Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-02-06 / 6. szám

I. évfolyam. Eger, 1894. évi február hö 6. 6. szám. Szerkesztőség: Eger, Czukar-utcza 2. szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütör­tökön d. u. 4 óráig fogad­tatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Káptalau-utcza 21. sz. Hirdetések hétfő- és csütör­tökön d. u 4 óráig fogad­tatnak el. Előfizetési ár: egész évre 6 fr , félévre 3 frt, negyed­év e 1 fri 50 kr. Egyesszám ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. Dohánygyár. — A képviselőtestület rendkívüli gyűlése. — Eger, február 5. Graenzenstein Béla miniszteri tanácsos azt mondotta a dohánygyár dolgának ren­dezésére kiküldött bizottság tagjainak, hogy egyátalán ne csináljanak maguknak rózsás képet a jövőről, mivel a dohángyán kiképző tanfolyammal még nem lesz meg a dohány gyár, de sőt, ha a munkás viszonyok nem lesznek elég kedvezők, akkor nem is lesz meg az egri dohánygyár. Ebből a nyilatkozatból annyi minden­esetre látható, hogy odafönn nincsenek va­lami nagy lelkesedéssel az egri dohánygyár iránt. Az egri dohánygyár felállítása, nem éppen valami kedvencz eszméje a pénzügyi kormánynak, a mint egyébként sem vagyunk mi hős egriek valami nagy kegyében a kormánynak. Ez utóbbinak az okait most nem ku tatjuk, csak jónak láttuk ezt itt megjegyezni azért, hogy ne feledkezzenek meg róla egye­sek most, mikor valami kedvezményt aka­runk kérni ettől a kormánytól. A vidéki városok versenyeznek a do­hánygyárért. Itt van a mi testvérvárosunk Gyöngyös, mindjárt kész volna mindenféle áldozatra, csak adnának neki dohánygyá­rat. De egyátalán valóságos liczitáczió folyik a városok között azért a pár dohány­gyárért, a melyet a pénzügyi kormány rö­videsen felállítani kíván s csak valljuk ineg őszintén, hegy annak idején Eger város is ott volt a liczitálók között s ígért fiit-fát. Most hát, mikor az ígéretek beváltásáról van szó, kicsinyes okokból jó lesz nem akadékoskodni. A mai képviselőtestületi ülésen meg­próbálkoztak ilyen akadékoskodással, de végre valahára a képviselőtestület is eman- czipálta magát amaz ismert befolyásolástól s szabadon, függetlenül szavazta meg ide­iglenes helyiségnek a Koronát, magának a dohángyár épületének pedig a nagy vá­sártéri. A mily örömmel fogadjuk a képviselő­testület ezen határozatát, épp oly reménnyel nézünk most már a dohánygyár megvaló­sítása elé Egyébként a képviselőtestület ülésének lefolyásáról a következőkben referálunk: Eger város képviselőtestülete tegnap délután rendkívüli közgyűlést tartott, a melynek egyetlen tárgyát a dohánygyári bizottság jelentésének meg­vitatása képezte. A főjegyző olvasta fel a bizottság jelentését. E szerint Graenzenstein Béla miniszteri tanácsos személyesen megjelent Egerben s a bi­zottság tagjaival megnézte a tervbe vett épü­leteket és helyeket. Ezek közül az ideiglenes ki­képző tanfolyam részére legalkalmasabbnak je­lezte a Gólya volt katonai laktanyát, az állandó épület részere pedig a nagytemplom megetti nagy vásártért. A Gólya helyiség azonban nem a város tulajdonát képezvén, azt bérbe kellett volna venni. Az e őzéiből megtartott árlejtésen azonban a vá­rosnak nem sikerült azt megfelelő bérösszegért ki­bérelnie. így tehát a bizottság azt javasolja, hogy az ideiglenes helyiségül a Korona vendéglő adassék át, az állandó építkezés helyéül pedig a vásártér jelöltessék ki. Imre Miklós a vásártért megszavazza, de a Koronát nem. Mikor arról volt szó, hogy a Koro­nát főispárii lakásnak alakítsák át, az egész város felzudult, hogy ez az egy vendéglője van a város­nak, ezt is el akarják most bontani. Azután elkér­ték az érsektől az épületet, kértek még hozzá 700 n ölet s az érsek odaadta, de természetesen azon czélból, hogy vendéglőt építsenek. Ezért sem lehet azt más czélra oda adni, de különben is kevés les* ott a hely 130 munkásnak. K o v á c h Kálmán ajánlja a bizottság javas­latát. Mindnyájan hamar és biztosan kívánjuk a dohánygyárat. Igaz, hogy vendéglőt szándékoztunk a Korona telkén épitent, de most más kibúvót nem talállak, hát kénytelen volt a bizottság a Ko­ro n á t javasolni. A miniszteri tanácsos nem nagy lelkesedéssel volt az egri dohánygyár iránt s idők múltával, személyi változások folytán kis akadályok is elégségesek lehetnek a dohánygyár megtagadá­sára. Nem akarja, hogy a gyerekeire is rákiáltsa­nak az utódok, hogy »a te apád is oka annak, hogy nincs dohánygyárunk« — s azért a kicsinyes oko­kat mellőzve ajánlja elfogadásra a bizottság javas­latát. Tóth Csepreghy Ferencz a K o- r o n a telkét megszavazza, de a vásártért nem. A vásártér zöld vásárkor úgy is nagyon el van fog­lalva, azt átadni hát nem lehet. 0 is azon negyed­beli lakos, neki talán személyesen érdekében áll, hogy odaépittessék a dohánygyár, de a közérdekből nem szavazza meg azt, mert a vásártért igy kitol­ják Baktára s tönkre lesz téve a belső vásár. Ajánlja, hogy a dohánygyár épületéül a Barkóczi kórház jelöltessék ki. Horváth József, Schvarc (Setét) Sán­dor dr. és a polgármester hozzászólása után a köz­gyűlés a bizottság javaslatát fogadta el. Az Egri Újság tárczája Éjféli álom, — Az „Egri Újság“ eredeti tárczája. — Irta: Falstaff. Az álmoskönyv egyik lapján ez olvas­ható: „Lúdliust enni: igen jó,“ —másikon pe­dig: „Mulatságba menni: öröm.“! és mivel én mint a lúdliust mint pedig a mulatságot szere­tem, elhatároztam, hogy elmegyek özvegy Feinknopf Dávidné kamrájába, hol néhány teg­nap leölt és pirosrasült liba Ízletes tetemei nyugosznak, és azokból egy remek, intcsiklan- doztató mulatságot fogok rögtönözni, persze nem az érdemes özvegy kamrájában, hanem a vásártér valamelyik bódája mögött. Igazi jó selyemkedvem volt. De hogy mit és mennyit ér az embernek a selyemkedve, kivált ha a finálét hozzá az ördög keze játsza. azt rzonnal volt alkalmam tapasztalni. Alig hogy beléptem az ablakon, (az ajtón belépni ma már nem illik egy jóravaló betörő­nek !) midőn egy erős, szikár, csontos kéz meg­szórná a kezemet. — Szervusz kolléga! Erre nem voltam elkészülve; szörnyen megijedtem. — Talán a libákért jösz ? — suttogá egy félelmes hang a tátongó sötétségből. — Igen, — nyögtem kínosan. — Oh, azokról már gondoskodva van! — Hogyan ? — Megettem. Csak ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképen kihez van szerencsém : egy magamforma betörő­höz, a ki azonban sokkal ügyesebb volt nálam- nál, mert megelőzött. Félelmem azonnal e'mult és szemrehányó hangon vetém oda: Szörnyeteg! — Nem egészen •— Miért? — Mei't két egész libát még érintetlenül hagytam a polczon. — Igazán? Akkor azokat én eszem meg! — Micsoda eszem? Eszünk, öcskös, eszünk! . . . — Tehát: esszük. — így már helyes. És hol szándékozol velem osztakozni? — A vásártéri bódék mögött ... — Az veszedelmes hely. Jobb lesz ha el- lopódzunk a városháza előtt és letelepedünk a liczeummal szemben, a nagy-templom lépcsőire. Ezeken a helyeken mégis csak több a rendőr s ezért nehezebben fogják el az embert. — Nem értelek.-- Látszik, hogy még kezdő betörő vagy. — Épen azért .... — No hát vigyázz. A hol többen vannak, minden rendőr azt hiszi, hogy van elég közöt­tük aki vigyáz és igy tulajdonképnen egyikök sem vigyáz. — Értem. Igazi lángész vagy, barátom — Tehát menjünk. Ezzel átmásztunk kellő óvatossággal öz­vegy Feinknopf Dávidné kamrájának ablakán és megindultunk a nagytemplom felé. Epen éjfélt, ütött az óra, midőn az Esz- terházy-térre értünk. A különben népes főutcza ekkorra már elcsendesült és az érseki palota s a lyczeum kisértetei készíteni kezdték lepe­dőiket, hogy szokott kőrútjaikra induljanak a viszhangos folyosókon. Az éjjeli őrök mégegy- szer körülnéztek köpönyegeik körül, azután ók is nyugalomra tértek; mi pedig kényelmesen letelepedtünk a nagytemplom előtti lépcsőkre — No, ugy-e mondtam, hogy itt háborít,- tatlanul élvezhetjük a libákat.-- Kételkedtem benne ? — Nem, hanem most már lássunk az evéshez. — ügy van. Hiszed-e, hogy én iszonyú éhes vagyok ? — Ép azért gyorsan vedd elő a libákat — Ugyan ne tréfálj; együnk inkább. — Mit, én tréfálok, mikor a részemet kérem tőled? — Természetes; hiszen mind a kettő ná­lad van. — Nálam? Hogy mondhatsz ilyent? Én kijelentettem, hogy a polczon vannak s ott is

Next

/
Thumbnails
Contents