Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-02-06 / 6. szám

2 A „Hevesvármegyei Hírlap“ egy mér­ges kis czikkben igyekszik ekszkuzálni azt a sokoldalúságot, amelylyel az egyház­politikai kérdéseket tárgyalja s a mely kér­dések ez időszerint bizonyosan még azért nem lettek megoldva, mert a Hevesvárme­gyei Hirlap még nem tisztázta az eszméket. Kekünk sincs „eszünk ágában sem“ két­ségbe vonni, hogy e kérdések megoldása a Hevesvármegyei Hírlapra vár, az ekszkuzá- cziót sem bíráljuk, ez is pusztán a H. H. olvasóközönségének a dolga, a mely pedig a H. H. szerint „tudja, hogy a Hevesvár­megyei Hirlap ügy a reáliskola, mint az egyházpolitikai kérdésekben is nyíltan, minden kétséget kizárólag a fő­szer kesztő ilányát követte és kö­veti.“ Ámbár itt kedvünk volna megkér­dezni, hogy tisztelt laptársunk mit ért ez alatta „nyilt és minden kétségei ki­záró követés“ alatt. Azt érti-e: 1. hogy a lapban mást, mint e hatá­rozott irányt nem hirdet, de a szerkesztő ség tagjai egyéni nézeteikben el válók lehet­nek? vagy azt 2. hogy a szerkesztőség tagjai egyön- tettileg az irány hívei, de azért a lap más véleménynek is agitál? Ha az elsőt érti úgy fura dolog az egyházpolitikai kérdésben egyik v ez ér­czik kel megczáfolni a másik v ez érczik két; ha a másodikat érti, úgy a reáliskola kérdésében, mért nem adták elő a szerkesztő- társak azon javaslatokat, a melylyel „k e- vesebb áldozattal óhajtanák a reáliskolát kifejleszteni.“ Hátha meggyőzték volna főszerkesztőjüket is! De hát — mondjuk, — ezeket mi nem firtatjuk s azért tisztelt laptársunk azon felkiáltására: „Sohase sepergessen az „Egri Újság“ a más portája előtt“ csak az a válaszunk, hogy, ha a H. H. a „más por­tája“ alatt a maga portáját értette, hát nyugodtan alhatik. Mi az ü portájának a a sepergetésére nem válalkozunk. Valamint abban is megnyugtathatjuk, hogy a mi por­tánk nem lévén öndicsőitő műhely, a ma­gunk házában is ép oly szigorú és kérlel- hetlen kritikát gyakorolunk, mint amilyen­nel vagyunk és maradunk minden köz­dolog iránt. S azért ezennel felhatalmaz­hagytam őket azon reményben, hogy te majd elhozod. — Ember, bajtárs. megőrültél? Hisz’ jól tudod, hogy én az ablaktól egy tapodtat sem távoztam! — Hallgass . . . — Miért hallgatnék? — stb . . . És már épen kedélyes pofozkodáshoz fog­tunk barátságos egyetértéssel a feletti bána­tunkban, hogy a libákat a polczon hagytuk, midőn felettünk egyszerre csak egy egy rémü- letes démoni hang dördül belé az éjszakába . . . Kísérőm megijedt és elmenekült (azt hi­szem özvegy Feinknopf Dávidné kamrájáig meg sem állt, hol az ott feledett sült libák kellő­kép megvigasztalták) én pedig eszeveszett té­lelmemben végig hasaltam a legelső lépcsőn s onnan vártam be a bekövetkező rémséges dol­gokat. Az ijesztő bődületes rém-hang még el sem enyészett, midőn a nagytemplom homlokzatá­ról nagy, hosszú, fehér, mázsás kolosszust lát­tam leereszkedni. Azonnal felismertem, a templom homlok­zatán elhelyezett szoborcsoportozat középső alakja: a Hit szobra volt. Hátam borsózni kezdett a félelemtől, min­den hajszálam az égnek meredt, fogaim össze­verődtek és homlokomról jéghideg veríték gyön­gyözött. Még jobban elnyujtóztam a lépcsőn. zuk a mérges kis czikk ismert Íróját, hogy bármikor fog a mi házunk előtt „seperni va­lót“ találni — tessék kirukkolni vele. Ad­dig azonban, míg ilyen adatok nincsennek a kezében, addig is ilyen sorok közt sej­tetni engedő gyanusitásféléktől tartózkodni, — hogy a stylus curalis udvariasságával éljünk — „ne terheltessék.“ — Béke velünk! — Az egyházpolitikai javaslatok sorsa. Egy nem­zeti párti előkelő or-'zággyülási képviselő tette meg előttünk az utóbbi számítást, a mely sze­rint az egyházpolitikai törvényjavaslatok sorsa fog eldőlni Van a képviseloháznak 413 tagja- Ebből a szabadelvű párté volt 243, az össz--s ellenzék tagjainak száma 170. A 243 szabad elvű párti képviselő közül kiválik és a javaslat ellen fog szavazni 43. E szerint a szabadivá pártból megszavazza a javaslatot 200 Ezekhez csatlakozik a két függetlenségi pártból 60 kép­viselő és a nemzeti p á r t b ó 1 20 képvi­selő. E szerint a javaslatot megszavazza össze­sen 280 képviselő, ellene fog szavazni 133 kép­viselő. A többség tehát 147 lesz. M»jd meglátjuk Olcsó hitelt! — Törlesztési kölcsönök. — Eger, február 5. Az elmúlt pár hónap egyik legjelen­tősebb eseménye a pénzpiac/, helyzete volt, annyira hogy még a mai helyzetet domináló egyházpolitikai kérdések is, egy pár heti szünetelést szenvedtek a pénzügyi krízis kitörésekor és azon átmeneti ideig, mig az angol bank, illetve az osztrák magyar bank a hivatalosan hirdetett kamatlábat VsVo-val szállította le. A pénzügyi krízist a mint általán tudva van, a mi valutánk rendezése okozta. — Részint a nagymérvű arany bevásárlások, részint Amerikában az ezüstnek árhany.itlása mind oly positiv jelenségek vol ak, melyek a pénz drágulását önkénytelenül vonták maguk után, úgy annyira, hogy az angol bank, a világ e legnagyobb pénzintézete, a betéti kamatszázalékot 3% ig emelte, a mely az utóbbi évek, talán mondhatók évtizedek alatt először történt meg. Ebből folyólag a prágai és nemsokára az osztrák magyar A megelevenedett kőszobor pedig egyszer- kétszer végig sétált a templom oszlopcsarnoka előtt, azután fagyos mosolylyal leült a fölöttem való lépcsőre. Épen a legutolsó ránczot siuiitá el ruhá­ján, midőn távoli menydörgéshez hasonló mo­raj reszkedteté meg a levegői és a lépcsők mentén elhelyezett négy kőszobor: szent Pé­ter és szent Pál apostolok, valamint a két király, szent István és szent László lelépve kőtalpaikról, mély hódolattal a lábaihoz tele­pedtek. — Itt vagytok kedvelt szenteim, kővé- vált emlékei a nagy idők uagy embereinek ? — szólt siri, de azért nyájas hangon az iszo­nyú köasszony és lehajolt hozzájuk a vállaikat megveregetni. — Igen, itt, mint mindig, mint örökké az éjfél óráiban! — felelték karban a szobor­szentek. — De testvéreim, a Remény, a Sze­retet, hol késnek ily soká? Iszonyú szárnycsattogás vértfagylaló zu­gás hallatszott most a homlokzat felől s az egyik kőangyal alászálva a magasból a követ­kezőleg szólott: — Kegyelmes úrnő! Testvéreid simák, csalódást emlegetnek s igy ezen az éjen nem jönnek le helyeikről nehogy megszomoritsanak téged és társaságodat. — Nem jönnek? .... Csalódást einle­bank is a kamatlábat egy teljes százalékkal emelte fel és igy lett azután az osztrák magyar bank hivatalos perczentje az ötös százalék. Három héttel ezelőtt történt, hogy az uralkodó nagyabb bankok a betéti kamat­lábat régi medrükbe kezdték vissza terelni és igy hazánk első pénzintézetének kamat­lába m a 4Va száztóli. Ezek elmondásával csupán azt kíván­tuk jelezni, hogy a pénzügyi krízis kitöré­sekor a valuta sorsa már már romba dön­tetett, de természetesen csak azon vehemens hazafiak jövendölése szerint, a kiknek szél­sősége még az ily hazafias művelettel szemben is, mint a valuta rendezése, határt nem ismer. Országos politikával nem foglalkozván, fentiek elmondásával csupán ismertetni kí­vántuk a pénügyi helyzetet általán, s ebből konzekvenciát levonva, a saját pénzintéze teink működését kívánjuk e részben meg­érintetni. S itt dicsérettel kell megemlítenem a „Hevesmegyei takarékpénztárt,“ mint a hazai pénzintézetek egy oly pénztárán, a melyik a válságos pénzügyi idő­szakban a nagyobb hiteleknél megszavazott kamatlábat nem emelte fel; — s nemcsak hogy a kamat­lábat nem nagyobbitotta, (a mely nagyob- látás, tekintve az uraló pénzintézetek kamatláb emeléseit méltóan helyét találta volna,) hanem éppen e válságos időszak­ban vezette be a törlesztési kölcsön hitelműveletet is, mely ténykedésével hivatásának magaslatára emel­kedett. A provinciális pénzintézetek között alig van tiz, melyek a törlesztési kölcsönt alapszabályszerüleg űznék. Egy szempontot mégis nem vett figye­lembe a t. egyesület, s ez hogy a tör­lesztési kölcsönt csupán 3000 írt és magasabb kölcsönökre szabta volt meg, s igy az a földműves, avagy iparos ember, ki egy kisebb házat avagy egy kisebb földe akar vásárolni, 4000—5000 frtos értékben, ez igazán jól szabványozott és üdvös törlesztési kölcsöntől elesik. Ismerve a „Hevesmegyei takarékpénz­tár“ t. igazgatóságát, remélhető, hogy a getnek? .... Hm így hát hűtlenek akarnak lenni hozzám .... Szólalt növekedő indulattal. Szemei szik­ráztak, súlyos kői estén idegen reszketés futott keresztül s kezében megremegett a megváltág szentelt jelvénye: a kereszt. Az angyal s a szentek rémülve borultak térdre. — Kegyelem, kegyelem, hatalmas úrnőnk a tévelygőknek! ... — Kegyelem ? ... Legyen, De azért látni akarom őket. Az angyal sietve távozott. Sir: csend, temetői béke honolt pár per- czig a templom lépcsőin. Én már szinte türel­metlen kezdtem lenni (talán azért, mert sem Jäger-ing sem pedig meleg fuszekli nem volt rajtam!) midőn az angyal ismét megérkezett. — Egyedül jösz? — Nem, kegyelmes úrnő, testvéreid is jönnek. E perczben előlépett a Remény, hideg, kifejezéstelen arczczal és a Szeretet kisirt, kényes szemekkel. — Testvérek, — szólalt meg a kőfenség szigorúan, — ti megfeledkeztetek rólam s e szent társaságról^ midőn ez éjszakán nem jötte­tek el a szokott időben! — Nem, testvér, mi nem feledkeztünk meg rólad sem e szent társaságról, — felelt a Szeretet bánatosan, — de a te neved Hit és te tudod, hogy nem épen a legigazabb dol­gokkal áltattál minket

Next

/
Thumbnails
Contents