Egri Ujság - napilap 1918/2
1918-09-20 / 216. szám
2 t. Í918, szeptember 20 dást elérni. Ha a megbeszélések lefolytatása után jutót volna azon benyomásokhoz, amiket most előre bocsát csak akkor beszélhetne úgy a négyes szövetség szándékáról mint ahogy azt most teszi. Vaiószi- nüleg azonban alkalma lett volna az ellenkezőről ineggyő ződni, á magyar-osztrák kormány fenntartja javaslatát. Előkészítő földműves iskola. A Maűigoudozó hivatal a vincsllér iskola átengedését kéri. Eger, szept. 19. Az Országos Hadigondozó Hivatal leirt a városhoz, hogy ott egy olyan intézmény létesittessék, amelyben a hadiárvák nyerjenek oktatást, fogtál- , kozást, ellátást. Közelebbről nem határozza meg a leirat, hogy voltaképpen mit akar, csak arra mutat rá, hogy a hadi- árvák 70 százaléka az őstermelők sorából került ki, akik csak 12 éves korig iskolakötelesek. A vincellér iskolákban pedig ezeket a fiukat csak 16 éves korukban veszik fel és igy ezek a kis földműves fiuk 12 éves koruktól 16 éves korukig gondozatlanul maradnak oktatás szempontjából is. Valami olyanféle intézmény készül tehát, amelyben ezeket a fiukat a mezőgazdasági pályákra előkészítik. Az Országos Hadigondozó Hivatal arról is értesítette a várost, hogy a földművelési miniszter a vincellér- iskola átengedéséhez hozzájárult, mivel ez az iskola 1914, óta amúgy is szünetel és a terv az, hogy a mi vincellériskolánk egészen megszün- tettessék. Annak idejen, mikor a város a vincellériskolának a telket átengedte, kikötötte, hogy ha a vincellériskola megszűnik, akkor a telekke! együtt a város tulajdonába száil vissza. — Ebbői a szempontból a tanács előreláthatólag azt fogja javasolni, hogy a vincellér iskolának Hadigondozó Hivatal részére való átengedése helyett a város azt javasolja, hogy a vincellér iskola maradjon meg, mert erre a városnak amúgy is szüksége van. ©e mivei a telepen van elég helyiség, ezek egy részét fel lehet használni a Hadigondozó hivatal által kívánt célra, vagyis arra, hogy a hadiárva földműves fiukat 12 éves koruktól 16-ig a mezőgazdasági pályákra előkészítsék. — A Széchényl-Siévé- házban minden este Kiss Béla cigányprímás hires zenekara muzsikál. H j K £ K Borárverések tömege. Nehézségek a toor átvétele körül. Eger, siept. 19. A közgazdasági életben is vannak divatos áramlatok. Mint a női toalettek és a férfinyakkendék, ép úgy változnak a kereskedelmi forgalmi divatok is. Az utóbbi egy év alatt a borral való kereskedés divatja uralta a gazdasági életet. Akinek pénze volt, az csak bort vásárolt, mert egy hét múlva hekto- literenkint 2—300 koronás nyereséggel adhatott túl rajta. Mindenféle szerelemnek és igy a bor-szerelemnek is vége szokott lenni. Ma már a másik végletnél tartunk: senki sem akar bort venni és aki vett, az se akarja átvenni a portékáját, hanem inkább elárverezted. A bor ára ismét visszahúzódik régi 5—6 koronás medrébe és e rövid idő alatt, amíg zajgcft, hullámzóit, egy csomó szegény emberből milliomos, néhány milliomosból pedig szegény ember lett. Ezek a letört milliomosok a néhány hónappal azelőtt vásárolt bort most vonakodnak átvenni s az eladó ezért elárverezted a hegy levét. Most aztán egész sereg borárve : rési hirdetményt olvasunk. Ki tudja hány egziszienci* romlását hirdetik ezek. így árverések lesznek: Gyöngyösön/ ahol 2000 hl. Nyíregyházán, ahol 200 hl., Kecskeméten 1575 hl, Tolcsván 800 hl és Kiskunhalason i ahol 1000 hl. bor kerül árverés alá. : A kikiáltási ár 10—11 korona kö . zötí változik. á holland kamara i Hollandia sémi gessése j mellett. \ (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Hága, szept. 19. Tegnap készült el az első kamarának a trónbeszédre adandó választervezet. A válasz örömmel állapítja meg, hogy a nehézségek ellenére, melyeknek következtében Hollandia gazdasági helyzete állandóan komolyabb, az ország viszonyai valamennyi hatalommal szemben barátságosak maradnak. Örömmel fogadja a trónbeszédre adandó válasz az uralkodó ama biztosítását is, hogy a semleges országokra háruló kötelezettségeket pontosan fogja leljesiteni és nép egységes hangulatára támaszkodva, Hollandia függetlenségét minden támadás ellen a végsőkig kész niegvédelmezni. í Magyar mágnások kártyaesatája Bácska. Csekonics gróf hétmillió koronát veszített, Eger, szept 19. Érdekes szenzációja volt minap Bécsnek és Budapestnek. Arról a nagyszabású káríyapartiró! beszéltek mindkét városban, amelyet magyar mágnások harcoltak végig tegnap éjjel az egyik bécsi klubban, A veszteség hétmillió koronát tett ki. A játékosok között volt cseko- nics Gyula gróf, a Magyar Lovar- egylet elnöke és Karolyi Mihály gróf is, A veszteség teljesen Csekonics grófot illeti, rnig Károlyi a nyerők közölt volt. A hétmillió koronás veszteséget Csekonics nem egyenli tette ki készpénzzel, hanem adós maradt vele. Ma azután, hogy adósságait gyorsan kiegyenlíthesse, eladta 5400 holdas luckendorfi birtokát hétmillió koronáért MKteMWWiwm»*< w»*» g*ws***te> ki aj szakán üjU- fikálása. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Bécs, szept. 19. Ma éjjel ; előkelő tagokból álló török küldöttség érkezett ide, hogy Mehetned szultán trónralépését nolifikálja. & ieícihratao! összeJvjafe. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Bécs, szept 19. A Reichratot október elsejére összehívják. A delegációkat valószinfileg október közepére fogják összehívni. Worenos az nj San király (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Stockholm, szept. 19. Helsingforsi lapok szerint Károly hesseni herceg Worenos király néven fogja a finn trónt elfoglalni. __ * & közös pénzügyminiszter bemutatkozó látogatásokat tesz Budapesten. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Bécs, szept. 19. Spitzmüler báró közös pénzügyminiszter ma déiben Budapestre utazik, hogy közös pénzügyminiszterré történt kinevezése alkalmából a kormány tagjainál bemutatkozó látogatásokat tegyen. az íori Mm hifim. Eger, szept. 19, — írger város közgyűlése. Eger város képviselőtestülete e hó 25 én délelőtt 10 órakor közgyűlést tart, ezt megelőzőleg szeptember 24 én délután 3 órakor az állandó választmány tartja ülését. — A fürdő eladási határozata jogerős. A képviselőtestület a legutóbb egyhangúlag hozta meg azt a határozatát, amellyel kimondotta, hogy a városi fürdői 1 millió koronáért eladja egy e célból alakuló részvénytársaságnak. E határozatra nézve a közönségnek a felebbezési joga már e hő 15 én lejárt és igy a határozat jogerős. — Esküvő Tegnap vezette oltárhoz Csikós József Kassai cukorkagyáros Hám Ogáí. Tanuk voltak Breznay Imre tanár és Kalmár Gáspár nagyiparos. A polgári házasságkötést Birthos Károly városi tanácsos végezte, az egyházi esketést pedig Fábry Bála káplán, aki szép beszédeit intézett az ifjú párhoz. Az esküvőn díszes közönség volt jelen. — Kezdődik a szüret. A gyönyörű időjárás dacára a kisebb gazdák már megkezdték a szüretet, úgy okoskodva, hogy a napos idő megédesíti ugyan a szőlőt, de mennyiség szempontjából hátrányos. A nagyobb gazaák azonban, akik a minőségre is súlyt helyeznek, óvakodnak a korai szürettől, ügy értesülünk azonban, hogy a jövő héten már a nagyobb gazdák is kezdenek szüretelni. — A kereskedők nem váltelják az áruk szétosztását. A városi közellátási hivatal feloszlása után a képviselő testület a kereskedők kérelmére úgy intézkedett, hogy az árucikkeket, amiket a város beszerez, a kereskedők osztják ki á megállapított reyonok szerint. Mindenik kereskedő a maga vevőjét fogja ellátni közszükségleti árucikkei. Ez az uj rend az első lépésnél megakadt. A városban 72 kereskedő között reyonirozta Biyer Her.rik városi tanácsos az áru elosztását. Az árucikkek között van a liszt is, azonban az történt, hogy a lisztből nem tudott megfelelő mennyiséget rendelkezésre bocsátani, amiből a kereskedőknek kellemetlenség keletke- tek, másrészt pedig egyes lisztkereskedők arra panaszkodnak, hogy míg az előtt nagy vevőkörnek szolgálták ki a lisztet, most a füszerkereskedők is ilyen liszt kiosztással bízatván meg, nekik a megfelelő mennyiség nem jutott, igy aztán már mintegy 25 kereskedő bejelentette, hogy ők az áruelosztását nem vállalják. Hogy ebből fennakadás ne álljon elő, Bayer tanácsos úgy intézkedett, hogy egyelőre a lisztet a közellátási hivatal fogja kiosztani és újból összehívja a kereskedőket, hogy velők az uj rend tekintetében megállapodjon.