Egri Ujság - napilap 1915/1
1915-03-19 / 78. szám
2 EGRI ü J 8 A ti 1915. március 19. Elsülyesztétt angol gőzösük. London, március 18. A Frankfurter Zeitungnak jelentik Londonból: Az ad- miralitás közli, hogy a Flo- razin gőzös, melyet annak idején a németek megtorpedóztak, elsülyedt. Amsterdam, március 18. Amsterdamból jelentik: A Leenwarden angol gőzöst egy német buvárhajó London és Harlingen között megtorpedózta és elsülyesztette. Tizenhét főből ál ó legénységét a Hoekvan gőzös Hollandba szállította. Partraszállitották a Drez- den menekültjeit. Vflparaisó, március 18. Yalparaisóból jelentik, hogy az Orania angol gőzös partra szállította a Dresden meneElsülyedt aknakereső a Dardanelláknál. Athén, március 18. Athénből jelentik az Echo de Parisnak: A Dardanelláknál az el enséges hajóraj egyik aknakeresője aknába ütközött és elsülyedt. Szünetel a Dardanellák ostroma. Konstantinápoly, márc. 18. A Wolf ügynökség jelenti: A Csanak, Kaléh és Kiül- bahr erődök sikertelen ostroma után a Dardanelláknál szünet állott be. Az ellenség tanácstalanul áll. Erélyesebb bangn jegyzék lapánnak. New-York, március 18. Az Unió kormánya e hó 15 én a japán-kin ii konfliktus tárgyában újabb erélyesebb hangú jegyzéket intéze t Japánhoz. A németek ismét bombázzák Rbeimset és Soissont. Rotterdamból jelentik. A j németek ismét bombázzák Rheimset és Soissont. Nieu- t portnál pedig nagyobb tárna- i dásokra van ki átás Orosz ágyuk tüzében.- Titokzatos erdő. - Hallgató lövőárkok. — Orosz gépfegyverek. — Gránátok robbanása. kültjeit, közöttük 17 sebesültet és a hajó második tisztjét. lennyi kárt okozott a Drezden. Milánó, március 18. A Corriere jelenti, hogy a Drezden cirkáló az angol kereskedelmi hajózásnak hetedfél millió sterling kárt okozott. A skandináv államok jegyzéke az angol-francia kormányhoz. Kopenhága, március 18: Kopenhágából jelentik: A dán, norvég és svéd kormány az Unió jegyzékéhez hasonló j jegyzéket intézett az angol- j francia kormányhoz a blokád- ! határozatok ellen. Konstantinápoly meg- ! erősítése. Szófia, március 18. (Saját tudósítónktól.) A szultán elhatározta, hogy legközelebb Brusszába utazik, A Konstantinápoly főváros felé vezető utakat nagyszerű védmüvekkel, nehéz tüzérséggel megerősítették és elzárták. A Prnikepos szigeten levő erődben 60000 főnyi katonaságot helyeztek el. A Szíriában és Arméniában tartózkodó német tisztek Liman von Sanders tábornok parancsára visszatérnek Kons- tantinápolyba. Északi harctér, márc. 14. Három szőrös, beretválatlan hadnaggyal haladtunk a kegyetlenül metsző hidegben. Elvétve, ritkán zengett ágyuszó s ha megszólaltak jobbról és balról a völgyek, akkor is inkább a mi nehéz ütegeink dis- kuráltak át az erdőségeken. A lepörkölt korcsma falán épségben feketéink a fölirás: in Vinó verifás, de ki az a vándor, akinek torka most erre szomjuhozna? Nyugalmunkat hátrahagytuk valahol húsz kilométernyire . ide, hogy fejünk fölött az üvöltő levegőt vizsgáljuk, hogy térdig érő hóban gázoljunk, hogy nézzük a frontot, az oroszét, ahol az ádáz elkeseredés napok óta szinte szünetel . . . Tábori ágyúik azonban erre az útra szólanak, lövőárkainkra ritkán tüzelnek, de az utón nem tűrnének egyetlen élő alakot Csakugyan, előttünk kétszáz lépésnyire már porzik a hó és csattan a föld. Le tehát az útról, egymástól húsz lépésnyi távolságban vágtunk át a lankáson, apró patak jégszilánkos vizében bokáig járunk s besurranunk az erdőbe. A márciusi hó titokzatos sóhajtásokkal hullik a százados fákról, a cserjék gályáin vékonyka drót támaszkodik, elfut hatalmas, villám- sújtott tölgyig, melynek ágai között létrát erősítenek fehérköpőnyeges katonák, az égáramtól kiégett törzsben szénát és egy párnát helyeznek ei — estére az üteg megfigyelő tisztje már ideköltözik. Fütty süvit élesen. Másik fütty felel rája. Hallgatunk, nézünk a fehér hóból rajzolódó fekete és kusza vonalakba: honnan e jeladások? Vezetőhadnagyunk nevet, rámutat két őrjáratra: tiszta csukaszürkében állanak^a hegyhát felső rétegében. A csukaszürkeszin ösz- szefolyik a gályák színével és ha lépés nem ropog lábuk alatt, ha beszélgetés nem árulja el őke*, — legközelebbről is alig észrevehetők. Tegnapelőtt az erdőben gyilkoló pusztítást végeztek az orosz ütegek. Miután napok óta életveszélyessé tették az országutat, abban a hiedelemben voltak, hogy csapataink továbbjutása az erdőn keresztül történik. Gránátok és srapnellek téptek szét nyurga nyírfákat, örökké zöld fenyőt és megcibáltak óriás tölgyeket. A hóra lehullottak a lekaszáit ágak, némelyikből gyanta folyik, mint a vér valamely szétmarcangolt katonakarból . . . Olykor suhogás szánt közvetlenül fölöttünk, mint a nagyot recscsenő égzengés kezdete. Valóban Ítéletidő tombolásakor szálltak meg ily érzések, mikor a felhők elektromossága reszketett köröskörüt s egyedül haladtunk, összekulcsolt kézzel, imádkozó szájjal a fekete ég alatt, melyet csak a villámok szakítottak. Suhogás nem szűnik fölöttünk, a dördüiések és lövegrobbaná- sok oly közeliek, holott a cél: beszélgetni katonákkal a lövőárokban, még meglehetős messzi. És az erdő mind titokzatosabb, megrettent# érzéseink mind gyakoriabbak és mind több és több az összemorzsolt fa, a kidőlő törzs és mind gyakoribb a csattanás hátunk mögött és jobbra az emelkedés felső rétegében. A hó állandóan porzik, fekete füst a nyomában, egy-egy kisebb lövedék, mely nem robban, ugrál a hóban, mint a szöcske, vagy mint a tóvizére kacsázni dobott lapos kavics. Összekuporodunk, szaladunk, szinte gurulunk le a lejtőn, bele a vízbe s nem is érzi az ember, hogy a megfagyott hó fölvérezte az arcát, a tenyerét. — Most a balszárnyra érünk, — mondja a vezető hadnagy — de itt már nem felelek senkiért. Furcsa, hogy most mondja ezt, holott már félórája egyebet se teszünk, mint bukdácsolunk, hogy a cserjéken keresztül észre ne vegyenek az ide ötszáz méternyire fekvő oroszok és hogy célt ne mutassunk ütegeiknek. Hosszú szakadék tövében erdei kocsiút vezet, már ennek följárt sarát tapodjuk, csodálatos, hogy még ide nem történt lövés, holott itt az oldalban állanak az északi pihenők barlangjai, fölötte pedig a szakadékon túl lövőárkunk. Ezt követi az Ondava s rögtön az Ondava túlsó oldalán, szemben velünk harminc lépésnyire a lejtő derekán az orosz lövőárok. Tisztek és katonák kerekrenyilt szemmel tekintenekíám : civil! Mit keres itt civil ? Mily régen láttak civilt. És min'd komolykodó, mind olyan, mintha örökre elfelejtettek volna egy-egy vidám nézést, könnyű mosolygást.* Hogy jól megnéztek, a katonák tovább csákányozták a főidet és tovább fűrészeltek fát, négyen fehérneműt mostak felolvasztott hólében ... Az éjszakai vermek mind föliratosak, assznnynevek beléjük vésve, vagy szénnel rárajzolva az ajtóra ... A legszélső verem előtt hosszú, dere- sadő főhadnagy, hosszú szakállal a kedélyes Bécs városából. A szeme szürke, nézésében hosszú életűnek szánt nehéz érzések hullámzanak, kezét lassan emeli sapkájához, aztán ellibbenti a pokrócajtót, — bebújt a barlangjába, olyan volt mintha erdei remete tűnt volna el szemünk előtt. Ajtaja elé lépünk, vezetőhadnagyunk rámutat egy kartonpapirra. Madzagon lóg a gerincfa végéről, vörös ceruzával irta rája: „Nessuno maggiore dolore, che ricordarsi dei tempi felici nella nüserial“ A hadnagyunk megtörli verejtékező homlokát. Azt mondja: ennek valóban nincs nagyobb fájdalma, mint a boldogtalanság napjaiban visszaemlékezni az elmúlt boldogságra. Egy napon halt .meg a felesége és két kis ieánya s ő az értesítés éjjelén megőszült, mindig vidám száján meghalt a jókedv, azóta a legelke- seredeítebb, legféletmetesebb roham - vezető. Végigtekintek magamon: a fekete kabátomon, sárga nadrágomon, ez valóban ordító célpont a fehér hóban. Mindegy,- menni kell, a három tiszt már messzi elöltem jár s nem történt lövés rájuk. Már fönt vagyok a tetőn. Közvetlen előttem a mi lövőárkunk, alatta az Ondava, az Ondava túlsó felén oroszok. A szivem, megvallom türelmetlen, ideges. Nézem a fekete kabátomat: milyen furcsa volna, ha az oroszok, akiknek látom a fejüket, rám lőnének. Nem, igy nem jó lesz, ha szembe állok, — talán igy jobboldalt feléjük. És megfordulok. Összekuporodom, mert a hadnagy váltig integet: „rüder“. Nem mozdulok, csak ülök a havon, várok. És gondolkodom, furcsán, össze vissza. Hogy ugyan hát miért nem lőnek sem itt a mieink, sem ott a túlsó oldalon az oroszok. És
