Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2
1919-07-22 / 7. szám
4 EGRI MUNKiS műveslegény tömegbeverődött, majd kivált közülük Onódi Ferenc s nekirontott a járőr egyik tagjának Gsank Istvánnak és kiakarta venni ennek kezéből a fegyvert. A katona figyelmeztette a legényt, hogy ne erőszakoskodjék, ez azonban nem engedett, amire Csank elsütötte fegyverét. A golyó Onódi mellébe fúródott s a legény nyomban összeesett. A súlyosan sebesült legényt nyomban beszállították az irgal- masok kórházába, ahol ápolás alá vették, de nem segíthettek rajta és nehány óra múlva meghalt. Az ügyben a városparancsnokság vizsgálatot indított, hogy vájjon Csank István jogosan használta-e a fegyverét, és hogy az esettel kapcsolatosan letartóztatott legények részeg állapotban verekedtek-e ? HÍREK. Julius 21-ike, lesz olyan nevezetes dátuma a világtörténelemnek, mint Amerika fölfedezésének napja, vagy mint a gőz mechanikai felhasználásának időpontja, mert ez a nap szétszakította, lerázta örökre, azokat a bilincseket, amelyek munkást a munkástól, proletárt a proletártól a kiilömbözö nyelvek bábeli istenverése következtében elidegenítettek egymástól Ma szerte Európában: fenn a ködös Angiidban is, lenn a napsütéses Itáliában, nyugaton ép úgy mint keleten a gépek mozdulatlanok, a mozdonyok állnak, a műhelyekben és az irodákban a munkaasztalok tétlenek. A világ proletáriátusa egyesült! Nem jelszó többé, nem puszta ige, amely rá volt nyomtatva minden szaklapra nagy vörös betűkkel és a jgomblyuk-jelvényekre szép stilizált rajzolásban — Julius 21-én —, Tanácsmagyarország négyhónapos fennállásának napján: a világ proletáriatusa, >győző* és >legyözött< egyaránt. A III. Internacionale nemzetközi forradalmi lobogóját harcos készséggel, cselekvésre elszántan meglobogtatta Páris és a többi metropolisok fehér palotái felett t A kérges tenyerek, a világ dolgozói kezet fogtak egymással és ezt a kézfogást az öt éves háború borzalmai iszonyú véráldozatai, amelyek tízmillió proletár életét rabolták el, szent megingaihatlan hitvallássá avatják fel: többé semmi ármány, semmi ravasz furfangoság nem fogja tudni ezeket a tenyereket egymástól elválasztani!.. Julius 21-ike a proletáriátus béke-ünnepe és hadüzenete. A 111. Internacionálé kibékítette és megvilágositotta az egymásra uszított, testvér-gyilkossá aljassitott pro- letáriátust és keserű kétségbeeséssel, elszánt nekilendüléssel követelik ma az entente győztes kapitálistáitól Páris, London és Róma dolgozói ■ Hagyjátok veszni az elpazarolt aranytokat és hagyjátok élni a két proletár • államot, a mi testvéreink hazáit! . - . Köszönetnyilvánítás. Nagyon köszönöm mindazoknak jóságát, kik részvétükkel mélységes fájdalmamat enyiteni óhajtották. özv. Gulyás Pálné. Értesítés. A városparancsnokság értesíti a kocsi igénylőket, hogy a kocsi rendelést mint nem ügykörébe vágó ügyet a mai nappal beszüntette. Ez irányban való megkereséseket nem fogad el a városparancsnokság. A Közrendészeti szakosztály megszűnt. Miután a vörösőrség a közrendészeti |szakosztályt átvette, a közrendészeti szakosztály megszűnt, helyette városparancsnokság működik. Minden hivatalos címzést a fenti címre kéri a városparancsnokság. Színházi jegyek árusítása. Értesítjük az elvtársakat, hogy a szinházi jegyek az aznapi előadásra előző nap délután 2—6 óráig a szinházi pénztárnál csupán szakszervezeti igazolvánnyal ellátott elvtársaknak adatnak ki és csakis egy igazolványra az igazolt családtag részére. Az aznapi előadásra a fentmaradt jegyek délelőtt 9—12-ig válthatók — igazolvány nélkül — és este 6—8 óráig a szinházi pénztárnál. Városi intéző bizottság. Nagy hangverseny az Urániában. Folyó hó 26-án szombaton este fél 9 órakor az Uránia mozgószinházban tartja Jura Ferdinánd világhírű operetténekes, a berlini udvari opera volt első tagja, a berlini konzervatórium énektanára egyetlen nagy hangversenyét. Jura énektudását, szövegkiejtését dicsérni teljesen fölösleges. Akik hallották őt a vörös estén énekelni, azok előtt nem kell dicsérni. Jura a londoni, müncheni, frankfurti, bukaresti, bécsi és a budapesti operában a legnagyobb sikereket aratta, úgy hogy külföldön mint a német Carusőt emlegetik. A hangversenyen fellép még az Egerben előnyösen ismert Kaufmann Emmy hegedűművész és tanárnő, továbbá Huszty Zoltán a vörös estékről előnyösen ismert zongoraművész is. Szóval Eger város munkássága valódi műélvezetben részesül ezen az estén. Jegyek elővételben már ma is kaphatók a falragaszokon feltüntetett helyeken. Buházati cikkek kiosztása. Az anyagelosztó J hivatal (volt kereskedelmi szakosztály) közli, hogy a napokban Egerbe érkezett ruházati cikkekre szoruló szakszervezeti tagokat a szak- szervezet bizalmi férfiai vagy vezetősége Írja össze s az igy összeirottak névjegyzékét csütörtökig nyújtsák be az anyag- elosztó hivatalba (volt főispáni hivatal). A szakszervezetek az ilyen kiutalásoknál csak a leg- méltányosabb eseteket tekintsék, mert a kiosztásra kerülő anyag csekély mennyiségű. Huskiosztás. Ma reggel a húspiacon csekély mennyiségű hús kerül eladásra. A húst a hus- jegy 4 sorának 3 számú szelvényére adják ki. A szállodai szobaigénylés. A városparancsnokság értesíti a szállodai szoba igénylőket, hogy szobakiutalást a városparancsnokság végzi. Minden megkeresés az igénylésre ide jelentendő be, hol üres szobák nyilvántartása is vezetve van. A szállótulajdonosnak utalvány nélkül szobát kiadni tilos. Városi munkástanács intéző- bizottsága szerdán délután 3 órakor a munkástanács elnökségének hivatalos helyiségében ülést tart s felkéretnek a tagok, hogy az ülésen pontosan jelenjenek meg. Uránia. >A győztesek-« című négy felvonásos színmű főszerepében a moziközönség dédelgetett kedvence, Henny Porten kedves alakítása, kerül ma műsorra. Ezt követi egy három felvonásos vig játék : »A legjobb szerep« Magda Sonja főszereplésével. Holnap Bródy Sándor színpadon is óriási sikert aratott drámája »A szerető« Fedák Sárival kerül bemutatásra. Az előadások pontosan fél 9 órakor kezdődnek. Proletárdiktatúra. '•V Rendelet. A Belügyi Népbiztosság 13 B. N. számú szerint minden olyan működő egyesület (egylet, szövetség, liga) amely nem tartozik a Szakszervezeti Tanács kötelékébe, köteles 14 napon belül működéséről, alapszabályainak bemutatása mellett a Belügyi Népbiztosság elnök osztályának jelentést tenni. A jelentést elmulasztó egyesületet a belügyi népbiztosság feloszlatja. Hevesvármegge területéről tilos az élelmiszer kivitel. Kö'zhirré teszem, hogy a Nép- gazdasági tanács közellátási főosztálya a Kormányzótanács felhatalmazása alapján Hevesvármegye egész területéről mindennemű élelmiszer kivitelt betiltott. Ezen rendelet értelmében a mai naptól kezdve az egész meyye területéről betiltom az élelmiszereknek bármiképpen — tehát kézi podgyászban való — kiszállítását is. Felszólítok tehát mindenkit, hogy a batyuzástól tartózkodjanak, mert az elszállítandó élelmiszereket — úgy a vanuti állomásokon, — mint az országutakon a vőrösőrség elkobozza és az elkobzott élelmicikkekért térítést nem fizet. Kivételt képez a három napra szolgáló utravaló készlet, mely nem esik tiltó rendelkezés alá. Vasútállomásokon kizárólag a Közélelmezési népbiztosság rendelkezés alá tartozó központok és szervek közcélokra történő élelmiszer szállítmányait veszik fel, az ilyen feladásra jogosult elvtársaktól. Eger, 1919. évi julius hó 21-én. Jackwerth Ede kormányzótanácsi biztos. Szakmozgalom. Az összes festő munkásokat felhívjuk, hogy nagyon fontos ügyben folyó hó 22-én, d. u. 6 órakor jelenjenek meg a Munkás- Otthonban. Vezetőség. A Szakszervezetek ügyeimébe 1 Az egri szakszervezetek az alább megnevezett helyeken és napokon este 6 órakor gyűléseket tartanak. A megjelenés minden tagra kötelező. Minden gyűlésen a párt- és szakszervezet képviselteti magát. Kedden. julius 22-én este 6 órakor: Építőmunkások a Munkás-Otthonban.Magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak saját helyiségükben. Szabók és famunkások a Marx-házban (volt Legényegylet). Közalkalmazottak (tanítók, postások és vasutasok is) a Városháza nagytermében. Szerdán, julius 23-án este 6‘ órakor: Biztosítási tisztviselők, Festőmunkások, Borbély- és fodrászok, Nyomdászok, Munkásbiz- tositó tisztviselők, kéményseprők az iparoskörben (magántisztv helyisége), Magyar népzenészek, Élelmezési munkások, Húsipari munkások, Pénzintézeti tisztviselők, cukrászok a Marx-ház (volt Legényegylet). Cipészek és csizmadiák, Segédmunkások, Gazdatisztek, Kertészeti és szőlőszeti alkalmazottak a Munkásotthonban. Elvtársak ! Munkások ! Nagyon fontos életbevágó dolgok kerülnek tárgyalásra ezen az értekezleten. Minden elvtárs tartsa kötelességének, hogy ottan megjelenjen. Az Országos szállodai éttermi és kávéházi alkalmazottak Egri csoportja f. hó 24-én d. e. 9 órakor saját helyiségében (Otthon kávéház épület) ülést tart, felhívjuk a t. tagokat, hogy az ügy fontosságánál fogva mindenki jelenjen meg. A vezetőség. Munkástestedzés. E. T. E (E. M. T. E ) 1919. julius 22-én délután 6 órakor az egyesület helyiségében közgyűlést tart, melynek tárgya az egyesület feloszlása lesz. A közgyűlés tekintet nélkül a megjelent tagok számára, megtartatik Egyéb fontos ügyek is tárgyaltatván, minden tag jelenjen meg. Az ETE minden tagját felhívom, hogy a náluk levő sportcikkeket és dresszeket (trikó és nadrág) ma, kedden délután 4 és 5 óra között feltétlenül adják át, mivel az egyesület a mai napon feloszlik. — Szertárnok, Felhívás. Felkérjük mindazon úszókat, kik uszóversenyünkön résztvenni óhajtanak, hogy ma délután 6 órakor jelenjenek meg az ETE körhelyiségében. Rendezőség. Színház. Grün Lili. Az operett szeries közben néha reákerül a sor egy- egy prózai műfajra is. A. nyárias Tessék szellőztetni után tegnap a már jelentősebb falysulyu Földes darabot Grün Lilit játszották. A vígjáték főszerepét Huszthy Ibolyka alakította igen kedvesen és sok természetességgel. A darab többi szereplői is tetszettek. Nyílttéri) A «Magántisztviselők» szak- szervezetével szemben használt kifejezéseimért sajnálatomat fejezem ki. tiiinsberg Ferenc. *) E rovatban közöltekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség.