Egri Népujság - napilap 1920
1920-02-27 / 47. szám
EGRI NÉPÚJSÁG. 2 HÍREK. ■"Euer, 1920. február 26 A városi közgyűlésről szóló beszámolónkat helyszűke miatt kénytelenek vagyunk holnapi számunkban közölni. Utazás a Tiszántúlra. A menekültek, de a helybeli lakosság is nagy számmal jelentkezik naponta a tiszai átkeléshez szükséges engedélyért. Erre vonatkozólag közöljük a közönséggel, hogy szinte lehetetlenséget kíván a karhatalmi parancsnokságtól. Tiszafürednél, Kiskörénél vasúti hid nincs, a csónakok nagyrészét elvitték a románok, a többi pedig rossz. Az egy-két komp, ami meg van, fontosabb érdekek miatt polgári személy-forgalom lebonyolítására nem vállalkozhat. A fölszabadult területekkel a vasúti összeköttetést előre láthatólag körülbelül 1 hónap alatt lehet megteremteni, addig átutazási engedélyt leginkább csak hivatalos személyek kaphatnak.' Bolsevik! veszedelem Kassán. Riasztó hírek érkeznek Kassáról. E hírek szerint Kassán a bolsevikiek és a bolse- viki eszmékkel átitatott katonaság már titokban előkészítené a bolsevizmust. Ez a tünet már nyíltan is megmutatkozik. Ugyanis a legutóbbi napokban a hirek szerint katonák és bolsevikiek ötven-hat- van főből állő csoportokban járták be az utcákat és inzultálták a járókelőket. Tettleges inzultusokról, sőt lövöldözésekről is szólnak a jelentések. Csütörtökön és pénteken a lakosság annyira meg volt rémülve, hogy nem mert kimenni az utcára, Földművesek — Kisgazdák, vasárnap d. u. 4 órakor a Mária-utcai könyvtárban megbeszélés lesz a Magyar nemzeti gazdasági bank ügyében. Legyetek ott mindnyájan. 1—3 Uránia. Ma a »Makrancos feleség« négy felvonásos vígjáték, melynek főszerepe, a közönség dédelgetett kedvencének Henny Portennek kedves alakítása. Holnap: «Dráma a Karneválon«. E filmen elvonul előttünk a nizzai karnevál ünnepsége, a maga szindus pompájában. A másik jelenete e filmnek egy pazar álarcosbáli ünnepély. — Az előadások 5 és fél 8 órakor kezdődnek. ORSZÁG - VILÁG. A nemzetgyűlésit, napja. A csütörtöki ülésen nyújtotta be Thuri Béla az alkotmányosság visszaállításáról és a kormányzó hatásköréről szóló javaslatot. Lapunk zártakor gróf Andrássy és Prohászka Ottokár szólnak hozzá a javaslathoz. —- Hegyeshalmi napirend előtt kimagyarázta a tegnapi interpellációját — a tisztviselők megélhetése kérdésében. Felszólalásának eredmőnyeképen a pénzügyminiszter kijelentette, hogy a tisztviselők természetben kapják a segélyt. Az 1918. decemberi árakat a tisztviselőknek ugyan meg kell fizetni a természetbeni kiutalások után, de a mai árakhoz viszonyított különbözetet az állam fogja fedezni. Egyebet nem tehet, mert a Károlyi kormány 4800 millió, a bolsevizmus 9 milliárd, a román megszállás (nem számítva a Tiszántúlt) 50 milliárdnyi kárt okozott. Menekül a román király. Az oláhok a kiürítendő területeken hetekkel ezelőtt szigorú rendszabályokat léptettek életbe. A katonai őrségeket megbízhatóbbakkal váltották fel. A határzár annyira szigorú, hogy 8 nap óta Marosvásárhelyről semmi hir nem szivárgott ki. A múlt héten beszüntették a vasúti forgalmat — mert a csapatokat lázas sietséggel viszik át a fenyegetett besszarábia-i frontra. A román királyi család Bukarestből elmenekült az oroszoktól való félelmében — Kolozsvárra, (jó helyre jött!) Hadseregükben a fegyelem aggasztóan meglazult, a rablást közöttük megtiltani nem lehet. A kereskedelem és ipar védelmét egy tízezer főnyi u. n. szállítmány őrségre bizzák, amelynek tagjai megbízható katonaviselt emberekből fognak kikerülni. A pénz nem veszíti el értékét. A pénzügyminiszter mondotta egy koppenhágai újságírónak, hogy bár a kettős forradalom és az oláh rablás több ezer millió deficitet okozott az államháztartásnak ós a békekonferencia parancsára a régi osztrákmagyar bankókat le is kell bélyegezni, a pénzünk még sem fogja elveszíteni értékét — teljesen. Igazgató: Radii Károly. Másolat. Árverési hirdetmény. Eger r. t. város közhírré teszi, hogy a tulajdonát képező s az egri 4550 sz. tkvi betétben felvett Kis- eged dűlőben lévő kőbánya mellett elterülő 2 kataszt- rális holdnyi területet dr. Jankovics Dezső h. v. főügyész vezetése mellett f. évi február 28-án d. e. 10 órakor a városházán a főügyészi hivatalban megtartandó, nyilvános árverésen 1920. március hó 15-től kezdődő három egymásután következő évre haszonbérbe adá, az alábbi feltételek mellett. 1. Kikiáltási ár holdanként és évenként 50 korona; melyen alól az ingatlan haszonbérbe nem fog adatni. 2. Äz árverezni szándékozók kötelesek az árverés megkezdése előtt 3 évi haszonbérösszeg 10 °/o kát az árverés vezetőjénél letenni, mely összeg az árverési vevő részéről 1« évi haszonbérösszeg készpénzbe a közpéntárba óvadékként befizetendő. 3. Ä hsszonbérösszeg negyed évenként minden negyed év 1-ső hónapjának 1-ső napján fizetendő Eger város közpénztárába. 4. Haszonbérbevevő kivánatára a város haszon- bérlet tárgyát az átadás alkalmával kijelöli Eger, 1920. február hó 22-én. Trak Géza. 1—1 h. polgármester. Értesítés. Van szerencsém a m. t. cipész urak, valamint a n. é. közönség szives tudomására adni, hogy a Kiss és Barta cipőfelsőrész készitő céggel a társas viszonyt felbontván, f. évi márc. 1-én saját nevemen Kigy ó-utca 1. sz. alatt (hídnál) cipőfelsőrész készitő műhelyt nyitok, hol a mai kor igényeinek megfelelően, m. t. üzletfeleim megrendeléseit szolidan és pontosan eszközölhetem. Szives pártfogást kér. Kiváló tisztelettel Barta Sándor. A szappanmizéria megszűnik : mert eljárásom szerint a lugkő, szóda és hamuzsir nélkül lehet egy kg. zsiradékból 3—6 kg. finom habzó szappant készíteni és amellett hozzávaló anyagok pár koronáért bárhol beszerezhetők. Ä kimerítő készítési utasítást megrendelésre ajánlva 100.— K utánvéttel azonnal megküldöm. Többen is társulhatnak. Ajánlási dij és válaszbélyeg okvetlen csatolandó. Fenti eredményért teljes garanciát nyújtok. Pap vegyészeti (voltVá- radi) laboratórium, Budapest, Rákóczi-ut 59. 4-10 Hpró hirdetések. Minden szó 50 fillér. Egg drb. finom Lyoni csipke kendő eladó. Cim a kiadóhivatalban. 1—1 Kirakat és napellenző függönyök szakszerű javítását mindennemű kárpitos munkát elvállal. Lusztig Dezső Szent-János-utca 11. 1—1 Elegáns box 42-es csizma sámfával eladó. Szvo- rényi-u. 33. 1—2 Egg kis »Friedlandi« kályha eladó. Dobó-tér 2. emeleten. 1—2 Állást keresek szerény igénnyel érettségivel, hivatali jártassággal. Adóhoz, kataszterhez értek. Cim a kiadóhivatalban. 1—2 Május 1-én elfoglalható 5 szoba, üveges veranda, mosókonyhából álló házam eladó. Cim a kiadóhivatalban. 1-4 5 drb. nyolc hetes malac eladó. Arany-János- u. 27. 1-1 320 szépirodalmi könyv eladó. Cim a kiadóban. 1-3 Fehérneműt és pedig: ágy huzatot és asztalneműt vennék, hasznr latlan állapotban, azonkívül porcellán lavórt vagy mosdó készletet. Vörösmarty-utca 57. Vajda. 1—3 Saját készítményú kész cipők kaphatók a legújabb divat szerint, megrendelések pontosan és gyorsan készülnek. Kiváló tisztelettel Gaál Lajos cipész. Kaszinó-u. 3. 1—3 100 drb. »agad« karó eladó. Darvas-utca 26. 1-2 Istálló trágyát veszek minden mennyiségben ajánlatokat kérek. Mezey, postafiók 2. sz. 1-2 Egg lépcsőlétra és egy utazó kosár eladó. Ser- vita-u. 6. 1—4 Eladó egy féderes kocsi. Széchenyl-u. 25. sz. ________________________ 1-3 F ényképezőgépek: »Zeiss« »Göesz« lencsékkel, lemezek, papírok, vegyszerek és minden hozzávaló anyagok, tulhalmozott raktár miatt folyó áron alól. Lusztig optikus, Fő-utca 9. 1—3 Takarmány eladó. Pacsirta-u. 35. 1—1 Frakk mellénnyel eladó. Cím a kiadóban. 1—2 2 drb. szőlő 1540 □ öl és 2 '/a hold eladó. Tudakozódni lehet: Újvilág-utca 6. déli 12—2-ig. ________________________________________1-3 M odern új hét szobás (parguelt) úri ház • belvárosban, vízvezetékkel, diszkerttel két utcáról bejárattal minden mellékhelyiséggel május 1-én elfogható. Megbízott: Szekfú-utca 4. déli órában tárgyal. 1-3 Finczérnő, kinek kintlakása van, azonnali alkal- mazást nyer vendéglőben, Újkaszárnya-utca 1. szám. 2 méter száraz színfa 500 K.-ért eladó. Bércutca 16. 2—2 Egg szoba bútor szabad kézből eladó, tudakozódni lehet. Schvarc B. üzletében, Minorita épület alatt. 2-3 Kosztost vállalok teljes ellátásra. Cim a kiadó- hivatalban^______________________________2—2 Fektessük fölösleges pénzünket a Hangya szó vetkezet üzletrészeioe mert ez nem devalválódik, mert 5 o/° kamatot adómentesen jövedelmez és mert tagjainak vásárlásuk arányában árutéritményt ad. 3— Házat gazdasági épületekkel, udvar és kerttel bérelnék, később esetleg meg is venném. Cim a kiadóban. ~ l—S Saját készítésű bútoraimat eladnám, esetleg élelmiszerért elcserélném. Veszek nagyobb mennyiségű ó-és új bort, napi legmagasabb áron. Ozsvárt Gyula. Fő-utca 16. szám. * 1—3 Kő eladás. Az egri érsekség Demjén községben fekvő kőbányájából kapható bármilyen mennyiségben minden célra megfelelő termés kó, s megrendelésre faragott kó. Az utalványok kiváltása az Albertmajori gazdaság intézőségénél eszközölhető. 2—6 Nagy javitó műhely. Az összes rendszerű családi és iparos varrógépek állandóan nagy választékban kaphatók. író, varrógép, kerékpár, gramofon és permetező javításokat szakszerűen készít. Goldstein Dezső, Eger Alapítványi Palota. _______2—3 H anglemezek, gramofontűk, rúgók, szerkezetrészek. ifj. Balkaynál. 2—4 Választási malacok eladók. Vörösmarty-u. 3. 2-2 Használt Íróasztal, 2 hosszú asztal, satupad, üllő, vasüst, nagyobb vas-és pléh hulladék, acél és vassodreny eladó. Lejtő-utca 5. 2—2 Keresek 1—2 bútorozott szobát konyhával jobb háznál élelmiszerért vagy pénzért Cim leadandó a kiadóban. 3—4 Csiky utca 36. számú ház május elsején elfoglalható lakással eladó.______ 6—8 K eresztbúros, rövid, wieni gyártmányú zongora eladó. Megtekinthető: Kisfa!udy-utca 8. délután 3—4-ig. 3-7 Erős 42-es férficipó olcsón eladó. Cim a kiadóban. 3-3 2000 drb. százszoros gyökeres vessző eladó- Király-utca 22. 2-3 Egy ló után való igáskocsi eladó. Honvéd-u. 25 4-4 Kovács tanuló fizetéssel felvétetik. Eladó két- lovas kevéssé használt igáskocsi. Vidinszky Kálmán kovács üzletében. Maklári-ut 5. sz. 4—6 Újkaszárnya kapujával szemben lévő sarokház (4. hsz.) üzlethelyiséggel, nagy udvar, pince és kúttal eladó, vagy másik házért elcserélhető. Értekezhetni: Kilián-utca 15.____________________________4—4 Arpaszalma eladó. Arnyékszala 4. szám. 4—6 Váltós ut 8. számú ház 5 szobával, kerttel, 4 ágú pincével eladó. Értekezhetni: ifj Bóta Sándor. Hold-u. 11. 4-6 Május 1-én elfoglalható modern 5 szobás veran- dás, mellékhelyiségekkel ellátott házam eladom. Cim a kiadóban. 14— Házkőzvetltő lakása Szekfű utca 4. 1 — Házi nyúlak óriási nagy faj, himek és elválasztottak, svájezi faj kecske, kézi daráló, étkezde és konyha berendezés eladó. Fehér, Kaszinó-u. 1. 5— Egy jó házból való fiú tanulónak felvétetik. Juhász Pál fiiszerkereskedő. Maklári-ut 46. szám. 2-» (284) Nyomatott az érseki líceumi nyomdában