Egri Ujság - napilap 1918/2
1918-09-20 / 216. szám
1918 szeptember 20. r. — Lejárnak a húsos piaci boltok bérletei* A húsos piacon lévő városi boltok bérlete ez évi december 31 én lejár. A képviselőtestület szerdái ülésén kerül napirendre, hogy a bérletek meghosszabbittatnak e, avagy uj árverésdn adatnak ki. Természetesen ekkor fogja a képviselő testület megállapítani az uj bérösz- szegeket is. — A beszerzési előlegek. A tisztviselők beszerzési előlegéi tudvalevőiig az állam adja, de a képviselőtestület állapiíja meg. Ez a kérdés is a szerdai közgyűlésen kerül napirendre. A szabály az, hogy a tisztviselők közül, azok, akik gyermektelenek 30 százalék, asiknek két tagból álló családjuk van 40 százalék, akiknek több tagbél álló családjuk van 50 százalékát kapják a drágasági pótlékuknak arra a célra, hogy ebből szükségleteiket előre beszerezzék. — Nagyobb mennyiségi bőrt kap a város. A Bőrközpont értesítette a várost, hogy nagyobb meny- fiyiségii bőröket fog küldeni. Egyik küldemény számlája már meg is érkezett. A bőranyagok nagyobb része olyan, amely bakkancsok és csizmák készítésére alkalmas 'és csak igen kevés box és sevrő bőr van benne. Amint a küldemények megérkeznek, azokat az iparosok között ki fogják osztani, hogy ezen az utón jusson a közönség rendelkezésére. — Miért késik a eukor? A közélelmezési miniszter értesítette az alispánt arról, hogy több helyről érkezett hozzá panasz amiatt, hogy a cukor küldemények kellő időben nem érkeznek meg. A közélelmezési miniszter értesíti az alispánokat, hogy a cukor késedelmének az oka egyfe’ől a közlekedési eszközök hiánya, másfelől pedig az, hogy a cukor árát nem küldik be előre a cukor gyárba. Figyelmezteti tehát az alispánokat, hogy a megrendeléseket kellő időben tegyék meg . és ugyanakkor a cukor árát is küldjék el. — A szolgák nem utazhatnak 11. osztályon. A kereskedelmi miniszter rendeletet küldött a vármegyék alispánjaihoz és a polgármesterekhez, amelyben tudatja velők, hogy az alkalmazottak közül a szolgasorban levők csupán a III. osztályra válthatnak a vasúton kedvezményes áru bérleteket. Megtörtént ugyanis, hogy a tisztviselők a szolgájukat is magukkal vitték s ennek részére szintén kedvezményes áru jegyet váltottak a magasabb kocsiosztályokba. A nagy személy- torlódás miatt, amply, a vasutaknál az utazást ma annyira megnehezítette, a kereskedelmi miniszter szükségesnek látta a torlódást ezzel is csökkenteni. — Választások a Jogakadé mián. Az „Egri Jogakadémiai Kör“ Kedden tartotta megalakuló közgyűlését. A megalakult tisztikar elnöke: Örményi Bála II. é. jh., aielnöke: Wendt József III. é. jh., főjegyzője: Be-gmann Frigyes ÍI. é. jh., ügyésze: Szikszay Miklós II. é. jh., Pénztá rosa: Hodonszky Géza Ii. é. jh., ellenőre: Bátor! Sándor H. é. jh., jegyzője: , Papp Endre I. é. jh., könyvtárosa: Simon Zsigmond I. é. jh., háznagya: Hollönder M. Jenő II. é. jh. lettek. Végül a kör vá íasztmány j menza bizottság elnökéül: Hodonszky Géza II. é. jh f, jegyzőéül pedig: Papp Endre I. é. jh.-t választotta meg. — Az eg* i iar. templomi isten- tisztelet folyó hő 20 án, péntek este fél 6 órakor, szombat és vasárnap délelőtt IC őrikor veszi kezdetéi. A Gondnokság. — Az árpa és a liszt. Az árpa és a liszt lassanként az lesz Eger- ben, ami nincs. A iiszt azért nem iesz, mert a múltakból maradt adós Ságot és a poriódás a megállapított városi kontingensből 670 mm. hiányt okozott. Bayer Henrik tanácsos a napokban személyesen ment fai a közélelmezési miniszterhez és kérni fogja, hogy ezt a 6 és fél vagon lisztet a múltak pótlására haladéktalanul küldjék ie, mert különben a Üsztellálás megakad. Az árpa szin tén csak ígéret alakjában van még ez időszerűit Eger város látóhatárán de a malacok ezen Ígéretből egyáltalán nem tudnak táplálkozni és már igen hangosan sivaikodnak valami eledel után. Úgy olvassuk, hogy más vidéki városokban is hasonló bajok vannak. Bayer tanácsos ebben a dologban is el fog járni a közélelmezési miniszternél és remélhetőleg nem fogja most már hazahozni az ígéret üres zsákjait, hanem lesz azokban árpa is. — Az egri iskolások gazdasági oktatása. A közoktatásügyi miniszter elrendelte hogy az elemi kir. tanfelügyelő erre a célra a várostól telket kér. Legalkalmasabbnak látszott erre a célra a gazdasági ismétlő iskolának már rendelkezésre álló 6 és fél hold terület, amelybői 3 iaold a vincelléri iskola mellett, 1 hold pedig a Vágóhidnál van. Ezenkívül van az iskola kertje mintegy fél hold. Nem volna azonban kívánatos, hogy a gazdasági ismétlő iskola beszüntettessék avagy telek nélkül maradjon. Ezért Trak Géza városi főjegyző holnapra értekezletre hívta össze az igazgató tanítókat annak megbeszélésére, hogy ezek a területek megfelelnek-e a kívánt célra olyanképpen, hogy az elemi iskolások a gazdasági tanításban együtt részesednének a gazdasági ismétlő iskolásokká!. lit cs?k az a baj van, hogy ezek a területek a város északi részén fekvő iskoláktól nagyon tá^- vol vannak. — Tilos éretlenül levágni a tengerit. A földművelési miniszter ma táviratban közölte az alispánnal, hogy a hozzá érkezett jelentések szériát az országban több helyen éretlenül levágják takarmánynak a tengerit. Felhívja tehát az alispán hogy ezt szigorúan tiltsa meg és a községi elöljáróságok utján közölje a lakossággal, hogy a zölden de illetve éretlenül levágott kukoricát takarmány gyanánt fogják rekviráini és- a rendelet ellen vétók ellen kihágás! eljárást is indítanak. Hevesmegyében további intézkedésre SEük- ség nincs, mert az alispán előzőleg már ilyen rendeletét kiadott. — A hadsereg idei borvásárlása Már megindultak a tárgyalások a hadsereg idei borvásárlási ügyében. Értesülésünk szerint tegnap a föld- mivelési minisztériumban a magyar és osztrák kormány megbízottai tárgyalást folytattak, hogy milyen módon történjék ebben a termelési évben a hadsereg részére a bor bevásárlása. Az osztrák megbízottak a kik Schuch kormánytanácsos 'vezetésével érkeztek, a szabad vásárlást ajánlották. Ezzel szemben a magyar kormány jelen volt képviselő azt a tervet terjesztették elő, hogy minden bortermelő, akinek háromszáz hektoliternél nagyobb boriermése lesz termésének öt százalékát a napi áron alul megállapítandó árért legyen köteles a hadsereg részére beszolgáltatni. Végleges döntés egyelőre még nem történt s a tárgyalást legközelebb tovább folytatják. A hadügyminiszter jelen volt képviselője bejelentette, hogy a hadsereg részére mintegy 3 —400,000 hektoliter bort szándékoznak bevásárolni. e nxM.uutft+'r**.-» v 7 i fi j*n fi, ? W Ä« J i « ! v «: í Ám? < Heti mOsoí i ■ Péntek„ .........Lyon Lea. S zombat____Mágnás Miska. V asárnap.........Sárga csikó. R ománc. Sheldon poétikus színmüvét játszották tegnap este a színházban. Tom szerepével ezúttal Faragó próbálkozott meg. Elismerjük, hogy igen szép munkát végzett a nagy és nehéz szerep betanulásával és a dolga még annyival nehezebb is volt, hogy állnia kelleit az összehasonlításokat közte és közvetlen elődje között és a mérleg néha az ő javára billent, Így pl. a III. felÍ vonásban, ahol tényleg a legerősebb volt. Az első felvonásokban kisaé f hamis hangot fogott és úgy látszik nem tudta abbahagyni. Főképpen beszéde. volt az, amit kifogásolni lehetett itt-ott érzelgős volt, néha recitált. Erősen kimagasodott mellette a Kondrát Ilonka szubtilis mély művészete. Öntudatos és mégis szinte öntudatlannak látszó játéka mindenkit elragadott. Igen jó volt ez este Klenovits is, aki különösen a III. felvonásban fogott szép szív hangokat. A szinlapon jelezve volt Ma- ríházy Baby helyett, nem tudni mi okból, Somogyi Emmi játszott: bájosan. Lőrinczy Erzsi,. Rónai Her- ffiin, Gáspár Jenő voltak még kitűnő erői az előadásnak. Lyon Lea Bródy Sándor nagysikerű színmüvét újítja fel a társulat ma este kitűnő szereposztásban. A címszerepet Pásztor Sári, a többi szerepeket Szendrő, Klenovits, Lőrinczy, Latabár, Herczeg, Faragó, Gásgár és Tóth' játszók. Mágnás Miska szombaton este van műsoron. Mareta szerepét Hel- vey Erzsi, a társulaj uj tagja játssza. Eger város számvevőségétől. , Hirdetmény! A közutakról szóló 1890. évi I. t.-c. 33. § a értelmében közhírré teszem, ; hogy az 1917. évre szerkesztett megyei útadó i kivetési lajstromok hevesmegye alispánjának 16580/a 919. számú rendeletével leadattak s folyó év szept. hó 20-tól okt. hó 4-ig Egerváros számvevőségénél közszemlére kitétettek s mindenki által a hivatalos órák alatt megtekinthető. Felhivatnak ennélfogva az érdekellek. hogy esetleges felszólalásaikat a vármegye közigazgatási bi- í zottságához címezve a kitűzött ha- ! táridőn belül adják be, mert a j határidő lejárta után érkezett beadványok figyelembe vehetők nem j lesznek. j Eger, 1918. szeptember hó 19. j DERSZ1B ÖDÖN, v. főszámvevő. Eger város közellátási vállalata. 2834/1918. K. V. szám. . j Hirdetmény! Ezennel közhírré tesszük, miszerint | a szüreti petróleum ! kiosztása 1918. szeptember 23-án hétfőn kezcődik. Akinek petróleumra szüksége van, ] köteles az 1918. évi hegyőrbér elő- j írást felmutatni, mert másként pet- ! róleumot nem kap. I Eger r. t. város Közellátási Vállalata. Tűzifát aprítva is házhoz szállít. Fischer Lajos, /