Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-12-25 / 97. szám

(Il.X II. 323.); a* alkony neki »szent« és végszükségben a csillagos Ég felé szokott volt fohászkodni. (II. XV.) S hogy Kis-Ázsia szép ege alatt el tudott gyönyörködni az ö nagy szelleme a csillagokban, elég bizonyság rá: hogy a végzet által veszni szánt Hektort »őszi csillage-nak nevezi, kis fiát pedig, kit a harczból visszatért hős tán útdíjára lát viszont és szőrit a keblére, — »fényes csiliag«-nak mondja (II. VI. 401.), aki majd fel fog ragyogni családjuk egén, mikor ő, az őszi csillag, már leszállóit!

A rómaiak, kik egészben átvették a görögök mythoszát, mint főkép agrikultur nép — ápolták — praktikus czélbdl — a csillagok kultuszát. Legnagyobb hadvezérük, Julius Caesar, hosszant- tartó diadalt vívott ki magának az általa készített naptárral. S hogy e nép égikultusza a csillag- imádás határáig járt. csak egy vonással rajzo'om.

Szokás volt náluk a birodalom fennállásának százados évfordulóit megülni. Bírjuk egy ily nemzeti tinneplésök emlékét.

Az első császár, Augusztus alatt esett. Az uj császári méltóság viselője és a világbéke kivi- vója — elgondolhatjuk, mily fénnyel és az ősisé- gek mily megtartásával igyekezett a vérzivatarokban kifáradt népet nemzeti öntudatra felrázni és önmagának a halhatatlanságot biztosítani.

17-et írtak Kr. e; egész Róma talpoa volt, 3 nap és 3 éjjel tartott az ünneplés, melynek főrésze az a hymnus volt, melyet Heratius után a nemes ifjak és hajadonok kara zengedezett felváltva a birodalmat fenntartó istenségekhez. Ős előírás, a Sibilla-könyvek szerint készült a hymnus ; minden istent meg kellett benne tisztelni, de mégis fökép a bajelháritó (alexikakoi) istenekhez :Phoe- bushoz és Dianához, vagyis a Naphoz és a Holdhoz szólt a könyörgés, és ugyan :

Égnek tündöklő ékességei (Nap é* Hold), kiket öröktől fogva tisztelünk és örökre imádunk, hallgassátok meg könyörgésünket!

Aztán az ifjak kara :

»Jóságos Nap, tedd le nyilaidat (sugaraidat) És : Csillagok királynéja, kótszarvu Hold, Hallgasd meg a leányokat!

Az ifjak az életadó Naphoz, a lányok a nevelő Holdhoz szóltak. »Bicornis«'nak azért jelzi ez a százados-ének a Holdat, mert az ünneplésnek ujholdkor kellett esnie.

íme Horatlusnak »Carmen Saeeulare«-ja még egészen magában foglalj i az őshitelemeket: a Nap és a hold imádását,

A görög és római klasszikusok megértése tehát megköveteli, hogy a csillagos egot, az ö szabadszemmel dolgozó határukig, ismerjük.

Téved, a ki engem afféle rozsdás konzervatív magisternek képzel, vagyis olyannak, kinek nevelési hiszekegye csak az ó-világig szól. Ellenkezőleg. Én a klasszikusok tanulmányozását csak eszköznek tartom — magunkért, hegemóniánkért, nyelvünkért és irodalmunkért; visszanézek, hogy előre jobban lássak. Midőn ennélfogva a görög mythosz regéivel élénkítettem meg csillagmeséimet: egyedül az ősmagyar csillagkultusz iránt kívántam fölkelteni az érdeklődést, melynek utolsó szikrái alig-alig pislognak még a pásztortüzek mellett és a pusztuló fonóházakban.

És ebben Kandra Kabos barátom kezére kívántam esak dolgozni, ki „Az ősmagyar csillagos égu ez. ezévi munkájában kéri vissza elvesztett n'-mzeti egünket.

Édes nyelvünkön még mindig el-elzendül öscsillagkultuszunk egy-egy hagyománya, csillag- sugártöredékek villognak a nép nyelvében, midőn úgy szól: lement, feljött annak a csillaga. De fokép a Hold az, a melylyel szemben, igazán, pogánykodik még mindig népünk. Csak egy-két vonatkozást említek.

Ujhold péntekjén jó hajat nyiratni; akkor sűrűén nő.

Vetni, ültetni holdtöltén jó.

Meszelni holdfogytán jó; mert akkor kivesz a házból holmi bogár. Giliszta ellen bevenni is ekkor jó.

Szóval, a mi veszíteni való, boldfogytán, a mi növelni való, töltén hasznos csinálni.

És: Mikor az Újságot először meglátod, hajolj meg előtte: szerencsét hoz.

Öntudatlan csillagimádás ez, melynek bálványoz a nép még a keresztfa mellett is.

Évek előtt Szabolcs-megyében jártomban, a temetöbeli és utszéli keresztek ágain a nap és a hold rézképét láttam. Ugyancsak ott, Puszta-Újfalu tanyáján megható esetét tapasztaltam ős csillag- imádásunknak.

Szép nyári est volt, lehetett úgy 9 óra, a cselédség már elpihent. Elhangzott a távoli falvak

takarodó harangszava : Ünnepélyes csendben élveztük a szép estét az erdőséggel körülvett kert végén. Megszólalt az éjjeli fülemile édes-keservesen. Én is megszólaltam kedves barátaim társaságában :

— Tudjátok-e, melyik költő szól ily sziv- szaggatóan? . . . Saphir! Sebtében belétek is olthatok egy ág »Vadrózsáját« :

Szép hazámban, Magyarhonban Az a monda járja:

Minden lánynyal egy-egy csillag Száll az égboltjára . . .

Már t. i, a születésével, — magyaráztam vigasztalón jelenlevő kis húgomnak, ki mód nélkül szomorúan sóhajtotta: Istenem! hát annyi leány meghalt már ?

Főibukkant az erdő mögül a telt hold és ezüstfénynyel öntötte el a tanyai ispán-lakot. Egyszerre az istálló fehér oldalán egy emberi alak támad, akár egy szobor s merőn néz a holdba. Elhallgattunk és érdekkel figyeltük a tünnményt vagy egy negyed óráig. Kiváncsiak lettünk, csöndben megkerültük a gyanús alakot. Nézzük, hát látjuk, hogy az urassági csordás áll ott, levett kalappal és a hold felé fordulva suttog, mintha imádkoznék.

Ez a pásztorember imádkozott a Holdhoz.

Kíméletesen hu/.ódtunk vissza, hogy ne zavarjuk áhítatát, és eszembe jutottak Jókainak szavai: »Midőn a pásztorember nyári éjtszakákon át a fűben elfekve az ég csillagait nézi, az a titkos ösztön mely őt virasztani kényszeríti, nem a hajdani csillagimádás maradvényösztöne-e még lelkében?...«

Bizony, kimondhatjuk, hogy népünk egyik kezével mindig áldozgat úgy lopvást ösisteneinek- a csillagoknak; élete folyásában, mindennapi munkájában oly szívósan, annyi hittel ragaszkodik e nemű hagyományaihoz, hogy babonás ragaszkodása egész vallásos félelem.

De meglepő gyakortati hasznát is veszi a nép az ő csillagtudásának éjjel, az óra megmon- dásában.

— Szüreteltünk, — beszéli egyik barátom, ép oly szeretettel neveli facsemetéit, mint gyermeknövendékeit — éj volt. Kitekintek a ropogó vinyege-tüz mellől a sötétségbe és a füst sodrában sápantan rezgő csillagokra. Ugyan hány óra lehet ? — szólok oda a mellettem heverő vinczellérnek. Feltekint az égre és felel:

— Bizony már elmúlt 11 óra! Megnézem az órámat, 1/412 -öt mutatott.

Tehetetlenül áll az iskolázott ember a tanulatlan népnek ezen praktikus tudása előtt. Pedig egyszerű a dolog; a természet iskolájába kell esak járni érte, hogy az égen járó csalhatatlan és elromolhatlan órát olvasni tudjuk.

Meglestem a népet s úgy találtam, hogy az állatkör csillagképeiről olvassa le az órát; őrömmel láttam, hogy — bár az ősmagyar csillagos eget már nagyrészt elvesztette — annak föoszlopát a hagyomány utján mindaddig megőrizte, az u. n. „Óracsillagok“-ban És hogy számítanak ?jj

Minden hónapban, az est bizonyos órájában, más-más csillag áll a delelö-ponton. Ez a delelöre- jutds legbiztosabban látható az állatköri-jegyeken. Most pl., deczemberben, a Kos delel esli 9 órakor; ezt vesszük alapul. 9 óra után hajlik lefelé, nyugatra ős pedig óránként olyan távolságra, a minő távol van tőle a szomszédos Bika. A Bika nagy képéhez tartozó Csirkéstyúk tehát 10 órát mutat a delelőn, a Kettős 11-et, a Rák éjfélt stb.

Ilyen egyszerű az égi-óra szerkezete.

Magát a vezetöfonalat, az állatkört pedig legkönnyebben a Holdról lehet megtalálni. Ezen jár u. is a Hold, még pedig egy hónap alatt végigjárja mind a 12 jegyet úgy, hogy mindenik jegynél 2 — 3 napig időzik. Már most nézzük meg a kalendáriumot ; ott van : minden nap mi jegyben jár a Hold. Erről a nagy mutatóról tehát egy hold- elforgása (egy hónap) alatt még a gyerek is megtalálhatja az állatkört s vele az égi-órát.

* * *

Találhat ott még egyebet is az ember. Én legalább találtam, megmondom: mit?

Valahányszor a csillagos égre főitekintek, ott találom ezer meg ezer szenvedőnek évezredek óta íródott panaszát; ott találom a világtörténet nagy felvonásainak változatlan, fényes tanúit. Isten végtelenségét áthatóbban érezem, előtte mélyebb alázattal vagyok képes porba hullni és hinni, hogy megsegít az Ég!

Türk Frigyes.

3Iérhetetlen a távolság...

Mérhetetlen a távolság,

A mely bennünket elválásul,

S igy soha sem léssz az enyém, — Könyes szemmel látom már azt.

Messze fénylő csillag vagy te,

A magasban van*a hazád,

Én, a földnek sötét pora,

Soh’sem szállhatok föl hozzád.

Hő, epedő vágytól égve Föl-föl sir a lelkem érted,

De te ott fenn, a magasban,

Bús siralmam meg nem érted.

S megátkozom ezt a földet,

Mely oly messze van az égtől,

Mint a komor rideg való,

A fényes tündér-meséktől.

Majd meg sírok, mint a gyermek,

Ki színes pillangót hajta,

S hogy a „szálló-virág“ eltűnt, Keservesen zokog rajta.

És a vágytól és a könytől Halványodom, mint a levél,

Mit napsugár s harmat helyett Megfú a hideg őszi szél.

Addig-addig halványodom,

A mig végre elhervadok ;

De a véghervadásban is Édes, szép neveddel halok!

KAPÁCS Y DP.ZSÖ.

Középkori egyházak az egri várban.

Karácsonykor még az egri íróknak is van „otthona“. Ha máskor nem is, de ekkor javarészben találkoznak — papiroson. Papirost mondok, pedig az Egednél magasabbat: Helicont, a paloták villanyfényével vetekedő tündér-termet kellett volna mondanom. A hol a múzsák papjai áldoznak, az csak magaslat lehet; ahol annyi elme lángsugarai folynak össze, az csak tündérfény ü csarnok lehet, még ha nem több is nehány iv papírnál a tér, hol az ünnepélyes alkalom összehozta őket.

Ily meggyőződés által lévén lelkesítve csak köszönettel fogadtam az *Egri Újság« meghívóját a megjelenésre. Az egri írókkal egy társaságban már évek óta, csak ez utón lehetséges a találkozás. Kezem a kilincsen, ki mondja meg nekem, vájjon szaporodott-e a kis szám, az eszmék légionáriusainak száma, vagy pedig fogyott ?

Múlt alkalommal a várba való kirándulásra csábítgattam az ünnepi olvasót, annak 1552-ik évi erőditését és hősvédelmét helyszinileg fejtegetvén. Ha csak egy olvasó is volt, a ki a leírásnak utána nézett, váltig megvagyok elégedve. És hogy most is e romokat bújom s az egri irók ezen karácsonyfájára is azon feliratos szalagot teszem: »Középkori egyházak az egri várban«, — annak nagy oka van. Az ifjúság innét ki van tiltva, a közönség fatálista közönynyel viseltetik iránta, s nem veszi észre, hogy rohamosan enyészik az s már évtizedek sem kellenek hozzá, hogy bajos lesz, ha nem lehetetlen, hogy csak jelenlegi helyzetéről is fogalmat alkossunk magunknak

Aki nagyurainknak azt javasolná, hogy