Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2
1919-09-25 / 40. szám
EGRI NÉPÚJSÁG. 2 vagy fiuk talán felakasztva lógott, vagy halálra sebzetten fetrengett valahol a határban, avagy legjobb esetben üldözött vad módjára menekült árkon-bokron keresztül, — ezeknek az asszonyoknak »jó« vacsorát kellett főzniök a »hősök« számára. Ötször annyit, mint amennyire szükség lett volna. Ezen az »elvtársak« úgy segítettek, hogy a nekik nem tetsző ételt kiöntötték, vagy egyes esetben visszaküldték a gyerekeknek. Másnap kidobolták, hogy menjen mindenki eltűntjét keresni. Kocsiszámra szedték össze a halottakat, akiket azonban nem engedtek a temetőben eltemetni, hanem jó künn, a határban, tettek közös sírba, nehogy a temetőben mindig bosz- szúért kiáltó jel legyen az a sok gyászos sírhalom. Azt is közhírré tették ugyanakkor, hogy 48 órán belül fizessen a község büntetésül »hadisarcot« : egymillió korona készpénzt, 300 darab marhát, 15 mm. zsírt, több ezer baromfit, — nem számítva azt, amit Szamuelli pribékjei saját szakállukra összeharácsoltak. És ezt az embertelen hadisarcot az őrülethez közel levő, nagyrészt csak asszonyokból és gyermekekből álló lakosság összo is hordta. Hogy mindez hová lett, az még ma is titok. Hogy eme dicső fegyvertény után a községet erősen megszállták a vörösek, -- akiket minden jóval el kellet látni, amikor még a jómódú házaknál is alig volt meg a mindennapi kenyér, — ezt talán említeni is fölösleges. A község tragikumának jellemzéséül fölemlítem : olyan békés nép lakta, hogy a háború előtt, éveken át még csak verekedés sem fordúlt elő, hacsak más falubeli legények nem virtuskodtak nagynéha. — A nagyrészt reformátusokból álló lakosság vallási felfogását, türelmét, hűen mutatja, hogy a katolikusokat »atyafiaknak« nevezik s annak is tartják a szó valódi értelmében. Különösen egy gondolaton volt a kommunizmus gyűlöletében mindenki akinek csak egy kapavágásnyi földje volt, hacsak valami mellékérdek, vagy inkább a félelem nem húzta az elvtársak táborába. Megemlítem még, mint a kommunisták annyira hangoztatott szabad vallásgyakorlatára jellemző adatot, hogy minden gyűlést vasárnap délelőtt 9 órára hívtak; össze, hogy a nép istentiszteletre el ne mehessen. S ezen a gyűlésen mindenkinek meg kellett volna jelennie, különben a szokásos forradalmi törvényszékkel fenyegették meg, amit mindenki szeretett elkerülni. Ilyen községnek kellett elviselnió Szamuelli vad hordáinak rémuralmát, a világboldogító kommunizmus »megerősödését< az »enyhe« proletár-diktatúrát. . . . Gyászt és keserű bosszúérzetet hagytak majd minden családban, akik kesergő szívvel .éneklik a zsoltározó énekét: ». . . Az ártatlanúl kimúltak vére — Bosszúért kiált Hozzád fel az égre!. . .« A fenti sorok szives közlését előre is hálásan megköszönve, maradok tek. szerkesztő úrnak hazafias tisztelője. Eger, 1919. szept. 21. B, I. bér 30-án a helybeli IV—VIII. oszt., október 1-én pedig a vidéki I—VIII. oszt. tanúlók vétetnek fel. — A javítóvizsgálato kát szept. 26-án (pénteken) d. e. 8 órakor tartják. Köszönetnyilvánítás. Mindazon isme- roseinkek és rokonainknak, kik felejthetetlen jó férjem, illetve szeretett édes jó apánk temetésén való megjelenésükkel és részvét nyilvánításukkal nagy fájdalmunkat enyhítették, ez utón mond köszönetét özv Reiss Dánielné és családja. Rz egri állami főreáliskola igazgatósága felhívja az intézet volt V—VII. osztályú növendékeit, hogy folyó hó 27-én (szombaton) reggel 8 órakor teljes számban (tehát a volt vörös katonák is) jelenjenek meg az intézetben. j_2 Komáromy Ödön zene- és ónektanár zeneiskolájában zongorára és énekre a beíratások megkezdődtek és naponként eszközöltetnek d. e 10 —1-ig, d. u. 2—5-ig, Deák Ferenc-utca 2. \_’n , Boíratás. Gásjiárdy Katinka zeneiskolájában^ naponta 11—1-ig, 2—5-ig énekre, zongorára, hegedűre. Tandíj: 45, 55, 70, és 80 korona, részben kékpénzben. Tanárok : Alföldi Irén operaénekesnő, Lorenz Ilonka zongoraművésznő, tanár, Kaufmann Emmy hegedűművésznő, Gáspárdy Katinka igazgatótanár. Csiky Sándor-u. 2. i-6 Hpró hirdetések. ^.r®?ki_fürdőben kád fürdő reggel 7 órától este 7 óráig mindennap, vasár és ünnepnap is ál- jandoan kapható. 1 kád 5 korona. Sarkady Ferenc 50 hl. bor eladó. Kossuth-tér 8. I. era. 1 ajtó. 6-6 Hpolló Mozgószinház összes felszereléseivel bérbeadó Szigeti József szobafestő Diófakút ú: 4 __ ___V ' 4-8 Ä Tüzér utcában egg három ágú borházas pince kerttel eggütt eladó. Megtudható a kiadóban. _____;__________________________(3—6 S inger varrógép teljesen új eladó. Vörösmarty u : 57 szám 3^3 2—4 drb sertést felébe hizlalni, azonkívül 4 4 darab malacot vagy 2 anya sertést felébe tartásra elválal. Kántor tanító Ostoros. Megbeszélés Ostoroson vagy Eger Vásártér 14 szám. 2—2 Egy hasas kocadísznő eladó Servita u: 12. _____ 2-3 E gy pár 35-ös magasszárú leányka lakkcipő eladó. Weselényi-u. 34. 2—2 Malac eladó Älmagyar-utca 6. 2—2 * Älig használt bársonnyal bélelt télikabát eladó. Cím a kiadóhivatalban. 2—3 jó új BOROSHORDÓK olcsó áron kaphatók, míg a készlet tart. Kertész-utca 34. 2—5 Megbízható szolgát keres Eger és Vidéke Mezőgazdasági és Kereskedelmi Áru r.-t. 2—2 Fiatal női fej, akt modellt keresek. “Cím kiadóban. 3—3 Tanuló vagy kifutó fiút keresek fűszer kereskedésbe. Cim a kiadóba. 1—5 Emeletes és földszintes házak eladók Szekfű u: 4 Goldman Vilmosnál 12-12-ig. 1 — 4 lönben a mi szerencsétlen országunk esete szomorúan igazolja. Mi most nem tovább pusztúlni akarunk, hanem az építéshez akarunk fogni. Ehhez pedig jellemekre van szükség. Olyan toliakra, amelyek az elvekhez ragaszkodnak. Olyan írókra, akik nem a garast nézik, hanem az igaznak tartott véleínényt, a jónak, helyesnek vélt felfogást. Ebben az esetben örülni lehet a sajtó- szabadságnak, más különben megint csak sajtószabadosságban lesz részünk. Attól pedig Isten őrizzen! Ä dunapataji vérengzéshez. Vettük a következő, igazán szomorú levelet. Tek. Szerkesztő Úr! B. lapjuk szerdai számában a dunapataji kommunista vérengzések borzalmairól megjelent cikk csak megközelítőleg ecseteli (amint, hogy toll nem is képes hűen leírni és ép emberi elme nem tudja megérteni) azt a sok vadállatias kegyetlenkedést, amelyet a terror-csapatok szerte az országban elkövettek s aminőt e szerencsétlen község lakosai is átéltek. Én is, mint ama borzalmak egyik ártatlan áldozatának fia, szolgálhatok még néhány adattal, hogy minő — embernek nem nevezhető — vadállatok voltak a kommunizmus főtámasztékai! . . . A rémes események után néhány nappal voltam a községben, siratni a legközelebbi hozzámtartozót és azt a sok jóismerőst, akiknek semmi más bűnük nem volt, csak az, hogy a kommunizmus világpusztító eszméit nem tudták, nem akarták megérteni és magyarok, keresztények akartak maradni; akik nem üvöltöttek a »munka szent jogát«-, hanem valósággal dolgoztak, tehát ezek voltak az igazi proletárok. Akkor még az egész község az átélt borzalmak hatása alatt állott, így lehetőség szerint hű képét adták az eseményeknek. Az áldozatok száma, a község rossz szelleme, az akkori direktóriumi elnök, állítása szerint körülbelül száz, csak akiről tudomás van. Jóval több a négyórás vérengzés alatt, mint a négyéves háborúban együttvéve. Azért ily nagy az áldozatok száma, mert Szamuelli nemcsak a községet, hanem a határ egy nagy részét is be- keríttette s mint körvadászat alkalmával a körben rekedt vadakat, az ott talált embereket minden felszólítás nélkül agyonlövette, vagy fölakasztatta. így lőtték agyon irgalmatlanéi a határban békésen dolgozni akaró, vagy onnan hazafelé iparkodó öregeket (a fiatalok legnagyobbrészt elmenekültek a községből). — Itt jegyzem meg, hogy a fent említett direktóriumi elnök fennen hangoztatta, hogy: »Minden vén embert ki kellene irtani, mert nem akarják érvényesülni hagyni az »enyém« helyett a »mienk« fogalmát, a kommunizmus fő boldogító alapelvét«. A községben abban az utcában, ahol a Lenin-fiűk első dühükben végigrohantak, élő férfi nem maradt, ha szemük elé került. Az ablakokon belövöldöztek, egyesek az ágyakat is összeszurkálták szuronnyal. »Hátha ott rejtőznek az «ellenforradalmárok« ! Különösen, amely házon nem lógott hamarosan valaminő vörös rongy, ott nem volt kegyelem. Vadságukra jellemző, hogy még egyik ottani főelvtár- sukat is agyonlőtték az utcán, mielőtt egy szót is szólhatott volna. Éppen így lőttek agyon két zsidót is mindéül szó nélkül. A jól végzett »munka« után (ilyen volt a kommunisták »munkája«) kidobolták, hogy senki ki ne merjen menni, hogy eltűntjét keresse, hanem minden egyes házból öt személyre vigyenek nekik jó vacsorát egy órán belül. A rémülettől megdermedt asszonyoknak, akiknek férjük, HÍREK. Eger, 1919. szept. 24. A Katholikus Legényegyletnek az ott elhelyezett szociáldemokrata-kommunista szakszervezetek által az épületben okozott kára a megbízott szakemberek költségvetései szerint a 17.000 kor. felűl- haladja, ingóságokban pedig, különösen az internátus felszerelésének széthordásá- val, a leltár szerint több, mint 27,000 korona kárt okoztak. A kártérítés iránt az eljárást az egyesület megindította. Beíratás. Az egri állami főreáliskolában a beíratás szept. 29., 30. és okt. 1. napján d. e. 8—12-ig lesz és pedig a torlódás elkerülése végett szeptember 29-én főleg a helybeli I—III. osztály, szeptemNyomatott az érseki líceumi nyomdában. Egg jó fejős kecske azonnal eladó. Cím_ a kiadóban. 1—5 Diákot teljes ellátásra elvállalok Vörösmarty u: 41 Dohánygyár mögött. 1 — 1 Jobb varró kisasszony házakhoz ajánlkozik Cim a kiadóhivatalban. 1 — 4 Cipőfelsőrészeket készítek félcipő 10 K, magas szám 15 K. Simon Rndrás czipőfelsőrészkészí- tő Kertész utca 59 szám. 1—2 Tiszti köpenyek dolmányok nadrágok, és csizmák eladók. Rózsa utca 8. 1—1 Cséplést és herefejtést. vállakok helyben és vidéken Vida Makiári ut 5. 1—2 Keresünk a belvárosban vagy annak közelében kisebb intelligens családnál esetleg magános nőnél szobát és konyhát ebéd és vacsora főzésre csakis nappali használatra. Rz pénzben vagy ebéd és vacsora ellátás alakjában választható. Cim a kiadóba adandó le. 1-1 í