Egri Népujság - napilap 1920
1920-08-29 / 198. szám
EGRI NÉPÚJSÁG. 3 Közgazdaság. Az adógabona begyűjtése. A fejkvóta emelése. Az Áruforgalmi r. t. egri kirondeltsége már megkezdte a községekre kivetett gabona összegyűjtését. Meg kell azonban állapítani, hogy a munka nagyon nehezen halad. A gazdák mindenfelé vonakodtak a rájuk kirótt kontigenst beszolgáltatni. Várták a kibúvót. Számításuk azonban már eddig is rosszul ütött be, mert vonakodásuknak köszönhetik, hogy legújabban az egész termést zár alá helyezték. A legtöbb helyen még a bejelentést is elmulasztották, vagy ahol ez megtörtént, ott a vasúthoz való kiszállítást tagadták meg. A jövőben ilyen renitenciákat az Áruforgalmi nem tűr és ahol a gazdaközönség a legkisebb akadályt háfitja az összegyűjtés elé, katonasággal fogja a rekvirálást végrehajtani és ami a legtermészetesebb — a renitenskedők költségén. Ilyen erélyes intézkedések után remélhető, hogy az ellátatlanok kenyere csakugyan biztositva lesz, ami pedig nem 3 millió, de 5 millió kétszázezer métermázsát tesz ki — mindnyájunk örömére. Mert ebből már az következik, hogy a fejadagot felemelik és azonfelül, amit a közélelmezés ad, pótlásról senkinek nem kell gondoskodni. De legörvendetesebb az, hogy az ötmilliós kontingensből a jövő évi uj termésig az ellátatlanoknak a szükséglete teljes egészében biztosítható és az elmúlt esztendőkkel szemben jövőre még márciusban is lesz kenyér. — A gabonaforgalmat, mivel a termés már zár alatt van, teljesen az Áruforgalmi bonyolítja le és akiket a módosított gabonarendelet erre feljogosít, azok a részvény- társaságtól szerezhetik be a szükségletüket, és pedig semmiesetre sem a termelők által remélt 1500—2000 koronáért, hanem a szállítási és egyéb kisebb költségek felszámolása mellett a maximális áron. ORSZÁG VILÁG. Külpolitikai hirek. Francia csapatmozdulatok. Monarchists tárgyalások Bécsben. (Zürich.) Jól értesült körökben úgy tudják, hogy az utóbbi napokban nagy francia csapattömegeket irányítottak a megszállott területekre és Elzász- Lotharingiába. (Bécs). Windischgrätz herceg a napokban Bécsbe érkezett, ahol az osztrák monarhista vezérférfiakkal tárgyalt. Az osztrák kormány tudomást szerzett a tárgyalásokról s kiutasította a herceget Bécsből. A belpolitika hírei. A honvédelmi miniszter — képviselőjelölt. Vitézi donációk. (Budapest.) A kormányzópárt titkára Hódmezővásárhelyre érkezett s bejelentette, hogy a kormányzó dr. Emich Gusztávot Magyarország berlini követévé nevezte ki. Az ilymódon megüresedett hódmezővásárhelyi mandátumot egyhangúlag Sréter István honvédelmi miniszternek ajánlották fel, ki azt elfogadta. (Budapest). A vitézi donációk korát eleveníti fel a kormánynak a mai hivatalos lapban megjelent rendelete, mely megszabja, hogy a világháború hősei közül kik tarthatnak igényt a vitézi földekre. Legelső sorban természetesen azok jönnek számításba, kiknek arany vitézségi érem díszíti a mellét. A lengyel-orosz háború. Az oroszok vesztesége. Oroszország válasza nem kielégítő. (Varsó,) A Varsó ellen kudarcot vallott offenziva 187.000 emberébe került az oroszoknak. 102.000 fogságba jutott, 67.000 elesett illetőleg megsebesült. (London.) A moszkvai tanácskormány veszélyben látja hatalmát, ezt az utasítást adta ki, hogy a Szibériából való csapatokat összpontosítsák Minszk és Charkov között, ahonnan azután gyors menetben küldik őket Bielisztok felé. Londoni diplomáciai körök értesülése szerint az orosz kormánynak Angliához intézett válasza engedékeny ugyan, de még mindig nem kielégítő, Anglia újabb jegyzékben követelni fogja Orosz- ! ország béke feltételeinek a praecizirozását. Ugyan- I csak londoni hir szerint az Egyesült-Államokat a lengyel kormány félhivatalosan értesitette arról, | hogy a lengyelek nem fogják átlépni a versaillesi szerződésben részükre megjelölt határokat. Igazgató Radi) Károta Törökfő utca 2. sz. (Dubniczky-féle ház) asztalos műhelyt nyitottunk, készítünk megrendelésre mübútorokat a legmodernebb kivitelben, raktáron tartunk saját készítésű festett bútorokat, mindenféle bútor és épület munkákat elvállalunk s javításokat jutányos áron eszközlünk. Tisztelettel Mathéser József és Társa. 2—4 műbútor asztalosok. Értesítem a tisztelt ŐRÖLTETŐ közönséget, hogy a teljesen újonnan berendezett gőzmalmom a mai napon megkezdte működését. t_3 PHÄFF gőzmalom. BOROS HORDOK. Saját készitményű, elsőrendű erős tölgyfából minden nagyságban raktárról kaphatók. KIRÁLY JÁNOS és TSÄ Kádáripar telepe. Budapest, IX. Dandár utca 24. 4—5 (Mester utca mellett.) Értesítem a n. é. közönséget, hogy Egerben Dobó alatt Férfi és női kalap- javitó műhelyemet megnyitottam. Szives pártfogást kér Heiser Ferencz 7—8 kalapos mester. Építkezéseket dennemű építési anyagot raktáron tart az Egri Keresztény Építőiparosok Szövetkezete. Iroda : Széchenyi utca 10. Telepe : pályaudvar mellett. 5— Értesítés. utca 25. szám UJ BOROS hordók ÍOO litertől 4000 literig I-a hasitott tölgyfából azonkívül transport és ászokhordók RAKTÁRRÓL, KAPHATÓK FETS GYULÄ kádárműhelyei. Budapest, II. Szegényház utca 33. és II. Fazekas-utca 12. 2-5 Vidéki kereskedők legjobb bevásárlási helye ÄLPÄR és ÄLPÄR norlnbergi és díszműáru nagykereskedés. Budapest VII. Károly-körut 1. Telefon: J. 129—90. Állandó raktár : gallérszoritó, email bross és fátyol-csat, fésüáru, tüáru, dohányzócikkek, valamint cigarettahüvely, papir stb. 1 — 10 vmusm Végre megérkeztek a házfedő anyagok. Fazsindely, kátrányos papirlemez, műpala (eternit) hornyolt cserép, fali tégla. Ugyanott finom akós hordók Szabó József fakereskedőnél 1-3 EGERBEN. Nemzeti Kávéház és Éttermében vasárnap délelőtt Női tambura zenekar hangversenyez. Villás reggeli!!! 2-2 ZoZó erem, szappan, púder, sampon a legtökéletesebb és legkeresettebb toilette szerek. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Készíti Hunnia gyógyszertár laboratóriuma. 24—26 Budapest IX. Ráday utca 12. P3Ü BenzinPetroleum- Vashordokat Szeszszállit kölcsönben is Bächer Károlg vashordótelepe Budapest V. Arany János utca 27. sz. 2—2 Telefon 41—71. Ért faltom a n- é‘ közönséget, hogy Uj v i ^ völlUlli fehérnemű és gyermekruha termet nyitottam Szvorényi utca 22. alatt. Kérem a n. é. közönség becses pártfo^asat Sárkáng Lili és Társa. Carbid lámpák és égők valamint villamos izzólámpák. Szemüvegek és fényképészeti cikkek. LUSZTIG optikus Fő-utca 9. 2-2 BOROS hordók új és használt, bármily mennyiségben kaphatók BÖHM KÁLMÁN hordógyár r. t. Budapest, Szabolcs u. 19. Telefon 148-12 9-10