Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-12-07 / 92- szám

2. Az egri külső 73. sztjkvben A i- 1. sor 76. hrsz. alatt felvett szőlő a hajdú hegyen 624 frt. kikiáltási árban. Peterlougo János innsbrucki lakos végre­hajtató által a végrehajtást szenvedő ellen. — 161 frt 82 kr. tőke, ennek 1893. évi junius hó 1. napjától járó 6#/0 kamatai, 45 fr* 97 kr. perbeli, — 11 frt 60 kr, végrehajtási már megállapított költségek erejéig vezetett végre­hajtás folytán 1895. évi jannuár hó 9-ik (kilencz) napján d. e. 10 órakor ezen kir. törvényszék hivatalos árverési termében a fent kitett kikiáltási árakban árvereltetni, esetleg kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Az árverelni szándékozók tartoznak a kikiál­tási ár 10%-át bánatpénzül a bírósági kiküldött kezéhez letenni. A vételár 3 részletben, u. m. 1/s az árverés jogerejüvé váltétól számított 15 nap alatt, 1/3 ugyanattól számított 2 hó alatt, 1/8-da ugyan­attól számított 3 hó alatt, az árverés napjától járó 6®/0 kamatokkal az egri m. kir. adóhivatal­nál lesz befizetendő. Az egyidejűleg megállapított árverési felté­telek ezen kir. törvényszék telekkönyvi hatóságánál a szokott hivátalos órák alatt, valamint Egerváros polgármesteri hivatalánál megtekinthetők. Kelt Egei’ben, a kir. tszék tkvi hatóságánál 1894. évi október hó 18-án. Dr. Philippy, kir. tvszéki bíró. Egy jó házból való 14 éves keresztény fiú legalább is 4 osztályt végzett, tanulónak azonnal felvétetik Várady Elemér 3 3 fűszer, vas- és gyarmatáru üzletében Po­roszlón. Tanulói időtartam 3 év, teljes ellátás, mosás, ruházaton kívül. Zálog-árverési hirdetés. A „Hevesmegyei Takarékpénztár“ ré­széről közzététetik, miszerint a nála elhe­lyezett mindazon zálogtárgyak, u. m. ékszerek, arany- és ezüstnemüek, részvé­nyek, és értékpapírok, melyek után a ka­matok hátravannak, 1894. ^ évi december hó 21-én délután 2 órakor az intézet he­lyiségeiben megtartandó nyilvános árveré- s n készpénzfizetés mellett eladatni fognak. Melyre a venni szándékozók ezennel meghivatnak. Kelt Egerben, 1894. dec. 4. Imre Miklós, elnök. ad. 9933/:: 94. Hirdetmény' A bérkocsi iparról szóló pótszab.-ílyren- rendelet, mely a városi képviselőtestület folyó évi 9933. számú végzésével elfogad­tatott, a mai naptól számítandó 30 napi közszemlére a közigazgatási irodába kitéte­tik, a hol az illetők által megtekinthető s ellene ezen 30 napi batáridő alatt ugyan ott, fellebbezések Írásban beadhatók Eger, 1894. november 17-én. Grónay Sándor, s. k. polgármester. 14501. szám/tk. 94. Árverési hirdetmény. Az egri kir. törvényszék területén Ver- pelét községében fekvő következő ingatlan, n. m.: 1-szőr a verpeléti 277. sztjkvben A I. 1—2. sorszám alatt felvett V«-od részben vég­rehajtást szenvedő Kriskó János, — V6-od részben Kriskó Antal, — 1/6-oi részben Kriskó József kiskorú és 3/e-°d részben Kriskó Antalné Oláh Mária tulajdonát képező zsellér állomány az 1881. évi 60. t. ez. 156. §-a értelmében egészben 475 frt kikiáltási árban. 2-szor a verpeléti 273. sztjkvben A I 1—2. sorszám alatt felvett yi2-ed részben Kriskó János végre­hajtást szenvedő, — Vig-cd részben Kriskó Erzsébet férj. Oláh György né, — 7i2-ed részben Kriskó József, — Vji-ed részben Kriskó György, — V12-ed részben Kriskó Antal, — Vij-ed részben Kriskó Mátyás és 6/12-ed részben özv. Kriskó Györgyné szül. Levinki Rózái hevesi álló zsellér állomány az 1881. 60. t. ez. 156. §-a értelmében egészben 27 frt kikiáltási árban Kis József verpeléti lakos végrehajtató által a végrehajtást szenvedő ellen 67 frt töke, ennek 1888. évi deczem'eer hó 10-ik napjától járó 6% kamatai, — 11 fit 64 kr. perbeli, — 7 frt 30 kr. végrehajtási már megállapított költségek erejéig vezetett •. égrehajtás folytán 1895. évi január hó 26-ik (huszonhat) napján d. e. 10 órakor Verpelét község házánál a fent kitett kikiáltási árakban árvereltetni, esetleg kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Az árverelni szándékozók tartoznak r. ki­kiáltási ár 10 °/0-át bánatpénzül a bírósági ki­küldött kezéhez letenni. A vételár 3 részletben u. m. : l/s-ad az árverés jogerejüvé váltétól számított 15 nap alatt, V3-ad ugyanattól számított 45 nap alatt, Vä-ad ugyanattól számított 2 hó alatt az árverés napjától járó 6 % kamatokkal az egri m. kir. adóhivatalnál lesz befizetendő. Az egyidejűleg megállapított árverési feltételek ezen kir. törvényszék tlkvi hatósá­gánál a szokott hivatalos órák alatt, valamint Verpelét község elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Egerben, a kir. tvszék tkvi hatósá­gánál 1894. évi november 9-én. Dr. Philippy kir. tszki. biró. mint azelőtt páratlanok a maguk nemében; három éven felüli gyermekek számára a legkedveltebb karácsonyi ajándék. Olcsóbbak mint bármely más játék, mivel sok éven át eltartanak és még hosszabb idő múlva is kiegészithetők és nagyobbithatók. A valódi Horgony-Köépitöszekrények az egyedüli játék, a mely valamennyi országban osztatlan dicsé retet talált, és mindnyájak által a kik ismerik, meggyőződésből továbbajánltatik. A M ezen, a maga nemében páratlan játék és foglalkoztatószert még nem ismeri, az hozassa hamarjában az alant jegyzett cég ákal az uj, gazdagon illusztrált árjegyzéket és olvassa az abba nyomtatott felette kedvező bírálatokat. — Bevásárlás alkalmával határozottan: Richter-féle Horgony- Kőépitöszekrény kérendő és minden egyes szekrény Horgony gyárijegy nélkül, mint nem valódi, keményen visszautasi- ^ tandó; a ki ezt elmulasztja, könnyen kaphat kevesebb értékű utánzatot, itőépitöszekrények 35 kr., 70 kr., 80 kr., 5 frt. és magasabb áron a finomabb játékszerüzletekben készletben vannak. Uj! A Richter-féle Türelmi játékok: Columbus tojása, Villámhárító, Haragtörő, Gondiizö, Pythagoras stb. Az iqj füzetek, kettős játékok felette érdekes feladatait is tartalmazzák, játék ára 35 kr. Csáki a „Horgonynyál“ ellátott játék valódi! Richter F. Ad. és társa. Első osztr.-magy: cságz. és kir. szabadalm. köépitöszekrény-gyár. Wien, I. Nibelum^csogasse 4, Rudolstadt.. Nürnberg, Olten, Rotterdam, London E.C., New-York. Főnyeremény esetleg 500.000 márka az állam kfzeskB' dik. Első húzás deczember 13. Sízereiic«© Isis* diet«*«. Feihivás ssy«* ■BíMnéít.y-kdMÍv«»* menyit«1»! részvételre, mely Hamburgnak az államtól biztosított nagy pénz- lottó által IO minió márkn nyeremény biztosan nyerhető. Ezen előnyös pénzlo'tónak. mely tervszerűit csak 110 000 sorsjegyet tartalmaz, nyereményei a kö­vetkezőit : A legnagyobb nyeremény esetleg 500.000 márka, főnyeremény 300,000 márka I nyeremény 200,000 márka nyeremény 2 nyeremény egyenként I nyeremény I nyeremény I nyeremény 1 nyeremény 2 nyeremény I nyeremény 3 nyeremény egyenkint 21 nyeremény „ 46 nyeremény „ 106 nyeremény „ 206 nyereménv „ 752 nyeremény „ 1320 nyeremény „ 20 nyeremény 130 nyeremény 38945 nyeremény 6994 nyeremény 6846 nyeremény 100.000 márka 75.000 márka 70.000 márka 65.000 márka 60.000 márka 55,00C márka 50.000 márka 40.000 márka 20.000 márka 10.000 márka 5000 márka 3000 márka 2090 márka 1000 márka 400 márka 300 márka 200, 150 márka 155 márka !34. 100, 98 márka 69, 42, 20 márka egészben 55,400 nyeremény ezek néhány hónap alatt 7 felosztásban jönnek biztos eldöntéshez. A főnyeremény az 1-ső osztályban 50,000 márkát tesz ki, emelkedik a 2-ik osztályban 55,000 márkára, a 3-ibban 60,000 márkára, a 4-ikben 65.000 márkára, az 5-ikben 70,000 márkára, a 6-ikban 75,000 márkára, a 7-ikben 200,000 márkára és a főnyereménnyel, mely 300,000 esetleg 500.000 márka. Az első nyereményhuzás, mely hivatalosan megállapittatik 1894. deczembei* 13. az egész eredeti sorsjegy csak 3 frt 50 krba kerül a fél eredeti sorsjegy csak 1 frt 75 „ „ a negyed eredeti sorsjegy csak — 90 „ „ Minden résztvevő a hnzás ntán azonnal kapja tőlem reklamácziő nélkül a hivatalos sorsolási jegyzéket. Államczlmerrel ellátott sorsolási-terveket, mely­ből a mellékletek és a nyeremények kiosztása mind a 7 osztályra 'áthatők, előre ingyen szétkilldök. Kifizetését és szétkiildét a legszigorúbb titoktartás mellett haladéktalanul eszközöltetik az érdekelteknek. Megrendeléseket postautalványon vagy ajánlott levélben kérek bekttlde i. Forduljanak tehát a megéendelésekke! a kö­zelebbi megtartandó húzás miatt, mindjárt, de legalább Is f. évi deczember hé í»5-1 «£ bizalomteljesen Joseph Heckscher hoz Banpuier und Wechsel-Comptoir in HAMBURG. 18—18 (Bank- és váltó-üzlete.) A világ legjobb fény máza! FernoSendt csizma fénym á: a Bécs, 1, Scinlerstasse ?,i A gyár alapittatott 1835. Ezen vitriol nélküli fény­máz egyszerre trélyfe- kete fényt nyer, a bőr tartósságát fokozza. Mindenütt Ippfiaío. Minta pocstacsomagok I frt 80 kjával 4 kg fénj­máz válogatott tartalommal minden pósta állomáshoz bérmentve. Pmv?4mí*7t -tpicl Á t. ez. közönséget salát s íjj) ins! jí. ■. . lUo . érdekében kérem ch-iIiís Fernoiendt-fénymázat kérni és ckak azon skatulyákat elfoga-ini, melyeken nevem 8t. Fernolendt látható, minthogy sok értéktelen utánzat van forga I lomban, melyek ragezédulái az enyémhez hasonló ki állitásuak, tisztán félrevezetés czéljából. 24 H9. Nyomatott Lőw Sámuel gyorssajtóján, Egerben.

Next

/
Thumbnails
Contents