. Az álarcos egri úriember előreláthatóan ki fogja csikarni a győzelmet a hivatásos birkó­zóktól. Komáromy Ödön zene- és énektanár zene­iskolájában a beiratások zongorára és énekre megkezdődtek. Akadémiai módszer mindkét tan­szakon az elemi kezdettől a magas kiművelésig. Jelentkezni lehet a zeneiskola helyiségében Deák Ferenc-utca 2. földszint, d. e. 9—12. és d. u. 3—6 óráig. „Royal“-ban vasárnap «James Morrison kalandja«. Egy szökött fegyenc izgalmas törté­nete 4 felvonásban. Az afrikai gyarmatokon élő fegyencek életét mutatja be e film. A fegyencek között van egy ártatlanul elitéit mérnök, ki vé­gig szenvedi a fegyenc élet minden nyomorúsá­gát. Egy alkalommal megszökik s a legizgalma­sabb kalandok után visszatér hazájába, hol bebi­zonyítja ártatlanságát. Ez az izgalmakkal teli kalandos film vasárnap kerül bemutatásra. Előa­dások kezdete 9 órakor. Hegedű és zongora kí­sérettel. Jegyek egész nap a moziban válthatók. Sport. Labdarugó mérkőzés Eger—Salgóbánya között F. hó 29-én, vasárnap délután 5 órakor az Érsekkertben a Move Ese Felsőmagyarország egyik legjobb csapatával, a salgótarjáni bányá­szokkal mérkőzik. Az eddig kevés szerencsével játszó egri csapat bizakodással várja erős ellen­felét és alapos a remény, hogy a közönség le­kicsinylő nemtörődömségét sikerül eloszlatni. Színház, Műsor: Vasárnap, aug. 29. János vitéz, bérletszünet. Hétfő, aug. 30. Lili, operette, Péterfy Iván bemutatkozása, bérlet 2. szám. Kedd, aug. 31. Túl a nagy Kővárion, ope­rette, bérlet 3. szám. Szerda, szept. 1. Díszelőadás. Császár és komédiás, Hevesi Sándor drámája, újdonság, itt először, bérlet 4 szám. Csütörtök, szept. 2. Ezüst sirály, operette, újdonság, itt eiőször, bérletszünet. Péntek, szept. 3. másodszor: Ezüst sirály, bérletszünet. Szombat, szept. 4. harmadszor: Ezüst sirály, bérlet 5 szám. Vasárnap, szept. 5. Falusi kis lány Pesten, Lehár-operette, bérletszünet. * Jegyek előre válthatók a hét bármely nap­jára a színházi pénztárnál. Az idény csak egy hónapos lesz. Az előadások kezdete este pontban 8 órakor. * Az uj társulat. Mint már jeleztük, a szín­társulat több uj taggal gyarapodott s a régiek közül néhányan megváltak a társulattól. A régi társulatból hiányzik Kürthy Böske, Szemere Józsa, Bakó, Szikla Szilárd és Körmendi (ki csak a bérletügyek lebonyolítása végett tartóz­kodik Egerben). Ezzel szemben több uj tag be­mutatkozása elé nézhetünk a legnagyobb érdeklő­déssel. Uj tagok: Thury Elemér drámai színész, a Nemzeti Színház tagja, mint állandó vendég, Thuray Antal hős színész, Kecskemétről, Tary Mihály baritonista Pécsről, Péterfy Iván énekes bonviván Pozsonyból, Sarlay Bertalan apa színész Székesfehérvárról, Kecskés Illy Nagyváradról, Horváth Mici Aradról, Bánífy Anni a Royal- orfeumból és Lengyel Irén naiva. Akarod, hogy országunk ismét nagy és hatalmas legyen?? Adakozz a nem­zeti hadsereg felszerelésére! TÁRCZA. Bismarck. — Politikai tanulmány. — Irta: Babocsay Sándor. Hogy Bismarck mennyire szabadkozott az ellen, miként Ausztria lekötelezettjeként látszas­sák, igazolja az a kijelentése is, hogy Ausztriá­nak 1850 - 60-ig terjedő viselkedése intelem volt neki, hogy Szentpétervár felé mindig nyitva hagy­jon egy ajtót. És ennek bizonyításául, Európa felháboro­dása ellenére is, 1887. évben megkötötte III. Sándor cárral három évre a jóakaratu semleges­séget. Bismarck politikájában mindig benne volt az Oroszországra fordított nagy figyelem. Többi között kedélyesen igy nyilatkozott: a vad elefán­tot (Oroszország) akképen szeliditik meg, hogy két szelid elefánt (Németország és Ausztria) közé fogják. Tehát Oroszországot is féken akarta tartani, de a nyugatról, esetleg délről jöhető támadással szemben keletről Oroszországot még sem akarta ellenségévé tenni. De nem úgy a nagy Vilmos császár. Aminek azután nagy nemzeti és egyéni megaláztatás és a nobilis hollandusokhoz való menekülés lett a vége. Vilmos császár anyja nyel­vén, angolul szólva: Somme one made a bungler, sombody must be hanged. Ha valaki bakot lő, valakit fel kell akasztani. Vilmos hatalmas bakot lőtt, tehát császárt (orosz) kellett gyilkolni, csá­szároknak kellett idegenbe futni és nemzeteket majdnem felakäsztgattak. Bismarck pedig még az angolokra is azt mondotta, hogy ők szeretnék ai. angolokat sze­retni, de az angolok nem hagyják magukat szeretni. Még az osztrák-magyar belső politikát is tisztábban látta és helyesebben intézte volna, mint az osztrákok. 1861. év március 13-án Schteinitzhez igy ir: Ha én osztrák császár vol­nék, azonnal átköltözködném Pestre, magyar ru­hát öltenék, magyarul beszélnék és mindent be- leszoritanék Magyarországba, amit csak lehet. Épen ezért — főleg ez időtájban — Auszt­riát csak Künstliches Bauwerk des centralisirten Schreiberregimentes-nek nevezte. Ausztria mindig félt, hogy Bismarck Auszt­ria éjszaki és nyugoti német részét Németrország- hoz akarja csatolni. Erről a beolvadásról most is sok szó esik. De akkor ez a félelem Bismarckkal szemben alaptalan volt. Jókai különben beszéli, hogy egy alkalommal Bismarckkal értekezett. Ekkor az annexióról is szó esett közöttük. Előt­tük Ausztria térképe feküdt. Bismarck egy ceru­zát tartott a kezében. Ausztriából nem kell ennyi sem, mondja Bismarck, és az irónra mutatott. Csakhogy a kedélyes Jókai megjegyzi, az a ce­ruza olyan nagy és hosszú ácsplajbász volt, amely Poroszországtól, a térképen, leért egészen Triesztig. Egyébként, hogy milyen jóakaratuan és ke­délyesen fogta fel Ausztriához való viszonyát, az kitűnik a következő elbeszéléséből is. Nem igen szoktam kártyázni. Mégis a gasteini béke megkötése előtt Bioméval kártyáztam és szándékosan vesztettem, de csak azért — mert mint mondják — a kártyánál ismerik ki az em­bert, őt tehát Blorne hazard merész embernük tartsa és ne merjen ellenkezni. Én, amint foly­tatja, ezt a vesztésséget bátran beállíthattam volna az állami költségvetésbe. Ausztriára vonatkozással még azt a merész kijelentést is megkockáztatta, hogy még Ausz­triára nézve sem lenne valami nagy szerencsét­lenség, ha Oroszország Konstantinápolyi elfoglalná. Vakmerőnek látszott akkor ez a megállapí­tás ; de ma már egészen bizonyos, hogy Ausztriá­nak a mostani sanyarú állapota nem következett volna be. Lehet, hogy ezt Bismarck úgy gondolta, miként akkor Oroszország a mindig berzenkedő szomszéd balkán népeket megfékezte volna és lehet, hogy azt is gondolta, hogyha Oroszország terjeszkedésével még tovább is akart volna ha­ladni, ennek Európa többi része, sőt Amerika és Japán is útját vágták volna. Amint a német-fran­cia háború után egy alkalommal látnoki szellem­mel úgy nyilatkozott, hogy még egy nagy európai háború lesz, de azután egész Európának össze kell fogni Oroszország ellen. A jóslat tehát részben már Í3 bevált, az utóbbi rész bekövetkezésének pedig előjelei mutatkoznak. SJFolyt. köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents