Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2
1919-11-01 / 72. szám
Előfizetési dijak: Eflész évre 80 E. — Fél évre 40 K. — IkVgged évre 20 K. — Egg hóra 8 K. — Egy szám ára 50 fillér. politFkäi NÄPILÄP. Felelős szerkesztő : Barsg Károly dr. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon szám il. LEGÚJABB HÍREK. (Páris) Clemenceau azt indítványozta a legfelsőbb tanács ülésén, hogy a versaillesi haditanács a békeszerződés életbelépése után sem oszoljon szét, hanem bízzák meg mint katonai direktóriumot, melynek feladata a szerződés katonai pontjai végrehajtásának ellenőrzése legyen. A direktórium vezetője, annak létrejötte esetén Foch tábornagy lenne. (Budapest). Bartóky József nyugalmazott államtitkár ügye tegnap nyert elintézést. Ugyanis Bartóky ellen vádak merültek volt fel a kommunizmussal kapcsolatban, melyek elbírálására a minisztertanács aktív államtitkárokból álló bizottságot alakított, mely Kozmái Kun Béla igazságügyi államtitkár elnöklete alatt tegnap döntött Bartóky ügyében. A tanács semmi olyan adatot nem talált, mely a fegyelmi vétség tényálladékának megállapítására szolgálhatna s így Bartókyt a vád alól egyhangúlag felmentette. A felmentést a földmivelésügyi miniszter tudomásul vette és megerősítette, befejezve ezzel a Bartóky ügyet. Az/ államforma. «Minden állam fönmaradásának biztosítékai ugyanazok, amelyekre megalakulásakor helyezkedett . . .» «Ä nemzet fönnállásának, nagyságának és méltóságának mértéke attól a hűségtől függ, amelylyel megalakulása biztosítékaihoz ragaszkodik.» (Samassa bibornok érsek a koronázás negyvenedik évfordulóján.) Kereszténység és királyság azok az j intézmények, a melyeknek sziklaszilárd j alapjain a kialakulóban levő magyar nemzet elhelyezkedett; ezek azok a századok vérzivatarában, jő és balsorsban kipróbált alapok, amelyeken százezer honfoglaló «agyar Középeurópának 20 milliós népességű, számottevő államává küzdötte fel magát. A királyság képezi ezeréves alkotmányos életünk központját. Állami egységünknek a királyság a megtestesítője, a közrendnek és közszabadságnak a király a fenntartója, védelmezője és biztosítója. Mert a nagy szarmata síkság szittyáinak unokáin sohasem uralkodott zsarnok, vagy kényur. A nemzet mindig maga intézte sorsát, önválasztotta királyai nem egy kiskorú nép urai, hanem a nemzet első tisztviselői, a nemzeti akarat végre- i hajtói voltak. A királyi hatalom teljességét j minden királyunk a nemzet kezéből vette j át, a koronázás ünnepi aktusában a nemzet és uj királya közötti frigykötés jutott mindig symboíikus kifejezésre. A nemzet — királyi szerve által — önmagát kormányozta. A magyar jogalkotó géniusz a szent koronában látta és látja megtestesítve a «agyar államot. A szent korona képezi az összekötő kapcsot az államterület részei között, a szent korona foglalja egységbe az állami élet összes hatalmi tényezőit, a szent korona minden államhatalmi főszerv működésének kiinduló pontja és célja. Plasztikus kifejezőerővel állítják elénk a szent korona jelentőségét, a magyar alkotmány legbensőbb lényegét visszatükrözőkövetkező közjogi tételek: Minden jog forrása a nemzet. A nemzet a koronázás által ruházza át a főhatalmat a királyra. A király a szent korona feje, az országyü- lósileg egybegyült állampolgárok a szent korona tagjai s a törvényhozásban össze- ; működő országgyűlés és király együtt al- j kotják a szent korona egész testét. A közrend és .közszabadság gyönyörű harmóniája valósul meg ezeken a most vázolt alapokon. Olyan alkotmányjogi koncepció, olyan fejlett közszellem és olyan államszervező erő nyilatkozik meg és tárul elénk özekben a közjogi alapelvekben, aminek egyedül a hatalmas angol nemzet intézményeiben találjuk párját és hasonmását Ugyan melyik magyar nem érzi, hogy a királyság a magyar lélek legmélyéből fakadó s ott gyökeredző intézmény. Ugyan ki ne tudná, hogy mit jelent nekünk a királyság ősi intézménye s a politikai élet habos hullámverése fölé szíriként kimagasló koronás király inponáló alakja!? Akit nem tanított meg erre ezer év változatos története, azt megtanította az utolsó egyetlen év siralmas és sivár nyomorúsága. Még alig egy éve, hogy a legnagyobb nemzeti szerencsétlenségre spekuláló ha- zardőrök koncentrált rohama a koronát féiretolta. S ugyan mit mutat nekünk ennek az évnek a képe? A szent korona által összetartott birodalom részeire bomlott s a szent korona testének szétoperált tagjai a vérveszteségtől aléltan várják a halált, vagy — a feltámadást, A koronát ékesítő kereszt is eltűnt állami intézményeinkből. S midőn végre jön egy tisztességes kormány, amely ki meri mondani, hogy ennek az országnak kereszténynek és magyarnak kell maradnia, a pokollal is szövetkezni kész állambontó elemek ezer gáncsvetéssel és görbe machinációkkal inkább a halálba akarják dönteni, semmint kereszténynek kelljen látniok ezt a sokat szenvedett országot. A nemzet romjain is a hatalomért tülekedő pártok mintha csak szemléltetni akarnák, hogy a királyság mérséklő és kiegyenlítő működését nélkülözve, még az eddiginél is jobban emészt és pusztít minket az ősi átok: »Mint kemény kard oly kemény sziveddel, meg ne bőkülj soha ten feleddel«. Pénzeinket nem ékesíti többé király Ságunk jelvénye: a korona, de nincs is annak becsülete sem határainkon tűi, sem azokon belül. Csak szomorú sóhajjal gondolunk vissza azokra a boldog időkre, amikor a királyi főt ábrázoló aranypénz és a korona képével és mintegy garanciájával megjelenő papírpénz között nem volt értékkülönbözet. Megbecsült ba yátből és keresett szövetségesből elhanya golhatő és figyelmen kívül hagyható jelen féktelenségbe sülyed- tíink alá, s körülnézve a nagy világban csak most érezzük igazán^ hogy nemcsak rokon nőikül, de megértés és barátság nélkül is állunk a népek forgata gában, s míg a sír szélén támolygunk, résztvevő sző nem hangzik el, segítő kéz nem nyúl ki felénk sehonnan széles e világon. Fejünket és fejünkkel együtt önbizalmunkat veszítve idegen eszmékkel ős erkölcsökkel megfertőzve, anyagilag tönkrei jutva «a magyar szertenéz és nem lel ■ honját e hazában.» Minden, minden elveszett, még a becsület is! Itt az idő, hogy eszméljünk, hogy j talpra álljunk, hogy erős akarattal s férfias elhatározással ismét, a régi kipróbált i alapokra helyezkedjünk. Ne habozzunk, ne tekintgessünk szerteszét, hanem dörgő szóval kiáltsuk egyszerre mindnyájan: keresztény Magyarországot, magyar királyságot, a szent koronával megkoronázott magyar királyt aka runk. Nem türjük tovább, hogy egy hazardírozó törpe kisebbség a nyakunkra üljön i és elnémítson bennünket; nem türjük, j hogy idegen kalandorok kipróbált intéz- j ményeinket félretolják s hazánkat új esz- i mékkel való kísérletezés szerencsétlen ob- í jektumává tegyék. Magyar királyságot akarunk, amely jogilag ma is fennáll, aminthogy nem is szűnt meg egy pillanatra sem. Mert hiába hirdette ki Hock János 1918. nov. 16-án, hogy Magyarország köztársasággá alakult át, hiába szavalta el Nagy György a Károlyi kormánynak a civilizált emberiséghez intézett öblöshangű táviratát, mely szerint: «a magyar nép egyhangúan és ünnepélyes határozattal kimondotta, hogy Magyarország magát köztársaságnak nyilvánítja.» A magyar nép nem volt ott, ahol Hock János ünnepelt és Nagy György pózolt. A magyar nép az időben a pusztulásnak indúlt haza sorsán érzett mélységes fájdalomtól lesújtva és elkábűlva elhaló hangon kérdezte : ki az az ízléstelen szájhős, aki az én nevemben szaval, s ki adott neki megbízást és jogot a nagyhangú kijelentésekre ? fiát igenis! Magyarország jogilag ma is királyság, miként az volt közel egy évezreden keresztül. Sem Hock János sem Nagy György nem szerepel a magyar jogforrások között, de nem szerepel ott az a társaság sem, amelynek reprezentánsa és szócsöve gyanánt Hock János november 16-án a fenti kijelentést telte. A magyar alkotmány és az alapvető állami intézmények megváltoztatásának megvan a maga szabályszerű módja, s míg a jogszerűen arra hívatott szerv ki nem mondja ezeréves államformánk megváltoztatását, addig jogilag kiiályság vagyunk | és maradunk, még ha szentségtörő kezek ! egy időre tényleg akadályozzák is alkotmányszerű intézményeink funkcionálását. Nem Hock János, nem Nagy György, de nem is az ő társaságuk van arra hí-
