Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-02-13 / 8. szám
I. évfolyam. Eger, 1894. évi február há 13. 8 szám. Szerkesztőség: Eger, Cznkor-utcza 2. szám I. em. Kéziratok h' tfflii és csütör- tö’ön d. n. 4 óráig fogadtatlak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Piacz-utcza 4. szám. Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. n 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár : egész évre ti fr , félévre 3 frt, negyedév e 1 fr 50 kr. Egye-száiu ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. Eger közélete. Eger, február 1 2. Vau e közélet Egerben ? Mielőti erre a kérdésre választ keresnénk. kutassuk előbb, hogy mi társítja és tartja össze nálunk a különféle társadalmi elemeket. Hála Istennek nem a politika, mert egyetlenegy élő politikai klubbunk sincsen és látogatott legkülöníélebb egyesületeink nem foglalkoznak politikával. Talán a tudomány ? Ez sem. Nincsenek tudományos köreink, hol az emberi ész termékeit, a magaszto- sabbnál-inagasztosabb tanokat napirendre tűznék és velők behatóbbban foglalko mának, vagy a hol felséges természettudományi experimentumokat még a bázigondokra, toillette- kérdésekre es“ apró pletykákra kárhozott hölgyeink is élvezettel nézhetnék s gyönyörködhetnének a-XIX. század hatalmas vívmányainak gyakorlati, példázó bemutatásában. Pedig erőnk volna hozzá, elegendő. De hát a nyárspolgárias, hétköznapi szellem lehurrogja azt, a ki túlszárnyalja a filiszterek szegény eszmekörét, melyben nin- csennek megerőltető gondolatok, melyek az emésztést s az annyira dédelgetett „gemiith- áchkeitet* megzavarnák. Szóval sem politikai, sem tudományos, sem irodalmi életünk nincs, mely össze tartaná és össze forrasztaná társadalmunk különböző rétegeit, hanem igenis vannak e helyett kisebb-nagyobb klikkjeink, melyek a kávéházakban és az egyesületekben intri- gálnak, a távollevők családi átkait s egyéb lényegtelen magánügyeit nyilvános szóbeszéd tárgyává te-zik és minden változatosságukat kiisinyes, aprócseprő személyeskedésekben s ízetlen megszólásokban keresik. Olyan eszmék, melyek mostani elnyűtt társadalmi rendszerünk újjászervezését, keresztül vinni s a petyhüdt „nem bánom“- ságot erőtől duzzadó tevékenységgé átváltoztatni volnának hivatva, csak nyomtatásban alkalmatlankodnak olykor olvasat- lanul hagyott ve/érczikkek és pillantásra sem méltatoltt tárczák alakjában. Olyan törekvésekről, melyek a társadalom zömének, a köznépnek biztos megélhetési forrást s igy jólétet és megelégedést teremtenének, csak a táisaságok „unalmas“ emberei beszélnek. a kik .soh’sein tudnak valami érdekes vagy pikáns pletykával előállani. Olyan programmejvek pedig, melyek városunk szellemi és anyagi érdekeinek előbbre vitelére szolgálnának, ha velük foglalkoznának, egy- átalán nem kerülnek a fehér asztalokra, mert senki sem törődik velük, sem érzés, sem érdeklődés nincs irántuk. Miért ? Mert mi csak jajgatni tudunk ! De nézzük már most, milyen a közélet uralkodó eszméi iránt való buzgólkodás városunkban, ha azok minden kimagyarázha- taflan közöny daczára, még is napirendre kerülnek ? Erre talán már nem is kell válaszolnunk, mert válaszunk úgyis csak ez egyetlen sző lenne: semmi! Eszmeszegény, szűk kaszt-körökre szorítkozó, javarészt idegen elemek által befolyásolt és minden jóravaló törekvések és ideák iránt majdnem teljesen közönyös társaságainkba be kellene ültetni már valahára a közügyek iránt való érdeklődés termékenyítő magvait, hogy a belőlük kifejlődő növény, ne lenne tüln.é „hideg lélekre mázolt jégvirág“, mint a hogy volt eddig. A közügyek nálunk csak kivételes napokon, a hivatalos termekben, a zöldasztalok körül kerülnek szóba Milyen üdvös lenne, ha a társadalom is foglalkoznék velők, s ha olyan szövetségünk lenne, mely megvetné a kártya izgalmait s a mindennapi pletykák csacska- ságait, és megteremtené közönségünknél, a fehér asztalok körül is a közszellemet, mely nélkül sem közélet, sem tartalmas és irányadó társadalmi összhang, az úgynevezett közvélemény nem képzelhető. Ha ez meg lesz, akkor örökre lehetetlenné fognak válni azok a megrohanások Az Egri Újság tárczája Elhagyatva. Irta: Augusztin Presles. I. A kis asszonyka azt hitte, hogy meghal, midőn egy napon férje, a gróf egy évi házasság után egysze-re csak elhagyta az ősi kastélyt Elment s csak egv levélkét hagyott hátra, melyben sürgős üzleti ügyek elvégzését hozta föl okul. Tényleg azonban a boulevard, a Syon d’O finom souperjei, a „Caíé Anglais“, a klub zöld asztala, a ballettánczosnők rózsaszín trikója, az Éden színház, stb. slb. vonzották ezt a har- mincz éves világfit eilenállhatlanul Parisba Akarata ellenére kellett elvennie azt a 19 éves szőke gyermeket, aki bár csinos volt, de akit még sem szeretett. Olyan egyszerű, olyan naiv lélek, holott ö ki nem állhatta az egyszerűséget és naivságot. Don Juan volt, a durvábbjábói, aki fess lányok hódításában lelte örömét, olyan hódításokban, ahol nem volt tulajdonképen mit hódítani. A futó viszonyokat szerette és irtózott a „buta“ családi élettől. A két család régi álma és a gróf adósságai azonban úgy hozták magukkal hogy el kellett vennie azt a leányt. Egyedüli vigasztalása a millió volt, melytől egész uj élelet, hitelének feltámadását remélte. Az első évben remek férjnek bizonyult. * Itáliai utazásuk után, mely alatt hasztalan igyekezett életet önteni fiatal feleségébe, ez megmaradt tudatlanságában, naiv csodálatában ezutánra is. Semmi tűz szenvedély nem volt benne. Itáliából Párisba akartak menni, de győzött, józan esze. Fé't Paris kísérleteitől és elhatározta, hogy befalazza magát ősei kastélyába. De csakhamar unalom lepte meg ebben a vad egyedüllétben, nem érdekelték a vár regényes lörései, keskeny, antik metszésű ablakai, ive/ett építkezési modora s nem ingerelte az asszonykának gyermekes kaczagása, mely olykor-olykor visszhangra bírta a néma falakat. * És nem akadt társa, akinek elpanaszkodhatott volna. A szomszéd birtokosok derék kurta nemesek voltak, akik örökké a vetésről, a jövö aratásról beszéltek s ha olykor egy-egy vadászat esett, oh, nem volt az amolyan falkavadá- szat parforee partié, amilyenekről ő álmodozott, a melyeken elegáns toilleteket lehetett volna bemutatni. Soha semmi összejövetel, bál, ebéd. Csillárok fénye, nem esett a hófehér asszonyi vállasra. frakkjával sem lebeghetett virág és parfümillat között lepke módjára, mézet lopva, kéjesen. E helyett naponta eljárt helyette az anyósa, akivel ki nem állhatták egymást, aki kémkedett utána és folyton attól tartott, hogy a házasság nem -lesz boldog. Ezt végre is megunta a gróf és elmenekült, hogy sohse térjen vissza többé. II. Gondolt-e arra, hogy ezzel összetörheti annak a szegény teremtésnek a szivét? Gondolt-e arra, hogy az az el hagyatottság, mely elöl önzőén megfutott s mely most százszorosán ránehezedik a szegény asszonyra — egy vonással minden illúziót, tervet áthúz, amit az a félig gyermek a jövőről megalkotott?! . . , Talán eszébe jutott ... De lelkiismeretét hamar megnyugtatta, hisz annyian csalódnak és nem halnak bele . . . Aztán nem is szerette azt a leányt, közönyösebb volt előtte, mint valaha, pedig a szegény kicsike testestől, lelkestől átadta magát neki. Odaadóan szerette attól a pillanattól kezdve, mikor mint jövendőbeli férjét bemutatták nek\ Az elegáns, előkelő modorú férfi könnyen hódíthatta meg a zárdából kikerült naiv gyermek szivét . . , * Itáliri utjok alatt azonban csakhamar éreznie kellett, hogy férje bár gyöngéd hozzá, de nem szereti. — Föl támadt benne a becsvágy. Meghódítani férje szivét. — És mindent elkövetett, gondolatait igyekezett kitalálni, még nagyobb odaadással vette körül, szótlanul tűrt# szeszélyeit .....
