Egri Ujság - napilap 1916/1
1916-01-20 / 20. szám
2 EGRI U J S 4 G 1916. jgauár 20. tálni, midőn már az elnök a vitát bezárta s az elnök a felszólalást nem engedte meg. A napirend vitája kapcsán a földgáz szerződés javaslatára vonatkozó- an Huszár Károly szólalt fel, akinek a miniszterelnök válaszolt. Ezután az uj interpellációk következtek. Az első interpellációt Ráth Endre mondotta el a venerikus betegségekről. A belügyminiszter válaszában megdicsérte a j közigazgatási hatóságokat, akik nagy és eredményes munkát fejtettek ki a járványok eifolytásában. A venerikus betegségek elleni védekezés a leszerelés után válik aktuálissá. Az is lehetséges, hogy kényszergyógyitást fognak elrendelni. Azután Ráth Endre a 42—50 éves ügyvédek katonai szolgálat ügyében interpellált. A honvédelmi miniszter kijelentette, hogy az ügyvédek derekasan kivették a háborúból a részüket. Amennyiben a mai helyzet megengedi lépéseket tesz az ügyvédek érdekében. Egyebet most nem mondhat. Kovács János a szabadságolt katonák kedvezményes jegyéről. Battyányi az Ausztriával és Németországgal kötendő kereskedelmi szerződésről mondotta el interpellációját. Battyányi azt hangoztatta, hogy a háború alatt nem keli megkötni a szerződéseket és hogy a szerződésnek szabad egyezkedés tárgyát kell képeznie, amelyben a magyar nemzet és magyar hadsereg áll szemben a külföldi államokkal szemben. Tisza István gróf az interpellációra nem válaszolt. Tisza azután kérte Urmánczyt, hogy célszerűnek tartja-e interpellá dójának a mai körülmények közt való előterjesztését. Urmánezy kijelentette, hogy megvizsgálta lelkiis méretét de interpellációjának elmondásától el nem állhat, hajlandó azonban azt zárt üléses előterjeszteni, ezt azonban a miniszterelnök nem tartja lehetőnek. Urmánezy ezután előterjeszti interpellációját a magyar katonák üldözéséről. Interpellációjában kitért a közismert Cserey esetre, felolvassa Csereynek azt a levelét, amelyet halála előtt irt. Tisza istván válaszol az interpellációra. Elismeri, hogy a szónok sok tapintatot tanúsított interpellációja előadásánál. Sajnálja, hogy ez az előterjesztés megtörtént, de amilyen hiba volt ezt szóba hozni, épen olyan hiba volna letagadni, hogy sére.mek tényleg történtek. Tény az hogy a magyar katona vitézségét és kiváló képességeit a legfelsőbb katonai körök is méltányolják. Gondja lesz rá, hogy minden egyes esetben midőn magyar katonának a magyar ságsért kellett szenvedni, vagy valakit magyarságáért ért sérelem, ezért elégtételt kapjon. Szigorú vizsgálatot fog indítani s minden sértést szigo ruan meg fog torolhatni. A Cserey esetre vonatkozóan kijelenti, hogy amennyiben tényleg való volna, hogy Csereyt a csehek vagy bárki magyarságáért üldözték, ez ellen az alávaló eljárás ellen tiltakozik s lépéseket fog tenni a megtorlás iránt. Figyelmeztet azonban, hogy ebből az esetből nem szabad általánositani s nem szabad azt képzelni, mintha a magyarságot üldöznék, itt is közeiebbfékvőtiek látszik, hogy talán inkább magán bosszúról van szó. Tisza válaszát Urmánczy is a Ház is tudomásul vette s az ellenzék több ízben is hangoztatta, hogy meg van elégedve a miniszterelnök válaszával. Ezzel az ülés véget ért. A főrendiház ülése Az egri érsek a regaikoláris bizottság tagja Budapest, jan. 19. A főrendiház ma délután Vavrik Béla elnöklete alatt ülést tartott. Az fités megnyitása után az elnök bejelentette a főrendiháznak Montenegró kapitulációját, mint dicsőséges hadseregünk egyik nagyjelentőségű fegyvertényét s indítványára a hadsereg e dicsőséges tényét, a főrendi ház jegyzőkönyvbe iktatta. Azután az elnök Hosszú Vazult pareutálta el, majd megválasztották a regnikoláris bizottság tagjait. A megválasztottak közt van dr. Szmre- csányi Lajos egri érsek is. Végül Edlsheim Gyula Lipót gróf terjesztette dó interpellációját a katonák özvegyeinek és árváinak ellátásáról, de választ nem kapott, mert a miniszterek nem voltak jelen. Ezután az filés 3A5 kor véget ért. Francia vélemény Montenegró kapitulációjáról (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Paris, január 19. Rouset ezredes egyik francia lapban foglalkozik Montenegró kapitulációjának katonai jelentőségével s kijelenti hogy a Kövess hadsereg felszabadul isa most a legnagyobb vesz dalaiét jelenti s Olaszországnak mindenáron meg kell akadályozni. hogy ez a sereg megszállja Albániát. A hólyagoshimlő terjedése a vármegyében A járványok melegágya. — Egy pár szó az igazi jótékonyságról Eger, január IS. A legutóbbi héten, vagyis január 11-ikétől, amidőn a himiőterjedésé- ről legutóbb híradással voltunk — január 18 áig a következő újabb betegülésekről számolnak be az alispánhoz beérkezett jelentések. — Újabb betegülés volt: Markazon 1, VerpeSéten 1, Hevesen 5, Bükkszéken 1, Sírokban 1, Hatvanban 1, Átányon 1, Tarnazsadányban 12, Tarnaörsön 4, Zaránk 1, Erk 1, összesen 29, ami a múlt heti 41 betegüléssel szemben kedvező arányszám. Az a rettenetes kép azonban, amely az egyik jelentésből szemünkbe szökken, igazán megdöbbentő. A Tarnaőrsről szóló körorvosi jelentésben a következőket olvashatjuk: „Bár a hatóság minden lehetőt megtesz a ragály elfolytására és elterjedésének megakadályozására, de mjt tehet a hatóság, mikor olyan rettenetes állapotok bénítják meg a munkáját, amelyet például Tárná- őrsön találtam a cigányok közt. Az egyik rongyos putriban, amelynek összes bútorzata egy rossz takaró volt, teljesen ruhátlanul egy anya és hat gyermeke bújtak össze a takaró alatt. A gyermekek köziil 4 en már kitört a hólyagos himlő. A viskóban még egy már lothadásnak indult tehéncomb volt, amelyet a dögtéren ástak ki, de a betegség miatt már megenni nem tudtak. Az emberi nyomorúság marcangoló realitású képe ez, amely előtt egy pillanatra lélegzet visszafojtva áll meg az ember és a hirtelen felbuggyanó részvét szinte gyűlöletre tüzeli minden jólét ellen, amely körülveszi. Hát vannak ilyen nyomorult férgek is, akik mégis emberek é3 az emberi méltóság bélyege ég a homlokukon és van társadalom, amely lelkiismeretfurdaíás nélkül tűri az ilyesmit. Ez a társadalom bűne s bűne nemcsak azok ellen a szegény sanyaruságban vergőefők, de bűne ön maga ellen is. A nyomorúság, a tisztátalanság, a dögtér utálatos hulladékait kikaparó éhség; ez a melegágya a nyavalyáknak és a társadalom, amely nem siet kitisJitani és fertőtleníteni ezeket a kloakákat a jólét mindennél jobb dazinfekto- rával, valósággal csiratelepeket nevel a mikrobáknak és rettentő baktériumoknak, amelyek előtt azán nem lehet elzárni a paloták brokát fflg- gönyös ajtóit sem. Az orvos, aki mint a búvár leszáll ezekbe a mélységekbe s hivatásánál fogva mint a oátor katona félelem nélkül tesz-vesz a halál pitvarában, ezzel megtette a kötelességét. De többet nem tehet, csak megmutatja az utat s a többit a jársadaiomnak kell megtenni. Hát nincsenek a hevesi járásban könyörületes szivek, akik egy kis ruhát, egy kis tejet, egy kis ételt juttattak volna ott a közelben nyomorgóknak. A Vörös Kereszt egyletnek Hevesen is van fiókja, annak kellene felvenni működési körébe az ilyen kérdéseket is s mindenesetre szentebb missziót teljesítene vele, mint sok olyan reprezentáns tényével, amelybe nagy anyagi és szellemi energiát fektet bele. És itt lehetetlen, hogy végre ne szóljunk egy őszinte szót arról az akcióról, amely a lapokban „Sebesült hőseink segitése“ cim alatt szokott elszámolni igazán eredményes működéséről. Az a szent meggyőződésünk, hogy az a hölgy bizottság, amely annyi lelkesedéssel, annyi nemes ambícióval, annyi kitartással és munkakedvvel, már eddig is annyi figyelemre méltó eredményt mutatott fel, olykor fölösleges munkát végez s nem oda viszi a segítséget, ahol arra valóban szükség van. Tudomásunk szerint a kincstár a legteljesebben ellátja a sebesült hősöket s azok a nyalánkságok, befőtt tea, kétszersült csupa drága és finom dolog, amiket a hölgyek akciója hord a kórházakba nem csak fölöslegesek, de arra a legtöbbnyire egyszerű sorsából kikerülő katonára értékkel sem bírnak, mert nem szokott az ilyesmihez s neki egy kis befőttnél egy csésze teánál többet ér egy pipa dohány. Azzal a pénzzel, amit a hölgyek olyan sikerrel gyűjtenek össze, sokkal áldásosabb célt lehetne szolgálni. Ruhát adnt azoknak a szegény didergő gyermekeknek, akik a tél dermesztő hidegében csupaszon kénytelenek rongyok alatt összebújni, tejet juttatni annak a szerencsétlen apróságnak, akinek nem tud az anyja venni a mai rettenetes tejárak mellett, ételt adni azoknak, akiknek a dögtéren van a vásárcsarnokuk. A kórházakban a betegek jól el vannak látva, a hölgyek jótékony gondjaiba tehát a gyermeknyomort, a hadiárvákat, az itthon maradt katona családokat ajánljuk. Ha igazán segíteni akarnak — és tudjuk, hogy akarnak — látogassanak el a külvárosok szegény viskóiba s ott mn- tassák meg, hogy tényieg tud áldást osztani a kezük, hogy a jót igazán azért cselekszik, hogy jót cselekedjenek. Ez lesz az igazi jótékonyság.
